Diszlexia és nyelvtanulás

Szombaton egy konferencián voltam és betekintést nyerhettem abba a munkába, amelyet az ELTE-n végeznek az angol nyelv tanításáért.

Számomra ennek a délelőttnek az is volt a hozadéka, hogy a hétköznapi gyakorlat és a tudomány erőfeszítései néha elég távol vannak egymástól. Úgy vélem, már az általános iskola alsó tagozatában tanító nyelvtanároknak is széles körben ismernie kellene az általuk kidolgozott lépéseket, hogy a gyermekek szívesen és eredményesen tanuljanak idegen nyelvet.

Tekintsünk egy pillanatra a diszlexiára: a diszlexia az olvasás zavara. A magyar nyelvben a legismertebb, legjellemzőbb tünete a betűk felcserélése:

• az azonos helyen képzett hangok: "ö-ü", "a-e", "f-v", "k-g" (nagyon ritka "p-b")
• a "b-d", ami egymásnak a tükörképe.

Vélhetően, amikor kimondjuk a "b" hangot, a gyermek belső látóterében a "d" jelenik meg. Ezért a hallott szövegben és az olvasott szövegben egyaránt a "d"-t fogja hallani-olvasni (bal-dal, dér-bér, darát-barát). Az a szerencsésebb, ha értelmetlen szó jön létre, mert azt ő is hamarabb észreveszi. Ha értelmes a szó, akkor nagyobb a baj, mert nem illik bele a szövegkörnyezetbe és a gyerek megpróbálja értelmezni a mondatot: le kell fordítania, hogy értelmes legyen a mondat, ki kell találnia, mi lehet odaírva. Ez persze a legritkább esetben sikerül.

Olvasása lelassul, menthetetlenül lemarad. Ha ebben az időben nem figyelnek fel a problémájára, beindul a spirál (kihagy, betold betűket, szavakat, mondatokat - gyakran ismételgeti a szókezdő szótagokat, remélve, hogy közben kitalálja végét - szövegértése gyenge, ha kép is van az oldalon, abból próbálja kitalálni a tartalmat), ami magával rántja a későbbi olvasással kapcsolatos összes tantárgy tanulását.

Gondoljuk el, mivel találkozik ez a gyermek az idegen nyelv tanulásánál. A betűcserét nem javította ki senki, a pedagógus (a többség semmilyen ilyen irányú képzéssel nem rendelkezik) még több gyakorlásra biztatja a gyermeket. Ez a lehető legrosszabb tanács, mert a gyakorlással csak erősíti a már meglévő problémáját.

Ez a gyermek, aki a saját anyanyelvében sem képes eligazodni, most egy új helyzet elé került: idegen szavakat tanul. Elképzelésem szerint ezt várjuk tőle: magyart magyarra kell fordítania, ezután a magyart angolra. Ha abban az angol szóban a tévesztett betűk is benne vannak, már megoldhatatlan lehet számára a feladat.

Ilyenkor az iskola a törvény által javasolt és engedélyezett kedvezményt nyújtja számára: mentesíti az angol nyelv értékelése alól, ami a köztudatban felmentésként él. Ha nem osztályozzák, nem is tanulja. Nem tudom, hogy az 1993-ban a parlamentben ülő képviselők miért hoztak ilyen embertelen, álságos törvényt. Gondolatban megsimogatják a kis buksiját, mondván: szeretünk, ezért ne kínozd magad a nyelvtanulással. Persze az, hogy felnőttként nem tud majd egy pohár vizet kérni, ha külföldre vetődik, már senkit nem érdekel.

Folytatnám: annyira szeretünk, hogy ha nehéz, akkor helyesen írni sem kell, abból is mentesítünk. Mi nagyon jó bácsik és nénik vagyunk. Ugyan nem tudsz majd megírni egy önéletrajzot és korlátok közé szorul a pályaválasztásod, no de ez már legyen a te gondod.

Persze ezek a bácsik és nénik azt is kimondták és ma is kimondják, hogy a javítást, a rehabilitálást az iskoláknak kell elvégezni. Azt pedig, hogy ez érdemben nem történik meg, bizonyítják a gomba módra szaporodó diszlexiás osztályok és a középiskolába is áthúzódó mentesítések. Sajnos nehéz ez ellen tenni, mert a szülők is azt hiszik, hogy a gyermeküknek az a jó, ha békén hagyják és nem "macerálják" a nyelvtanulással. A diszlexia önmagában nem akadálya egy nyelv megtanulásának. Azért nem tud nyelvet tanulni, mert a saját anyanyelvében sem képes eligazodni. Nem véletlen, hogy a nyelvtannal van a legnagyobb gondjuk. A diszlexiások azonban hallomásból nagyon jól tudnak tanulni. Talán ezen az úton lehetne elindulni és kidolgozni számukra egy olyan módszert, amelyben az élő beszéd sokkal nagyobb hangsúlyt kap, mint az írásbeliség.

A legfontosabb azonban a diszlexiát kijavítani, hogy a gyermek alkalmassá váljon az ismeretek befogadására és képességeinek megfelelően tudjon teljesíteni.

DysTEFL meghívó

a meghívó letöltéséhez katt a képre!

Gondolatok az új tanév kezdetén

Sok minden megváltozott az iskolákban: lesz, ami jobban működik és lesz, ami kevésbé - minden újnak megvannak a sikerei és a buktatói.

Az új rendszerben felvetődhet számos probléma, s bár ezekre biztosan gondoltak és elképzelhető, hogy van talán megoldás, de mi egyelőre nem tudunk róla. Ilyen problémák lehetnek:

1. Ha délután is tanítási órák lesznek, mikor készít a gyermek leckét? Mennyi ideje marad arra, hogy gyakoroljon? Marad továbbra is az a bevett gyakorlat, hogy a napközi után otthon tanul és fejezi be a leckét?
2. Az első osztályban az óraszám 25 lesz. Megemelkedik a tanulandó anyag mennyisége, új tantárgyak lépnek be. Biztosan ki van dolgozva a megoldás, de én még nehezen tudom elképzelni. A 25 óra egy elsősnek rettenetesen sok. Ha egy órát elvisznek délutánra, akkor a másfél óra tanulási időből csak fél óra marad a leckék elkészítésére és megtanulására.
3. Az igazgató elengedheti a diákot a délutáni foglalkozásokról. Ha tanítási óra van délután, hogyan engedi el? (Azonban, ha kitolják a betűk megtanítását a tanév végéig, akkor csak minimális gyakorlásra van otthon szükség.)
4. Ha a gyermeknél megjelennek az első tünetek, jobb esetben a fejlesztőpedagógus elviszi a foglalkozásaira, általában hetente kétszer. Ez már heti 27 óra. A lecke lekészítése, megtanulása a legjobb esetben napi egy óra. Ez már hetente 32 óra. Napi 6,4 óra.
5. Ha valamelyik területen tehetséges, akkor szeretne zenét tanulni, nyelvórára járni, sportolni. Mikor? Mennyit bírnak el ezek a gyermekek?

Egyesületünkben speciális tanulási zavarral (áldiszlexia) küszködő gyermekekkel foglalkozunk. Ezt a tanulási zavart több tényező váltja ki:

• A betűk erőltetett menetben történő megtanítása. Vannak gyermekeknek, akiknek több idő kell: vagy azért, mert természetüknél fogva lassúbbak, vagy azért, mert szeretnék az olvasott szavakat megérteni. Az első félévben megtanított teljes ábécé magában hordozza ezeknek a gyermekeknek későbbi tanulási zavarát. Természetesen nem törvényszerű, de egyre gyakoribb.
• A napközi nem mindenható. Eddig sem tudta megoldani (tisztelet a kivételnek), hogy a gyermekek kész leckével menjenek haza az iskolából.
• Az olvasókönyvhöz kapcsolódó munkafüzetet rakhatja le a tanulási zavar első alapköveit. Úgy rossz, ahogy van. Nem a szerkesztés, nem maga könyv, hanem a koncepció: az, amit elvár a gyermektől.

Ha már beáll a tanulási zavar, amit előszeretettel hívunk diszlexiának, akkor még évekig kell járni fejlesztőre, legalábbis ezt sulykolják a szülők fejébe: évekig tart a javítás vagy nem javítható. Az iskolában a sok óra miatt erre nem volt idő, ezért több helyen lett bevett szokás, hogy más tanítási óráról (ének, technika, torna) viszik ki a gyermeket. Onnan, ahol a meggyötört önbizalmának egy kis sikerélménye lehetne. Nagyon remélem, hogy ezen változtatni fognak. Azt is remélem, hogy szülő mer tiltakozni, ha ilyet tapasztal.

Remélhetjük továbbá, hogy a családokban is megújul az iskolával kapcsolatos szemlélet. A gyermeknek lesz napirendje, amit az ő jól felfogott érdekében be kell tartani. S a problémák megjelenése után nem az lesz az első, hogy keressük hibát az iskolában, a pedagógusban, kap-e esetleg felemelt családi pótlékot, hanem az, hogyan lehet segíteni a gyermeket. Menet közben amúgy is kiderül, ki, hol követett el hibát, de nem ez a lényeg. Az egymásra mutogatás sehová nem vezet.

A kétségeim vélhetően abból származnak, hogy nem ismerem még a kialakuló rendszert. Örülök, ha ilyenkor tévedek és minden a legjobb úton halad, s gyermekeink szeretni fogják az új rendszert és csak én gondoltam, hogy ez egy kicsit sok.

Az elmúlt években a gyermekek 20%-a került ki úgy az általános iskolából, hogy nem tudott értően olvasni, írni. Ha ez a szám csökkenni fog, az fogja bizonyítani az új rendszer sikerét.

Szülőknek, pedagógusoknak

Megkezdődött a 2012-2013-as tanév. Az elsős gyermekek és szüleik kíváncsian, de izgalommal és szorongással élik meg ezeket a napokat. Az édesanyák könnyeikkel küszködve legszívesebben maguk ülnének be gyermekük helyett az iskolapadba, hogy megkíméljék őket minden kudarctól és csalódástól. Mit tegyenek, mire figyeljenek, hogy gyermekük még félév múlva is mosolyogva, vidáman lépjen be az iskola kapuján?

Beilleszkedés

Még az óvodából érkező gyermekek számára is nehezek az első napok. Meg kell ismerniük a társaikat, a pedagógusokat és iskolai dolgozókat, akikkel az év során naponta találkoznak majd. Meg kell ismerniük az épületet, a tantermet, a folyosót, a WC-t. Mindezt már önállóan, hiszen nincs számukra olyan közvetlen felügyelet, irányítás, mint az óvodában. Ez nem könnyű a gyermekeknek, de tudjuk, az óvodából érkezettek azok, akik könnyen és különösebb nehézségek nélkül képesek alkalmazkodni az iskolai élethez. A későbbi problémákat nem is ez okozza.

Az olvasás tanítása, tanulása

A betűk rögzülésének a kis fejekben időre, gyakorlásra van szüksége. A gyermekek egy részének több időre van szüksége. A naponta tanult új betűkkel erre nincs lehetőség, így nem rögzülnek a betűk, felismerésük bizonytalan lesz. A gyermek találgatni fogja és nem tudni. A pedagógus ne arra legyen büszke, hogy minden betűt megtanított, hanem arra, hogy minden gyermekkel megtanította. A felettes hatóságok nem írják elő, hogy az első félévben meg kell tanítani az összes betűt.

Az a gyermek, aki belesik ebbe csapdába, egyedül onnan kiszabadulni képtelen, s beindul az a folyamat, amely egész életére meghatározhatja sorsát:

Nem ismeri fel, találgatja milyen betű lehet - megpróbálja az szavak elejéből kitalálni mi lehet maga szó - ezért ismételgeti az első szótagot remélve, hogy kitalálja a szó végét. Ha nem tudja kitalálni, újabb trükköt próbál ki: kihagy, betold betűket, szavakat, akár egész mondatokat, amelyek nem illenek bele a szövegkörnyezetbe - olvasása krónikusan lelassul, saját maga és környezete számára is értelmetlenné válik.

A betűk ismeretének bizonytalansága magával hozhatja az azonos helyen képzett hangok felcserélését: á-e, f-v, g-k, ö-ü. Ez utóbbi nagyon gyakori, ahogy a b-d tévesztése is, mert ezek egymásnak tükörképei. Ekkor már zavar állhat be, s amennyiben nem kap segítséget, a második osztályban már küldik is vizsgálatra. A tünetek a diszlexia klasszikus tünetei, de a legtöbb esetben nincs szó diszlexiáról. A vizsgálaton anyuka kap egy papírt, s ha van fejlesztőpedagógus, akkor felveszi a csoportba. Aki, ha nem a betűcsere kijavításával kezdi a terápiát, akkor a gyermek évekig járhat kezelésre, s a tünetek teljesen nem fognak tűnni.

Az írásról

Az őskorban még nem vettük elő a füzetet szeptemberben. A gyermekek sokat rajzolnak az óvodában, de többnyire szabadon, megválasztva a rajzok, vonalak méretét. A kis kezekben a finom mozgás, ami a betűk írásához kell még csak csírájában van meg. Sokat rajzolgattunk a levegőbe, s figyeltük, milyen szépen mozog a csuklónk. Az ujjakat megmozgattuk, zongoráztunk a levegőbe. Írólapokat hajtottunk háromba és így barátkoztak a későbbi sorokkal. A betűelemeket ezen gyakoroltuk. Ennek eredménye volt, hogy megismerkedtek a sorok közé rajzolással; megtanulták a kezüket ellazítani, s megkapták a kis napi dicséretet. A lapokat hazavitték és másnap újat kezdtünk.Felhasználtuk a kezük ellazításához a rádió újság hasábjait. Nem került külön pénzbe és a postaírón vastag hegyével jól lehetett rá rajzolni.

A füzetet október táján vettük elő. Ekkor már a gyermek nem véste a papírt, tisztában volt a vonalakkal.

Ennek a módszernek hihetetlen nagy pszichés haszna volt: a kevésbé sikerült oldalak nem voltak egész évben a szeme előtt. Akkor írt a füzetbe, amikor már örülhetett neki. Mindennap kaphatott macit vagy madárkát a nyomdával. S persze nem véste a papírt. Tessék megnézni majd egy elsős füzetét: még a negyedik oldalon is kitapinthatók a bevésett vonalak, betűk Ez mind a szorongás, a görcsölés jele, mert nem tanulta meg ellazítani a kis kezét. Hamar elfárad, fáj a keze. Ha valahol igaz, itt kőbe lehet vésni hogy: Jó munkához idő kell!

---

Kedves szülők!

Az első gondok a betűk összekapcsolásánál már november vége felé jelentkeznek. Ezt a gyermek nem növi ki, segítségre szorul.
- Tessék többet gyakorolni!!! - mondja a pedagógus.
- Ne tessék többet gyakorolni. - mondom én.

Itt még elég, ha egy nyugdíjas tanítónénit keresnek, aki újra tanítja neki a betűket. Ez a módszer másodikban csak akkor elég, ha egy tanítónéni átnézi a diszlexia tüneteit és elkezdi javítani.

Írásában ha téveszti az ú-ű, ó-ő betűket, akkor figyeljen oda az ékezeteknél. Talán csak figyelmetlen és rosszul alkalmazza vagy nem érzékeli az ékezeteket. Az írásban még gyakori hiba, hogy nem tud a sorban maradni, átír a másik sorba. Gyakori, hogy a sorok elejét nem tudja tartani, mindig beljebb kezdi a következő sort. Szép ferde vonalat lehet húzni a sorkezdéseknél.

Ne korholják a gyermeket, ha valami nem sikerül; beszéljék meg, mi volt a gond és segítsék őket. A leghatékonyabb fegyelmezési eszköz a dicséret: minden gyermekben van valami, amiért dicsérni lehet.

Kedvenc tanárom mondása volt:

Ha a gyerek olyan csúnyán ír, hogy legszívesebben széttépnénk, de van egy betű vagy szó, vagy mondat, ami elfogadható, akkor többit maguk felejtsék el és csak azt az egyet emeljék ki. "Látod, ez nagyon jó, ilyeneket írjál, itt nagyon ügyes voltál, meglátod, sikerül."

A gyerek persze látja, hogy a többi csúnya, de azt is látja, hogy észrevettük a jót és bízunk benne.

Minden kis és nagy diáknak sikerekben gazdag, boldog új tanévet kívánok.

Vélemény a vitaanyagról

Az Emberi Erőforrás Minisztériuma vitaanyagot indított útjára, kérve az olvasók véleményét. Az ábécé Egyesület a Gyermekekért az SNI gyermekek közül a diszlexiásokkal - diszgráfiásokkal kapcsolatban az alábbi véleményt küldte el (rövidített változat):

---

Sajátos Nevelési Igényű Gyermekek: Pszichés fejlődési - súlyos tanulási, figyelem vagy magatartásszabályozási zavarral küzdő tanulók iskolai fejlesztése (a vitaanyagban ezen címszó alatt szerepelnek)

Diszlexia - diszgráfia

Egyesületünkben hat éve foglalkozunk a diszlexia - diszgráfia javításával. Logopédusként közel 20 éve végzem ezt a munkát, van tehát bőven tapasztalatom ezeknek a problémáknak a kialakulásáról, a velük kapcsolatos tévhitekről, valamint a sikeres rehabilitációról.

Mint az Országos Szülői Érdek-képviseleti Tanács tagja híres-hírhedtté váltam a minisztériumban javaslataimmal, bírálataimmal. Azt tapasztaltam, hogy ezek a gyermekek csupán gondokat okoznak az iskoláknak, s azok egy része mindent megtesz, hogy szabaduljon tőlük. Ezt az 1993-as törvény támogatta is az osztályzások alóli mentesítésekkel.

Persze ez felveti a következő problémákat az iskola számára:

• az ilyen diák meddig számít kettőnek létszámban?
• érdeke e az iskolának, hogy ők tünetmentesek legyenek?

Javaslatunk: Az áldiszlexia kijavítására legyen egy tanév a határidő, s ezt várják is el a fejlesztőpedagógustól. Egy év alatt bőven van idő a törvényjavaslat által felsorolt gyakorlatok, fejlesztések elvégzésére.

Az értékelések alóli mentesítésekről, a szegregálásról

A minisztériumi javaslatok között szerepel az elkülönített (szegregált) tanítás:

A sajátos nevelési igényű gyermekek oktatásában a cél a minél teljesebb integráció. Ennek keretében a törvény garantálja, hogy minden érintett gyermek, tanuló megkapja a számára szükséges és megfelelő ellátást. Ha indokolt, a gyermek csak részben integrált formában tanul, azaz a közismereti tárgyakat fejlesztő pedagógussal, kis létszámú csoportban tanulja, míg az iskola többi programjában integráltan vesz részt.

Tisztázni kell, hogy ez a köztudatban "felmentésnek" számít, s valójában is ez történik. Általában nem vesznek részt az órai munkában, menet közben nem kapnak értékelést, noha ez a mentesítés csak a végbizonyítvány osztályzataira vonatkozik.

Kérdés persze, hogy van e még egy olyan ország, ahol a törvény azt mondja egy gyermeknek, hogy "neked nem kell megtanulni helyesen írni, s nem kell idegen nyelven megtanulni egyetlen szót sem". A jogalkotókat minden bizonnyal a jó szándék, a segíteni akarás vezette, de nem gondoltak arra, hogy ez sok ezer gyermeknek töri derékba pályafutását: a felmentett nem tud nyelvvizsgát tenni, ezért nem jut a diplomához, csak ha a szakértő külön díjazásért megvizsgálja és kiadja a leletet. Ezután a felsőoktatás vezetőinek a jó indulatára van bízva, hogy kiadja a diplomát vagy nem. Nincs törvény, amely a diploma kiadására kötelezné.

A középiskolák nincsenek felkészülve sem ismeretekkel, sem szakemberekkel a kezelésükkel kapcsolatban. Így aztán a legtöbb helyen fel sem veszik őket. Megnyugtató lenne látni arra vonatkozó statisztikát, hogy a 2010-2013-as tanévekre hányan kerültek be tanulási zavarral a középiskolákba.

Az integráció melletti elkötelezettség erősen jelen van a törvényben, de támogatja a diszlexiás - diszgráfiás gyermekek szegregálását (elkülönítését) is. A gyermekek ezen csoportját törvényi támogatással szegregálják. Csak meg kell nézni az interneten hány ilyen osztály működik. Természetesen ez a mai állapotokat tekintve jó hogy így van, mert ezeken a helyeken számíthatnak segítségre és ami a legfontosabb, elfogadják őket és nem gúnyolják ki, nem alázzák meg őket. A szülők valósággal idemenekítik gyermekeiket.

Ismertnek kellene lennie, hogy az egyes iskolákban milyen arányban fordul elő a tanulási zavar. Az is érdekes lehetne, hogy melyik iskolából, hány gyermeket küldtek diszlexiás osztályokba. Ha hivatalosan is elismerik, hogy a gyermekek 20%-a funkcionális analfabétaként kerül ki az iskolákból, vajon hányan vannak közöttük a diszlexiások?

Érthető, hogy az iskolák csendben vannak, hiszen a fogyatkozó gyermekszámnál nagyon lényeges, hogy kettőnek számítanak. Ezeknek a gyermekeknek az IQ-ja átlagos: 110 felett van. Azok között, akik nálunk megfordultak, többségükben vannak azok, akik a középiskolákban elhallgatták valaha volt diszlexiájukat, s bekerültek felsőoktatásba. Okosak, tehetségesek, csak volt-van egy problémájuk. Akik itt megfordulnak, azoknak nem kell a mentesítés. A tanulási zavar nem betegség, de azzá válik, ha nem kezeljük ki őket. Az ilyenkor fellépő pszichés zavaroknak, magatartási és vegetatív problémáknak a legtöbb esetben nincs orvosi háttere.

Az áldiszlexia megjelenése, a diszlexia spirál

A betűk tanulása során nem rögzülnek az ismeretek, s ennek okait is pontosan ismerjük: az azonos helyen képzett hangokat a kiejtés tökéletlensége miatt elkezdik egymással felcserélni: f-f, ö-ü, á-e, k-g és a klasszikus betűpár, amit minden ilyen problémával küszködő gyermek kever: b-d (ezek egymás tükörképei). Ebből a tévesztésből nagyon rövid idő alatt kialakul az a spirál, amely magával rántja a gyermeket:

Téveszti a betűket - nem érti amit olvas - elkezdi találgatni mi lehet, ismételgeti a szókezdő szótagokat (remélve, hogy a végére kitalálja, de nem találja ki, s ekkor már a többiek két sorral lejjebb járnak), - megpróbálja kompenzálni magát: kihagy-betold betűket, szavakat, egész mondatokat. Ha kép is van, úgy ahhoz igazítja a kitalált szöveget - és itt a vég: olvasása krónikusan lelassul, önmaga és környezete számára értelmetlen, ő maga sem érti, mit olvas.

Ha ekkor nem kap segítséget, ha nem javítjuk ki betűk felcserélését, akkor minden nappal egyre rosszabb lesz. A tragédia az, hogy a gyermek egyre jobban magára marad, és a második osztály végére többségüket már a bizottság elé küldik. Bekerült a mókuskerékbe, gyűlnek a papírok, jár a fejlesztőre.

Mit szeretnénk? Ha azt, hogy legyen egy nagy, képzetlen, olvasni képtelen tömeg, akkor nincs tennivaló, az irány helyes. De ha azt szeretnék, hogy gyermekeink a Nobel díjasaink nyomában lépkedjenek, akkor gyorsan tenni kellene valamit, mert nagyon sok tehetség kallódik el.

Az áldiszlexia megjelenésének kivédése

Az ábécé tanítása

Ma a legtöbb iskolában már az első félévben, erőltetett menetben megtanítják az ábécé összes betűjét. Az elsősöknek az óvodai élet kötetlensége után meg kell tanulni a helyükön ülni, tartósan figyelni, elviselni a számonkérést, a kudarcot, a sikert. Mindezek olyan dolgok, amelyek eddig számára ismeretlenek voltak. Közben persze folyamatosan ömlenek rá a követelmények.

- Hová sietnek? - kérdeztem a kolléganőt. A válasz meglepő volt.
- A szülők felől jön az igény. Ha nem ígérik, hogy így tanítják, másik iskolába íratják be gyermeküket.

Kértem Dr. Szüdi János államtitkár urat, hogy figyelmeztesse a pedagógusokat: aki karácsonyig lezavarja a betűk megtanítását, annak tisztelettel megköszönik a munkáját és elköszönnek tőle. A válasz ez volt: a pedagógus szabadsága nem engedi meg az ilyen beavatkozást. A pedagógus szabadsága megengedi, hogy a XXI. században a gyermekek 20%-a ne tanuljon meg írni, olvasni.

- És mit csináltok a második félévben? - kérdeztem a tanítónőt.
- Elkezdjük újra gyakorolni.

Ekkor már a gyermekek egy része "lemaradt", s miután a javítás nem kezdődik el, csak a rosszat fogja gyakorolni. 2012 áprilisában már megjelentek a foglalkozáson olvasási zavarukkal az elsősök. A betűket felismerni, egymáshoz kapcsolni, értően elolvasni komoly feladat - nem szabad sietni.

Az olvasókönyv

Az első osztályban legyenek az átlagosnál nagyobb méretűek a betűk. Az olvasmányoknak nem volna szabad fél oldalnál hosszabbaknak lenni: rövid mesék, versek aminek olvasásába a gyermek nem fárad bele, megérti és követni tudja a tartalmat is. Úgy gondolom, hogy az értő és folyamatos olvasás alapjainak a lerakás a cél. Ehhez pedig az kell, hogy a gyermeket érdekelje amit olvas, s megszeresse az olvasást. Természetesen a második osztályban is meg kellene elégedni az egy oldalas mesékkel, történetekkel. Az olvasásnál (is) fontos, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg.

A mai könyvekben sok a gyermek számára ismeretlen szó, egy olvasási gondokkal küszködő gyermek ezért rettenetes perceket él át.Harmadikos szövegértés felmérő. Kis állatmese az oroszlánról és az egérről (felmérő):

• folyondár - kúszónövény - lián (egy növény három elnevezése): egy felmérőben, amikor kérdeznie sem szabad.
• Muzsik - zsúr - zsalugáter - Moulin rouge: egy "zs" betűs felmérőn (egy orosz, két német - egy francia).

Amikor a tankönyveket vizsgálják és jóváhagyják, gondoljanak a gyermekre, akinek ezzel meg kell küzdeni.

Szövegértés munkafüzet (az olvasókönyvhöz kapcsolódó munkafüzet)

Évek óta harcolunk azért, hogy ezt kivonják a forgalomból, legalább az első osztályból és második első félévéből. A munkafüzet a szöveg megértését van hivatva. Lássuk, hogyan működik:

• Szerencsés eset, ha az olvasandó szöveg azon az oldalon van, ahol a kérdések (ez meglehetősen ritka). Nagyon sok esetben az egyik oldalon a történet, a lap hátoldalán a kérdések. A kialakuló olvasási zavarral küszködő gyermeknek minden kérdésnél elölről kell kezdenie az olvasást, mert nem tudja, hol tartott az előző kérdésnél. Gyakori, hogy emiatt annyira lemarad, hogy a végére el sem jut.
• A sorok, ahová írnia kell nem azonosak a füzetek sortávolságával (egy-két kivételtől eltekintve). Szélesek, ide nem tud szépen írni, mert megszokta, hogy vonaltól-vonalig ír. A betűi hatalmasok, ezért a válasz sok esetben el sem fér a megadott helyre.
• A válaszok javítására bevált módszer, hogy a padtársak egymásnak átadják a munkafüzetet, és egymásnak javítják a válaszokat. A pedagógus diktálja a helyes választ, és ők ellenőrzik (tekintsünk el a kevés kivételtől; a pedagógusnak nincs ideje az órán ellenőrizni, értékelni a válaszokat). Azonban egymás írását nehéz elolvasni, s előfordul, hogy a szomszédnak is gondja van az olvasással (ezért vagy minden aláhúz, vagy semmit).

Úgy tanultuk hajdanán, hogy a gyermek szeme előtt hibás szöveg javítatlanul, sem a táblán, sem a füzetben nem maradhat. Annak idején ezt a pedagógia egyik alapelvének tekintettük. Ezeknél a feladatoknál a problémákkal küszködő gyermek menthetetlenül lemarad, s elkezdi gyűjteni a kudarcokat. Hiába igyekszik, ezek a feladatok neki soha nem sikerülnek.

Gondoljuk csak végig: a gyermekek egy részénél komoly problémát okoz a kérdésekre válaszolni. Még magát a fogalmazást csak később tanulja, de itt már mondatok fogalmazását várják tőle, kifogástalan helyesírással, noha ezt is később tanulja.

A folyamatos kudarcok elviselése az önbizalom elveszítését, az olvasott szöveg iránti ellenszenvet fogja megteremteni. Igénytelenségre nevel, mert az adott helyre nem tud szépen írni. A pedagógusnak a legritkább esetben van ideje minden gyermek válaszait átnézni, ellenőrizni és a hibákat kijavíttatni.

Mire jó akkor ez a munkafüzet?

Szövegértés ellenőrzése régen is volt. A hangos olvasás után megbeszéltük, miről olvastunk, kinek mi tetszett; felsorolták a szereplőket, időrendi sorba raktuk az eseményeket. Nem volt fekete pont, aláhúzás. Megbeszélés volt és sok dicséret, mert itt a problémás gyermekek is kiválóan teljesítenek, hiszen a memóriájukkal semmi gond (a gimnazista diszlexiások közül sokan ma is hallás útján tanulnak).

Az írás

Az első osztályba kerülő gyermekek kezének finom mozgása, ami az íráshoz szükségeltetik, szeptemberben sok gyermeknél még nem megfelelő. Súlyos hiba, hogy már az év elején kezükbe nyomják a füzetet és a keskeny sorokba kell a betűket írni. Emlékezzünk vissza az írólapokon gyakorolt nagyívű kapuvonalra, fecskevonalra, karikára vagy az álló egyenesekre. A szeptember-október ezekkel a játékos gyakorlásokkal telt el. A szomszédtól is elkértük a rádió újságot amelynek hasábjai adták a sorokat és nem volt baj, ha kiment a sorból, vagy nem volt tökéletes a cicavonal kapcsolása. Ma is van, ahol alkalmazzák a nagyméretű íráselemek rajzolgatását.

Ismét tisztelet a kevés kivételnek, de manapság elmaradnak a játékos ujjmozgások, a levegőbe rajzolt vonalak, a kis csuklók tornáztatása. Mindezek azt szolgálják, hogy a kis kezek alkalmassá váljanak a finomabb mozgásokra. Emlékezetükben rögzülnek az irányok, (itt még gyakori az iránytévesztés, gond van a jobb és bal oldal megkülönböztetésével) és nem a füzetben kell megtanulni a különböző fogalmakat.

Nagyon sok veszélyt rejt magában a szeptemberi füzet. A gyermek próbálkozásai ott maradnak a füzetben és ott marad az értékelés is. Ha írólapon gyakorol, arra kaphat piros pontot, de negatív értékelést nem osztogattunk. A papírt hazavitte, kapott rá macit, kismadarat vagy piros pontot. Másnap új papíron dolgozott, nem látta az előző nap pontatlanságait.

A füzetbe már negatív értékelés is belekerül, de még ha nem is, akkor is látja ügyetlenkedését és szépen lassan megkezdődik az önbecsülés sérülése: a bevésett betűk, (még az ötödik oldalon is ott a nyoma) a sok esetben eltévesztett a sorok, a görcsös szálkás írás mind arra a bizonyíték, hogy kimaradt az a gyakorlás, ami oldotta, illetve a kialakulását is meggátolta volna ennek problémának.

Hová sietnek?

A megoldásokról

Az olvasás

• Nem fordulhat elő, hogy azt mondja egy pedagógus: őneki nem kötelessége tudni, mi a diszlexia. De igen, tudnia kell.
• Tudnia kell, melyek azok a jelzések, amire oda kell figyelnie.
• Tudnia kell, melyek azok a lépések a betűk megtanítása során, amivel kivédheti az áldiszlexia (mint láttuk, ez oktatási zavar) megjelenését, többek között: ne hajszolja a gyermekeket. Hagyjon időt, hogy minden kisgyermek fejében rögzüljenek a betűk, és biztonsággal ismerje fel azokat.
• Ismernie kell a veszélyeztetett betűket, s ezeket úgy kell tanítania, hogy közöttük legalább 3-4 másik betű legyen. Ilyenek a b-d, á-e, f-f, ö-ü, k-g.
• Tegyen meg mindent a gyermekért, s ne küldje már második osztályban a bizottság elé.

A nevelési értekezletek egyik témája legyen a tanulási zavar

Ismerje meg minden pedagógus, mivel áll szemben, s hogyan viselkedjen ebben a helyzetben. Abban, hogy ez a probléma kialakul, -az elmondottak alapján látjuk- neki is van része. Vétlen bűnösök vagyunk valamennyien, akik a XXI. században megengedjük, hogy gyermekeink ne tudjanak értően olvasni. Ha nincs szakember, aki megtartsa az előadást, elküldjük az anyagot és beszéljék meg.

Tiltsák ki a feladatlapos munkafüzeteket az első és második osztályból

A gyermekek többsége nagyon szegényes szókinccsel kerül be az iskolába. Engedjék beszélni őket. Engedjék, hogy elmondhassák, mire emlékeznek a meséből, ki tetszett benne a legjobban. A szókincsszegénység, a verbális kifejezőkészség hiánya nem új keletű (elég csak a parlamenti közvetítésekre gondolnunk: milyen kevesen vannak azok a képviselők, akik előre leírt szöveg nélkül is érthetően, világosan, jól szerkesztett mondatokban adják elő mondanivalójukat). Azt, hogy a véleményünket el tudjuk mondani, tudjunk érvelni, azt bizony itt kell elkezdeni.

A jó olvasókönyv tele van olyan történetekkel, mesékkel, amelyekből sokat nagyon sokat lehet profitálni az emberi viselkedésre vonatkozóan. De azzal, hogy keresd ki a szövegből ezt vagy azt a mondatot, aligha. Ismétlem: ezeknek a gyakorlatoknak helyük van az iskolai életben, de használjuk arra, hogy a tartós figyelmet, a kitartást, esetleg a versenyszellemet erősítsük (ki találja meg hamarabb). De ne használják arra, hogy a kudarcot tömegét zúdítsa a gyermekre, és olyan teljesítményre kényszerítse őket (mondatalkotás, szabályos helyesírás) amit csak később fog tanulni.

---

Összefoglalva

Felül kell vizsgálni a mentesítés okait! Miért küldték vizsgálatra? Milyen módszerrel tanult olvasni? A fejlesztőpedagógus munkája során javítgatja, vagy ki is javítja a diszlexiát? (Az mégsem megoldás, hogy évekig jár a fejlesztésre gyakorlati eredmény nélkül). Olyan módszert kell a kezébe adni, hogy a javítás számon kérhető legyen.

Én nem vagyok híve a mentesítésnek, mert a gyermek ép értelmű, tehát megtanítható. Fel kell világosítani a szülőket -akik abban a hiszemben élnek, hogy a mentesítés megkíméli a gyermeket a kudarcoktól, a megaláztatásoktól-, hogy a középiskolák nincsenek felkészülve a fogadásukra, így a legtöbb esetben kiszorulnak.

Idegen nyelvet tudni kell. Mentesítik idegen nyelvből, de később emiatt nem adják ki a diplomát. A Wesley János Lelkészképzővel nyolc éve vagyunk vitában egy diplomáért, amit talán most sikerül tőlük megkapni (diszlexiás fiatal nem tett nyelvvizsgát).

Fel kell világosítani a pedagógusokat, hogy a mentesítés nem egyenlő a felmentéssel. (Neked nem kell írni, mert diszgráfiás vagy. Üljetek a hátsó padba, s maradjatok csöndben)

Budapest belső kerületeiben a tanítási órákról viszi ki a fejlesztő pedagógus a gyermeket. A gyermek olyan órákról maradhat távol (ének, rajz, torna), ahol lehet, hogy komoly sikerélménye lenne. Megoldást kell találni az ilyen helyzetekre. Persze ha nincs oktatási zavar (áldiszlexia), akkor nincs ilyen probléma.

Úgy tűnik, a törvény megnyugtatóan rendelkezik majd a diszlexiás - diszgráfiás gyermekek fejlesztéséről. Látható, hogy a személyi ellátottság, idő, eszközök biztosítottak lesznek. Azért írtam le ezeket a sorokat, mert nem elég a törvény, nem elég a jó szándék, ha a közreműködök nincsenek birtokában az ismereteknek, azoknak a lépéseknek, amelyekkel az olvasási zavar megelőzhető és javítható. A tanulási zavarral sokszor komoly vegetatív panaszok és magatartási zavarok társulnak. Ez a gyermek számára sok esetben nagyobb probléma, mint a lemaradás, mert a tanulási problémájuk mellett az orvosi vizsgálatok is rabolják az idejét és az önbizalmát.

Körülnéztem a hallgatóságon. Tétova tekintetet. Igen tudjuk, hogy van ilyen probléma, majd jelezzük. Ilyenkor szoktam kérni: Ha már nem szeretjük ezeket a gyermekeket, legalább sajnáljuk meg őket. A mi gyermekeink, a mi jövőnk.

Segítsük azzal, hogy megelőzzük, azt ami megelőzhető.

Pedagógusnapra

Köszönet a tanítóknak.

Június első vasárnapján a pedagógusokat köszöntjük. Őket, akik az óvodától az egyetemig egyengetik gyermekeink útját.

Köszöntjük az első osztályban tanítókat, akik - megértve az idők szavát - nem tanítják meg karácsonyig az ábécé minden betűjét: időt adnak a betűk tanulására és a gyakorlásra. Újraélesztik azt a régi pedagógiai elvet, miszerint a legjobb fegyelmezési eszköz a dicséret. Minden gyermekben van olyan tulajdonság, nyújt valamiben olyan teljesítményt, amiért újra és újra lehet dicsérni. Amikor elakad egy-egy kisgyermek, adnak időt a felzárkózásra, s nem hagynak lemaradni egyetlen tanítványt sem. Első osztályban tanítani a leggyönyörűségesebb, de a legnehezebb pedagógiai feladat.

Kedves tanító-tanár nénik, bácsik!

Kívánjuk, hogy legyetek mindig derűsek, türelmesek. Tudjuk, ti is emberből vagytok és ez sokszor nagyon nehéz. A pedagógus azonban egészen különleges anyagból van gyúrva: amióta ezt a pályát kitalálták, ő volt a lámpás, a nemzet napszámosa, akár elképesztően alacsony fizetésekért is.

A pedagógus szakma ma már talán a lenézettebbek közé sorolható, hiszen mindenki - még a gyermek is - fenyegetheti, megalázhatja őket. Ma sem értem, miért nem kapnak legalább annyi védelmet, hogy munkájuk végzése közben ne zaklathassák őket. Természetesen lehet a szülőnek kifogása, véleménye, de arra való az iroda és az igazgató, hogy panaszát ott és emberi módon tegye meg.

A pedagógusokat sok - tájékozatlan - ember irigyli a hosszú nyári szabadságért, a - szerintük - rövid munkaidőért.

Aki azonban irigyli, az nem tudja mit jelent tanítani, mit jelent egy csapat gyerekkel kirándulni és épségben visszahozni őket. Az nem tudja milyen az, mikor ő otthon egy üveg sörrel és pattogatott kukoricával elnyúlik a kanapén, s nézi az esti műsort, akkor a tanárnő előveszi a füzetcsomagot és dolgozatot javít, készül a másnapi órára (rádöbbenve persze, hogy ma sem volt ideje eleget foglalkozni a saját gyermekével).

Rövid munkaidő? Helyettesítés, családlátogatás, fogadóóra, esti iskolai rendezvény, kirándulás, táboroztatás, s testi-lelki épségükért felelősséget vállalni, megtanítani őket. Kevéske fizetésért ugyan, de elvárjuk tőlük, hogy türelmesek legyenek, s jó kedvvel, jól tanítsanak.

Az átkosban az volt a felfogás, hogy az iskola nem termelőüzem (azért is olyanok a bérek). Az iskola azonban valójában a legfontosabb termelőüzem. Itt termelik azt a tudást, amelyik a világot fenntartja, irányítja. A pedagógusok tudják ezt, s ezért van, hogy a szégyenteljes bánásmód - amiben néha részük van - és a megalázóan kevés fizetés ellenére is dolgoznak.

---

Mert tanítani jó.

Tanítani nagyon jó. Belenézni a csillogó szemekbe, látni, hogy értik amiről beszélünk, s a mag, amit elhintettünk, bennük jó talajra talált. Ma még kínlódik a betűk összekapcsolásával, de húsz év múlva mérnökként, orvosként, mezőgazdászként, színészként és talán pedagógusként látjuk viszont.

Az is lehet persze, hogy képviselő lesz, aki feláll és azt mondja: "a pedagógusoknak köszönhetjük a tudásunkat, köszönet érte. S itt az idő, hogy ne csak szóban, hanem tettekben is megköszönjük munkájukat!"

Adja Isten, hogy úgy legyen.

Anyák napjára

Mama, ez volt az első szavam mama,
ezerszer elmondanám újra mama, mama.

Ki mond tarka mesét, ki siet futva eléd,
ha már büszkén iskolába jársz?
Ki óv, gondoz, ápol, s ha felnősz meg nem gátol
ha már többé nyugtot nem találsz.

Mama, ez volt az első szavam mama,
ezerszer elmondanám újra mama, mama.

Hogyha szíved sajog, ha jönnek gondok bajok
hívószóra már melletted áll.
De ha a gond elül feledésbe merül
olykor tán a névnapja is már.

Mama. Ez volt az első szavam mama
ezerszer elmondanám újra mama.

Megértem már majdnem ötven évet,
nem bánnám, ha várna kerek száz.
De azt tudom bármeddig is élek,
nem feledlek el szülői ház.

Mama ez volt az első szavam mama
ezerszer elmondanám újra mama, mama.
Részlet egy dalból - szerzője ismeretlen.

A diszlexia javításának kálváriája II. rész

A céljaink megvalósításához támogatókat kerestünk:

• Sajnáljuk, már megvannak, akiket támogatunk.
• Sajnáljuk, kimerült a keret.
• Csókolom, tessék keresni valakit, aki beajánlja magukat, mert csak annak adunk, akit valaki ajánl.
• És tessék mondani, milyenek azok a diszlexiás gyermekek?
• Ezeknek a gyermekeknek a többsége nagyon okos, tehetséges... - itt félbeszakított az úr - Igen? Ha okosak és tehetségesek, akkor tanuljanak! - s lecsapta a telefont.
• Mondja, miért segít ezeknek a családoknak? Ezeknek a szülei is hanyagok voltak, a gyermekek pedig lusták, azért jutottak ide. Egy fillért sem adnék nekik.

A fentiek ellenére azért van néhány támogatóink. Kaptunk támogatást a Szociális Minisztériumtól, cégektől, a szülők saját munkahelyükön szereztek kisebb támogatásokat, sőt, van olyan segítőnk is, aki nem fedi fel a kilétét, de rendszeresen küld támogatást.

Mindez azonban kevés arra, hogy helyiséget béreljünk, s minimális bért adjunk a megtartott órákért. A szülők által befizetett óradíjakból a kötelező könyvelési díjat, a napi kiadásokat is nehéz finanszírozni. Én önkéntesként végzem a munkát, de nem várhatom el mástól, hogy díjazás nélkül dolgozzon.

Valaki feltette a kérdést: miért nem vagyunk híresek? Miért nem tartunk konferenciákat, a pedagógusoknak továbbképzést? Nos, a terembérletek nagyon drágák, de magának a továbbképzés elindításának a díja is százezres költség, s ha hibát találnak a benyújtott anyagban, visszaadják, és újra be kell fizetni a díjat.

De érdemes lenne? Nézzük csak:

2004-ben megkerestek az EU-ból, hogy segítsünk képviselőinktől összegyűjteni annyi aláírást, hogy napirendre tűzhessék a diszlexiás gyermekek ügyét. Íme képviselőink, akik NEM adták aláírásukat. (A képek kattinthatóak!)

Európai Néppárt és az Európai Demokraták Képviselőcsoportja	Szocialista képviselőcsoport	Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoportja
DE BLASIO, Antonio GÁL, Kinga GLATTFELDER, Béla GYÜRK, András SCHMITT, Pál	DOBOLYI, Alexandra FAZAKAS, Szabolcs HARANGOZÓ, Gábor HEGYI, Gyula TABAJDI, Csaba Sándor	MOHÁCSI, Viktória SZENT-IVÁNYI, István

Ők bizony sajnáltak egy aláírást. Nem értem azóta sem, a gyermekeket nem képviselik/képviselték?

---

Pályázni nem tudunk, mert a tanulási zavar kezelésére a minisztériumok nem írnak ki pályázatokat. Miért van ez így? Sok ezer gyermekről van szó: minden száz gyermekből húsz félig analfabétaként hagyja el az iskolát. Meg tudja mondani valaki, hogy ebbe a pedagógus, az oktatási kormányzat és a szülő miért nyugszik bele?

A pedagógus nem tudja megoldani, mert erre nem képezték ki. Ha ismeri is a javítás módozatait, nincsenek plusz órái, ahol ezt elvégezhetné.

A szülő úgy hiszi - és miért is ne hinné -, hogy a fejlesztőfoglalkozások megoldják a problémát. Mire rájön, hogy ez nincs így, a gyermek sorsa többnyire eldőlt.

Az oktatás irányítói nyugodtak, hiszen ott a törvény, amely mentességet ad bizonyos tantárgyak értékelése alól. Mi is az én problémám? - kérdezik, hisz a törvényt betartják.

Igaz, a törvény nem mondja ki, hogy ép értelmű gyermekeket kötelező megtanítani írni-olvasni. A törvény azt mondja, nem kell megtanítani. Mentesíteni kell bizonyos tantárgyak, tantárgyrészek, az idegen nyelv értékelése alól, azonban ugyanez a törvény kötelező nyelvvizsgát ír elő a diploma kiadásához.

Ismert, hogy a karácsonyig megtanított teljes ábécé már magában hordozza a veszélyt, hogy nem minden gyermeknél rögzülnek megfelelően a betűk. Mégis megtanítják, noha ezt soha, senki nem javasolta, egyetlen utasítás nem írta elő. Évek óta mondjuk, hogy az olvasási munkafüzetek az olvasási zavarok kialakulásának melegágyai. Használják. Aki lassabban olvas, menthetetlenül lemarad.

---

Volt rá példa, hogy egy gyermek a diszlexiája miatt nem került be a középiskolába. Ezt bizonyítani persze nagyon nehéz, de a középiskolák nincsenek felkészülve a probléma kezelésére és számukra ez az egyszerűbb megoldás. Anyuka kap egy levelet az iskola igazgatójától, aki a tantestület nevében dicséretekkel halmozza el a diákot, majd ezután megkéri, keressen neki másik iskolát, mert ide a 3-as átlag nagyon kevés.

Ma Magyarországon törvényi támogatással lehet szegregálni a tanulási zavarral küszködő gyermekeket diszlexiás osztályokba. Egyedül csak őket. Elgondolkodom. J. Sára sorai jutnak eszembe:

"Sokat, nagyon sokat tanulunk. Amíg mások szórakozni járnak, mi fejlesztőre rohangálunk. Minket soha senki nem dicsér meg. Vándorlunk iskoláról iskolára, ha már nem bírjuk tovább a megaláztatást. Lehet, hogy rövidesen lesz olyan törvény, amely előír számunkra egy "S" betűt? Mi leszünk a selejt?"

Sárának, a több ezer gyermeknek és nekem ez a problémánk.

A diszlexia javításának kálváriája I. rész

Újra és újra elhangzik a kérdés, miért nem terjed gyorsabban a módszer, amivel a diszlexiát rövid idő alatt hatékonyan lehet javítani? A kérdés jó és jogos. A válasz: Magyarországon élünk.

Életünk során nekimehetünk olyan falaknak, amelyek téglából, betonból épültek. Nekimegyünk és összetörjük magunkat. Szerencsére nagyon ritkán és kevés emberrel történik ez meg, mert látjuk a falakat és igyekszünk kikerülni őket.

A láthatatlan falakkal szemben azonban nehéz védekezni. Az ezekhez a falakhoz vezető út többnyire jó szándékkal van kikövezve, de mindez a jó szándék nagyon csalóka. Az út végén a fal nagyon kemény, és a folyamatos ütközések előbb-utóbb feladásra kényszerítik azokat, akik valamilyen új találmányon vagy módszeren törik a fejüket.

Gyógypedagógusként dolgoztam aktív éveimben, de végzettségem szerint logopédus is vagyok. Nyugdíjas éveim kezdetén megkértek, helyettesítsek egy logopédust, aki anyai örömök elé nézett. Itt azonban már az első hetekben kiderült, hogy nem beszédhiba javítása tette ki az órai munka nagy részét, elvétve volt csupán beszédhibás gyermek. Annál több az, aki olvasási zavarral küszködött. A tanítókkal sikerült nagyon jó munkakapcsolatba kerülni, így pontosan be tudtam határolni, hol, milyen problémái vannak a gyermekeknek. Gyógypedagógusi munkám során az alsó tagozatban szereztem tapasztalatot, így nem volt kétségem, hogy a gyermekek megtaníthatók és segíteni kell rajtuk. Arra hamar rá kellett jönnöm, hogy bár a logopédiai módszerekre épülő javítási módszerek hosszútávon eredményesek lehetnek, de valami más kell, ami hamarabb segíti sikerélményhez a gyermekeket.

A gyermeknek nap mint nap meg kell felelnie, a követelmények egyre nőnek. Lépést kell tartani osztálytársaival, mert menthetetlenül lemarad. Azt biztosan tudtam, hogy olvasási probléma révén, az olvasás tanításának oldaláról kell hozzákezdeni a javításhoz. Kidolgoztam hát egy olyan feladatsort, amelyik erre épül. Némiképp magam is meglepődtem, hogy milyen elképesztő gyorsasággal javult a helyzet. Félévkor még bukásra álló gyermekek év végére behozták lemaradásukat.

Az eredményeket látva arra gondoltam, hogy a XV kerületben - ahol lakom - az Önkormányzat nyithatna egy központot, ahová eljönnének tanulási zavarral küszködő kerületi gyermekek. Amolyan minta kerületről álmodtam, ahol mindig csak azok a gyermekek szorulnak kezelésre, akik a kezdeteknél tartanak, míg a többiek képességeiknek megfelelően teljesítenek. Az Önkormányzathoz fordultam, de számukra szükséges volt a kerületi szakszolgálat véleménye. A szakszolgálat vezetője pedig - gondolhatjuk - megvétózta, mondván: van nyolc logopédus a kerületben, ők mindent megoldanak.

Az egész országban azonban még ők sem tudnak megoldani mindent, így 2004-ben megkeresett egy nyíregyházi fiatalember a panaszával, mely szerint a főiskola már két éve tartja vissza diplomáját, mert a szükséges nyelvvizsgát nem sikerült letennie (tizedik alkalommal sem). Úgy döntöttem, segítek neki. Számtalan telefon után eljutottam az Ombudsmanhoz, Dr Takács Alberthez, aki az ügy mellé állt, és a törvény módosítására javaslatot küldött az országgyűléshez. Engem arra kért, hogy szerezzem meg a parlamenti frakciók támogatását. Megszereztem. Megszereztem Szili Katalin házelnöknő támogatását is.

Az ülésen elhangzott, hogy a törvényben szerepel: szakértői véleményre a diploma kiadható. Kérésünk és az Ombudsman javaslata az volt, hogy a kiadható helyébe a "ki kell adni" kerüljön. Az ígéretek ellenére - gondolhatják - nem szavazták meg. Ma is a vezetők jó vagy kevésbé jó szívére van bízva, hogy a diszlexiásoknak kiadják-e a diplomát nyelvvizsga nélkül is.

folyt. köv.

Szégyenpadon a diszgráfia

A diszgráfia az írás zavara. Jelen lehet egy időben a diszlexiával, de önállóan is megkeserítheti gyermek és felnőtt életét. Nem fogyatékosság, nem függ az értelmi képességtől. Zseniket, tehetséges és átlagos képességű embereket egyaránt sújthat.

A diszgráfia jellemző tünetei:

• Nem érzékeli, ezért rosszul használja az ékezeteket.
• Nem érzékeli a hosszú mássalhangzókat (állomás-álomás).
• A nyelvtani szabályokat megtanulja, de azokat alkalmazni képtelen; mondatszerkesztései ezért nem felelnek meg a nyelvtani szabályoknak.
• Kézzel írott betűi többnyire szálkásak, kapcsolásuk sem tökéletes, ezért az írás képe is kívánnivalót hagy maga után.
• Kihagy vagy betold betűket, ami értelmetlenné teszi a szöveget.

S bár sorolhatnánk még, ezek a legfeltűnőbbek, amit szülő és pedagógus is hamar észrevesz.

Az írással, olvasással kapcsolatos tanulási zavarok (diszlexia, diszgráfia) javítása ma sem megoldott, azonban harminc-negyven évvel ezelőtt ez a probléma nem volt ilyen széles körben ismert: nem küldték vizsgálatra a gyermekeket és nem kezelték a tanulási zavart. Belenyugodtak, hogy rossz a gyermek helyesírása, s ezzel a dolog el is volt intézve.

Ami napjainkban a Magyar Köztársaság elnökével történik, az nem egyéb, mint tipikus példája annak, milyen sors vár azokra a gyermekekre, fiatalokra, akik ezzel és hasonló gondokkal küszködnek.

Vegyük el hát a bénától a mankót, úgy sokkal nagyobbat esik és nagyobbakat lehet nevetni a kínlódásán. Valami ilyesmi történik ezekkel gyermekekkel, fiatalokkal, felnőttekkel, kiket a közoktatás magára hagyott a gondjaikkal, okot adva ezzel a nevetségességre, a megalázásra.

Ma az a tévhit terjedt el, hogy ez probléma nem javítható, ezzel együtt kell élni. Azt, hogyan kell vele együtt élni, azt nem mondják el. Nem mondják el, hogy

• mennyire befolyásolja leendő munkaadóját a benne hemzsegő sok helyesírási hiba.
• a diszgráfia, kiemelkedő tehetsége ellenére is akadályozhatja sikeres pályafutását.
• nem lesz képes nyelvvizsgázni (ennek hiányában manapság bármilyen jobb állás eleve esélytelen, hogy a külföldi munkát ne is említsük).
• hány helyen éri kudarc, elutasítás, olvasásának vagy írásának zavara miatt.

Ma javítgatják, de nem javítják a diszlexiát, diszgráfiát. Az érintettek évekig járnak fejlesztő foglalkozásokra, de az alapproblémájuk megmarad. A rendszer a felmentésekkel törvényi szinten támogatja a tanulási zavar megmaradását. Felmentik írásbeliségből, de attól nem mentesítik, hogy pár év múlva céltáblája legyen a megaláztatásnak, a gúnyolódásnak.

A helyesírási hibákból ítélve feltételezhető, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök úr is ilyen gondokkal küszködött gyermekkorában. A javítás - úgy tűnik - nem történt meg, s a mai napig kénytelen elviselni a gúnyolódást, a megaláztatást, s azt, hogy ország-világ előtt nevetségessé teszik.

Tisztelt újságíró hölgyek, urak!

Könnyű vérbe mártott pennával vitézül hadonászni, de nagyobb érdem lenne magával a tanulási zavarral foglalkozni. Talán szó eshetne arról, hogy

• miért vannak ma Magyarországon ilyen sokan, akik valamilyen tanulási zavarral küszködnek?
• miért nyugszik bele az oktatási kormányzat, a pedagógusok egy része, hogy a gyermekek 20%-a funkcionális analfabétaként kerül ki az iskolákból?
• miért fogadják el alsó és felső szinten, hogy egy ép értelmű gyermek nem tanítható meg nyolc év alatt írni, olvasni?

Magyarországon a gyermekek 10 %-ának van valamilyen tanulási zavara, s vélhetően a felnőttek között is ennyien hordozzák magukkal problémájukat.

Lehet gúnyolódni, lehet kinevetni, lehet külön osztályokba zsuppolni őket. Lehet finoman eltanácsolni az iskolából. Lehet bukással fenyegetni, ha mégis ottmarad. Mindezt lehet, csak nem vezet előre. Legyen szó akár Pistikéről a 2.C-ben, akár a köztársasági elnökről a Sándor Palotában.

1848

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.
Vörösmarty Mihály: Szózat (részlet)

Boldog Karácsonyt!

KARÁCSONY

I.

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme sugna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.

De jó volna tiszta szívből
- Úgy mint régen -
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III.

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
És a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomoru útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra...
Ady Endre: Karácsony

Családi pótlék diszlexiás gyermekeknek

A diszlexiás, diszgráfiás gyermekeknek nem jár felemelt családi pótlék. Talán azért, mert ez nem tartós betegség vagy fogyatékosság, s az állam minden gyermek számára biztosítja a fejlesztő foglalkozásokat. Ön, kedves szülő, joggal kérdezi, hogy miért nem jár, hiszen ezek a foglalkozások bár több tanéven átívelnek, de a diszlexia nem múlik el.

A diszlexia persze javítható lenne - hiába él makacsul az a tévhit, hogy nem javítható -, de a felemelt családi pótlék akkor sem jár, ha azt nem javítják ki. Ezzel együtt a foglalkozások eredményességét ma nem vizsgálja senki. Ez persze nem is csodálható, hiszen a diszlexiás gyermekeknek ma sincs hivatalos érdekképviselete. Az Ábécé Egyesület a Gyermekekért egyesülettel évek óta próbálkozunk, de amíg nincsenek a panaszaink mögött szülők, míg nem nevezzük meg az iskolákat, addig semmisnek tekintik kifogásainkat, kéréseinket.

Szülők kellenének mögénk, akik vállalják, hogy gyermekük az eltelt évek alatt nem szabadult meg diszlexiájától, állapota tartós maradt. Kénytelenek voltak külső segítséget igénybe venni, amihez az anyagi segítséget nem volt kitől kérni.

A szülők türelmesek és szemérmesek. Mivel senki nem világosítja fel őket a diszlexia, áldiszlexia megjelenéséének idejéről, tüneteiről, javítási lehetőségeiről, a legtöbb esetben saját magukat hibáztatják. A diszlexiát szégyellik, saját kudarcaként élik meg.

Még nem tudjuk, hogy az új oktatási kormányzatnak milyen elképzelései vannak a tanulási zavarokkal kapcsolatban. Az Országos Szülői Érdek-képviseleti Tanács tagjaként türelmetlenül várom az első tanácskozásra szóló meghívót. Magával a témával kapcsolatban nehéz dolgom van, mert a tanácsban az a szemlélet uralkodik, hogy csak azokban az ügyekben folytatunk vitát, ami a szülőket anyagiakban érinti, vagy közvetlenül a pedagógus magatartásával van kapcsolatban.

Magam megrögzött optimista vagyok, és remélem, hogy mind az emelt családi pótlék ügyében, mind a diszlexia javításával kapcsolatban előre tudunk lépni.

Még egyszer nyelvvizsga ügyekben

Nyelvvizsga nélkül nem kap diplomát, s úgy érzi ez diszlexiája miatt történt?

Ez esetben elsőként meg kell keresnie a megyében vagy a Budapesten dolgozó igazságügyi, közoktatási szakértőt. Ezzel kapcsolatban a Nevelési Tanácsadókban kérhet felvilágosítást, ott tudják megmondani, ki a kinevezett szakértő.

Ezt követően szakértői vizsgálatra kell jelentkeznie. (Időpontot kell kérni, a vizsgálatnak díja van (változó)). Ha ezt megelőzően már volt ilyen vizsgálata és rendelkezik lelettel, azt vigye el a vizsgálatra. A további teendőkkel kapcsolatban a szakértő fog segíteni.

2004-től én, később az egyesület vállalta el a fiatalok képviseletét. Ennek jogát később megvonták tőlünk, azzal az indokkal, hogy felnőtt emberek járjanak el személyesen saját ügyükben.

Ezt nem tartom helyesnek, hiszen az egyetemekkel kemény csatákat kellett vívnunk a diplomákért (az érdekképviseletet ingyen vállaltuk el). Ez nem azért volt, mert az egyetem vezetősége rossz indulattal viseltetett volna. Egyszerűen arról volt szó, hogy csak annyit tudtak erről a problémáról, amennyit egy átlag ember is tudhat. Miután megismerték az okát, hogy a jeles osztályzatok mellett miért nem képes letenni a nyelvvizsgát, kiadták a diplomákat.

Ma erről a hallgatónak kell a meggyőzni az egyetemet. Tartok tőle, nem mindig sikerül. Nem egyértelmű számukra a törvény alkalmazása. Van, ahol az első diploma megszerzése után automatikusan elfogadják az előző döntést, s kiadják a második diplomát. Van, ahol újra végig kell járni az utat.

2004-ben és 2005-ben kéréssel fordultunk a képviselőinkhez. Minden frakciótól, s Szili Katalin házelnöktől külön kaptunk támogató ígéreteket, hogy a törvényben a "kiadható" meghatározást a "ki kell adni" szavak váltják fel. Nem szavazták meg, noha Dr. Takács Albert általános ombudsman is ajánlotta a képviselők figyelmébe. Ezért ma is a felsőoktatás vezetőinek jó szívére van bízva, hogy kiadja-e a diplomát a szakértői véleményre vagy nem.

A diszlexia kezeléséről röviden

Az áldiszlexia kialakulásban fontos szerepet játszik, hogy a gyermek belső hallásásban valamilyen ok miatt zavar támad. Amikor kimondjuk a "d" hangot, az ő belső látóterében, belső hallásásban a "b" jelenik meg. Ettől kezdve minden "d" az ő számára "b" lesz, a bal helyett dal, s hasonlóan a többi betűcsere esetében is. Számára az olvasott szöveg értelmetlenné válik.

Tehát:

1. Feladat: ezt a félresiklást megszüntetni. Speciális gyakorlatok vannak erre, hogy ezt a hibát korrigáljuk. Nehéz elhinni, de négy óra alatt eltűnik a betűcsere és a gyermek lassan, de már hibátlanul kezd olvasni. Ezzel együtt természetesen a szövegértése is rendeződik.
2. Elkezdjük a felzárkóztatást nyelvtanból, hiszen itt a legnagyobb az elmaradás.
3. Vázlatokat kap a helyes tanuláshoz; nem sokat, henem jó technikával kell tanulnia. A tanulás alapja az értő olvasás és a megértés. Ha ez a kettő nincs, a gyermek vergődik a kudarcokban.
4. Végül, de talán az egyik legfontosabb feladat: a gyermek önbecsülésének, önbizalmának helyreállítása.

Ha az előbbieket jól végeztük el, ezzel már túl sok gondunk nincs, hiszen megjönnek az első sikerek. A szülő is részesül abban az eddig nagyon hiányolt élményben, hogy gyermeke biztatás nélkül veszi kezébe a könyvet és olvas.

Nos, belátható: ezt a munkát levelező tagozaton nem lehet végezni. Megpróbáltuk, hogy munkalapokkal segítünk, vidéki, és határon túli magyar gyermekeknek, de az eredmény nem volt kielégítő. Sokat javultak, de a speciális gyakorlatok hiánya miatt csak részeredményre jutottak.

Ha Önök azt szeretnék, hogy mi segítsünk a gyermeknek megszabadulni ettől a problémától, el kell jönniük. Mindössze 12 óra szükséges. Az óradíj 3000 Ft, amit az Ábécé Egyesület számlájára fizetnek be a szülők.

Édes anyanyelvünk
(Nyelvtörvényt a nyelvtan órákra!)

3. osztályos nyelvtan munkalap

---

• zsalugáter (salukáter) a bécsi német tájnyelvből származik (Schalluugader) illetve a sváb schalugatter-ből, közvetetten franciából.

  (A németben ma a Fensterläden kifejezés használatos, de magyarban meggyökeresedett.)

  Források:
  

  • Magyaricae linguae lexicon critico-etymologicum (Gergely Dankovszky)
  • Pesti por és sár: Töldalékul: A Budapesti lánczhid, s a helytartósági közlekedesi osztály genesise (gróf Széchenyi István)
  • Német-magyar és magyar-német szókönyv, 2. kötet (1827)
  • Magyar Etimológiai Nagyszótár (Tótfalusi István)

• A Moulenrouge francia szó, egy párizsi szórakozóhely neve.
• A muzsik régi orosz kifejezés a cári időkből, jelentése: jobbágyból lett paraszt.

---

Egy német, egy francia, egy orosz szó a harmadikos magyar gyermek feladatlapján.

Továbbá a magyar szavakban a toldalék a hangrendhez igazodik. Magas hangrendű szó - magas hangrendű toldalék. A Moulenrouge vegyes hangrendű szó, így Moulenrouge-ben lenne a szabályos, de idegen szó, idegen kiejtéssel, így lesz Moulenrouge-ban. Kérem, megmagyarázzák ezt meg a gyermekeknek, amikor a hangrendet csak ötödikben tanulják...

Csodálkozunk, ha a gyermekek összezavarodnak és nem tudnak eligazodni saját anyanyelvükben sem?

Történik mindez 2010-ben, magyar nyelvtan órán az általános iskola harmadik osztályában

Jablonkai Sára: Zárt ajtók mögött

Zárt ajtók mögött
avagy
A fekete pedagógia árnyékában

"Sára álljon fel!

A maga dolgozata egyszerűen katasztrófa. Tudom, hogy fel van mentve matematika alól, de azért ezt a produkciót... Tudja mit, inkább felolvasom a példákra írt válaszokat."

Az osztály dől a nevetéstől, a mellettem ülő gúnyosan vigyorog. Csak állok példátlan magaviselettel, hagyom, hogy szégyenítsen a tanárnő, mert más vagyok. Hasonló esetekben sírva fakadok, de most... valahogy nincs erőm hozzá. Ideges mosoly ül az arcomra. Elrejtem, mennyire fáj.
Hagyom, hagy érezzék jól magukat rajtam, mintha nekik nem volna hibájuk, mert már az ő szégyenük is az én részemmé vált.

18 éves gimnazista vagyok, ránézésre olyan, mint mindenki, ugyanúgy öltözködöm, ugyanúgy beszélek, ugyanazon nevetek, ugyanazon sírok, mint a korombeliek, ugyanúgy kelek fel reggel, ugyanazt az iskolatáskát fogom reggelente, ám valamiben mégis különbözünk. Én tanulási zavarral születtem, részképességzavarral: diszkalkulia, diszlexia, diszgráfia, figyelemzavar. Nem tehetek róla, küzdök ellene, mégis egész életemben megköveztek ezért az iskolában. Első elemiben matematikai problémáim miatt még némi verésfélét is kaptam. Na nem nagyot, csak sokat, olyan kis, nyakszirtre mért, jól irányzott, lassúságomat buzdítandó, fájó, égető kivédhetetlen ütéseket, amiktől rendesen megbetegedtem. Kényszer- és pánikrohamok kezdtek gyötörni, hánytam, fejgörcseim lettek. Iskolai éveim alatt rendszeresen állítottak fel a padból és fejtették ki cseppet sem burkoltan, hogy selejt vagyok. Az osztály feladata volt ilyenkor, ezen nagyot nevetni. Az osztály teljesítette feladatát. Kilenc évesen öngyilkos akartam lenni.
Soha nem felejtem el a mondatot, amit egy diák intézett felém már gimnazistaként, miszerint minden embert, aki olyan, mint én, a Dunába kéne lőni, mert hasznavehetetlen. Ő drogos volt és iskolakerülő, de ha tanult, nem bántották, mert a társadalom megbocsátja a devianciát, de nem bocsátja meg a másságot...

 

Ebben az elszigetelt harcban, amit nap, mint nap megvívtam, egyedül csak a családomra számíthattam, ők tartottak, tartanak életben. Tőlük tudom, hogy a disz valójában csak az iskolában probléma! Hogy ez nem degeneratív betegség, csak van tárgy, ami nehezebben megy, mint másoknak. Nem vagyunk elmebetegek, sem fogyatékosok, sőt kimutatták, hogy rengeteg ilyen ember fantasztikus képességekkel van megáldva. Albert Einstein diszlexiás volt, sőt matematikából is megbukott, mégis Ő a világ egyik legnagyobb fizikusa, hol is lennénk ma nélküle. Karinthy rosszul használta a múlt idő jelét, gondjai voltak az egybe és különírással, mégis ki merné tagadni, hogy zseni volt? Vagy ki gondolná, hogy Faraday bajban volt a beszéddel, helyesírással? És mégsem mondták neki, hogy minek neki érettségi, olyan szép szakma a hidegburkolás...
Műveltségre neveltek, hogy olvassak sokat, legyek nyitott mindenre, akkor is, ha mindent elkövetnek, hogy zárva maradjon előttem minden.
Van, aki feladja és végül azzá lesz, amivé formálták.

Akárcsak egy osztálytársam. Az általános iskola végefelé ismerkedtem meg vele, egy nagyon kedves fiúval. Göndör hajú volt, derűs, rendkívül kreatív. Ám hyperaktívitással született, tanulási problémák gyötörték, intézményről intézményre járt, egy évre osztálytársak lettünk, aztán sodródtunk tovább én erre, Ő arra. Hasonló lelki nehézségeken ment át az iskolapadban, mint én.
Az akkori 12 éves kisfiúból mára 19 éves felnőtt férfi vált. Néha látom Őt az utcán. Nem mosolyog soha. Nem nevet. Semmi sem foglalkoztatja igazán. Mintha meghalt volna benne minden vágy. Talán csak a családi háttere nem volt annyira stabil, mint nekem, talán egyszerűen csak feladta, de az is lehet, félt újra felállni, nehogy megint ellökjék, mert az nagyon fáj... Droghoz nyúlt, tetoválások fedik teste nagy részét. Ki tudja, lehet, ezt az egykor értékes, okos gyereket, aki bár gyakran túlpörgött, mégis minden vonzotta, egyik nap megtalálják majd egy sikátorban, drogtúladagolásban, holtan összeesve.
Nézem ezt a fiút, látom benne is, ahogy magamban, a fájdalmat, amit olyan emberek okoztak neki, akikkel egy földön született, akikkel egy nyelvet beszél, akikre talán ő keresi egyszer a nyugdíjat, de akiknek Ő, mert más, nem számít és nem fog számítani soha.
Persze matematikus, villamosmérnök, orvos én sem leszek. De minden más nyitva áll előttem. Lehetek író, színész, edző, sportoló, sőt akár tűzoltó is. Ha hagyják. Mert már az iskolapadban eleshetek mindettől, önhibámon kívül.
Magyarországon a fekete pedagógia él, létezik, csak néma rejtek alatt...
Nem tudom még mennyi akadályt kell hasonlóképpen átugranom ebben a zárt, tantermeken belüli világban. Nem tudom hagyják-e majd. Mindenesetre egyet nagyon jól megtanultam. Alakuljon akárhogy is az életem, én a kezemet fogom nyújtani majd a segítségre szorulóknak, nem pedig eltaszítani őket, mint ahogyan azt velem tették eddig.
Amit most tehetek, megyek tovább, reménykedem...

---

Álmomban táncparketten keringőztem, fehér ruhám kacskaringózott a levegőben. Kontyomból elszabadult egy tincs, amit lágyan a fülem mögé simítok, és csak pörgök bele az éjszakába. Ki mondaná meg, hogy másként gondolkodom? Ki látja rajtam? Senki. Iskolás éveim után ezek a problémák valóban jelentéktelenekké válnak. Ez a dolog túl kicsi ahhoz, hogy ekkora sebeket okozzanak vele, ahogyan azt velem és sorstársainkkal tették és teszik.
Túl kicsi, hogy megbélyegezzenek egy életre.
Túl kicsi, hogy más kasztba kerüljünk miatta.
Túl kicsi, hogy peremre szorítsanak.
Hiszen az élet amúgy sem túl hosszú, a Nap lenyugszik, aztán felkel, majd újra le...

 

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, -vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő leng utána...

Reményik Sándor

 

Jablonkai Sára írása, amellyel első díjat nyert a DUE (Diák Újságírók Egyesülete) antidiszkriminációs pályázatán.

Meghívó

Kis magyar igeragozás

Diszlexiás a gyermekem ezért:

Én szégyenkezem,
te szégyenkezel,
ő szégyenkezik,

mi félünk az iskolától,
ti féltek az iskolától,
ők félnek az iskolától.

Én úgy gondolom, hibát követtem el, azért van tanulási gondja a gyermekemnek.
Te úgy gondolod, keveset foglalkoztál vele, ezért van gondja gyermekednek.
Ő úgy gondolja, ez valami fogyatékosság, ezért tanácsot sem mer kérni.

Mi félünk arra gondolni, hogy az oktatásban is lehet hiba.
Ti féltek a fogadóóráktól, mert lesújtó véleményt kaptok gyermeketekről.
Ők félnek eljönni a találkozókra, fogadóórákra, mert úgy érzik, a pedagógus megsértődik, és a gyermek még nehezebb helyzetbe kerül.

Én átsírom az éjszakát, mert többet már nem lehet foglalkozni a gyermekkel és mégis kevés. Tessék többet gyakorolni. - Ez az iskola nagyon erős neki. - Fejlesztésre kell járnia. - Meg kellene vizsgáltatni. - hallják a kétségbeesett anyák nap mint nap.
Te elviszed a vizsgálatra. Gyűlnek a papírok. Fejlesztőre hordod már évek óta. Valamennyit javult, de messze nem annyit, amennyire szüksége lenne. Szaporodnak a kudarcok. A gyermeked elfelejt mosolyogni. Feje fáj, gyomra fáj. Orvostól orvosig viszed, de a leletek nem jeleznek elváltozást.
Ő már belefáradt és feladta. A férj ideges, nem hiszi, hogy ez a gyermek csak ennyire képes. Nem tanul rendesen, a tanár is ezt mondja. Az órán ábrándozik, azt sem érti miről van szó. Egyszerűen lusta. Az anya nem adja fel. Ő tudja, hogy ez nem igaz. Ez a gyermek, aki ennyit tanul, nem lusta.

Mit kell tenned?

Át kell fogalmazni az igeragozást:

Én segíteni akarok a gyermekemnek, ezért elmegyek a szülői találkozóra.
Te eljössz velem, mert meg kell ismernünk mivel állunk szembe, mi az, amit tehetünk a gyermekünkért.
Ő belátja, hogy szégyenkezéssel, feladással nem fog segíteni gyermekének, ezért ő is eljön.

Mi meggyőződünk róla, hogy ez nem egy ősi magyar átok. Több száz gyermek felejtette el, hogy valamikor ezt mondták rá, diszlexiás vagy.
Ti is meggyőződtök róla, hogy a gyermeknek nem sokat, hanem jó technikával kell tanulni. Ehhez pedig az kell, hogy megszabaduljon tanulási zavarától.
Ők soha senkit ne hibáztassanak, ha sajnálnak néhány órát rászánni arra, hogy megismerjék a tanulási zavar kialakulását, megjelenésének időpontját, azokat a lépéseket technikákat, amelyekkel segíteni tudnak gyermeküknek.

Én, te ő, mi, ti, ők:
Mindannyian elmegyünk, mert tudjuk helyettünk a gyermekünket nem neveli fel senki, nem is engednénk. Nem hiszünk a jó szándékú, de bumeráng hatású kedvezményeknek, amelyekkel az oktatási törvény próbál segíteni. Nem mentesítéseket kell adni az osztályzás alól, nem plusz pontokat a felvételinél, hanem tudást. A mi gyermekeink többségükben nagyon jó képességűek. És elhisszük, hogy nem taníthatók meg olvasni? Elvisszük a magántanárhoz, egyesületekhez, ahol délután megtanítják. Nem is gondolunk arra, ha egy gyermek megtanítható délután, akkor megtanítható délelőtt is? Bizony ez így van.

Meghívó!

Kedves Szülők!

2009 november 14-én nem foglalkozom a családommal, nem megyek kirándulni. Önökkel szeretném tölteni a szombat délelőttöt. A következőkről beszélgetünk:

• A tanulási zavarral küszködő gyermekek helyzete a mai magyar közoktatásban.
• Mit tud tenni, és mit tesz értük az iskola?
• A tanulási zavar kialakulásának okai.
• A tanulási zavar tünetei. Megjelenésük az első osztály második felétől már felismerhető.
• Ki tudjuk e védeni a tanulási zavart kialakulását?
• Ha már megjelentek a tünetek mit tehetünk?
• A tanulási zavar egészségügyi problémákat okoz. Ugye nem akarja, hogy gyermeke szorongással, fejfájással, hányingerrel, gyomorfájással menjen az iskolába?

Ha valóban segíteni akar gyermekének, eljön a találkozóra. Egy délelőttöt Önnek is megér! Jelentkezzenek minél előbb! A jelentkezéseket november 10-én lezárjuk, mert a jelentkezők számához igazítjuk a helyiség bérlését. A szomszéd országokból is várjuk az érdeklődőket, hiszen ott is vannak szülők, akik hasonló gondokkal küszködnek. A jelentkezési lapot töltsék ki, azt a nyilvánosság nem tudja elolvasni. Ha titokban akarja tartani, titok marad a látogatása.

Jelentkezési lap

2009 november 14 délelőtt 10 órakor Rákospalotán Budapest XV kerületében találkozunk.

Ne add fel a reményt

Mert elrendelte a sors vagy az Isten,
hogy itt nálunk újjászülessék minden,
és mind ki él, bár barbár volt e tájon

végül kultúrát termelt önmagából
és hozzáadja, azt ami letűnt.
Amíg élünk, mindig remélhetünk.
Faludy György: Ne add fel a reményt (részlet)

Az iskola nem mindenható

Válasz Varga Betti (Origo, komment.hu) Tanárok: akikre egy kaktuszt sem bíznánk rá c. írására.

---

Végtére is, itt volt már az idő, hogy a publicisztika is lábat töröljön a pedagógusokba. Azt a nép már eddig is tudta, hogy csak napi 4 órát kell dolgozniuk, ráadásul van egy egész nyaruk arra, hogy az órák alatti fárasztó újságolvasást és láblógatást kipihenjék. No, most már legalább azt is tudjuk, hogy eleve alkalmatlanok, s bár alig keresnek valamit, még azt sem érdemlik meg. Tulajdonképpen érthetetlen, miért is nem írnak inkább cikkeket a tanítás helyett.

Nyilván ez az érem egyik oldala, a másik pedig az, hogy a közoktatással valóban kell kezdeni valamit, még ha az éppen nem is a pedagógusok rugdosása volna. Vagy legalábbis amellett, ha már annyira nehéz megállni, ugyebár.

Az elmúlt ötven év alatt reform reformot követett, köztük sikereseket, s kevésbé azokat is szép számmal. A pedagógusok mellett a szakemberképzés ma új szakembereket is küld az iskolákba, hogy a színvonalat emelje: fejlesztőpedagógusok, pedagógiai asszisztensek segítik a munkát, s továbbra is jelen van a nagy múlttal rendelkező logopédia is. Ezzel együtt, ilyen szakmai ellátás mellett a gyermekek 30%-a mégis funkcionális analfabétaként kerül ki az iskolákból (még a hivatalos statisztika is 15%-ra teszi ezt). Gondoljuk végig, mit jelent az, hogy 100 gyermekből 15 úgy hagyja el az iskola kapuját, hogy a betűket ugyan ismeri, de egy egyszerű szöveget már képtelen elolvasni és értelmezni. Ennek nem volna szabad megtörténni, a XXI. sz. Magyarországában.

Természetesen alapvető problémák a forráshiány és a pedagógusok alacsony fizetése (és igen, ezek megoldanák, illetve katalizálnák a gondok megoldását), de vannak olyan nehézségek is, amelyekről az iskolák is hallgatnak. Tekintsük példaként az olvasás tanítását, messze a teljesség igénye nélkül:

- Nem kap a gyermek elég időt a gyakorlásra. Ha karácsonyig megtanítják az összes betűt, az néhány gyermeknél későbbi olvasási zavarokhoz fog vezeti.
- Nagyon sok a tananyag. Ha egy gyermek elakad, nincs idő a felzárkóztatásra, a szülőnek kell még este nyolckor is gyakorolnia a fáradt gyermekkel. A megtanítandó anyag egy része teljesen felesleges. Évek óta beszélünk a tananyag csökkentéséről, de nem történik semmi.
- A tanítók többségének még mindig nincsenek megfelelő ismeretei a tanulási zavarok (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) kialakulásnak folyamatáról, a tünetekről, a javítási módokról elsősorban azért, mert ezeket nem tanítják nekik kellő mélységben.
- Nincs a pedagógusok kezében olyan eszköz, amely segítené őket az órai fegyelem megteremtésében. Nyilván legyen tiszteletreméltó és határozott, azonban nem könnyű annak lenni, ha a szülő óra után kést állít az asztalba, illetőleg erre bíztatja a gyermekét is. S különben is nyilvánvalóan ő húzza a rövidebbet.
- Az olvasási munkafüzetek koncepciója eleve elhibázott: ezek a diszlexia kialakulásának melegágyai. Azonnal ki kellene vonni minden darabot a forgalomból.
- Két évtizeddel ezelőtt megszűnt az a szakfelügyeleti rendszer, amely az iskolák szakmai munkáját ellenőrizte, felügyelte. Ma ez a feladat az önkormányzatokra hárul. Eredményét a fenti 15% minősíti.

A pedagógus olyan présbe került, ahonnan nehéz kijutni. Meg kellene tanítania az elképesztően sok tananyagot egy olyan generációnak, amelynek egy része fékeveszetten neveletlen. Zavarja az órát, ellehetetleníti a munkát. Velük szemben a pedagógus védtelen és tehetetlen. Már meg sem lepődünk, ha megvernek egy tanárt minden következmény nélkül. Látjuk, amint a sajtó, a televízió előszeretetten tálalja a tanárverés minden percét, újra és újra bemutatva a jelenetet. Nem látjuk viszont később azt a tárgyalást, azt a büntetést, amit a magáról megfeledkezett diák vagy szülő kap, ha egyáltalán kap. Ha tanár is elfeledkezik magáról és egy jól irányzott pofonnal állítja meg a támadást, vajon meddig maradhat az iskolában? Mert a gyermek ottmarad. Az önérzetében megalázott pedagógus pedig közös megegyezéssel elmegy.

---

Ma védtelen a gyermek az agresszív társaival szemben, s védtelen a pedagógussal szemben, ha nem bírja rohanó tempót. A pedagógus védtelen a szülővel szemben, ha az berohan az osztályba és letámadja. A szülő is védtelen, mert nem kap segítséget, mit tehet, s mit kellene tennie, hogy megóvhassa gyermekét az iskolai kudarcoktól.

Kinek jó ez?

- Kinek jó, hogy hogy utolsó bizalmunk is elillant egymás iránt?
- Kinek jó, hogy gyermek, szülő, pedagógus egyaránt szenved és nem lát kiutat?
- Kinek jó, hogy évek óta hiába mondjuk, hogy az olvasási munkafüzetek rakják le diszlexia alapjait?
- Kinek jó, hogy véleményünket a minisztérium azzal hárítja, hogy a pedagógus szabadságába belefér, hogy a számára legmegfelelőbb könyvet használja?

Persze a szabadságába belefér, ezzel egyetértünk.

De ne férjen bele az iskolák szabadságába, hogy tanítás helyett mentesítéseket (felmentéseket) javasolnak. Ne férjen bele, hogy iskolai keretek között, törvényi háttérrel funkcionális analfabétákat neveljenek. Ne férjen bele a mentesítés, mert arra neveli a gyermeket, hogy bizonyos feladatok elvégzése alól ki lehet bújni. Ne férjen bele, hogy elhallgatják a mentesítések szomorú következményeit. Csak egy példa: ha nem tanul nyelvet, nem tud nyelvvizsgát tenni, nem kap diplomát. Ha mégis kiharcolja a diplomát (amelyet bár a jogszabály biztosítana számára), nyelvvizsga és nyelvtudás nélkül akkor sem kap munkát. Leendő munkaadóját nem fogja érdekelni semmilyen felmentés. Ha nem tud írni és olvasni, mit kezd az életével? Elhallgatják a szülő elől, hogy a felmentéssel a tanulási zavar minden nyűgét az ő vállára rakták. Ha azt akarja, hogy gyermeke tudjon írni-olvasni, akkor járathatja külön órákra.

Ma a többség hallgat és tűr. Nem tud mást tenni, máshoz nincs joga.

Gyermekeink azért mennek iskolába, hogy tanuljanak, becsületes állampolgárokká neveltessenek. Az iskoláknak nyugalomra van szüksége a tanításhoz, a tanuláshoz. Ezt a nyugalmat mindenáron biztosítani kell. Porig alázottan jó kedvvel tanítani nem lehet. Mosolyogva iskolába menni, ahol csak a kudarcok sora vár, nem lehet. Rendnek muszáj lenni.

Tanévkezdés előtt

Sok szülő örül, ha a pedagógus az összes betűt megtanítja karácsonyig. Van, aki ezt egyenesen feltételül szabja az iskolaválasztás során.

A karácsonyig megtanított összes betű azonban sok esetben nem rögzül megfelelően, amivel későbbi tanulási zavarok alapozódhatnak meg. Az Oktatási Minisztérium kifejezett kérése, hogy a pedagógusok ne tanítsák meg karácsonyig az összes betűt. Vajon miért nem jut el néhány iskolába ez a kérés?

Ha kétség, gyanú támad a gyermek haladásával kapcsolatban, akkor érdemes a tanult betűket, kapcsolásokat, később szótagolásokat gyakorolni vele, s ellenőrizni, hogy valóban tudja-e, vagy csak találgatja. Figyelni kell a következő hangokra, mert legelőször és leggyakrabban ezeket cserélik fel egymással: b-d, ö-ű, k-g, á-e. Ha ezek a cserék makacsul megmaradnak, lassítják az olvasást, akadályozzák a szöveg megértését, akkor a gyermeknek segítségre van szüksége. Ez még nem diszlexia, de a tünetek már jelzik a tanulási zavar kialakulását. Ez az első osztály második félévében már megfigyelhető.

Magától ez nem múlik el, nem növi ki a gyermek. Amikor ez történik, akkor a gyermek már egy gödör szélére került, s ha nem tud visszalépni, egyre csúszik, csúszik beljebb, ahonnan már nagyon nehéz kikapaszkodni. A javítást ilyenkor már minél korábban meg kell kezdeni, nem szabad várni egy percet sem. Minél előbb kezdjük a munkát, annál könnyebb kijavítani a hibát.

Meg lehet kímélni a szülőt attól, hogy naponta figyelmeztessék: anyuka tessék többet gyakorolni vele! Megóvni a gyermeket a sorozatos vizsgálatoktól, amely után egy tucatnyi papírral a kézben mardossa a szülőt az önvád: hol rontottam el? Nem szükséges látni, hogyan tűnik el a gyermek arcáról a mosoly, s hogyan utálja meg egyre jobban az iskolát.

Nem szabad elhinni, hogy ezen nem lehet segíteni, ezzel együtt kell élni.

Az írást korán kezdik az iskolában, de tudni kell, hogy a gyermek ujjai nincsenek készen arra a finom mozgásra, amit a sorok közé írott betűk igényelnek. Ezért a nyomatéka erős, átlátszik harmadik oldalon is. Sok esetben nem tudja betartani a sorközt, előfordul, hogy átmegy a következő sorba, mindez azonban normális, s nem a gyermek ügyetlenségét tükrözi.

Rajzoljon, színezzen sokat. Kaphatók nagyon jó gyakorló füzetek a betűelemek gyakorlására: ezekben nagy alakban gyakorolhatja az álló és a ferde vonalakat, a különböző betűelemeket. Megtanulhatja a kezét ellazítani, megismerkedik a sorokkal, sorközökkel. A lényeg, hogy itt nagy méretben gyakorolja, mert az iskolába nagyon hamar elkezdik a sorok közé írást.

Az első osztály meghatározó. Rohanó életünkben is meg kell próbálni azt a fél órácskát kiszorítani az időből, amikor gyermekkel együtt, jó hangulatban oldjuk meg ezeket a játékos gyakorlatokat.

Beszélgetni kell vele, meghallgatni türelmesen apró kis élményeit. Ő boldog, hogy elmondhatja, a szülő pedig láthatja, hogy érzi magát az iskolában. Hogyan alakulnak társas kapcsolatai, milyen a viszonya a pedagógussal.

Az olvasási zavarok hódítanak az iskolákban, de nem törvényszerűek hogy megjelenjenek. Lassabb tempójú betűtanítással, odafigyeléssel, gyakorlással megelőzhetőek. Ha azonban mégis megjelennek, nem szabad várni.

Boldog Új Tanévet!

Pedagógusnapra

Emlékek kötnek össze,
szavak, számok, betűk,
Utunk, akárhová visz
követnek mindenütt.

Emlékünk egyre több lesz,
tudásunk mind nagyobb,
Hálás szívvel köszöntünk
tanárt s ünnepnapot.
Donászi Magda: Ma szívünk ünnepel (részlet)

Európai parlamenti választások, STOP dyskrimináció

STOP dyskrimináció - részlet az európai parlamenti plakátból, eredeti kattintva!

Képviselőink aláírásai

Az európai parlamenti dys"kriminációról szóló nyilatkozat végül elfogadásra és így megvitatásra került 432 aláírással.

A megvitatáshoz szükséges volt, hogy 393 képviselő aláírásával támogassa a nyilatkozatot. Következzék képviselőink végleges táblázata (a nevekre kattintva elérhető európai parlamenti adatlapjuk):

	Európai Néppárt és az Európai Demokraták Képviselőcsoportja	Szocialista Képviselőcsoport	Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport
Aláírta	BECSEY, Zsolt László ŐRY, Csaba SCHÖPFLIN, György BARSI-PATAKY, Etelka JÁRÓKA, Lívia SURJÁN, László SZÁJER, József OLAJOS, Péter	KÓSÁNÉ KOVÁCS, Magda HERCZOG, Edit LÉVAI, Katalin GURMAI, Zita
Nem írta alá	DE BLASIO, Antonio GÁL, Kinga GLATTFELDER, Béla GYÜRK, András SCHMITT, Pál	DOBOLYI, Alexandra FAZAKAS, Szabolcs HARANGOZÓ, Gábor HEGYI, Gyula TABAJDI, Csaba Sándor	MOHÁCSI, Viktória SZENT-IVÁNYI, István

A fenti táblázatra pillantva nehéz megszólalni. A nyilatkozat elfogadása feletti megnyugvás mellett a világ kifordul sarkaiból: a kirekesztés ellen küzdő és tolerancia mellett harcoló modern, felvilágosult eszme világa. Kifordul és tengelyét törvén porba hull, s kopott máza alól kiporlik szétrozsdált váza: a toleranciáról szóló zengzetes hazugságok sava szétmarta.

Naponta adnak leckéket nekünk a másság elfogadásáról, de az a tolerancia, amelyről kioktatnak, az csupán egy kiüresített műszó, egy arcátlan eszköz lejáratásunkra, elhallgattatásunkra, szimpla zsarolás. A tolerancia az ember legbensőbb sajátja, s bizonyítéka a tett. Egy aláírás, alkalomadtán.

Mondd, te kit választanál?

Minden képviselő úrhoz és hölgyhöz eljuttattuk a kérésünket, a dys szervezetek kérésének eredménye látható: a képviselőink fele nem írta alá a kezdeményezést.

Kedves Szülő! Te, aki tanulási zavarban szenvedő gyermekek egyikének aggódó anyukája, apukája vagy; aki naponta átéled gyermekeddel a kudarcot, és éjszakába nyúló tanulással próbálod elejét venni a másnapi sikertelenségnek; aki magántanárokhoz, egyesületekhez hordod a gyermeked, mert nem szeretnéd ha úgy nőne fel, hogy a betűket ismeri, de nem érti amit olvas.

Te, aki ezért nagyon nagy áldozatot hozol, mondd, te kit választanál?

Képzeletbeli párbeszéd Tiborral

Miért nem tanultak meg olvasni, miért nem gyakoroltak, miért nem ült le mellé a szülő és foglalkozott velük?

Ha ezek a gyermekek olyan okosak, ahogyan Ön mondja, miért nem pótolják be, ami elmaradt?

Tulajdonképpen mit is akarnak Önök ezzel az egyesülettel?

Nézze Tibor, mi csupán azt szeretnénk, hogy gyermekeink képességüknek megfelelően tudjanak tanulni. Ehhez viszont az kell, hogy kiszabadítsuk őket a kudarcok börtönéből, ahová a tanulási zavar bezárta őket.

Zoltán (IQ 138) képességei magasan a nagy átlag fölött vannak, s Magyarország egyik nagy reménysége. Lehet tudós, mérnök, orvos. Azonban történelemből megbukott és mindenből kettese volt, pedig orrvérzésig gyakorolt és vagyonokat fizettek ki magántanárokra. A probléma az volt, hogy a pedagógusok sem tudtak sokkal többet erről a problémáról, mint Ön. Így aztán bedugták egy ládába, súlyos lakatokkal lezárva: lusta, nem gyakorol, nem tanul, az órákon passzív... Az olvasási zavarát kijavítván a pótvizsga sikerült, s mikor a feleletei nyomán sorakoztak az ötösök, a kolléga megnyugodva bölcs döntésében csak ennyit mondott: Látod, jó, hogy megbuktattalak, mert összekaptad magad. Pedig talán az iskolának sem ártott volna ilyen IQ láttán összekapnia magát, s elgondolkoznia, hogy itt valami más lehet a gond.

Kinga nehezen boldogult az olvasási zavara miatt az angollal. Miután kijavítottuk a diszlexiáját, már könnyebben ment a nyelv is. Közelharcot vívtunk az iskolával, a szakemberekkel, mert – ámbár csupa jó szándéktól vezéreltetve, de – fel akarták mentetni az idegennyelv-tanulás alól: ezekkel nem kell kínlódni, mentsük fel őket! Törvényben 1993-óta. S így tesznek tönkre 16 éve gyermekeket azon törvény nevében, amely arra biztatja a pedagógust, ne tanítsd, mentesd fel. És lőn, felmentik: nem kell tanulnia idegen nyelvet, de még anyanyelvén sem kell megtanulnia írni.

---

Node őszintén, ha Önnél egy ifjú állásra jelentkezvén önéletrajz nélkül jelenne meg (hiszen írásból fel volt mentve), akkor Ön hány percig nem tudna a döbbenettől megszólalni? De nyugodjon meg Tibor, kétnyelvű önéletrajz és szépen fogalmazott motivációs levél el sem fog jutni Önhöz, nem kell szembenéznie vele. Igazából nincs gond, senkinek nem kell szembenéznie velük, sem Önnek, sem a pedagógusoknak, sem a törvényhozóknak. Ők tulajdonképpen nincsenek is. Lemondtak róluk tudniillik.

Visszatérve Kingára, ma Dániában tanul diákcserével, s úgy tanulja a dánok nyelvét, hogy angolra fordítják neki – no, ennyit a ne segítsünk nekik elméletről.

Persze nincsenek illúzióim. Erős az a piaci a szemlélet, amit Ön képvisel, még az iskolákban is. Rákospalotán egy alapítvány értesített, hogy három szegény gyermek tandíját átvállalnák. A probléma csupán az volt, hogy a kuratóriumnak voltak pedagógus tagjai is: ők leszavazták. Tudja Tibor: "miért nem ült le mellé a szülő és foglalkozott velük? Miért nem pótolták be, ami elmaradt?" S eképpen megvonták a segítséget, hivatástudatból, nyilván.

Látja, sokan osztják az Ön véleményét, de sokan el tudják képzelni a gyermekeket, akiknek szeméből hiányzik a mosoly, akiket szinte soha nem dicsérnek meg, s akik naponta mennek fejfájással, hányingerrel, szorongással iskolába, s izzadó tenyérrel meg sem tudnak szólalni.

Aki el tudja képzelni az arcukat, az segíteni fog, ahogy már sokan segítettek is. Idén először akár az adó 1%-ával is. Mit gondol Tibor, Ön szerint érdemes?

Félév előtt

Összefoglaló a diszlexiáról szülőknek az abece.hu oldalán.

Levél a kis Jézushoz

Téli tájkép - gyermekrajz, kattintva nagyobb!

Kedves Jézuska!

Gyermekkorunk misztériumának Te vagy a legfontosabb szereplője. Ahogy az őszi fák hullatni kezdik leveleiket, a gyermeki szívekben felragyog a karácsonyi gyertya fénye. A Jézuska ajándékot hoz. Próbálnak jók lenni, jó jegyeket hozni, mert akkor a Jézuska gazdag ajándékot rak a csillogó fenyő alá. A város elcsendesedik, a villamos is csak óránként csönget bele az éjszakába. A karácsony csendje, békéje betakarja földet. Ilyenkor egy pillanatra mindenki azokra gondol, akiket szeret, s megbocsát azoknak, akik megbántották.

Mi, felnőtt gyermekek nagyon szeretnénk ajándékot kapni. Ajándékot, amivel szebbé tehetjük életünket és nem roppanunk össze gondjaink, fájdalmaink alatt.

Szeretnénk gyermekeiket okosan szerető szülőket. Olyan szülőket, akik tudják, hogy nem az az igazi szeretet, ha a gyermek mindig és mindent megkap, hiszen az életben minden gyermekre kemény küzdelem vár: meg kell felelnie az iskolában, el kell végezni a rábízott feladatokat; meg kell tanulnia tisztelni társait és a felnőtteket, alkalmazkodni, türelmesnek lenni, meghallgatni mások véleményét. Meg kell tanulnia, a munkában, az életben lesznek ellenfelei, akik nem ellenségek. Meg kell tanulnia tisztességesen küzdeni, győzni vagy elviselni a vereséget.

Szeretnénk sok-sok hivatását, gyermekeket szerető pedagógust; szeretnénk, ha a diszlexiával küszködő gyermekeket megtanítanák írni-olvasni. Szeretnénk, ha pénteken a gyermek nem kapna hétvégére leckét. A vasárnapot a jó Isten is megszentelte a Teremtésnél. Van, ahol már osztják a szünetre a leckét. Ne tegyék, gyermekeink nagyon leterheltek; engedjük őket pihenni.

Bár nem látom gyermekarcod
Szent vonásait,
Hiszem mégis rendületlen:
Hogy már Te vagy itt.
És mosolygón fölfogod
Könnyemet, amit hozok
Ajándékul jászolodnak
Trónusához én.
Istengyermek (karácsonyi vers)

Szeretnénk, ha minél többen megismerkednének a tanulási zavarok kialakulásával, tüneteivel, és nem hangzana el olyan kérdés, hogy "milyen gyógyszert szedsz erre?". Szeretnénk, ha sok olyan kerület lenne, mint Újpest, ahol lehetőséget biztosítottak a tanítóknak a probléma megismerésére. Szeretnénk, ha megtörténne a szemléletváltás az iskolákban. A szülői találkozóról a pedagógus nem lebeszélné, – mondván, ezt nem lehet javítani – hanem küldené a szülőket, hogy minél többen ismerjék meg, mivel állnak szemben.

---

Ma a pedagógust emberi és szakmai mivoltában porig lehet alázni; a pedagógust meg lehet verni, és meg lehet úszni egy enyhe büntetéssel; be lehet rontani az iskolába, és trágár szavakkal lehet figyelmeztetni a következményekre. Ma az iskolatáblának is több személyiségi joga van. Jaj neked, ha nem elég finoman törlöd le.

---

Adj nekünk hát okosan szerető szülőket és mosolygó, jókedvű pedagógusokat. Add, hogy nagy szeretettel végezzék munkájukat és senki ne bántalmazhassa őket. Adj olyan vezetőket, akik belátják, hogy a gyermeknek használható tudásra van szüksége. Add meg karácsonyi kis Jézus a többségnek is azt a jogot, hogy tanulhasson, fejlődhessen, s ne uralkodjon el az iskolákban az agresszió, a lustaság.

Halottak napja

Testamentom

Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld izét,
A csillagot fönn és a felleget.

Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még.

Ó, én senkit se háborítanék,
Szelíd kísértet volnék én nagyon,
Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
És van-e még magyar dal Váradon?

Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,
Világ árváját sorsa veri még?
Van-e még könny a nefelejcs szemén?
Szeretnék néha visszajönni még!

És nézni fájón, Léván, Szigeten,
Szakolcán és Makón a hold alatt,
Vén hárs alatt az ifjú szerelem
Még mindig boldog-e és balgatag?

És nézni: édesanya alszik e
S álmában megcsókolni a szivét
S érezni, most is rám gondol szive:
Szeretnék néha visszajönni még!
Juhász Gyula

Apáczai Kiadó

Szeretettel köszöntjük az Apáczai Kiadót támogatóink sorában: a kiadó könyvcsomaggal, gyermekek számára készült újságokkal ajándékozta meg egyesületünket. Köszönjük és munkájukhoz jó egészséget, sok sikert kívánunk.

Levél a tanítókhoz

Tisztelt Tanítónő, Tanító Úr!

Önök a mi gyermekeinket tanítják, az Önök kezébe tettük le sorsukat, hogy az elkövetkezendő tíz hónap alatt tanítsák, neveljék gyermekeinket. Köszönjük Önöknek, akik ezt a nehéz hivatást választották. Az elmúlt évek tapasztalatait összegyűjtve kéréssel fordulunk Önökhöz.

Az első osztályban ne siessenek a betűk megtanításával. Elszomorít bennünket, ha azt halljuk, karácsonykor már minden betűt ismernek a gyermekek. Ennyi idő alatt nem rögzülnek a piciny fejekben a betűk, ezért ezek ismerete bizonytalan. Az Oktatási Minisztériumban kérésünkre elmondták, hogy onnan soha ilyen javaslat vagy utasítás nem jött. Nem kell tehát megtanítani karácsonyig az összes betűt. Szép magyar közmondás: A jó munkához idő kell.

Dobják ki a feladatlapos munkafüzeteket! A pedagógusok közül is sokan úgy gondolják, rengeteg időt elvesz az órából, és nincs hozadéka. Nincs idő megbeszélni a válaszokat, nincs idő kijavítani a hibákat. Miért kényszerül a gyermek megfogalmazni szabályos helyesírással leírni a mondatokat, amikor a fogalmazással csak most ismerkedik, a helyesírási szabályokat is most kezdik tanulni. A végeredmény: ha a gyermek jól olvas, de lassabban, mint társai, akkor már itt menthetetlenül lemarad. Jönnek az elmarasztalások, mert soha nem fejezi be, kapkodása miatt rengeteg a hiba.

Ha írásban kell számot adni a tudásáról, akkor használhatnak munkalapokat, de ezekben a kérdések legyenek világosak, a gyermek számára érthetőek, és legyen megfelelő hely a válasz megírására, a hibák javítására.

---

jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!
József Attila: Levegőt!

A gyermek olvasási zavara ettől fogva be van kódolva. A második, harmadik osztályban már ott áll bizottság előtt. Közoktatásunk akaratlanul is megteremtette a másodlagos oktatást: sok ezer gyermek a délutáni pihenés, játék helyett fejlesztőórákra jár, hogy felzárkózhasson társaihoz. Ez nem csupán minket terhel meg anyagilag, de az egyébként is túldolgoztatott gyermek vállára még több terhet rak. Gyermekeinknek naponta 4-5 tanítási órán kell részt venniük és csak ezután jön a lecke, ami további 1,5-2 órát vesz igénybe.

Kérem a pedagógusokat, ne adjanak leckét a hétvégére! Magyar Bálint, oktatási miniszter

A Magyar Köztársaság Alkotmánya minden állampolgárának biztosítja a pihenéshez való jogot. Gyermekünknek is. Reggel korán kell, este még leckét csinál, kötelező irodalmat olvas (vagy mi olvassuk fel neki, ha már jelentkeznek az olvasási zavar tünetei), a hét alatt elfárad. Hétvégén mi is pihenni szeretnénk, kirándulni, nagyszülőket, barátokat látogatni, kertészkedni, focizni. Azok az iskolák, ahol nem adnak leckét hétvégére, semmivel sem nyújtanak kevesebbet, mint a leckehalmozó iskolák. Ezért kérjük, pénteken ne kapjon a gyermek feladatot azokból a tantárgyakból, amelyekből hétfőn órája lesz. Csak ennyit.

Megértésüket köszönjük,
Ábécé Egyesület a Gyermekekért
szülői szervezet

2008–2009, Szeptember

Elsőosztályosok

Mikor először mennek iskolába
Az elsőosztályos kisgyermekek,
Illatot hint az ősz minden virága,
Amerre lépnek, dalok csengenek.

Mikor először mennek iskolába,
Szívükben bűvös áhítat terem,
Kitárul nékik a mesék világa,
Hol betűk nyílnak kéklő tengeren.

Mikor először mennek iskolába,
Nekik köszön a szeptemberi ég,
Őket dicsérik arany fényben ázva
A szőlőfürttel terhes venyigék.

Mikor először mennek iskolába,
A tücsök tüzes friss nótába kap,
Mind hevesebben szól a citerája
megsimogatja hajukat a nap.

Mikor először mennek iskolába,
és izgalmukban könnyük megered,
A kicsinyeket féltő gonddal várja
A tanító - a gyengéd szeretet.

Mikor először mennek iskolába,
A kerek földön öröm suhan át,
A világ küldi fiúra és lányra,
A tudomány tündöklő sugarát.
Keszthelyi Zoltán

Ha élet zengi be az iskolát,
Az élet is derűs iskola lesz.
Ady Endre

Kedves kis és nagy diákok, mindenkinek eredményekben gazdag, sikeres tanévet kívánunk!

SNI gyermekek az oktatásban

Az SNI (sajátos nevelési igényű) gyermekek oktatásával és gondozásával kapcsolatban összeállítottunk egy kis összefoglalót:

Jogszabályi háttér:

• Közoktatási törvény (1993. évi LXXIX.törvény a közoktatásról)
• 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről
• 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet a képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról
• 100/1997. (VI.13.) Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról
• 20/2007. (V.21.) SZMM rendelet a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről
• 2/2005. (III. 1.) OM rendelet a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve kiadásáról

Fontosabb, tanulási zavarokkal kapcsolatos BNO kódok (Betegségek Nemzetközi Osztályozása)

F81 Az iskolai készségek fejlődési zavarai.
Az iskolai készségek olyan zavarai, amelyek a fejlődés korai szakaszától jelen vannak. Ezek a zavarok nem egyszerűen következményei a tanulási lehetőségek hiányának, nem kizárólagos eredményei a mentális visszamaradottságnak és nincsenek kapcsolatban szerzett agyi traumával vagy betegséggel.

• F81.0 Olvasási zavar, diszlexia (dyslexia).
  

  Fő jellemzője az olvasási készségek fejlődésének olyan elmaradása, amely nem írható kizárólag az alacsony szellemi érettség, látászavar vagy nem megfelelő iskoláztatás rovására. Az olvasásértési készség, a szófelismerés, szóbeli olvasási készségek és az olvasást igénylő feladatok teljesítménye egyaránt érintettek lehetnek. A helyesírási nehézségek gyakran társulnak olvasási zavarral, és gyakran megmaradnak kamaszkorra még az olvasásban tapasztalható némi javulás után is. Az olvasás fejlődési zavarait rendszerint megelőzi a beszéd- és nyelvfejlődés zavara. Társuló emocionális és viselkedészavarok gyakoriak az iskoláskorban.

• F81.1 Helyesírási zavar, diszgráfia (dysgraphia).
  

  Fő jellemzője a helyesírási készségek fejlődésének olyan elmaradása, amely mellett olvasási zavar nem észlelhető, s amely nem írható kizárólag az alacsony szellemi érettség, látászavar vagy nem megfelelő iskoláztatás rovására. A szóbeli és írásbeli helyesírás, betűzés egyaránt érintett.

• BNO: F81.2 Az aritmetikai készségek zavara, diszkalkulia (dyscalculia).
  

  Magában foglalja az aritmetikai készségek olyan károsodását, amely nem írható kizárólag az alacsony szellemi érettség vagy a nem megfelelő iskoláztatás rovására. A zavar inkább az olyan alapvető feladatokra, mint az összeadás, kivonás, szorzás és osztás vonatkozik, és kevésbé a jóval elvontabb matematikai készségekre, amelyek az algebrát, a trigonometriát, a geometriát vagy az analízist érintik.

• BNO: F81.3 Az iskolai készségek kevert zavara.
  

  Olyan nehezen meghatározható zavarok kategóriája, amelyek érintik az aritmetikai, az olvasási vagy helyesírási készségeket, s amelyek nem írhatóak kizárólag a alacsony szellemi érettség vagy a nem megfelelő iskoláztatás rovására. Olyan zavarokra is alkalmazható, amely egyszerre érinti az F81.2, F81.0, F81.1 kategóriák közül többet is egyszerre.

• BNO: F81.8 Az iskolai képességek egyéb fejlődési zavara.
  
• BNO: F81.9 Az iskolai képességek nem meghatározott fejlődési zavara (tudás elsajátási képtelenség).
  
• BNO: F82 A motoros funkció fejlődési zavara.
  
• BNO: F83 Kevert fejlődési zavarok Olyan fejlődési zavar, amely egyszerre érintheti a beszédet, a nyelvet, az iskolai készségeket és a motoros funkciókat, de amelyben ezek közül egyik sem hangsúlyos annyira, hogy a megfelelő kategóriához tartozzon.
  
• BNO: F88 Egyéb pszichológiai fejlődési zavar, agnózia.
  
• BNO: F89 Nem meghatározott pszichológiai fejlődési zavar.
  
• BNO: F90 Hiperaktivitás, ADHD.
  
• BNO: F91 Magatartászavar.
  

Források:

• WHO meghatározások (angol nyelvű)
• Sulinova dokumentum, útmutató a pszichés fejlődés zavaraival küzdő gyermekek, tanulók együttneveléséhez (pdf). A WHO meghatározásainak fordítását tartalmazza, azonban számos helyen meglehetősen pontatlanul, félrevezetően, például nyilván nem arról van szó, hogy a diszkalkulia nem érintené az elvontabb matematikai feladatokat, csupán maga a meghatározás nem vonatkozik arra, hogy valaki nehezebben old meg differenciálegyenleteket.
• Emlékeztető a pszichés zavarokról, BNO kódok (pdf)

A diszlexia kezeléséről és a színszűrős szemüvegekről

Mindenekelőtt tisztázzuk, mit nevezünk diszlexiának, röviden: a diszlexia az olvasás zavara. Tehát az óvodákban megjelenő tünetek még csak a diszlexia veszélyeztetettségét jelzik (iránytévesztő, rajzaiban megjelennek a tükörírásos elemek, stb.), ez még nem diszlexia, hiszen a gyermek még nem olvas.

Az első osztályban sem ajánlatos diszlexiáról beszélni, itt még csak a betűk ismertének bizonytalanságával találkozunk. Az erőltetett tempó (karácsonyig megtanítják az összes betűt), a gyakorlás hiánya vagy a gyakorlás rossz technikája, a tankönyvek nem mindig felelnek meg a gyermek életkori sajátosságainak.

Második osztályban már egyértelműek azok a tünetek, amelyek a diszlexia kialakulására illetve meglétére utalnak. Ezek közül legfontosabb a betűk felcserélése, mert ez az alapvető oka a gyermek későbbi szenvedéseinek. Ez indítja el a diszlexia spirált:

• téveszti a betűket, így nem érti meg, amit olvas;
• olvasása lelassul, megpróbálja a mondat értelméből kitalálni a szöveget;
• észreveszi, hogy miközben betűzget, a többiek már több sorral lejjebb olvasnak, így megpróbál magán segíteni: kihagy, betold betűket, szavakat;
• emlékeire támaszkodva képes olyan mondatokat felolvasni, amelyek nem szerepelnek a szövegben;
• segítség nélkül egyre jobban lemarad, miközben nem érti, miért van ez, hiszen rengeteget gyakorol;
• végül feladja: én ezt nem tudom.

A javítás kezdete és lényege a betűk felcserélésének megszüntetése. Ha ezt nem tesszük, akkor csak javítgatjuk, de nem javítjuk a diszlexiát. Magyarországon a diszlexiásnak mondott gyermekek többségének olvasási zavara mögött nincs neurológiai háttér, nem örökletes, csupán az oktatás terméke. A napi gyakorlatban a bizonyíték az, hogy viszonylag könnyen és rövid idő alatt javítható.

A 2-3 hónapos terápia során ezek a gyermekek eljutnak a folyamatos olvasáshoz, a szöveg megértéséhez és javul a helyesírásuk.

---

Többen érdeklődnek a színszűrős szemüvegek (pl. Chromagen) alkalmazásának eredményességéről.

A színszűrős szemüvegeket a Meares-Irlen szindrómában érintettek számára dolgozták ki. A Meares-Irlen szindróma egy olyan neurológiai alapú tünetegyüttes, amely nem az olvasást közvetlenül, hanem magát a látást nehezíti meg: a látott kép elmosódhat, zavaros lesz, ugrálni és vibrálni kezdhet, emiatt megnehezíti a koncentrálást, fejfájást, korai szemfáradást, összpontosítási zavart okozhat. A terápia alapja az, hogy a nagy kontraszttal rendelkező szöveget (fehér alapon fekete betűk) megpróbálják a szem számára könnyebben elfogadhatóvá tenni. A Meares-Irlen szindróma terápiás lehetőségeinek eredményessége és kapcsolata a diszlexiával meglehetősen vitatott a kutatók körében.

---

Angol nyelvű összefoglalók:
http://www.dyslexia-scotwest.org.uk/../meares-irlen-syndrome
http://www.essex.ac.uk/psychology/overlays/faq OC6.htm
http://en.wikipedia.org/wiki/Scotopic_Sensitivity_Syndrome

Treatment for Meares-Irlen

There are a number of treatments for Meares-Irlen syndrome and different people will have different outcomes from treatment. Some can gain significant improvements, some no more than a 5-10% correction. However, some improvement is better than none at all. Treatment for Meares-Irlen will not cure dyslexia, but may improve the ability to read.

Treatment involves the use of colour and simple eye exercises. Coloured overlays and glasses have been shown to lessen the effects of visual stress. Likewise, regular simple exercises to train the eye and increase coordination have had some success as well. Kivonat

A Meares-Irlen (szindróma) kezelése

A Meares-Irlen szindróma kezelésére számos módszer áll rendelkezésre és az egyes emberek különböző eredménnyel reagálhatnak ezekre. Néhányak számára jelentős javulást hozhatnak, néhányak számára csupán 5-10%-os javulást. Azonban némi javulás is több, mint a semmi. A Meares-Irlen szindróma kezelése nem fogja kijavítani a diszlexiát, de megnövelheti az olvasási képességet.

A kezelés magában foglalhatja a színek használatát és egyszerű szemgyakorlatokat is. A színezett fóliák és szemüvegek használata azt mutatta, hogy csökkentik a vizuális stressz hatását. Hasonlóképpen, azok a rendszeres, egyszerű gyakorlatok, amelyek megedzik a szemet és növelik a koordinációt, szintén segíthetnek valamennyire.

A kutatások szerint a Meares-Irlen szindróma előfordul a teljes népességben és csupán valamivel gyakoribb a diszlexiások között, azonban esetükben is a szindróma és a diszlexia kezelését külön kell végezni, azaz kezelni kell a szindrómát és kezelni kell a diszlexiát is.

Így, ha nem szüntetik meg a betűk felcserélését, ez továbbra is komoly gátja lesz a továbbhaladásnak. Azoknak lesz tehát igazuk, akik azzal nyugtatják a szülőket, hogy ez a probléma nem javítható. Tévedés. Lehet és kell javítani, csak az első lépcsőfokot nem szabad kihagyni.

A betűk felcserélését meg kell szüntetni. Erre azt a négy foglalkozást rá kell szánni.

Motiválatlan generáció

A nol.hu-n olvaható egy igen tanulságos olvasói levél motiválatlan generáció címmel:

Örömmel olvastam Urbán Szabó Krisztina Meghasonlásban című (május 23.) írását. Örömöm annak szól, hogy végre valaki ki meri mondani azt, amit mi, tanítók, nap mint nap tapasztalunk: az óvoda pont azokat a gyermekeket sodorhatja peremhelyzetbe, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a fejlesztésre iskoláskoruk előtt.

Nem kívánom bírálni az óvodai nevelésről szóló törvényt, sem pedagógustársaimat, az óvónőket, de bizony baj van. Egyre nagyobb számban kerülnek gyermekek úgy az iskolába, hogy nem felelnek meg az iskolaérettség követelményének. Lassan nem lesz olyan első osztályos tanuló, akinek nincs legalább egy részképességzavara. Senki, egyetlen tanító sem várja, hogy az óvodában tanórai foglalkozásokat tartsanak, feladatlapokat töltessenek ki a gyermekekkel, de azt igen, hogy felvértezzék őket mindazzal a készséggel, ami ahhoz szükséges, hogy elkezdhessenek tanulni.

Soha nem értettem egyet a késztetéses módszerrel. Láttam ilyet, megdöbbentett. Az óvó néni ül egy asztalnál. Várja, kinek van kedve rajzolni. Az odatévedt gyermekek sem tudnak igazán belefeledkezni a munkába, mert körülöttük másik húsz gyerek játszik meglehetősen zajosan, és akkor finoman fejeztem ki magam. Hol van a munka, az alkotás öröme? Hol van az egymás iránti tolerancia? Hol van az egymás munkájának megbecsülése? Hol van az egymás segítése? Hol van az együtt történő tevékenykedés meghittsége? Hol van a kitartás? Sehol. Na és mi lesz majd az iskolában? A tanítóknak decemberre szép hosszú listájuk lesz arról, hogy melyik gyerek melyik betűket nem tudja, mert a betű tanításánál éppen nem érzett késztetést a tanulásra.

Úgy gondolom, hogy e módszer és az iskola első osztálya között meg kell teremteni az átmenetet. Az óvoda nagycsoportjában igenis üljenek le együtt a gyermekek tevékenykedni, s ez ne kívánságműsor legyen! Egyetlen óvodáskorú gyereknek sem fognak sérülni a személyiségi jogai, nem fogja elnyomni az egyéniségüket, csak elkezdik megtanulni a közösségi létet, a közösségben végzett munkát.

Nagyon fontosnak tartom következő mondatát: Az óvodás gyereknek még nem kell észrevennie, hogy éppen az ő készségfejlesztése zajlik – elég, ha a vele foglalkozó pedagógus tudja. E tekintetben van mit előrelépni. Bizony hallottam már pedagógustársamtól, hogy egy gyermek visszaszólt neki: Most nincs késztetésem. Mai világunkban, amikor okkal és ok nélkül pillanatok alatt elbocsátanak embereket a munkahelyükről, amikor elvárják, hogy ne csak a napi nyolc óránkat, hanem többet dolgozzunk, mit csinálnak majd az ilyen szellemben felnövő gyerekek. Sokat nem, mert a felettesüknek lesz majd késztetése arra, hogy elbocsássa őket.

Rámegy egy generáció, mire rájövünk, hogy valami mégse jó.

Mátyás Marianna tanítónő, Tótvázsony

Természetesen nem várjuk el az óvodától, hogy megtanítsa a betűket, és egész nap hátra tett kezekkel ültesse a gyermekeket. De: a gyermek tanulja meg, hogy az nagyon jó is lehet, ha leülünk és mindenki hallgatja a mesét. Jó a közös verselés, szerepjáték még akkor is, ha néző csupán. Örül a rajznak, amit készít, és napról-napra ügyesebben fogja a ceruzát, használja a színeket.

Meg kell tanulnia, hogy vannak feladatok, amelyeket el kell végeznie, vannak elvárások, amelyeknek meg kell felelnie, s van kötelesség, amely alól nem bújhat ki. Az élet nem kívánságműsor, ahogy belép az iskola kapuján mindezekkel szembesülni fog.Olyan nemzedéket nevelünk, aki nem tud majd ebben a világban létezni? Persze mondhatjuk, alkalmazkodjon az iskola, teremtse meg ő az átmenetet; az iskola azonban meg is teremti: ha a tanító tudja a dolgát, akkor az első osztályban az órák játékosak, hangulatosak. De elrontja a gyermek a hangulatot, ha közben feláll és sétálgat, esetleg kotorászni kezd a tanító asztalán. Időt rabol a többiektől, nem kapcsolódik be a munkába, zavarja az órát.

---

A nádpálcás nevelésből átestünk (átejtettek?) az oktatás állatorvosi lovának másik oldalára: mindent szabad, de semmi nem kötelező.Azért vannak sokan, akik megtalálják a középutat, vannak nagyon jó óvónők, akik bizony alaposan felkészítik a gyermekeket, s ezek a gyermekek nem a nevelési tanácsadóba járnak a sérült személyiségükkel, hanem tanulmányi versenyekre a tudásukkal. Az óvodai program mindig nagyon kimunkált és nagyon jó volt. Ne a pedagógusokat ugrasszuk egymásnak, hanem állítsuk vissza a szakmai ellenőrzést és feleljen mindenki az elvégzett munkáért.

Ha az iskolaérettségi vizsgálaton kiderül, hogy a gyermek nem sérült, nem fogyatékos, akkor igenis rendelkeznie kell mindazon ismeretekkel, amire az iskolai oktatás ráépülhet. Hogy az óvónő ezt miként éri el, legyen az ő dolga és felelőssége.

Meghívó közgyűlésre és szülői találkozóra

Május 24-én, délelőtt 10 órai kezdettel tartjuk az Ábécé Egyesület a Gyermekekért éves közgyűlését. A közgyűlésre tagjainkhoz a meghívót és programot postán, illetve elektronikus úton is eljuttatjuk. A közgyűlésre és az azt következő találkozóra minden érdeklődőt szívesen látunk. Kérjük, hogy a mellékelt jelentkezési lapon jelezzék részvételi szándékukat. A részvétel ingyenes.

A találkozó Rákospalotán lesz, a helyet a jelentkezők létszáma dönti el. Tervezett témák: a tanulási zavarral küszködő gyermekek kimaradtak a kormány programjából; az önkormányzatok büszkék arra, hogy biztosítják a tökéletes szakember-ellátottságot, de akkor miért van ennyi diszlexiás, diszgráfiás gyermek? Mit tegyünk? Ezekről fogunk beszélgetni, várunk minden érdeklődőt!

A jelentkezési laphoz kattintson ide: jelentkezési lap.

Anyák napjára!

Anyák napi üdvözlet, képre kattintva nagyobb!

Diszlexia kezelése a Fenyvesi módszerrel

Olvasóm a diszlexia kezeléséről érdeklődik, ezért pár sorban - emlékeztetőül - lássuk a diszlexiát: a diszlexia alapja a betűk felcserélése, ami spirálban magával rántja az olvasást.

Íme:

• Felcseréli a betűket - nem érti meg, amit olvas - megpróbál segíteni magán.
• Többször ismételgeti az első szótagot, hátha közben eszébe jut a folytatás.
• Kihagy vagy betold betűket, szavakat, szótagokat, vagy egészen mást olvas, mint ami oda van írva.
• Olvasása lelassul, kudarcot kudarcra halmoz.

A nálunk alkalmazott módszerrel első lépésként speciális gyakorlatokkal megszüntetjük a betűk felcserélését. Ekkor még nagyon lassan olvas, de már megérti az olvasott szöveget. A következőkben fokozzuk az olvasás tempóját arra a szintre, ami korának megfelel. Az olvasás nem választható szét az írástól, hiszen rengeteg hibával ír: nem érzékeli az ékezeteket, a hosszú mássalhangzókat; gondja van a szavak elválasztásával; szavanként másol, újra és újra a táblára vagy a könyvbe kell néznie, ezért rengeteg időt veszít; a nyelvtani szabályokat nehezen érti meg, ha megtanulja, nem képes alkalmazni azokat.

Az itt töltött három hónap alatt ezeket sorra vesszük. Ha a szülőkkel is meg tudjuk értetni, hogy a napi 15-20 perces gyakorlás a siker egyik kulcsa, akkor a fejlődés látványos. A gyermekek fáradtak. Amikor hozzánk kerülnek, már kezelést kaptak az iskolában, elegük van már az értelmetlen olvasásból, tollbamondásokból. Kezdetben igyekeznek alkudozni, s ha a szülő enged a gyengéd zsarolásnak, nehéz a gyermek dolga, mert a napi gyakorlásra éppen olyan szüksége van, mint a sportolónak az edzésre.

Az iskolai agresszióról

Tegnap ült össze az Oktatási Minisztériumban az a Bizottság, amelyiknek feladata az iskolai agresszió kivizsgálása. Összehívásának apropóját (kell apropó?) a VIII. kerületi Erdélyi Utcai Általános Iskola tanárával, Hadnagy András fizikatanárral szemben elkövetett támadás adta. Novák János úrnak, az Országos Szülői Szervezetek Egyeztető Fóruma elnökének kérésére véleményemet és szempontjaimat a tegnapi nap folyamán írásban eljuttattam hozzá. Novák úrnak sikeres, jó munkát kívánok, hogy eredményesen képviselhessen valamennyi szülőt és gyermeket!

Az iskolai agresszióról

Az agresszió az iskolában mindig jelen volt, régen is találkoztunk vele, azonban elszigetelt jelenségként, s nem csúcsosodott ki tanárok elleni tettlegességben. Amikor így elszabadul a pokol, nem elegendő a retorzióval, a büntetéssel foglalkozni. Elsősorban a kiváltó okokat kell megkeresni és megoldást találni. Amíg ezt nem tesszük meg, addig hiába vándoroltatjuk a gyermeket iskoláról iskolára.

Hogyan élnek ma a gyermekeink? - A család szerepe.

Évekig csak a szülők és a gyermekek jogairól hallottunk. A mostani esetekben is csupán egy riportban hallottam és egy interjúban olvastam a szülői felelőségről. Egy másodikos gyermeknek saját TV-je van és a szülők már rég alszanak, amikor ő még mindent néz válogatás nélkül. Az iskolákban dohányzó helyiséget alakítanak ki a fiatalok részére. (Érdekes, a dohányzás tilalma nem gyűrűzik be olyan könnyen hazánkba.) A 16 évesek párkapcsolatokban élnek, s a szülők ebben semmi kivetnivalót nem találnak. Hogy egy vékonyka, 16 éves lány későbbi életére hogyan hat ki ez az életmód, azt talán senki nem mondja el neki. Ma már sokszor a gyermek uralja a családot, és ő dönti el mit akar, s mi legyen. Rémülten nézem az amerikai filmeket, ahol a szülő sokadszor kér bocsánatot minden semmiségért a gyermektől, de a gyermek nem teszi ugyanezt.

Tudatosítani kell a szülőkkel a felelősségüket, és az első adandó alkalommal behívatni őket, az iskola számoljon be nekik gyermekük tetteiről, és vázolja fel az esetleges következményeket, amelyeket a családnak vállalnia kell.

Az iskola szerepe:

Ha tetszik, ha nem, be kell látni, hogy a pedagógusképzésben komoly hiányosságok vannak.

Elfelejtik, hogy a legeredményesebb fegyelmezési eszköz a dicséret. A mai iskolarendszer amellett, hogy 40% felesleges tananyagot nyom le a gyermekek torkán, (ezt a 40%-ot Magyar Bálint miniszter úr közölte) arra épül, hogy a tananyag véletlenül se legyen egyszerűen megmagyarázható, lásd 16 oldalas mese egy másodikos olvasókönyvben. A feladatlapos munkafüzetek futószalagon gyártják a diszlexiát. A diszlexia aztán magával hozza a vegetatív tünetek sorozatát, és a gyermek vagy szorongó és visszahúzódó, vagy elviselhetetlenül deviáns lesz a kudarcoktól. A gyermekek túlterheltek, egyes pedagógusok pedig úgy viselkednek, mintha élet és halál urai lennének. Hosszú évek óta valósággal könyörögnek az egyesületek, hogy hétvégére ne adjanak házi feladatot, mert játszani, pihenni, kirándulni is kellene néha annak a gyermeknek

Kedvencem az a matematika tanár, aki 2006-ban az utolsó hétvégére 32 feladatot adott negyedik osztályban, ebből 12 volt szöveges. Zaklatott világban élünk, és ez ragad a gyermekekre is. Elképesztő dogokat tudnak mondani meggondolatlanul a tanítók, tanárok, csak egy pár gyöngyszem: Ha én lennék az anyád, kiverném belőled a diszlexiát. Tudod mi a te bajod, hogy élve születtél. Maradj állva, ti pedig nevessétek ki! Rajta! - és beintett mint egy karmester. Másodikban: Nézzétek meg, így ír egy buta csúnya kislány - és viszi körbe a füzetet, mint a véres kardot őseink. A gyereket egy hónapig kezelte a pszichológus amíg elmúlt az éjszakai bepisilés. Velem történt: másodikos kisfiú, fejfájásai miatt már CT vizsgálaton is túl van. A harmadik foglakozáson jön az üzenet: mit csinálok vele, mert még nem tud olvasni. Válasz: Másfél év alatt meg kellett volna tanítani.

---

Egy vidéki iskola megfenyegetett, hogy megsértettem egy paragrafust a közoktatási törvényben, mert azt mondtam: a gyermek a diszlexiáját iskolai pályafutásán szerezte. Válasz: fel kell engem jelenteni, de jó nagy teremben legyen a tárgyalás, mert velem jön az Öveges egész tanári kara, a diszlexiás osztályok tanárai, s az a vidéki nevelési tanácsadó, ahol évente átlagosan 900 gyermeket vizsgáltak tanulási zavarral (a városban 12000 család él). Tessék mondani, mégis milyen tanítás folyik azokban az osztályokban, ahonnan ezek a gyermekek kikerülnek. Ahonnan külön osztályokba passzírozzák (a szegregáció szó ide túl szép) őket, mondván: anyuka ez egy erős iskola, el kellene vinni a gyermeket. És viszi a baráti körből, a megszokott környezetből, utaztatja át a városon naponta kétszer, mert az iskola, noha a törvény kimondja: a rehabilitációt az iskolában kell elvégezni, ezt nem teszi meg.

Hogyan fordulhat elő, hogy egy olyan életveszélyesen viselkedő lányt, aki meggyújtja a másik haját, bírósági ítélettel helyeznek vissza az iskola falai közé? Hogyan fordulhat elő, hogy ki tudja milyen okból a debreceni igazgató azokat védi, akik földön rugdossák társukat, és az áldozatot távolítják el az iskolából? Ha ez neki játéknak minősül, hadd ne minősítsem áldásos tevékenységét és azt, hogy ezek után még betöltheti az igazgatói posztot. Ha ilyet megtehetnek a társukkal, már csak egy lépés, hogy a tanár is erre a sorsra kerül. Hiszen nekik szabad. Védi őket az igazgató és a Független Magyar Bíróság. Nekik személyiségi jogaik vannak. A többieknek nincs? A többieknek lassan a tanuláshoz való jog sem adatik meg, mert a rendzavaró gyermekek szabadon garázdálkodnak, sétálnak óra alatt, és a tanár tehetetlen velük szembe mert nincs eszköz a kezében. Neki nincsenek személyiségi jogai. Miért kell munkaképes 18 éves fiatalokat, ha nem tanulnak, benn tartani az iskolában, és eltartatni őket a szülőkkel?

És ekkor még nem beszéltünk a lehülyézésről,a megalázó helyzetekről. A diszlexiás soha nem fog tanárára kezet emelni, mert a kudarcok már elvették ezt a fajta dühét. De megteszi a másik, mert a tanár is, ő is pattanásig feszülő idegekkel lép be a tanterembe.

A média szerepe

2006-ban néhány értelmiségi megtámadta dr. Veres András püspök urat egy nyilatkozatáért, válaszul egy nyílt levelet intéztem Tamás Gáspár Miklóshoz, s több újságnak felkínáltam eredménytelenül. Végül az egyiktől megkérdeztem.
- Mi a probléma az írással?
- Az írással hölgyem az a gond, hogy az újságok egy része jobboldali, a másik része baloldali. Az Ön írása egyikhez sem tartozik.
- De a gyerek sem jobboldali, sem baloldali, és itt róluk van szó.
- Igaz, de a szüleik igen.

Természetesen nincs mentség a fiatalok viselkedésére, de vártam, hogy legalább egy hírben kibogozzák, mi előzte meg ezt a tettet? Hogyan engedhette meg magának ezt a viselkedést? Ha már eddig is neveletlen volt, miért nem kért a tanár segítséget, miért nem jelezte az igazgatónak? Ha volt előzménye és jelezte, akkor miért nem volt következménye? Miért csak most robbannak mint a petárdák sorra? A kaposvári ügy a bíróságot megjárta és nem volt hír? Az újpesti is csak most derült ki? Mi a hír a médiának? A szülők, akiknek gyermekeit naponta érik a retorziók, megaláztatások, elvárják, hogy a kiváltó okok is nyilvánosságra kerüljenek. Nem enyhítik a bűnt, de óvni tudják gyermeküket a hasonló indulatos kitörésektől.

Amíg az iskolákban nem állítják vissza szakmai ellenőrzést, amíg egyes igazgatók úgy érzik, hitbizományként kapták az iskolát, kizárólagos urai és nem irányítói, nem a kollégát, nem a gyermeket, hanem a saját tekintélyüket védik, addig nincs miről beszélni. Amíg a tévesen értelmezett szegregáció miatt egy olyan igazgatót, aki nyugalmat akart az iskolájában, egymillió forintra büntetnek, addig az ilyen deviáns gyermekek rá vannak szabadítva többségre, mert egy gyermek is tönkreteheti az órát, a tanár idegeit és mondja, ami a szájára jön. Egy gyermek miatt nem fog tanulni húsz, mert csak az a hír, ha verik a tanárt, de ha tanítani szeretne, és nem engedik, az nem téma.

A többségnek ma nincs joga, hogy gyermeküknek megadják az alkotmányban biztosított tanuláshoz való jogot.

Jenei Ferencné
gyógypedagógus, logopédus
Ábécé Egyesület a Gyermekekért

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Még a nyuszi is szeret olvasni - Evelyn rajza

Honszeretet

Szeresd hazádat és ne mondd:
A néma szeretet
Szűz mint a lélek, melynek a
Nyelv még nem véthetett.

Tégy érte mindent: éltedet,
Ha kell, csekélybe vedd;
De a hazát könnyelmüen
Kockára ki ne tedd.
Vörösmarty Mihály: Honszeretet (részlet)

A többség joga

Nyílt levél a Pedagógusok Szakszervezeteinek

Magyarországon milliós büntetést kapott egy iskola, amiért megpróbálta a gyermekek többségét nyugodt körülmények között tanítani.

Az Oktatási Hivatal (OH) összesen egymillió forintos felügyeleti bírságot szabott ki és szabálysértési eljárást indított az intézményvezető személyi felelősségének megállapítására a Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben előfordult egyes tanulók elkülönítése, az egyenlő bánásmód követelményeinek megsértése miatt.

Először is nagyon fontos leszögezni, hogy az OH közleménye nem említi a tanulók etnikai hovatartozását, tehát az olyan hírlapi kommentárok, mely szerint Megsértették az egyenlő bánásmód elvét a kerepesi általános iskolában azzal, hogy néhány roma diáknak egyéni tanrendet írtak elő - állapította meg az Oktatási Hivatal vizsgálata. (idézet a nol.hu-ról) tévesek, az OH nem említ etnikai szegregációt. A felmerült probléma súlyos tanügyi, oktatási kérdés, és torzítása, leegyszerűsítése a roma szegregáció kérdésére, alapvetően akadályozza meg a probléma megoldását.

Az elkülönítés oka az volt, hogy egyes tanulók kezelhetetlenek, nem járnak iskolába, amikor pedig igen, akkor erőszakoskodnak a többiekkel.

A szülők azonban idővel egyre indulatosabbak lettek, s hozzájuk csatlakozott az osztályfőnök is, aki arról beszélt, hogy ezek a gyerekek kezelhetetlenek, és valójában senki nem tudta kitiltani őket az iskolából, hiszen be sem jártak. A szülők közül többen is szóvá tették, hogy az ő gyerekeiket senki nem védi meg az erőszaktól, nekik nincs ombudsmanjuk, szülői értekezletre sem jogvédőkkel járnak. - Tőlem ne várjanak toleranciát, minden türelmem elfogyott, miután többször is megverték a gyerekemet - mondta egy apa, majd egy másik azt súgta egy nő fülébe, hogy a fia úgy jött haza, hogy elhatározta, nem hagyja bent többet a holmiját, mert azok visszajöttek. (idézet a nol.hu-ról)

---

"Ma az íróasztal lábának is személyiségi joga van, csak a pedagógusnak nincs..." fogalmazta meg levélben keserűen egy tanítónő. Azon, hogy megvernek egy pedagógust, már meg sem lepődünk. A jogos vagy vélt sérelmek ilyen megoldása kezd elterjedni. A tizenévesek emberi mivoltukból kivetkőzve már eljutnak addig, hogy elállják az utat a tanárnő előtt és akadályozzák a szabad mozgásban. Pistike Szankon rendszeresen végigveri a társait, a szülők rettegve engedik kisebb gyermekeiket iskolába, miközben a gyermek édesanyja megelégszik egy vállvonogatással.

Volt tanárnő meséli, aki elhagyta a pályát, mert már nem lehetett tanítani. Egy-két fiatal módszeresen dúlta fel az óráját. Egyik nap azt találta mondani: "Ha nem hagyod abba, kénytelen leszek kivezetni az osztályból." A válasz egy cinikus nevetés közben jött: "Azt próbálja meg, darabokra töröm a kezét". Ez volt az a pont, amikor azt mondta: eddig és ne tovább! Otthagyta a pályát.

De egyetlen olyan hír nem jelent meg a sajtóban, televízióban, hogy ezek a szülők kaptak-e valamilyen büntetést? 14 éves kor felett a gyerekek már büntethetőek, miért nem vonták őket felelőségre? A szülőnek nemcsak joga, hanem kötelessége is van. Köteles úgy küldeni gyermekét az iskolába, hogy az tartsa tiszteletben az oktatásban dolgozók emberi méltóságát, jogait.

Kerepesen az igazgatónő lépett: néhány gyermeket, akik a legelemibb szabályokat sem voltak képesek betartani, elkülönített. A többség védelmében, hogy tudjanak nyugodtan tanulni. Mert őket azért küldik a szüleik iskolába. A pedagógusok védelmében, akik szeretnék megalapozni a többség tudását, felkészíteni őket a továbbtanulásra. Mert ők azért lettek pedagógusok.

Ezzel azonban megsértette a törvényt, mely szigorral sújtott le rá, s milliós büntetést kapott. Nem vitatjuk a büntetés jogosságát és mértékét, ez nem mi feladatunk. Ugyanakkor maga az elkülönítés és a büntetés azt jelenti, hogy iskola kezéből az utolsó kétségbeesett eszközt is kivették. Az iskola tehát (és nem csupán ez az iskola) nem tudja biztosítani a többi gyermek Alkotmány adta jogát a tanuláshoz.

Ez a rendszer nincs felkészítve a szülői felelőtlenség ellen és tehetetlen az erőszakos gyerekkel szemben, a pedagógus, a többi gyermek pedig védtelen és kiszolgáltatott. Ha a rendszer működőképessége helyreáll, akkor legyen az a beilleszkedésre képtelen gyermek bármilyen származású, hátrányos helyzetű, avagy gazdag, képes lesz kezelni úrrá lenni a helyzeten.

---

Ezek után, mint szülői szervezet, tisztelettel kérdezzük:

1. A Pedagógusok Szakszervezetei kívánnak-e lépéseket tenni a gyermekek többségének és az iskolában dolgozók jogainak védelmében?
2. Ha továbbra is az az álláspont marad, hogy ezeket a problémákat a pedagógia eszközeivel kell megoldani, milyen eszközökre gondolnak?
3. Hogyan próbálnak érvényt szerezni a törvény azon pontjának, hogy a szülőnek kötelessége a gyermeket úgy küldeni az iskolába, hogy az tartsa tiszteletben az ott dolgozók és tanulók emberi méltóságát és jogait?
4. Mit tehet a többi szülő, aki azt szeretné, hogy gyermeke testi épsége ne legyen veszélyben az iskolában, és tanulásában ne akadályozhassák meg a rosszul nevelt gyermekek?

Az iskolába azért küldjük gyermekeinket, mert hisszük, hogy vigyáznak rájuk, oktatják, nevelik őket. Ezt nem csupán pedagógiai eszközökkel, hanem a törvény szigorával is biztosítani kell. Bízunk benne, hogy a Pedagógusok Szakszervezetei, ahonnan az iskolák minden rezdülését figyelik és kiállnak értük, ezúttal is hatékonyan lépni fognak.

Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem. Nagy László

Boldog új évet mindenkinek!

Boldog Karácsonyt! Merry Christmas! Frohe Weihnachten!

+3

A európai parlamenti dys"krimináció nyilatkozatot a legutóbbi ülésig további 3 képviselőnk írta alá (Olajos Péter, Herczog Edit, Gurmai Zita), nekik e helyt is köszönjük együttműködésüket

Az október 25-ig szükséges 393 aláírásból már 362 összegyűlt; képviselőink frissített táblázata itt következik, a nevekre kattintva elérhető európai parlamenti adatlapjuk:

	Európai Néppárt és az Európai Demokraták Képviselőcsoportja	Szocialista Képviselőcsoport	Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport
Aláírta	ŐRY, Csaba SCHÖPFLIN, György BARSI-PATAKY, Etelka JÁRÓKA, Lívia SURJÁN, László SZÁJER, József OLAJOS, Péter	KÓSÁNÉ KOVÁCS, Magda HERCZOG, Edit GURMAI, Zita
Még nem írta alá	BECSEY, Zsolt László DE BLASIO, Antonio GÁL, Kinga GLATTFELDER, Béla GYÜRK, András SCHMITT, Pál	DOBOLYI, Alexandra FAZAKAS, Szabolcs HARANGOZÓ, Gábor HEGYI, Gyula LÉVAI, Katalin TABAJDI, Csaba Sándor	MOHÁCSI, Viktória SZENT-IVÁNYI, István

STOP dyskrimináció!

öt európai parlamenti képviselő (Marie Panayotopoulos-Cassiotou, Richard Howitt, Kathy Sinnott, Roberta Angelilli és Anna Záborská) 2007. júniusában írásbeli nyilatkozatot terjesztett elő a dyskriminációról és a dys-problémákkal küzdő gyermekek társadalmi kirekesztéséről. Az írásbeli nyilatkozatokról itt olvashat részletesebben.

A nyilatkozat letölthető az Európai Parlament oldaláról, innen.

Az Európai Parlament, tekintettel eljárási szabályzata 116. cikkére,

1. mivel becslések szerint évente a gyermekek több mint 10%-át érintik a dys-problémák (beszédzavarok, dyspraxia, dyslexia, dyscalculia, figyelemhiányos zavarok, stb.), a statisztikákat finomítani kellene,
2. mivel a kommunikációt megnehezítő dys-problémákat számos tagállamban nem ismerik fel,
3. mivel dys-problémákra irányuló kutatást a hetedik kutatási keretprogramon belül is erősíteni kell,
4. mivel a gyermekek dyskriminációjának megelőzése csak a korai, intenzív és pluridiszciplináris megfelelő struktúrában (megfelelő szakemberekkel rendelkező iskolai környezetben vagy speciális környezetben) történő kezeléssel valósítható meg,

1. kéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy :
   • hozzon létre egy, a dys-problémákkal küzdő gyermekre vonatkozó chartát
   • támogassa a dys-problémák hátrányként történő elismerését
   • segítse a legjobb gyakorlatok kialakítását az alábbi területeken:
     • az információkhoz való hozzáférés,
     • korai felismerés, szőrés, rendszeres diagnosztika és kezelés
     • a nagy teljesítményő pedagógiai struktúrák szokásos vagy specializált környezetben gyermekek, serdülőkorúak és fiatal felnőttek számára
     • megfelelően kialakított szakmai beilleszkedést lehetővé tévő struktúrák,
   • segítse és ösztönözze egy több tudományágat felölelő tanulási rendellenességekkel foglalkozó európai hálózat létrehozását. Ezenkívül győjtse össze és tanulmányozza a rendelkezésre álló információkat, valamint támogassa a határokon átnyúló kezdeményezéséket és az intézményközi párbeszédet.
2. . utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt a nyilatkozatot, az aláírók nevével együtt a Bizottságnak, a Tanácsnak és a tagállamok parlamentjeinek.

Az FLA eközben felkérte Európa disz-es szervezeteit arra (köztük Magyarországon minket is), hogy segítsük a nyilatkozat aláírását, ezért levelet küldtünk az európai parlamenti képviselőinknek. Talán ennek köszönhető, hogy szeptember 7-re a 24 fős parlamenti képviselőnk közül már heten aláírták a nyilatkozatot. Azonban ez az összesen 273 aláírás még kevés, közel 400-ra van szükség, s már csak három ülés lesz október 25-ig.

Európai parlamenti képviselőink, a nevekre kattintva elérhető európai parlamenti adatlapjuk:

	Európai Néppárt és az Európai Demokraták Képviselőcsoportja	Szocialista Képviselőcsoport	Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport
Aláírta	ŐRY, Csaba SCHÖPFLIN, György BARSI-PATAKY, Etelka JÁRÓKA, Lívia SURJÁN, László SZÁJER, József	KÓSÁNÉ KOVÁCS, Magda
Még nem írta alá	BECSEY, Zsolt László DE BLASIO, Antonio GÁL, Kinga GLATTFELDER, Béla GYÜRK, András OLAJOS, Péter SCHMITT, Pál	DOBOLYI, Alexandra FAZAKAS, Szabolcs HARANGOZÓ, Gábor HEGYI, Gyula LÉVAI, Katalin TABAJDI, Csaba Sándor HERCZOG, Edit GURMAI, Zita	MOHÁCSI, Viktória SZENT-IVÁNYI, István

Ezért ezúton is kérjük képviselőinket, aláírásukkal támogassák a dys-problémákkal küzdő gyermekek ügyét.

Szülői javaslatok az Országos Szülői Érdek-képviseleti Tanács felé

Kedves Szülők!

Mondják el Önök is véleményüket, tapasztalataikat. Ezeket a Szülői Érdek-képviseleti Tanácsban összegyűjtjük és továbbítjuk, miközben a megoldásokra is igyekszünk javaslatot tenni. A javaslatok számára egy új fórumot nyitottunk, amely a főmenüből érhető el: szülői javaslatok.

Közreműködésüket előre is köszönöm.

Megalakult az Országos Szülői Érdek-képviseleti Tanács

Az Oktatási és Kulturális Minisztériumban megalakult az Országos Szülői Érdek-képviseleti Tanács.

A tanács közreműködik az oktatási és kulturális miniszternek a szülői jogokkal összefüggő döntései előkészítésében. Véleményt nyilváníthat, javaslatot tehet, állást foglalhat a szülői jogokat érintő bármilyen kérdésben.

Az Országos Szülői Érdek-képviseleti Tanács a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 98. § (3) bekezdése alapján 2007. június 19-én alakult szakmai bizottság. A tanács kilenc tagból áll, amelynek három tagját az oktatási és kulturális miniszter, hat tagját az országos szülői szervezetek delegálják. Az oktatási és kulturális miniszter okiratban kérte fel, és megbízta a tanács választott és delegált tagjait. A tanács tagjainak megbízása - a miniszter által delegált tagok kivételével, akiknek a megbízása a miniszter megbízásának lejártával megszűnik - három évre szól.

A szülői képviselőket delegáló országos szülői egyesületek:

• Szülők Egyesülete a Gyermekekért közhasznú szervezet
• Ábécé Egyesület a Gyermekekért
• Fővárosi Szülők Egyesülete a Gyermekekért
• Országos Szülői Szervezetek Egyeztető Fóruma (OSZSZEF)
• Szülők a Hallássérült Gyermekekért Egyesület
• Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE)

forrás: mszoe.hu

Pedagógusnapra

Én iskolám, köszönöm most neked,
Hogy az eljött élet-csaták között
Volt mindig hozzám víg üzented.

Tápláltad bennem az erőt,
Szeretni az embert és küzdeni
S hűn állni meg Isten s ember előtt.
Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba (részlet)

Anyukáknak

A szabály, az szabály.

Hidegzuhanyként ért a hír, hogy az Ábécé Egyesület a Gyermekekért még a 2007-es évben sem vehet részt a pályázatokban. Ezek többségében csak a 2006. január 1-ig bejegyzett egyesületek vehetnek rész. A mi egyesületünket 2006. január 22-én jegyezte be a Fővárosi Bíróság. Pech. Tiszteletben tartjuk, de nagyon fájlaljuk, hogy nem pályázhatunk.

---

Terveink voltak, szép tervek. Szerettünk volna több csoportot indítani, hogy minél több gyermek tanulhasson meg minél előbb írni, olvasni. Szerettünk volna már ezen az őszön a vidéki gyermekekhez is eljutni, hiszen ott is nagy szükség van erre az egyedülálló programra. Szerettünk volna a határainkon túl élő és tanulási zavarokkal küszködő gyermekekhez, pedagógusokhoz is elmenni és segíteni. Szerettünk volna létrehozni idegen nyelvi klubot, ahol hetente két órában az élőbeszédet gyakorolhatták volna a diszlexiás gyermekek, ők hallomásból nagyon eredményesen tanulnak. Szerettünk volna eljutni az ország különböző részeire, hogy találkozhassunk a szülőkkel. Segítséget nyújtani, hogy tudják: mi okozza a problémáikat, s hogyan tudnak ők segíteni gyermekeiknek?

Így, magunkra hagyva is nagyon sokat tettünk. Ma már ott ülnek tanítványaink és sikeresek. Nem izzad a tenyerük, nem szoronganak. Olvasnak, írnak, önállóan tanulnak. Lassan már csak rémálomként emlékeznek az elmúlt évekre. Több tucat pedagógus képes arra, hogy alkalmazza a módszert.

Szeretnénk sokkal, de sokkal több gyermeken segíteni, ehhez azonban támogatásra van szükségünk. Aki tud, kérjük segítsen nekünk ebben a szép munkában! Segítsen egy szomorú, megalázott, kudarcokról szenvedő kisgyermek arcára mosolyt varázsolni.

Köszönjük!

Március 15.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.
Vörösmarty Mihály: Szózat (részlet)

Szülői találkozók

Beszélgessünk a legfontosabbakról: a gyermekeinkről és az őket sújtó tanulási zavarokról!

• A tanulási zavarok megítélése, és diszlexiás gyermekek helyzete Magyarországon.
• Hogyan látja a szülő, s hogyan látja ezt a pedagógus?
• Mit érez a a gyermek?
• A diszlexia kialakulásának okai és megelőzése.
• Az oktatás rendjének megváltozása, a különböző oktatási módszerek megjelenése és hatásai.
• A tankönyvek, feladatlapos munkafüzetek, mint a diszlexia melegágyai.
• A haladási tempó.
• A pedagógus személyisége.
• A gyakorlás hiánya, vagy a nem megfelelő gyakorlás eredménytelensége.
• A diszlexia tünetcsoportja, az olvasásban megjelenő tünetek. Mikor jelentkeznek, s melyek azok tünetek, amelyeket a szülő is felismerhet.
• A következmények: silabizáló, lassú olvasás, a szövegértés elégtelensége, lemaradás.
• Az írásban megjelenő tünetek: a gyakran minősíthetetlen helyesírás, a nyelvtani szabályok alkalmazásának képtelensége.
• Sérülések a gyermek személyiségében: fáradékonyság, figyelmetlenség, ok nélkül fellépő fejfájás, hányás, lázas állapot, gyomorpanaszok, visszahúzódás, bezárkózás, súlyos magatartási zavarok.
• A családi háttér, s szerepe a problémák kezelésében.
• A javítási programok és az évekig elhúzódó kezelések eredményessége (eredménytelensége).
  A javítás mai helyzete: másodlagos oktatás, különórák; iskolai-, logopédiai-, fejlesztőpedagógiai kezelések, természetgyógyászati próbálkozások, sport.
• A félreértelmezett felmentés: hogyan lesz a felmentésből bumeráng. Ki vállalja azért a felelősséget, hogy egy magyar gyermeknek azt mondjuk: Neked nem kell megtanulnod anyanyelveden helyesen írni?

Az Egyesület azoknak a szülőknek is szeretne jó tanácsokkal szolgálni, akiknek gyermeke még nem küszködik tanulási zavarral.

Nagyon fontos, hogy minél többen megismerkedjenek ezzel a témával. Ha az olvasási zavar egyszer elkezdődik, azt a gyermek nem növi ki, önmagától nem múlik el.

A legközelebbi találkozót a közeledő ünnepek miatt 2007. április 10-én tartjuk Budapesten. A vidéki találkozókat a jelentkezők számától függően, az általuk kért időpontban tarjuk meg.

Árpád Fejedelem, a Honfoglaló

Feszty Árpád: A magyarok bejövetele (Feszty körkép)

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Kölcsey Ferenc: Hymnus

Anonymus, a névtelen krónikásunk 907-re teszi Árpád (854/55-907) fejedelem halálának évét. Fogadjuk el ezt az időpontot, s 1100 évvel halála után ezen a szép kerek évfordulón emlékezzünk meg róla és mindazokról, akik hazát választottak nekünk, kései utódaiknak.

Árpád nem csupán honfoglalóként, a magyarok fejedelmeként vonult be történelmünkbe, de őse annak az Árpád-háznak, melynek tagjai 1301-ig uralkodtak Magyarországon. Annak az uralkodóháznak az őse, amely olyan királyokkal ajándékozta meg népünket, mint István király, az államalapító; IV. Béla, aki a Tatárjárás után új Magyarországot teremtett. Annak az uralkodóháznak az őse, amelyik a keresztény világnak szent királyokat és szent királynét, királylányt adott (Szent István, Szent László király, Szent Imre herceg, Árpád-házi Szent Erzsébet, Szent Margit).

Amikor Vereckénél behozta magyarjait, gondolt-e vajon arra, hogy népe egykoron keresztény lesz, s elvesznek az ősi törvények, pogány-magyar hite, s már csak István királyra emlékezünk, mint a keresztény magyar állam megalapítójára? Vajon a törtélem viharainak köszönhető csupán, hogy eltűnt őseink kultúrája, szokásai, és kiszorult Árpád a történelem könyvek lapjaira? Bárhogyan is történt, számomra Árpád az első, akinek magyarságunkat köszönhetjük.1100 évvel halála után, nem tehetjük a megemlékezés virágait a sírjára, mert helyét csak találgatjuk.

Emlékezzünk Árpád fejedelemre, aki a honfoglalással hazát teremtett népének és a következő ezer év magyarjainak.

Közgyűlési meghívó

Meghívó - Ábécé Egyesület a Gyermekekért

Értesítjük, hogy a 2007. évi közgyűlésünket február 3-án, szombaton, 10 órai kezdettel tartjuk.

A közgyűlés helyszíne: Budapest XV. ker. Gazdálkodó u. 3.

A közgyűlésen:

• Beszámolunk a 2006 évben végzett munkánkról.
• Kapcsolatainkról, a médiában történő megjelenésünkről.
• Elszámolunk az egyesület anyagi helyzetéről.
• Ismertetjük a 2007-es évre tervezett feladatainkat:
  • Öszejövetelek a szülők részére, tanácsadások.
  • Pedagógusok továbbképzése.
  • Terápiás foglalkozások a gyermekeknek.
  • Vidéki gyerekek ellátásának szervezése.

Természetesen ezzel egy időben személyre szóló meghívókat is kapnak az érdekeltek.

Budapest 2007. január 21.

A vezetőség nevében:

Jenei Ferencné
az Ábécé Egyesület a Gyermekekért elnöke

Jablonkai Gáborné
Renge Zoltán
vezetőségi tagok

Boldog Karácsonyt! Merry Christmas! Frohe Weihnachten!

Pedagógus sztrájk

PDSZ figyelmeztető sztrájk - pdf dokumentum

Sztrájk készül. A szakszervezet vezetői azonban még nem tudják, hogy a pedagógusok nem tudnak sztrájkolni. Az iskola nem autógyár, hogy leállunk, 100 autóval kevesebb gördül le aznap. Az iskolát nem lehet bezárni. Naiv dolog azt gondolni, hogy a szülő az első két órában vigyáz a gyermekre, azután beviszi az iskolába. Naiv dolog azt hinni, hogy több ezer szülő, s több ezer munkaadója ezt megértené, és díjazná a kiesett munkaidőt és termelést.

Ha az iskola befogadja a gyermekeket, a felügyeletet akkor is biztosítania kell. Volt már erre példa az elmúlt két évtizedben: a szakszervezet sztrájkot akart. Mikor közölték a tantestületekkel, hogy ezen a napon a gyermekek benn lesznek az iskolában, a tanárok egyhangúan leszavazták a sztrájkot. A pedagógusok tudják, hogy nincs rosszabb egy csapat unatkozó gyermeknél. Ha pedig programokat szervezünk ezen a napon, akkor mitől sztrájk? Azért, mert nem tanítunk? Ha nem tanítunk, az anyagot be kell pótolni. Nem lehet a gyermekekkel megtenni azt, hogy az amúgy is elképesztően sok tananyagot még sűrítjük a kihagyott órákkal. Az a két óra nem nagy veszteség, mondhatja bárki, de minden perc veszteség, amikor a gyermekektől vesszük el saját céljainkra.

• Hogyan valósítható meg két óra sztrájk?
• Miért két óra? Miért nem egy egész tanítási nap?
• Hogyan sztrájkol, akinek nincs első két órája, de lelkes híve munkabeszüntetésnek?
• Hogyan sztrájkol a napközis tanító, az énektanár, a nyelvtanár, a tornatanár, akiknek órái gyakran esnek a tanítási nap végére?
• Mi történik, ha a tantestület fele sztrájkol? A többiek dupla létszámú osztályokra vigyáznak?

A pedagógusok bére (az 50%-os emelés ellénére) megalázóan alacsony, s bár a látszat azt mutatja, rövid a munkaidő, hosszú a szabadság, de ez nem így van. A tanórán kívüli munka, mint mindig, most is nagyon sok. Régen úgy számolták, hogy egy óra tanítás, egy óra felkészülés, így jött ki a heti 40 óra. Persze ez akkor sem volt így igaz, ott voltak a családlátogatások, fogadóórák, kirándulások, szombati sport napok, színházba, cirkuszba, uszodába vinni a gyerekeket. Ott voltak a korrepetálások, az ünnepekre való felkészítés, a műsorok. Vajon hány óra alsó tagozatban egy karácsonyi műsor előkészítése, betanítása?

Nagyon sok bírálat éri a mai oktatási rendszert, a gyermekek magas százaléka úgy kerül ki az általános iskolából, hogy nem tud olvasni és értelmezni egy egyszerű szöveget, de semmilyen probléma nem indokolja, hogy a szakszervezet olyan helyzetbe hozza a többségükben áldozatos munkát végző pedagógusokat, amelyből nincs kiút.

A sztrájk alkotmányos eszköz, de az oktatásban talán nem ez a legjobb megoldás.

Meghívó

A meghívó letölthető pdf formában, katt a képre - pdf dokumentum

Tanulásban akadályozottak gyógyítása adminisztratív úton

Az alábbi kétségbeesett sorokat pedagógusok juttatták el Egyesületünkhöz. Figyeljünk szavaikra.

Beléptünk az Unióba. A fogyatékosok aránya országunkban magasabb, mint az Unió többi országában. Ez nem gond. Mi sem egyszerűbb, politikusaink, szakembereink kiadták gyorsan a Tanulási Képességeket Vizsgáló és Rehabilitációs Szakértői Bizottságoknak, hogy tartsák a 3%-os arányt, tehát a 2004. évtől Magyarországon sem lehet a fogyatékosok aránya 3%-nál magasabb.

Nem is lesz. Így a tanulásban akadályozottak száma radikálisan csökkent. Rájöttek, milyen gyors költségvetési spórolást lehet ezzel produkálni. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, kit érdekel!?

A fogyatékosok normatív támogatása 464.000 Ft, míg a többségi oktatásban részt vevő általános iskolás tanulóké 212.000 Ft.

• Nem kell fenntartani a fogyatékosok szegregált intézményeit;
• nem kell az önkormányzatoknak a normatívát kiegészíteni;
• nem kell annyi pedagógus bért fizetni, nem kell annyi pedagógust képezni és továbbképezni;
• nem kell annyi gyereknek tankönyvtámogatást adni, hogy ingyen tankönyvük legyen;
• nem kell annyi gyereknek az 50%-os étkezési támogatás;
• nem kell annyi gyereknek az utazási költségét támogatni;
• nem kerül annyiba a fogyatékosok sport, tanulmányi és művészeti találkozója, versenye;
• nem kell annyi emelt családi pótlékot kifizetni és még sorolhatnám.

Az első lépés következménye, hogy a szegregált gyógypedagógiai intézményekben oly módon csökkent az értelmileg akadályozottak létszáma a 2004/2005, tanévtől, hogy meg kell őket gyorsan szüntetni valamilyen módon.

---

Ötletek vannak. Az egyik városban például az első körben kitalálták, hogy az összes fogyatékos gyereket gyorsan bedugják elszórva az általános iskolai osztályokba és meg van oldva a probléma. A jól képzett szakembereket, gyógypedagógusokat szélnek eresztik. Az iskolaépület hasznosítására jöttek is jobbnál jobb ötletek. Igaz, hogy sem a fogyatékosokat fogadó intézmények, sem a pedagógusok erre nem lettek felkészítve, de majd csak valahogy megbirkóznak a problémával. Merthogy probléma lesz bőven, az biztos, de hol van az a megspórolt pénztől! Az oktatásügyben is, mint mindenhol, első a pénz. Aztán mégis nagylelkűen hagyták, hogy kifussa magát egy pár év alatt.

Már nem helyeznek át fogyatékos gyerekeket (mert már nincs!?), és a létszám csökkenésével ügye fogyottak (sic!) lesznek a gyógypedagógiai intézmények. Az általános iskolában sem kellenek a gyógypedagógusok (nincs szükség a szakértelmükre sem), mert a fejlesztő foglalkozásokat és a dyslexia, dysgraphia, dyscalculia reedukációt ellátják kötelező óraszámban az alsó tagozatos tanítók. A felső tagozatos fejlesztő-felzárkóztató órákat pedig ellátja a fejlesztő pedagógusi képesítéssel rendelkező pedagógus. Az önkormányzatok nem adnak (nem tudnak adni) több státuszt, bért.

Mi lesz a sok szakképzett gyógypedagógussal? A világhírű magyar gyógypedagógiával? 140 országgal van kapcsolata főiskolának. Idejárnak tapasztalatot gyűjteni. Megszüntetik a gyógypedagógusok képzését? Mi lesz a már végzett gyógypedagógusokkal? Ki gondoskodik az átképzésükről és miből? Az ötvenévesekkel? A pályakezdőkkel? Akiknek még 10-20 évük lenne a nyugdíjig? A hosszú évek alatt, sok küzdelemmel és harccal megszerzett intézményi feltételekkel, eszközökkel, felszereléssel? Nemcsak egy településen jelentkezik a gond, az ország többi településén, az önálló iskolákban és a tagozatokon. Megalkottuk a Pedagógiai Programokat, a Házirendet, a Helyi tantervet, a Minőségbiztosítást, kiadják az új Irányelveket, stb. - érdemes volt?! A felszabaduló oktatási intézmény épületek hasznosítására azonnal van több koncepció.

A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola továbbképzésén a gyógypedagógiai szakon végeztünk. Képesítést szereztünk az olvasás- és írásnehézséggel küzdő (dyslexia-dysgraphia) gyermekek segítését, prevencióját és reedukációját szolgáló Meixner-módszer elsajátítására. Az életünk, volt a gyógypedagógia és pár év múlva már nincs ránk szükség, sőt lehet, hogy munkanélküliek leszünk (nyugdíjig van pár évünk). És azok a kollégák, akiknek még 10-20 éve van a nyugdíjig? Képezzék át magukat évi kétszáz ezer forintos tandíjért, és ki fogja engedni, hogy tanuljanak, hiszen nincs rájuk szükség. Az általános iskolai szakos tanítóknak, tanároknak sem tudnak munkát adni.

A rádióban hallgatjuk országgyűlési képviselők nyilatkozatában (Filó Pál), hogy 17%-os a pályakezdő munkanélküliek aránya. Nincsen elég munkahely. Az állam nem hozhat létre tízezrével munkahelyeket. De megszüntethet? Mi lesz a diplomás pályakezdő gyógypedagógusokkal? A legtöbb forrást arra kell fordítani, hogy új munkahelyek jöjjenek létre pályakezdőknek, 50 év felettieknek. Nem szabad megengedni, hogy az emberek kiszolgáltatottak legyenek? Most hogy van ez? Bort iszunk és vizet prédikálunk? Tízezrével képeztünk ki gyógypedagógiai asszisztenseket. Most jutottunk el odáig, hogy az intézmények tudták is alkalmazni Őket. Velük mi lesz? Majd alkalmazza a többségi iskola. - hallom a választ. Ez nem igaz, mert az önkormányzatoknak nem lesz rá keretük a szűk költségvetésben. Ők is munkanélküliek lesznek.

---

Ez nem integráció. A fogyatékosokat és hozzátartozóikat ki kérdezi meg, hogy ez jó-e így nekik? Ilyen gyorsan döntünk a sorsuk és a helyzetük (az anyagi helyzetük) felett? A Szakértői Bizottságoknak (amit felfelé úgysem mernek bevállalni, mert Ők is féltik az állásukat) kiadták, hogy mennyi lehet a fogyatékosok aránya. Ez integráció? Ha érdeklődünk a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottságoknál, mereven elzárkóznak a válaszadástól, de azt már most kijelentik, hogy a 2005/2006. tanévben nem lesz tanulásban akadályozott (F 70) tanuló.

Az integráció azt jelenti, hogy vannak tanulásban akadályozottak, akik az épekkel egy osztályban tanulnak gyógypedagógus segítése mellett, a fogyatékosok irányelve szerinti oktatásban és követelményekkel. A gyakorlatban erre semmilyen feltétel nem adott. Az oktatási intézményeknek finanszírozni kell a gyógypedagógus bérét, helyiség kell a kiscsoportos fejlesztésre. Ez a gyakorlatban úgy valósul meg (ha egyáltalán van tanulásban akadályozott gyerek), hogy végy 10-15 fogyatékos tanulót különböző osztályfokokról és a tanáriban, vagy egy sufniban semmi nélkül töltsd el velük az órádat, a szakmaiságot felejtsd el, mert különben munkanélküli leszel! Persze egyszerűbb, ha a gyermeket nem pecsételjük meg a fogyatékos státusszal, akkor még erre sincs szükség. Különben is a bajok négy évig úgysem derülnek ki, mert most már a gyerek automatikusan továbbhalad a felső évfolyamra. Az általános iskolai pedagógus azt mondja: nincs nekem ehhez jogosítványom. Csak hagyja gyerek, hogy tanítsam a többieket és ne zavarja az órát. De, nem fogja hagyni!, mert Ő sajátos nevelési igényű tanuló.

Az általános iskolai tanulók vajon fel vannak készítve a befogadásra? Hogyan fogadják el a mi súlyos magatartásproblémákkal küzdő kisfiúnkat, akit még a saját szegregált osztályában is nehezen tolerálják az osztálytársai. Az állami gondoskodásban részesülő apróságot a szorongásaival. Egyik pedagógus kolléganőm fia részképességzavaros az általános iskolában. Nap, mint nap megéli, hogy csúfolják, megverik, belekötnek. Az édesanyjának a sérülései kezelésére orvoshoz kell vinnie egy-egy kiadós verés után. A többségi oktatásban így a perifériára szorulnak. - Nem egy példát láttunk, amikor meggondolatlanul visszahelyeztek egy tanulót az általános iskolába. - Felerősödnek a védekezési mechanizmusok: a deviáns magatartásformák.

Azt a variációt is kipróbálták már a radikális statisztikai módszer következményeként, hogy a nem fogyatékosnak, csak részképességzavarosnak nyilvánított tanulókat egy (nem szegregált), de külön osztályba (un. fejlesztő kislétszámú osztályba) tették az első évfolyamon. Persze a többségi oktatás tantervével és követelményivel. Az osztály még úgy sem tudott haladni, mint a gyógypedagógiai osztály első évfolyama. És mi lesz velük később? Bekerülnek a többiek közé a második, vagy harmadik osztályba? Negyedik osztályig tovább mennek, és utána? Azelőtt is volt, hogy a falu általános iskolájában maradt a fogyatékos gyermek, hogy ne kelljen utaznia minden nap a gyógypedagógiai intézménybe. A törvény úgy mondja, hogy az az intézmény vállalhatja az integrált oktatást, amely tudja ehhez biztosítani a személyi és tárgyi feltételeket. Na, a falusi iskolában nem volt ehhez szükség sem a személyi, sem a tárgyi feltételekre. Na, és ha nincs, ki ellenőrzi azt? Az önkormányzat örült, hogy emelt normatív támogatást kapott a gyermek után.

Nem értem, nem értjük, szinte azt hiszem álom az egész és mindjárt felébredek. Ki magyarázza ezt meg nekünk és ki fog magyarázkodni négy év múlva, amikor kiderül, hogy valaki nem elég körültekintően döntött az oktatáspolitikában. Mi van, ha tévedtünk, nem volt az intézkedés elég körültekintő?

Napló 1956.

1956 október 23.

Másnap reggel munkába indulok.
Az utcán ácsorgó emberek.
Mindenki tudni vél mindent, de senki nem tud semmit.
Kitört a forradalom.

A történelem iránti szerelmem nem volt hiábavaló. Petőfiék lelkesedése átíveli az eltelt száznyolc évet.

---

1956 október 30.

Ma lesz a pártház ostroma, de mi ezt még ekkor nem tudjuk a külső kerületben. Elindulunk gyalog a rádióhoz. Közben teherautók járják a várost. Megengedik, hogy az emberek felkapaszkodjanak és egy darabig elvisznek.

Eljutunk a Bródy Sándor utcába. A rádió előtt egy kupacban véres, átlőtt katonasapkák. Megrendítő látvány. A forradalmi lelkesedésem egyenes arányban fogy a látottakkal.

Bolyongunk utcáról-utcára, hogy hazajussunk. A Köztársaság tér felé ne menjünk, mert ott lőnek. Ekkor támadják a pártházat.

Valamelyik utcában hatalmas tömeg állja körül a ledöntött, idáig vonszolt Sztálin szobrot. Rengeteg Sztálinról szóló könyv ég rajta, s valaki krétával ráírta: hajrá, kigyulladt a lángész. Ezen jót nevettek a körülötte állók, de engem az égő könyvek látványa megrémített.

Tovább barangolva látjuk, hogy több helyen égetik a könyveket. Az emeleti pártirodákból kidobálva, ott ég a lábam előtt Jókai, Ady, Vörösmarty, Radnóti. Elpusztult Gárdonyi, Gorkij, Majakovszkij. Egy idős néni lehajol egy könyvért, mire harsány magyar maga? kiáltással lökik félre. A lincselés ezúttal elmarad. Kijutunk a Körútra, hömpölyög a tömeg. A börtönöket kinyitották, a kirakatokat fosztogatják.

Eljutunk a Körút és az Aradi utca sarkára, ahol iszonyú látvány fogad. Nem lehetett még harminc éves az a lila inges katona, aki ott lóg felakasztva egy fán. Az ÁVH-ba sorozták be, nem kérdezték: akarsz-e ávós lenni?

---

2006. október 19.

Később olvastam róla, egy fiatal tiszt volt; s emléktáblát is tettek a falra. Mesélték, hogy csak ment az utcán, s azért kapták el, mert az ávósok ruhája volt rajta.

S hogy mit őriztem meg 56-ból?

Kevés embernek adatik meg, hogy a társadalom nagy változásait ne csak tanulja, de meg is megtapasztalja, ezért hálás vagyok a sorsomnak.

Tegnap a Körúton volt dolgom, s megálltam az Aradi utca sarkán; az emléktáblát levették. Pedig áldozat volt ő is. Lelki szemeimmel újra láttam ott lógni a fiatal férfit, láttam a lángoló könyveket, a kifosztott kirakatokat, hallottam ordítani a Himnuszt.

Ezek a mi emlékeink.

Miközben tisztelettel adózom azoknak, akik áldozatai lettek a megtorlásnak, átérzem annak az anyának a mérhetetlen fájdalmát, akinek fiát ártatlanul felakasztották.
Mikor az ötvenhatos megemlékezéseken füttyszót hallok, s kis gyermekekkel üvöltetik a szavakat, arcok rémlenek fel. Üvöltő, könyvégető, öregasszonyokat lökdöső arcok, akik a forradalomból csak azt a betört kirakatot vették észre, ahonnan el lehetett vinni a szőnyeget.

Az elégedetlen ember csendben tüntet és szavaz, mert demokrácia van.
Aki gyújtogat, az nem elégedetlen, hanem rendzavaró.
Azon a helyen, ahol most bazárosokra, kempingezőkre tekint le Kossuth szobra, azon a helyen sortűz pusztított. Ártatlan emberek kiontott vére festette pirosra a teret.
Ez a hely szent, itt nem illik tanyát verni.

Mi végigéltük az elmúlt 40 évet, de nincs jogunk ítéletet mondani, mert részesei voltunk. Megtettük, amit elvártak tőlünk: dolgoztunk, tanítottunk, gyógyítottuk. A kommunistákat is.

Azok is, akik fegyverrel a kezükben élték át azokat a napokat.
Azok is, akik beléptek a pártba, mert akartak lenni valakik.
Azok is, akik ugyanezért most egy másik pártban vannak.
Azok is, akik a könyveket égették, s azok is, akik ítélet nélkül akasztottak.

Itt éltünk mindnyájan, s most csendben emlékezni szeretnénk.

Pluszkettő

Közismert tény, hogy a pedagógus keveset dolgozik, hiszen csupán napi 4 óra tanítás a kötelező számára. Ebből egyenesen következik, hogy pedagógusnak leginkább csak az megy, aki szeret lébecolni: a gyors négy órácska után könnyű kávé a kollegákkal, délután fitnesz, tenisz, s ha a lazító masszázs után marad kevés idő, akkor végre jöhet a szolárium.

Ez persze régen sem volt másként; amikor én még tanítottam, akkor ilyesmivel ütöttem el unalmas délutáni-hétvégi óráimat:

• Kötelező családlátogatás évente egyszer. Ha problémák voltak a családban, akkor többször is.
• Hetente egyszer őrsi óra volt a gyermekeknek, amit a gimnazisták tartottak, de nekünk ott kellett maradni a felügyeletet biztosítani. Ilyenkor fél öt előtt nem kerültem haza, mert ezek a foglalkozások három órakor kezdődtek.
• Iskolai kirándulások évente kétszer, ami általában reggeltől estig tartott.
• A környező hegyekben közös sport napok, amelyeket akadályversenyek hívtunk. Ezeket szombatonként tartottuk. Fiatal kolléganőm féltékeny férjének ez a szombati program annyira elképzelhetetlen volt, hogy eljött hozzánk ellenőrizni, én is ott vagyok-e.
• Tanulmányi séták az osztállyal. Múzeumba, Budai várba, Hűvösvölgybe (ez ugye némi felelősséggel is jár: sejthető, mit jelent egy csapat gyermekkel, többszöri átszállással elmenni a Hűvösvölgybe).
• A patronáló üzemeink brigádjai havonta megleptek bennünket cirkusz vagy színházjeggyel. Ezek általában az esti műsorokra szóltak.
• Szülői értekezlet év elején, félévkor, évvégén.
• Fogadóóra havi rendszerességgel.
• Kötelező helyettesítés, ha az iskolának szüksége volt rá: heti 11 óra.
• Korrepetálási órák (igaz, ezeket akkoriban kifizették).
• Nyáron a kötelező napközi szolgálat általában két hét volt (egy minimális összeggel azért ezt is kifizették). De még mindig könnyebb volt, mint a táboroztatás.
• A táboroztatás könnyed 24 órás szolgálat volt. Addig nem lehetett lefeküdni, amíg az utolsó bagolytermészetű gyermek is el nem aludt. Hajnali öt órakor már ébredtünk, mert a korán elalvók korán ébredtek és már rohangáltak az udvaron. Felváltva álltunk a Velencei tó partján, onnan figyelve a vízben lubickoló gyermeket. Süketek módjára mutogattunk a vízben lévő kollégának, merre, hová figyeljen, hogy tilos helyre ne menjen gyerek. Ő a vízből nem láthatta, mi zajlik a háta mögött. Hazatérve kisebb megszakítással három napot aludtam át.
• Este füzetjavítás. Felkészülés a másnapra (pályám derekán szüntették meg a napi vázlatot, amelyet minden órára, minden tantárgyból írtunk).

Közben kollegina meséli, hogy sokszor csak hajnali kettőkor kerül ágyba, mert a másnapi felkészülés után még becsusszanó kijavítandó harminc dolgozat után még össze kell állítania egy pótpéldasort a hiányzóknak miután persze még a matekversenyre készülők példáit is össze kell állítania, ellenőriznie, hogy a versenyre kísért (amiért természetesen nem jár díjazás) diákok jól szerepeljenek. S mivel hat osztálya van, mindez szorozva hattal. Végül már csak azon kell elgondolkoznia, hogy milyen smink képes eltakarni másnap a karikás szemeit.

Elvégre táskás szemekkel mégsem lehet teniszezni, ugyebár.

Október 6.

Az aradi vértanúk

Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre
Hol megváltott - hősi áron -
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.

Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi rózsa,
Hulló levél búcsú-csókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.

Őszi napnak csendes fénye,
Tűz reá a fényes égre
Bús szívűnknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.

Ady Endre

Tanterem

Terembe lépek.
Sivár padok mögött gyerekek nyögnek.
Bűzös kuka fölött legyek zümmögnek.

A tanár pillantása beléd vágódik,
a félelem a lelkedben áskálódik.

Fekete pont vagy megrovás,
oly mindegy,
Ő iszik rá áldomást!
Laczkó Nóra
6. osztályos tanuló

Mohács - 1526. augusztus 29.

Székely Bertalan: A mohácsi csata

Él magyar, áll Buda még! a mult csak példa legyen most,
  S égve honért bizton nézzen előre szemünk,
És te virulj, gyásztér! a béke malasztos ölében,
  Nemzeti nagylétünk hajdani sirja Mohács!
Kisfaludy Károly

Sérült gyermekek az integráció csapdájában

Az értelmileg sérült gyermekek integrációja azt jelenti, hogy a speciális iskolákból áthelyezik őket az általános iskolába, vagyis ez az integráció az emberi együttélés normális formája.

Tőlünk nyugatra évek óta, sőt évtizedek óta sikeres ez a tanítási forma. Az az iskola, ahol integrált gyermekeket tanítanak, főállású gyógypedagógust kap, aki az ismereti tárgyakból saját, képességeihez és igényeihez szabott tananyagát speciális módszerrel megtanítja. A készségfejlesztő tárgyaknál (rajz, ének, technika) együtt tanulnak ép társaikkal. A tornához van főállású gyógytornászuk, mert a sérült gyermekeknél gyakoriak a mozgásszervi vagy szívproblémák (ha nincs ilyen gond, természetesen együtt tornázik a többiekkel).

2005-ben hasonlóképpen ismertette az integrációt Magyar Bálint oktatási miniszter úr.

De nézzük a magyar példát!

A Speciális Általános Iskolában (régen: kisegítő iskola) 10-14 gyermek van egy osztályban. Az alsó tagozatban a gyógypedagógus mellett gyógypedagógiai asszisztens is működik, aki munkájában segíti. A hangulat a kis létszám miatt és a gyógypedagógus személyiségének köszönhetően családias. Gyógypedagógusnak lenni több, mint bemenni és tanítani egy osztályban. A sérült gyermek önállósága, viselkedése, szeretetigénye más. Itt bizony még negyedikben is előfordul, hogy segíteni kell az öltözködésben, ha kimennek az udvarra. Az sem ritka dolog, hogy a gyógypedagógiai asszisztens folyamatosan jelen van a mosdóban, hogy azok a kezek valóban tiszták legyenek, s a csapok el legyenek zárva mosakodás után.. Az ebédlőben tudják, ki mit szeret, mi az, amit nem lehet erőltetni. Az asztal sem feltétlenül kifogástalan az étkezés után, itt-ott kiloccsan-kipotyog valami a tányérból; de segítenek, s megfogják a kisebbek kezét, ha inog benne a kanál, s összevágják a húst, ha ő nem képes rá. Az étkezési időt nem az óra mutatja, hanem az, hogy a gyermekek befejezték-e az étkezést.

A tanítási órák alatt folyamatos segítséget kap. Ha nehezen megy az írás, a tanár is, az asszisztens is készen áll a segítségre. Az osztályokban nyugalom van. A gyermekek mindegyikről, szinte mindent tudnak, s a szülőkkel folyamatos a személyes kapcsolat.

A gyermekeket nem csúfolják, nem bántják. Persze ez a környezet szegregált (hiszen külön vannak az ép értelmű gyerekektől), de ezen belül minden értük, az ő fejlődésüknek van alárendelve.

---

Az anyukát, apukát könnyű meggyőzni, hogy vigye a közeli általános iskolába. Hiszen nagy dolog, hogy nem kell a kerület túlsó végébe, a Speciális Iskolába vinni gyermekét; ez bizony nagy könnyebbség.

S a gyermek? Van az iskolában főállású gyógypedagógus, aki mellette van, akihez érzelmileg kötődhet, aki biztos pont abban az idegen világban, ahová került?

A heti két alkalommal odalátogató gyógypedagógus aligha tudja betölteni ezt a szerepet. Az ép gyermekek játéka szabályoktól zsúfolt, amiket ő akkor sem ért meg, ha be akarják vonni a játékba. Itt minden időre megy; tud elég gyorsan öltözködni, kezet mosni, enni-inni? Mi lesz, ha folyamatosan lemarad? Meddig van türelme a társaknak, s mikor kezdik sürgetni, amitől ő persze begörcsöl, s még lassabban mennek a dolgok.

Mi történik azokon az órákon, ahol nincs ott a gyógypedagógus?
"Ez már nem is tanítás, hanem szervezés kérdése" - hangzik el egy konferencián a tanítónő megállapítása. Dicsekedett vagy panaszkodott?

"Tőlünk is integráltak három gyermeket, de annyira szerettek bennünket, hogy néhány hónap múlva visszajöttek hozzánk" (MTV Fogadóóra)

Vidéken megszüntettek egy jól működő speciális osztályt, mert ha járhatnak törvény szerint az általános iskolába, akkor járjanak oda. Budapesten lassan elfogynak a gyermekek a speciális iskolákból, mert az integráció jó ürügy arra, hogy feltöltsük az iskola fogyatkozó létszámát. A szülőknek joga van oda vinni gyermeküket, ahová csak akarják. Joguk van minderről nem tudni.

S a gyermeknek joga van vergődni az integráció csapdájában.

Cselédpasszus

Örömmel kísérjük figyelemmel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének harcát, amelyet a tanárok óraszámának emelése ellen folytatnak. Az emelt óraszám azt jelenti, hogy a tanároknak plusz órákat kell a felzárkóztatásra fordítani. Ilyen korrekciós órái régen mindenkinek voltak, melyeket túlórában kifizettek; tehát valóban csökken a pedagógusok fizetése, ha ezeket az órákat besorolják a kötelezőek közé:

Mit tettünk és teszünk a pedagógusok érdekében?
Mit tettünk és teszünk a pedagógusok érdekében? - folytatás

Örülünk annak, hogy e szakszervezet szót emelt a mindenáron integráció ellen:

Az integrált oktatás célját nem éri el, sőt sok esetben ellentétes folyamatot gerjeszt az, hogy sok helyen nincsenek meg sem a személyi, sem az infrastrukturális, sem egyéb anyagi feltételei. sajtohatter20060710.doc

Hazánkban az integrációt feltételeinek megteremtése nélkül vezették be. Ezzel olyan keresztet raktak a pedagógus vállára, amelybe a közoktatással együtt roppan bele. Amíg a példaként említett nyugati országokban az integrált gyermekek mellett ott a főállású gyógypedagógus, gyógytornász, pszichológus, itt ezt csak mutatóban találjuk meg.

Érdemes lenne tehát megvizsgálni az integrált osztályokban tanító pedagógusok munkakörülményeit, az ezzel a munkával nyakukba kapott plusz feladatokat, s azt is, hogy kapnak-e ezért valamilyen ellenszolgáltatást?

Egyesületünk szívesen lenne partner annak kiderítésében, hogy valós-e az a félelem és vélemény, hogy az integráció bevezetésével megkongatták a vészharangot a világhírű és nagy múltú magyar gyógypedagógia felett. Valós-e az hír, hogy osztályok és lassan iskolák szűnnek meg, mert a csökkenő gyermeklétszám miatt is integrálódnak a sérült gyermekek? Az integráció miatt veszített-e már állását gyógypedagógus? Ha igen, hol és mennyien?

Szívesen lennénk partnerek abban, hogy állítsák vissza a szakfelügyeletet, vagy hozzanak létre hasonló szervezetet, amely az iskolák szakmai munkáját ellenőrzi. Az iskolából kikerülő gyermekek jelentős része funkcionális analfabéta; ismerik ugyan a betűket, de nem tudnak értelmezni egy egyszerű szöveget. Mégis, mi lehet ennek az oka? Bár tanítók ma is jól képzettek, de adottak a feltételek a nyugodt, kiegyensúlyozott munkához?

---

Az Ábécé Egyesület a Gyermekekért a tanulási zavarok megszüntetését célozza meg. Úgy véljük, diszlexiások tömegét termelik ki az iskolák azáltal, hogy a csökkenő gyermeklétszám ellenére nagyon sok helyen nagyon magasak az osztálylétszámok, a tananyag 40%-a felesleges, a tempó emiatt túl gyors. Nincs elegendő idő a gyakorlásra, a számonkérések leginkább írásban történnek. Az alsó tagozatban használt feladatlapos munkafüzetek melegágyai a diszlexiának, diszgráfiának.

Örülünk minden esetben, amikor a szakszervezet szót emel a pedagógusok áldozatos munkájának megkönnyítéséért. Tisztában vagyunk vele, hogy a felsorolt problémákat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is ismeri, s ezek megoldásában is számíthat az egyesületünk együttműködésére.

Jenei Ferencné
az Ábécé Egyesület a Gyermekekért
elnöke.

1456 július 22.

Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása

Nándorfehérvári csata emlékére

1456. július 4-én II. Mehmed szultán serege ostrom alá vette Nándorfehérvárt. Hunyadi János hiába várta a segítséget; egyedül maradt a hatalmas török sereggel szemben. Egyedül maradt, mint mindig a történelmünk során. Európa tétlenül nézte, hogy a magyarok élet-halál harcot vívnak hazájukért és Európáért.

Hunyadi János húsz napon át védte a várat és július 22-én győzelmet aratott. A csatában csak magánhadseregére és a Kapisztrán János által toborzott paraszti seregekre számíthatott.

A győzelemhez olyan katonák segítették, mint Dugovics Titusz, aki a várfalra igyekvő török katonát zászlajával együtt rántotta magával a mélybe.

A nándorfehérvári diadaltól visszhangzott Európa; III. Calixtus pápához a győzelem híre augusztus 6-án jutott el: ezt a napot a keresztény világ számára egyházi ünneppé emelte, ez az Úr színeváltozásának napja. A korábban, a török veszedelem elleni könyörgésként elrendelt déli harangszónak pedig új értelmezést adott:

Minthogy Isten győzelemre segítette a keresztények fegyvereit, a déli harangszó alatt elmondott imák egyben a hálaadás imái legyenek.

2006. július 22-én, ötszázötven évvel a csata után, megkondul délben a harang.

Emlékezzünk Hunyadi Jánosra, katonáira, a névtelen hősökre, akik életüket, vérüket áldozták Magyarországért, Európáért!

---

További anyagok a csatáról és harangszóról itt:
Mesélő krónikák: A nándorfehérvári csata története
Nándorfehérvár védelme (1456. július 4-22.)

Pedagógusnapra

Debreceni játék

A debreceni iskolai erőszakról a szakértők tudni vélik -a megvert gyermek édesanyjával a legteljesebb egyet nem értésben-, hogy csupán játék volt. Gyermekjáték.

A játékról tudjuk, hogy feltétlenül szükséges a gyerekek testi-lelki fejlődéséhez. A játszó gyermek lehet szegény legény, aki a fogságba esett királylány megmentesére indul, lehet kiránylány, esetleg maga a gonosz sárkány. Akár mindez egyszerre is. A gyermek ilyenkor maga a Teremtő, aki játék közben a semmiből teremt mindent: kezdetet, utat és célt. Mindent, amiért élni érdemes.

De meddig játék a játék? Addig, amíg a teremtés nem fordul visszájára, amíg építi és nem pusztítja a lelkeket. Amíg nem okoz vele fájdalmat a társának, amíg nem alázza meg. A felvételek láttán kíváncsiak vagyunk: miből gondolják a vizsgálódók, hogy csupán játék volt? Ha egy gyermek a földön fekszik, megpróbálván védeni magát, miközben a többiek rugdossák, az játék?

A kék foltok a gyermek testén a játék velejárói? Milyen játéknak minősítették a pszichológusok? Netán fejlesztette a rugdosók hatalomvágyát, a vertben pedig a megalázás elfogadását?

---

Pár éve két gyermek megölte társukat. Krimit játszottak ugyanis. Szankon Pistike hajánál fogva emelgeti a lányokat, végigveri a fél iskolát, sárba tapossa ruháikat. Pistike játszik. Vidéken két tizenéves vasrúddal törte el egy részeg felnőtt kezét-lábát, mert nem tudott nekik pénzt adni. Játékra? A gyermek nem büntethető, de hol van a szülő? Ő miért nem felel azért, mert elmulasztotta gyermekét tisztességre, jóra nevelni?

Hol a pedagógus felelőssége, akinek ott kellett volna lennie a gyermekek között és felügyelni rájuk? Hol az iskola felelőssége, amely köteles a rábízott gyermekek testi és lelki fejlődést biztosítani?

Az oktatási törvény kimondja:

A tanítás megkezdése előtt és az óraközi szünetben a folyamatos felügyelet megszervezése a nevelési - oktatási intézmény feladata.

A közoktatási törvény 41.§-ának (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási intézménynek gondoskodnia kell a rábízott gyermekek, tanulók felügyeletéről. Felügyeleten a közoktatásitörvény azt érti, hogy gondoskodni kell a tanuló testi épségének megóvásáról és erkölcsi védelméről az intézménybe való belépéstől annak jogszerű elhagyásáig.

A kollégiumban biztosítani kell a pedagógiai felügyeletet azoknak a tanulóknak, akik nem tartózkodnak az iskolában, illetve nem vesznek részt a kollégiumi foglalkozáson.

Az iskola alapfeladata, a pedagógusok törvényben előírt munkaköri feladata a tanulók folyamatos felügyelete. (Speciális felelősség terheli a gyermek és ifjúságvédelmi feladatokkal megbízott pedagógust)

A tanulók felelőssége:

A tanuló törvényben előírt kötelessége, hogy óvja társai testi épségét, egészségét, továbbá haladéktalanul jelentse a felügyeletet ellátó pedagógusnak vagy más alkalmazottnak, ha saját magát, társait, az iskola, kollégium alkalmazottait vagy másokat veszélyeztető állapotot, balesetet észlelt. Az iskolai kötelezettségüket vétkesen megszegő, társukat bántalmazó tanulókkal szemben az igazgatónak fegyelmi eljárást kell kezdeményezni.

(A fegyelmi büntetés – a sajtóban megjelent nyilatkozatokkal ellentétben – lehet az iskolából való eltávolítás, más iskolába való helyezés.)

Végül egy kérdés: Ha játék volt, miért nem győzték meg erről a bántalmazott gyermeket és tartották ott az iskolában? Az igazgató úr ezt a sokak által látott földön rugdosást játéknak minősítette, bár nyilván nem a földön rugdosott pozíciójából.

Vélemények

A kérdőívre adott válaszok közül szeretnék idézni néhány választ; a kérdések: Ön elégedett azzal, ahogy az iskola diszlexiához viszonyul? Véleménye szerint milyen változtatásokra lenne szükség?

Nem vagyok elégedett. A pedagógus elsőben rohant az anyaggal, sokan lemaradtak, volt aki otthoni segítséggel pótolni tudta, de a diszes gyermek nem képes erre, még ha több időt is ül otthon a szülő vele.

Nálunk a pedagógusok nagyrésze nem is ismeri el és fel a problémát.

A szülő és fejlesztő pedagógus, akinek nálunk a tekintélye a pedagógus szemében semmi, nos az szokott fellépni a gyerekekért, de hiába. Könnyebb azt mondani, hogy: anyuka tessék többet gyakorolni. Továbbképzések kötelezően, hogy ne a gyereket bántsák, hogy felismerjék a dyseket. Frontális munka helyett differenciálás, alkalmazkodni az egyéni fejlődéshez. Szemléletváltás.

S következzék egy pedagógus véleménye:

Nem vagyok elégedett. Néhány kollega fejében is el kellene rendezni a dolgokat, akik szerint a diszlexia kitaláció, szülői hiszti.

Az alsó tagozatos kollegák mindegyikének legalább 120 órás tanfolyamot kellene végeznie,megismerkedni a különböző terápiákkal, hogy a felső tagozatnak ne kelljen a több éves lemaradásokat korrigálni.

Új módszereket kellene bevezetni az írás és az olvasás tanításban, visszatérni a régi jól bevált programokhoz.

Anyák Napja

Kérdőív, 2006

Az Ábécé Egyesület a Gyermekekért abece.hu és az Esély­egyen­lőségi Koordinációs Iroda - Erzsébetvárosi Esélyek Háza - Gyermekek Munkacsoportja megismétli a tavalyi diszlexia­kérdő­ívet, amelyben az Önök tapasztalataira és véleményére vagyunk kíváncsiak.

Sokat beszélünk róla, hogy nehéz előrelépni a diszlexiás gyermekek ügyében. Reméljük, a kérdőív segíthet ebben.

A felmérés 2006. május 1–június 25-ig tart; értékelését a későbbiekben eljuttatjuk az érintett minisztériumoknak, a témával foglalkozó intézményeknek, szakembereknek. Az Esélyek Háza közvetlen kapcsolatban áll a minisztériumokkal, így reméljük, komoly változásokat tudunk elérni.

A felmérést szeretnénk rendszeressé tenni, hogy a témával kapcsolatos változásokat nyomon tudjuk követni, és az eredményekkel segítséget tudjunk nyújtani a kutatóknak, szakembereknek és a döntéshozóknak.

Minden, a kérdőívvel -és témával- kapcsolatos véleményt, megjegyzést és javaslatot köszönettel veszünk. Köszönjük segítségét!

A kérdőív itt tölthető ki: kérdőív, 2006

Ábécé honlap

Elindult egyesületünk honlapja: www.abece.hu

A honlap a későbbiekben bővülni fog fórummal, valamint az egyesület munkájához kapcsolódó projecteknek is helyt ad majd. Észrevételeket és javaslatokat a fórumban várjuk, mint mindig.

A Fenyvesi Program

A diszlexia terápiája a Fenyvesi Programmal.

Számtalan módszerrel, technikai eszközzel próbálnak a szakemberek segíteni a diszlexiás gyermekeken. Magyarországon a többé-kevésbé sikeres eljárások a logopédia oldaláról közelítik meg a problémát. Ez nem véletlen, hiszen ma a diszlexiáról a főiskolán a logopédushallgatók tanulnak, a pedagógusok nagy része azonban tanfolyamokon ismerkedik ezzel a tanulási zavarral.

Gyakorló pedagógusként, logopédus végzettséggel, én mégis az olvasás oldaláról közelítem meg ezt a problémát. A betűk kapcsolása, a folyamatos olvasás, a szövegértés közelebb áll a tanítói gyakorlathoz, mint a logopédiához. A jó tanító azonban legfőképpen a gyermekre tekint, így módszer nem lehet sikeres anélkül, hogy helyreállítaná a gyermek önbizalmát.

Vissza kell térnie forráshoz, hogy a gyermek visszanyerje hitét önmagában, tanítójában, s abban, hogy érdemes. S bizony, meg kell tanulnia elviselni a sorozatos kudarcokat, amelyek még az elkövetkező hetekben érik. A gyermek tisztában lesz problémájával, és azzal, mit és hogyan kell tennie, hogy megszabaduljon a diszlexiától.

Így az évek során kidolgoztam egy olyan tanítói gyakorlaton alapuló terápiát, amely mindezt figyelembe veszi: ez a Fenyvesi Program.

---

A diszlexia kialakulásának első és legfontosabb tünete a betűk felcserélése. Ha az olvasás tanulásánál nem rögzülnek megfelelően a tanult betűk, a gyermek fejében zűrzavar lesz. Leggyakoribb a b-d felcserélése, nem véletlenül, hiszen ezek a betűk egymásnak tükörképei; az optikai képük nagyon hasonló, s akinél a jobb-bal differenciálása nem tökéletes, ez a probléma törvényszerűen megjelenik. Tovább nehezíti a felismerést, hogy a cserével gyakran új értelmes szó jön létre (bal-dal). Gyakran előfordul az egymáshoz közel képzett magánhangzók cseréje: ö-ü, á-e, f-v. A felcserérés itt is a b-d cseréjéhez hasonló problémákat okoz: öt-üt.

A gyermek, ha értelmetlen szót kap, megpróbálja értelmezni; újra és újra olvassa. Az idő telik, s a többiek már a következő mondatoknál tartanak. Ha olyan értelmes szó jön létre a cserével, amely nem illik a mondatba, folytatja a találgatást.

Közben ráébred, hogy lemaradt a többiektől. Megpróbálja megoldani a helyzetet a maga módján: kihagy, betold szótagokat, sőt egész mondatokat. Szeretné utolérni a többieket, de ez természetesen nem sikerül, mert közben fogalma sincs arról, mit olvas. Mivel saját próbálkozásai nem eredményesek, belekerül abba spirálba, ahonnan segítség nélkül kijönni már nem tud.

Nem érti az olvasott szöveget, nem érzékeli a magyar nyelvben oly fontos ékezeteket, toldalékokat. Ezek a hibák, s az ö-ü felcserélése az írásában is megjelenik, a helyesírása értékelhetetlenné válik. Sok esetben nem érzékeli a szavak, mondatok kezdetét és végét, ezért összeírja azokat, nem használja a mondatok írásjeleit.

Ez a folyamat a második osztályban kezd elindulni, s az ötödik osztályra már olyan problémákkal küszködik, hogy vagy az utolsók között kullog az osztályban.

---

A Fenyvesi Programmal a diszlexia javítása egyéni foglalkozás keretében zajlik, heti egy alkalommal. A foglalkozás ideje 60 perc. Ehhez járul hozzá az otthoni gyakorlás, ami naponta 20 perc.

Magyarországon soha nem látott mértékben van jelen a tanulási zavar. Ezért létrehoztuk az Ábécé Egyesület a Gyermekekért egyesületet, melynek keretein belül a történik a program terjesztése. Az Egyesületben már dolgozunk a csoportos foglalkozások (3-4 gyermek) módszereinek kidolgozásán.

Olvasás

Speciális gyakorlatokat állítottam össze, amelyekkel a betűk felcserélése 4-5 foglakozás alatt kijavítható. Tévesztés néha még ezután is előfordulhat, de ezzel a javítás során már külön nem foglalkozunk, mert a gyermek már menetközben érzékeli, javítja.

A gyermek kezdi megérteni, amit olvas; bár lassan, tagolva, de már azt olvassa, ami oda van írva. Napi gyakorlással az olvasási technikája erősödik és olvasása egyre dinamikusabbá válik. Ráérez arra, hogy képes megtanulni olvasni és társaival együtt dolgozni.

Amennyiben a gyermek elvégzi az otthoni feladatait és együttműködő, akkor 2-3 hónap alatt megtanul olvasni, s csak a szorgalmán és a képességein múlik, milyen eredményt ér el az iskolában.

Az olvasás hiánya a többi tantárgyat is sújtja, ezért bizony ezekkel is foglalkozni kell, sok a feladat:

• A szövegértésnek kifogástalannak kell lenni.
• A nyelvtani szabályok gyakorlása sok időt visz el: itt nagyon komoly a lemaradása, még akkor is, ha a szabályokat tudja, csak alkalmazni képtelen azokat.
• Meg kell tanulnia a matematikában szöveges feladatokat értelmezni. Gyakori, hogy a műveletek elvégzésénél nincs gondja, de a szöveges feladatokat a olvasás miatt nem képes megoldani.
• Szókincsük szegényes, az összefüggéseket nem ismerik fel, nem tudnak véleményt alkotni az olvasott szöveggel kapcsolatban.
• Meg kell tanulniuk hangosan olvasni. Jellemző a diszlexiás gyermekekre, hogy bár már régen tisztában vannak a dolgokkal, tudják a leckéjüket, de képtelenek megszólalni. Izzadó tenyérrel ülnek, gombócot éreznek a torkukban, amikor meg kell szólalni. Meg kell barátkozniuk saját hangjukkal.
• Meg kell tanulniuk az olvasott szöveget saját szavaival elmondaniuk. Ez nagyon komoly feladat annak a gyermeknek, aki ezen a téren gyűjtötte be a legtöbb kudarcot (társai kinevették, a tanárai jobb esetben leültették, rosszabb esetben megalázták).

A terápia eredményességét segítheti, vagy késlelteti az iskola hozzáállása.

Magyarországon jellemző a pozitív diszkrimináció, a leggyakoribb segítség a felmentés. A felmentés azt jelenti, hogy az idegen nyelv tanulása alól, valamint az írásbeliség alól felmentik a gyermeket. Az órán jelen kell lennie, de munkáját a tanár nem értékelheti. Ez akkor lenne segítség, ha ez idő alatt a gyermek terápiás foglalkozáson venne részt; enélkül azonban, ott ülve az órán, a feleslegesség, a kisebbrendűség érzése még erőteljesebben jelenik meg.

A felmentés nem a gyermek érdekeit szolgálja. Struccpolitika csupán, elbújás a problémák elől. Ezek a gyermekek előbb-utóbb kirekesztődnek, s a szülők többségükben kimenekítik őket a diszlexiás osztályokba.

A diszlexiás osztályoknak az az előnye, hogy itt a gyermeket nem érik megkülönböztetések, hasonló problémával küszködnek a többiek is. A tanárok felkészültek, ismerik a tanulási zavarokat, emberségesen bánnak diákjaikkal. Hátrányuk, hogy csak az ország bizonyos részein, és a városokban is kevés helyen működnek, ezért nagy távolságokat kell beutazni, nagy áldozatot kell a szülőnek vállalni még akkor is, ha az iskolai oktatás ingyenes.

---

Magyarországon az Oktatási Törvény a fogyatékkal élők közé sorolja a diszlexiásokat, ezért a köztudatban is egyértelműen fogyatékossággá válik. Ezzel a besorolással a legnehezebb megküzdeni, mert a sok kudarc után a gyermek és a család is hajlamos beletörődni ebbe az állapotba, mivel érdemi segítséget csak kevés helyen kap. Az alkalmazott módszerek legnagyobb hiányossága, hogy éveket vesznek igénybe, miközben a gyermeknek naponta kell megfelelni a tanítási órákon. Ez késztetett arra, hogy olyan gyakorlatsort állítsak össze, amely rövid idő alatt biztosítja a kiutat és a siker élményét a gyermek számára.

Írás

Írásuk hibáktól zsúfolt, gyakran olvashatatlan. Feladataink:

• Megtanulni másolni.

  A diszlexiás gyermekek többsége szavanként másol, vagy csak egy-két szót képes megjegyezni és lemásolni. Ezért ideje nagy része azzal megy el, hogy újra és újra fel kell emelnie fejét és a táblára figyelni. Ilyenkor már az is sok időt vesz el tőle, míg megtalálja, hol van az a szövegrész, ahol folytatnia kell.

• Gyakorolni az ékezeteket.

  Az ékezeteket a magyar nyelvben megtanulni nagyon nehéz. Ezért arra kell rávezetni a gyermeket, hogyan érezzen rá, hogy mikor, milyen ékezetet kell használnia.

• Gyakorolni a tollbamondást.

  A másolásokkal párhuzamosan végezzük a tollbamondásokat. Kezdetben szavakkal kezdjük, majd rövid, egyre hosszabbodó mondatokkal. A tollbamondás mellett tanulnak fogalmazást, vázlatírást, s hogy hogyan kell olyan mondatokat leírni, amelyek segítségével a témáról hosszabban tud beszélni.

• Javítani az ellenőrzést, a helyesírást.

  Megtanulja ellenőrizni és észrevenni önmaga és mások szövegében a helyesírási hibákat.

Fejlesztő gyakorlatok

A diszlexia kezelése természetesen nem csupán az olvasás és írás javításából áll. A kezelés monotóniáját fejlesztő gyakorlatokkal, játékokkal színesítjük. Ezek a gyakorlatok az eddigiekben leírtakat erősítik, de mindig más formában, ezért a kicsik játéknak, a nagyobbak rejtvényeknek tartják (ez nagyon mókás jegyezte meg egy harmadikos kislány, miközben az egyik legnehezebb differenciálási feladatot végezte).

A program mellé egy kifejezetten erre a célra összeállított játékgyűjtemény van, ami a betűk differenciálásán keresztül felöleli az emlékezet, a gondolkodás, a szókincsbővítés, mondatalkotás fejlesztését, a nyelvtani fogalmakba való bevezetést, a helyesírás szabályainak gyakorlását.

---

Mindez csupán egy nagyon rövid ismertetése annak a programnak, ami az elmúlt hat év alatt bebizonyította, hogy működőképes. Elérkezettnek látom hát az időt, hogy megismerjék a hazai és a külföldi gyakorló szakemberek.

Magyarországon először Dr. Meixner Ildikó irányította a figyelmet a diszlexiás gyermekekre, s kidolgozott egy programot, amellyel ma is dolgoznak a magyar logopédusok. Programjának egyetlen hiányossága, hogy a terápiát években határozza meg. Ha még közöttünk lenne, minden bizonnyal átdolgozná módszerét.

Meixner Ildikó azt mondta: a szakembernek nem az a dolga, hogy az okokat kutassa, hanem az, hogy minél előbb segítsen a gyermeken.

Miközben tisztelettel adózom emlékének, igyekszem megismertetni a szülőkkel, pedagógusokkal, határainkon belül és határainkon kívül azt a terápiát, amely a kezelési időt jelentősen lerövidítve juttatja el a gyermeket ahhoz, hogy megfeleljen az iskola és élet állította követelményeknek, s megismertesse az olvasás élményével.

Körmös

Végre. A diszlexia politikai szintre emelkedett kérem. A választások előtt rögtön kisebb médiaszenzáció is kerekedett belőle, miután Mikola István doktor egy beszélgetés alkalmával megjegyezte:

De a legjobb a harmadik, a diszgráfia... Már a múltkor azt mondták, ne mondjam, mert ez ilyen nagyon is anakronisztikus... Ha én csúnyán írtam annak idején az iskolában, kaptam egy körmöst, aztán egy óra múlva szépen írtam. Most elviszik pszichiáterhez. Tehát itt elképesztő helyzet van. forrás: plebania.hu hangtár

Először is tegyünk rendbe a félreértéseket: a csúnya írás nem diszgráfia, és a körmös nem gyógyír sem a csúnya írásra, sem a diszgráfiára. (Hát, mondták, hogy ne mondja.) Bizonyára azért mondták, mert beszélt már Mikola úr a diszgráfiáról:

A gyógyítás pedig nagyon nehéz, mert magunk a kiváltó okot nem tudjuk megszüntetni. A szocializációs problémák tömegével szülik a különböző, már-már klinikai entitásul szolgáló magatartászavarokat. Túl élénk a gyerek az iskolában? Hiperaktivitás szindróma, nyugtatót kell adni neki. Túl lusta? Egy kis pszichostimuláns segítene. Lassan ott tartunk, hogy a diszgráfia is orvosi diagnózissá avanzsál. Dr. Mikola István Népegészség és közéleti felelősség

Egyre nő a terhelés. Régen körmöst kaptunk, ha csúnyán írtunk, ma ez diszgráfia néven pszichiátriai kórisme. Ha túl mozgékony a gyerek, nyugtatót adnak neki, és hiperaktív szindrómának nevezik.

Nyilván nem a körmöst sírja vissza.

Persze; azt érzékeltetem, hogyan medikalizálódnak a társadalmi jelenségek. Ha valaki két-három évig munkanélküli, már bent van az utcánkban.

Interjú Dr. Mikola Istvánnal a Heti Válaszban

A magyar egészségügy legmeghatározóbb személyisége, Dr. House szerint az orvosnak a betegséget kell kezelnie, nem a beteget. Persze azt hisszük, hogy viccel, de ez rémesen komoly. Olyannyira, hogy a Fazekas Gimnázium igazgatónőjének külön ki kell hangsúlyoznia: nem tananyagot tanítok, hanem gyereket.

Az iskolákban persze leginkább tananyagot tanítanak és nem gyereket, s mivel a diszgráfia nem szerepel a tananyagban, az iskola azt kezelni képtelen. Emberségesen különösen nem, így valóban nem csoda, ha a tanuló a pszichiátrián köt ki.

A helyzet a diszlexiával sem áll másképp. Ha diszlexiás, akkor bizonyára agyi zavarai lehetnek, a szinapszisok, azok legfőképp bűnösek, meg a szem idegei, hát már azok sem állnak valami jól. Tudományos konferencia kellene, mindent elsöprő. Meg szemüveg, az is kell. Olvasni tudni, azt nem kell.

Czakó Gábor írja a Magyar–Magyar Nagyszótárban az iskoláról:

perpetuum mobile: olyan üzem, melynek alsóbbrendű műhelyei a felsőbbrendűek működtetéséhez szükséges alapanyagot gyártják, a felsőbb műhelyek pedig az alsóbbaknak termelnek tanulónak nevezett nyersanyagot, és tanítónak nevezett munkást.

Tehát az iskola nem jó hely.

Régen a szocialista iskola legfőbb célja volt a társadalomból külszíni fejtéssel kitermelni a szocialista embert, a traktorosnőt. És ma? Ma úgy fest, hogy a liberális iskola legfőbb célja kitermelni a szinglit*, a család nélküli tökéletes termelő és fogyasztórobotot. Úgy is tűnik, ő és a traktorosnő lényegileg ugyanaz, egyiktől a rázás vette el a gyermekáldást, a másik már nem is akar.

A lényeg tehát nem a körmös, a diszgráfia vagy a szingli. Ezek csak tünetek, igaz fájóak. A lényeg az orvosban és a tanítóban van, rajtuk múlik ugyanis. A jó tanár régen sem fenyített körmössel és ma sem alázza meg a gyermeket. A régi mozgalmi dalok és a mai szappanoperák ellenére akadtak és ma is akadnak jócskán Tanítók. Változtatni elsősorban ők tudnak.

---

Változtatni pedig kell, mert a kényszerített rend ugyan elmúlt, de a kényszerítés mellett a rend is elmúlt, az iskolában már következmények nélkül lehet lincselni, cigarettázni, vagy drogozni éppen. Szabadságjog. A rend helyére így a rend lehetősége került. Szabadon választott ugyan, de sok iskolában lélekkel bánnak vele. Másként nem is lehet, mert annak agyabugya és megalázás a vége, s akkor mivégre kaptuk a szabadságot?

Rendnek tehát muszáj lenni, legelébb magunkban, s akkor tudunk élni szabadságunkkal és a demokráciával is, talán.

Körmös nélkül is.

Miért? - a Debreceni erőszak margójára

A debreceni Bocskai Általános Iskolában több alkalommal durván bántalmaztak társai egy hatodikos gyermeket. Ennyi a hír.

A bántalmazás az osztálytársak előtt is nyilvánvaló volt, de mindenki hallgatott. Hallgatott a bántalmazott gyermek, talán félt a még nagyobb verésektől, hiszen eddig sem sietettek segítségére. Senki sem kopogott be az irodába és hívott egy tanárt. Talán félt.

Az ügyben vizsgálat folyik, sőt, korunk legerősebb hatalmi szervezete, a televízió is foglalkozik vele a maga módján (csócsálja), tehát most leginkább csak kérdezhetünk. Szókratész is kérdéseivel késztette a szofistákat arra, hogy szembenézzenek hamis érveikkel. Lássuk hát!

Hogyan lehetséges, hogy sem az ügyeletes tanár, sem az osztályfőnök nem vett észre semmit az ütlegekből?

Volt egyáltalán ügyeletes tanár? Az igazgatóság kellően ellenőrizte az ügyeletes tanárokat? A szakfelügyelet figyelte az iskolát, és jelezte, hogy rosszul működik az ügyeleti rendszer? (Ja igen, nincs is szakfelügyeleti rendszer, el is felejtettem)

Az ügyeletes tanár feladata, hogy szünetekben a gyermekek között tartózkodjon, felügyeljen a rendre, nyakon csípje a WC-ben cigarettázó gyermekeket és megfékezze a játék hevében kakaskodókat. Ilyenkor ő felel a gyermekek testi épségéért, felügyelet nélkül gyermek nem tartózkodhat az udvaron, nem kószálhat a folyosón.

A rendszerbe azonban most porszem került. Pontosabban nem most, hanem már régóta áll működésképtelenül, rozsdásan, hiszen nem egyszer verték el kegyetlenül a fiút. Az ilyesmi persze nem előzmények nélkül való, s a gyermekek el is mesélték odahaza a történteket.

Hogyan lehetséges akkor, hogy a szülők nem jelezték az iskolának, hogy baj van?

Vagy jelezték, de nem történt intézkedés? Vagy eleve tudták, hogy hiába szólnak, úgy sem történik semmi? Miért nem fordultak az Oktatási Jogok Biztosához? Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala miért nem reagált már az esetre közleményben, melyben tudatja, hogy ha máshol meghallgatást nem nyernek, akkor hasonló esetben fordulhatnak, forduljanak őhozzá? Vagy ilyen esetekkel nem foglalkozik? Nem jogsérelem, ha törik a csont, reped a koponya?

A kérdéseknek persze még nincs vége:

Miért helyezték át a bántalmazott gyereket egy másik osztályba?

Az ártatlant büntetik? Miért nem a három gazembert helyezték el? Más osztályba, más iskolába, természetesen külön-külön. Hogyan lehetséges, hogy továbbra is sakkban tarthatják az osztályt? Holnap egy másik gyermeket vernek meg? Vagy csak átmennek a másik osztályba újra elővenni puhára vert áldozatukat?

Miért? Félnek? Miért félnek?

Mindenki fél, szólni nem mer. Talán mert az iskolákban mindenki védtelen. Védtelen a gyermek; társaitól, de a tanáraitól is, ha emberi mivoltában megalázzák. Védtelen a tanár is; a szülő jeleneteket rendezhet az iskolában, esetleg tettlegesen bántalmazza a tanárt. De persze fél ő is, mert a tanár megalázhatja gyermekét és rossz jegyekkel alaposan elbánhat vele.

2006 tavaszán nincs ügyeletes tanár. Nincs rend, ami megvédene. Ők rosszkor és rossz helyre születettek. Áldozatok ők.

Mi pedig bűnösök vagyunk. Nem gondoskodunk a rendről, nem követeljük meg az iskolától, nem tanítjuk meg gyermekeinket a jóra, nem tanítjuk meg arra, hogy bűnösök közt cinkos, aki néma; hogy szólni kell, mert nem árulkodás az, ha rendért kiáltunk. Nem tesszük, mert félünk. Félünk szembenézni a lelkiismeretünkkel?

Reggelenként még búcsút intünk gyermekünknek, amint belép az iskola kapuján. Azzal a tudattal nézünk a csukódó kapura, hogy gyermekünkre vigyáznak, tisztességre és becsületre nevelik, egyszóval: jó helyen van.

Jó hely. De miért nem az?

ábécé Egyesület a Gyermekekért

A Fővárosi Bíróság az Ábécé Egyesület a Gyermekekért szülői egyesületet nyilvántartásba vette. Ezzel az egyesület megkezdi működését a tanulási zavarok leküzdéséért. Az egyesület céljai között szerepel a szülők és az érdeklődő pedagógusok megismertetése:

• a tanulási zavarok kialakulásával,
• a tanulási zavarokat előidéző okokkal,
• a tanulási zavarok tüneteivel, a felismerés fontosságával;
• az egyesület programjával, amely hatékony segítséget tud nyújtani a megelőzésben és a javításban.

Az egyesület tevékenységét az egész országra kiterjeszti.

Nem folytat továbbképzést, mert úgy gondoljuk, máris túl vagyunk a 24 órán. Az a célunk, hogy minél többen megismerhessék munkánkat és tudjanak segíteni gyermeküknek.

Az egyesület alapszabályának idevonatkozó része, a jelentkezési lehetőség, megtalálható lesz honlapunkon: www. abece.hu és www.ábécé.hu (ezek az oldalak jelenleg még a dyslex.hu-ra mutatnak).

A tájékoztatót a nagy érdeklődés miatt tettük fel erre honlapra is, március idusáig minden információt itt találnak meg, érdeklődni a fórumon és e-mailen info@dyslex.hu lehet.

Jenei Ferencné
az egyesület elnöke

Tel.: 06(20)471-8007

Rekviem egy osztályért

Történik Magyarországon, 2006-ban, amikor a választások előtt a gyermekek és az öregek fuldokolnak az ígéretek áradatában.

A vidéki települések többsége nem tart fenn speciális nevelési igényű gyermekek részére iskolát, mert hála Istennek, nincs rá szükség. Nincs a körzetben annyi értelmileg sérült gyermek, akikért egy iskolát kellene fenntartani.

Maradnak tehát a többségi iskolához csatolt speciális osztályok, ahol összevont osztályban folyik az oktatás. Ez azt jelenti, hogy a 10-12 gyermek több osztályból tevődik össze; van elsős, harmadikos, nyolcadikos.

Az itt folyó munka különleges feladatot jelent az ott dolgozó gyógypedagógusnak. Az ember azt gondolná, hogy az a 10 gyermek valóságos üdülést jelent a 28-30-as létszámú osztályokkal szemben, ez azonban nem így van. A különböző osztályfokon tanuló gyermekek munkájának összehangolása, a tantervi követelmények teljesítése, a felkészülés a napi órákra -ahol nem lehet azonos módszerrel tanítani az elsőst és a nyolcadikost- valódi kihívás. Ez a munka nagyon elhivatott és profi gyógypedagógust igényel.

Történetünkben minden feltétel adott. Az osztály, a tapasztalt, gyakorlott és elismert gyógypedagógus. Látszólag minden csordogál a maga medrében, mint a tiszta vizű kis patak. De megjelenik a varázsszó, a nagy lehetőség: az integráció". Az integráció álságos; pont olyan, mint azok a törvények, amelyeket az emberekért hoznak, de ellenük működnek. Másnak mutatja magát, mint ami valójában.

Osztályunkban nyolcadikosok vannak, akik kikerülve űrt hagynak maguk után az osztály létszámában. Esetünkben nyolcan maradnak. Nyolc gyermekkel nem indíthatnak osztályt. Nem támogatja törvény, nem ad rájuk normatívát.

Szeptemberben új tanév indul; lehet, hogy betelik a létszám, lehet hogy nem. A törvény az utóbbi variációt feltételezi, tehát abból indul ki, hogy ebben a körzetben nem lesz több speciális igényű gyermek és megszünteti az osztályt.

Az igazgató úr ráadásként piros pontot kap, mert eleget tett az integrációs irányelveknek. A gyermekek bekerülnek a többségi iskolába, ahol rendszerint elvéreznek, mert nem kapják meg sem a nekik járó speciális képzést, sem azt a bánásmódot, amit csak eben a kis létszámú közösségben megkaptak.

Pokorni Zoltán miniszter úr a gyógypedagógia száz éves jubileumi ünnepségén jelentette be az integrációt, mondván: "A szülőnek joga van a gyermekét abba az iskolába vinni, ahová akarja."

Kire gondolt vajon a miniszter úr?

A nagyvárosi szülőkre, akik élni tudnak ezzel a lehetőséggel?

Mert ennek a maradék nyolc gyermeknek szüleire nem gondolt. Ezek a szülők a speciális igényű osztályba íratták be gyermeküket. Meg voltak elégedve az ott folyó munkával, a pedagógusokkal. A gyermekeik jól érezték magukat.

Ezeket a gyermekeket akaratuk és a szülők akarata ellenére erőszakkal integrálják a többségi osztályokba.

Vajon a vidéki önkormányzatok között a takarékosság eme különös formája hogyan fog terjedni? Csigalassúsággal, vagy futótűzként?

Az önkormányzati képviselők szavazással döntöttek. A képviselők között ott volt az az úr, akinek gyermeke két évvel ezelőtt még ebben az osztályban töltötte napjait. Elégedett volt, örült, hogy a gyermek jó helyen van. Kíváncsiak vagyunk? Igen, feltette a kezét, és az osztály megszüntetésére szavazott.

A gyermekek már tudják, de nem értik, mi történik velük és miért? Mi tudjuk és értjük, de csak annyit tehetünk, hogy megállapítjuk, egy újabb hajtást találtunk az iskolarendszerünk fojtogató dudváján.

Júniusban ballagás nélkül ballag el egy osztály. Bekerülnek a szekrénybe az évek során összegyűjtött szemléltető eszközök. Lekerülnek a falakról a képek. A tanár néni bezárja az ajtót és leadja kulcsot.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy osztály. Él 2006 júniusáig. Emlékét megőrizzük.

Ki törődik Kovács Pistikével?

Ez az oldal nem szeretne és nem is fog politizálni.

Amikor azonban a gyer­me­keket vonják be politikai csa­tá­ro­zá­saikba, s amikor ezt azok teszik, akik az oktatást minden nyűgével az ön­kor­mányzatokra zúdították; akkor engedtessék meg nekünk (és olvasóknak is) felháborodni.

Az oktatási törvény kimondja: a tanulási zavarok rehabilitációját az iskolában kell megoldani.

Ehelyett azonban kirekesztés folyik, radikálisan növelik a diszlexiás osztályok számát.

A diszlexiás fiatalok diplomája körül 2004 óta folyik a vita; az Ombudsmantól kértem vizsgálatot (ami közben csak nem akar a végére érni.) A parlamenti pártok valamennyien támogatták a jogszabályok módosítását, de egyik sem nyújtott be ilyen javaslatot.

A nyelvvizsga hiánya miatt ma is visszatartják a diplomákat főiskolákon, egyetemeken, noha a kiadására a törvény lehetőséget ad. Diploma nélküli, de egyetemet végzett fiatalok, akik boldogok lehetnének, dolgozhatnának, de derékba törték az életüket.

Több mint százezer gyermek sorsa megoldatlan. Aki nem érti ennek a plakátnak a végtelen cinizmusát, az boldog ember, mert gyermekét nem hajszolták bele a tanulási zavar feneketlen tavába.

Pilátus

Bizonyosan Pilátus nyughatatlan lelke tért vissza és költözött a Szalay utcába. Megbújt a falakban, a bútorokban, a golyóstollakban, és még az ódon miniszteri tölgyfaasztal repedéseibe is bevackolta magát. S így azután a kisded közoktatási törvény anyatejként szívta magába szellemét.

A Minisztériumban sok nagyszerű szakember tisztességgel és keményen végzi munkáját nap mint nap, de valamennyien egy pilátusi akaratnak engedelmeskednek. Őket törvények és jogszabályok irányítják, nem hoznak döntéseket, nem szólnak bele abba, amiért dolgoznak: az oktatás irányításába, ellenőrzésbe.

A törvény pedig az alsófokú oktatás minden nyűgét, felelősségét áthárítja az Önkormányzatokra, az igazgatókra.

Mossa kezeit.

Diszlexiás vagy. Ez bizony nagy gond, de csak neked. Pilátusunk szálegyenesre húzza magát, és lerázza kezéről a felelősség vízcseppjeit.

Ha diszlexiás vagy és diplomát is akarsz, a törvény segít: három jogszabály gurít téged, mint a labdát, miközben lassan beleragadsz a kilátástalanság mocsarába.

Pilátus kétezer éve még tiszta vizet talált a tálban. Most tekintsenek bele:

Nem tiszta vízzel, de gyermekek kicsorduló könnyével van az telve.

Ott kavarog benne a reggeli láz, a gyomorfájás, az összehányt kocsi ülése, a sok orvosi lelet, ami tanúsítja, hogy sem a fejfájásának, sem a hányingernek nincs orvosi háttere. Ott sikítanak az anyák álmatlan éjszakái, az apák ingerült tehetetlensége. S ott fortyog a megalázottság, a kudarc, a kirekesztés.

Az általános iskolát végzettek 35 %-a nem tud megfelelően írni és olvasni. A pedagógusok tehetetlenül állnak a probléma előtt, és szívesen visszatérnének a hagyományos olvasás tanításhoz, de a nagy szabadságban nem ők hagyják jóvá a tankönyveket; nem dobhatják ki az első osztályból a magyar nyelvnek merőben ellentmondó olvasástanítási módszereket, tempót, a magyarázatra szoruló szavakkal tűzdelt másodikos könyveket, a munkafüzeteket; nem dobhatják ki a tananyagból azt a 40 %-ot, amit a miniszter úr is feleslegesnek tart.

Mindezt nem tehetik meg, de elküldhetik a gyermeket vizsgálatra: s a kisiskolást felmentik, akinek sorsa ezzel megpecsételődött; egy életre.

Miért nehéz a matematika?

Emlékszem, Turán professzor úr óráira tiszta tábla kellett. Egy alkalommal nem lettünk kész, valaki, konkrétan Dervaderics Károly még törölgette a táblát. Ez azt hiszem, 1970-ben lehetett, amikor itt Budapesten rendezték az öttusa világbajnokságot. Ezért mondhatta Turán tanár úr: Hát ezt, kolléga, Balczó - úgy mondta: bálcó, á-val, ahogy anyám a táxit, generációs kérdés -, hát ezt Bálcó gyorsabban csinálta volna. Dervaderics közben befejezte, de az óra nem kezdődött el. Láthatóan épp mindenféle dolgok történtek a professzor úr hatalmas homloka mögött. Majd derűsen, a megoldás derűjével mondotta: Nos, kolléga... Ön persze mondhatná... hogy Ön nem Bálcó. Ha fülelünk, Esterházy Péter gondolatai a matematikáról

Mindezt persze csak azért idéztem, hogy bemelegítsünk Esterházy legendás matematikatanárának írásához:

A matematikát a nehéz tantárgyak közé sorolja a legtöbb ember. Sőt, ha középiskolás múltjukról beszélnek, a legtöbben szinte kérkedve mondják, hogy nem szerették, nem is értették a matematikát. Nem nekik való tudománynak érzik. Sokan még azt is elmondják, hogy más tárgyakból a legjobbak között voltak - a matematika azonban nem ment. Ismertem valakit, akiről tudtam, hogy diákkorában az osztály legjobb latinistája volt, de jaj, a matematika! Csak akkor tudott lefelelni, ha elsőnek hívták ki. De ha a tanár belekérdezett a feleletébe, vagy ha egy osztálytársa már megkezdte a felelést, és más betűt talált használni, mint a tankönyv - akkor ő már csak beszekundázni tudott. Volt olyan tanítványom, aki minden olyan példát meg tudott oldani, amilyennel egyszer már foglalkoztunk, de ha csak kevés változás is volt a feladatban, a megoldása már nem ment. És bizony a tanulók nagy többsége ebbe a kategóriába tartozik. Pogány János: Miért nehéz a matematika?

Ha kíváncsi arra, hogy a középiskolában miért görnyedt órákig a lila ködben úszó matekpéldák fölött, akkor egy forró tejeskávé mellé pompás olvasmány erre a hideg, téli vasárnapra.

Házi feladat - szülőknek

Mit tegyek? - teszi fel a kérdést sok szülő. A gyermekem, amikor meghallja, hogy olvasnia kell, már sírva fakad. A nagyobb gyerek persze csak ügyesen elodázza az olvasást, esetleg hazudik az elfoglalt szülőnek: nem volt lecke, elmaradt az óra, stb. Természetesen ez előbb-utóbb kiderül, s kitör a családi vihar. Sajnálja Ő anyut, mikor az megszégyenülten jön haza a fogadódóráról, fogadkozik is eleget, hogy ezután minden másképp lesz. Tudja Ő pontosan, hogy semmi sem lesz másképp, de valahogy ezeket a jeleneteket könnyebb átélni, mint hiába tanulni.

Persze a leckét meg kellene csinálni, de az órán semmire sem megy vele. Ha nem a leckéért kap egyest, akkor a feleletért, valamivel úgyis lesz probléma. Elege van az egészből. Anyu végül megbocsát, hiszen tudja, hogy mennyire szereti. Hiába tiltja el a számítógéptől, tévétől, mindig ki tudja könyörögni tőle.

Mit ne tegyen a szülő?

Természetesen ne vonja meg tőle végtelen szeretetét, mert az az egy, amibe gyermeke belekapaszkodhat.

Amikor a tanítónéni behívja, s közli vele, hogy bajok vannak az olvasással, kérdezze meg, miben tud segíteni gyermekének? Fogadja el a szakszerű tanácsokat írással, olvasással kapcsolatos technikai kérdésekben: ceruzatartás, betűkapcsolás, a-c kötés fontossága az írásnál, helyes szótagolás az olvasásnál, s még sok hasonlót mondhat, ami jellemző a gyermekére.

Ne fogadja meg azonban azt a tanácsot, hogy sokat, nagyon sokat kell gyakorolni. Ha már beállt az oktatási zavar, akkor sok gyakorlással csak megerősíti azt.

Mit tegyen hát?

Az első két osztályban nagyon oda kell figyelni a gyermek minden rezdülésére. Naponta szánjon rá időt, még akkor is, ha megtörténik az a csoda, hogy a napköziből kész leckével jön haza. Vegye elő a táskáját, nézze meg a füzeteit, dicsérje meg. Ha problémát lát, ne a szemrehányással kezdje. Mondja meg: ez bizony nem túl jól sikerült, de semmi baj, tudsz te ettől szebben is. A gyermeknek legyen otthoni gyakorló füzete, amibe csak anyunak ajándékba ír naponta négy sort. Többet ne. Az írás-olvasás gyakorlásánál nem a mennyiség, a minőség a fontos.

Itt jegyzem meg, hogy első osztályban még nincs diszlexia. Itt csupán arról van szó, hogy a gyerek a túlhajszolt iskolai tempót nem bírja. De az, hogy nála lassabban mennek a dolgok, az esetek nagy százalékában nem jelenti azt, hogy a gyermek tanulási képességével gondok lennének.

Vegyük tehát az írást.

Hogy a gyermek ne érezze szükséges rossznak, kössük valamilyen kellemes feltételhez a gyakorlást: Arra gondoltam, lejátszhatnánk egy memória játékot, vagy egy társast ha megírtad. Vagy előzze meg a számítógépes játékot, tv nézést.

Hangsúlyozom, a legnehezebb szülői kötelesség a következetesség. Ha egyszer feltételül szabta a munka elvégzését, ne engedjen semmilyen kedves kis zsarolásnak, majd utána megcsinálom-nak. Ha egyszer-kétszer enged, akkor a gyermek belekezd egy játszmába, amihez különleges képessége van. Ettől kezdve a szülő zsarolhatóvá válik, és a gyermek átveszi a családban a hatalmat. Természetesen lehetnek helyzetek: úszni volt, későn jöttek haza, iskolai rendezvény volt, fáradt a gyerek és kimarad a gyakorlás. De ekkor legyen a szülő a kezdeményező. Ne várja meg, amíg a gyerek belekezdi ma ne kelljen megírnom, mert... Kezdje a szülő: Tudom, ma nagyon fáradt vagy, ezért ma kihagyjuk az itthoni gyakorlást. De holnap, ha pihentebb leszel bepótoljuk. Mert az iskolai munka nagyon fontos.

Gyakorlás.

Az első két hónap feladata a másolás. Az elsősöknél még a betűk és a két-három betűs szavak legyenek többségben. Minden napra úgy válogassuk össze a betűket és a szavakat, hogy előforduljanak benne a b-d, ö-ü, á-e betűs szavak (bal, idő, áru, tea). A két betűs szótagoknak nem kell feltétlenül értelmeseknek lenni, mert itt az a lényeg, hogy a gyermek fejében a rendet megteremtsük, s megelőzzük a betűtévesztés kialakulását.

Két-három hét után térjünk át a következő feladatra: Tegyük ki a gyermek elé a másolandó betűket, szavakat, másodikos korban már rövid mondatokat. Olvastassuk el, és azután takarjuk le. Ilyenkor a gyermeknek emlékezetből kell leírnia a látott betűt, szót, mondatot. Amikor leírta, hasonlítsa össze és a hibát húzza alá! Radír nincs.

Amikor mind a négy sor elkészült, akkor a hibás szavakat az utolsó sorban kijavítva másolja le. Nagyobb gyermekeknél a feladat hasonló, de itt már elsőre a takarásos másolással kezdhetünk. Náluk a versekkel kezdjük, mert azok hosszúsága nagyjából egyenlő. Egy sor a füzetben is egy sor.

Petőfi, József Attila, Arany János versei nagyon könnyen olvashatók és írhatók. Itt is ragaszkodjunk ahhoz, hogy a hibás szavakat kijavítva írja le újra.

Olvasás.

Minden nap kell hangosan olvasni. Hangosan sokkal nehezebb, mint néma olvasással. Még saját maga előtt is gátlásos lesz, ha a saját hangját hallja, különösen a nagyobbak. Társai előtt ez még fokozódik, és az első hibánál beáll a blokk. Elkezdi ismételgetni vagy beledadog, olvasása nagyon lassú lesz. Ez társaiból különböző reakciókat vált ki a szelíd türelmetlenségtől kezdve, a hangos nevetésig. A tanár reakciója is különböző lehet: van, aki türelmes és gyengéden biztatja, de a gyerek akkor is érzi a rettenetes kudarcot. Van aki leállítja és szó nélkül hagyja, de van, aki megalázza, megszégyeníti.

Ezért inkább otthon kínlódjon, ahol nem lesz nevetség tárgya. Otthon megszokja a saját hangját, megfigyelheti, hol követ el hibát, megérzi az olvasás lüktetését, ritmusát, s meggyőződik arról, hogy neki semmi olyan problémája nincs, ami miatt ne tudna folyamatosan olvasni.

Fogjon egy verset, mesét, bármit ami érdekli, vagy akár a leckéből az első 10-12 sort olvassa el figyelmesen háromszor egymás után hangosan. Többször nem kell, de ezt mindennap. Olyankor végezze, amikor a napi leckét már elkészítette.

Legyenek erősek!

Tudják: a fociban minden csapat annyit játszik a labdával, amennyit a másik megenged neki. A következetes munka meghozza gyümölcsét, ne engedjenek. Ez az Önök házi feladata, amely éppen olyan fontos, mint a gyermeké.

Elégtelen

Az elmúlt évtizedekben fejünkbe sulykolták jogainkat és az iskola kötelességét. Azonban itt az idő, hogy rádöbbenjünk: gyermekeink iskolai fejlődéséhez nekünk, szülőknek is nagyon komolyan hozzá kell járulnunk. Ne hagyjuk magukra gyermekeinket és ne higgyünk abban, hogy a napköziben megoldották ezt a kérdést; ez a mi szülői felelősségünk.

A szülőnek tehát nem csak a jogait, de a kötelességét is ismernie kell! Joga van kifogást emelni, de nem ronthat be az iskolába, nem ordíthatja le a pedagógust a kapuban, amikor az kikíséri a gyermekeket. S egyáltalán: a gyermek jelenlétében semmilyen kifogást nem emelhet a pedagógus ellen. Ha bármilyen gondja, tisztáznivalója akad, azt az igazgató fogadóóráján szóban, vagy írásban bármikor megteheti.

Az igazgató felelőssége nem kicsi: intézze úgy az iskola ügyeit, hogy ha egy gyermeket beküldenek hozzá minősíthetetlen magatartása miatt, annak súlya és következménye legyen. És fontos persze, hogy ennél az eseménynél ott legyen a szülő: szembesüljön gyermeke tettével és próbáljon változtatni rajta.

A szülő gyermekét úgy küldje iskolába, hogy tanárait, társait tisztelnie kell. Tisztelni emberi gyöngeségeikkel együtt; nem az ő dolga ítélkezni a felnőttek és társai felett. Ha ezt első osztálytól kezdve szigorúan megkövetelik, nem fajulnak el a dolgok.

Ha pedig a gyermeknek olyan egészségügyi, pszichés problémái vannak, hogy ezt képtelen betartani, kötelező orvosi, pszichológiai vizsgálatra kell küldeni, de nem lehet eltűrni, hogy akadályozza a tanítást, zavarja az ott folyó munkát, veszélyeztesse társai egészségét.

A pedagógus munkáját az oktatási törvény szigorúan szabályozza. Emberi magatartását, a gyermekek tiszteletét (mert szeretni nem kötelező) azonban nem szabályozza a törvény. Ezt az igazgatónak kell figyelemmel kísérni, adott esetben közbelépni, amennyiben a lelkiismeret konokul hallgat, ugyebár.

Kedves Igazgató, Jegyző Urak és Hölgyek!

Az Önök személyes felelőssége, hogy ezek a dolgok rendben menjenek; a sérelmeket kivizsgálják és orvosolják, akár gyermeket érint, akár pedagógust. Ez a törvény.

A tankönyvekkel és módszerekkel kapcsolatos túlzott liberalizációt pedig át kell értékelni. Szigorítani kell az iskolák szakmai ellenőrzését, hívják azt szakfelügyelőnek, vagy akármilyen Betéti Társaságnak.

Rendet kell végre tenni az iskolákban, mert ez így most sajnos: elégtelen.

Iskolai libikóka

A mai depresszió kezdődjön ezzel a cikkel: Kinek fáj, hogy Peti verekszik?

A cikk egy iskoláról szól, ahol a világ kifordult önmagából. Bár egy gyermek terrorizálja társait, a pedagógus nem fegyelmez, a felügyelet nem felügyel, az önkormányzat pedig végképp tehetetlen.

Sőt, mindenki tehetetlen. Persze nem tisztünk, hogy ítélkezzünk; az, hogy ez egyáltalán megtörténhet, az oktatási rend (rendetlenség) teljes káoszára utal. A szereplők szavai pedig döbbenetesen ismerősek:

Az az alapvető probléma, hogy vannak gyerekek, akik nem hagyják tanulni, meg egyáltalán élni a többieket. De az igazgató úr nem ezzel törődik, hanem csak azzal, hogy mit mondott Ria néni.

Ön szerint ez miért van így? - kérdezzük.

Az itteni iskolába számos sajátos nevelési igényű gyerek jár, akik a többiek között vannak az osztályokban. Rájuk magasabb fejkvótát fizet az állam. Lassan már több sajátos nevelési igényű gyerek lesz, mint átlagos. Az iskola valójában nem tud mit kezdeni velük: hagyja, hogy tönkretegyék, lezüllesszék a tanítást. Aki tanulna, azt kigúnyolják, megfélemlítik. Hogy lesznek így versenyképesek a gyerekeink, ha már az általános iskolában nem hagyják őket tanulni?

Az 1980-as években egy idelátogató amerikai küldöttségtől hallottam először a Gyógypedagógiai Főiskolán az integrációról: az osztályokban elhelyeznek értelmileg sérült (sajátos nevelésű gyermekeket), de az iskolában működik főállású gyógypedagógus (aki az ismereti órákon kiviszi őket és saját tananyagukat tanítja), főállású gyógytornász, pszichológus, aki figyelemmel kíséri és segíti a gyermekek beilleszkedését.

Mindezt Magyarországon is kidolgozták, mégis elképesztően kevés helyen működik az elképzeléseknek megfelelően. A Szakérői Bizottságok az integrált tanulót a többségi iskolába elhelyezik, de az iskolák nem jelzik vissza a gyermek beilleszkedésével, tanulásával kapcsolatos problémákat. A Szakértői Bizottságok pedig nem tudják, hogy a gyermek egy nagyobb létszámú közösségben milyen élményeket szerez és ez milyen reakciókat vált ki belőle. Nem véletlenül vannak a Speciális Általános Iskolákban (Kisegítő Iskola) 10-14 fős osztályok. Ezek a gyermekek nagyon igénylik a személyes kapcsolatot, egyéni bánásmódot, amelyet a saját iskolájukban maradéktalanul megkaptak. Amióta a fejkvóta az iskolai ellátás alapja, kinőttek a vadhajtások: a mindenáron való benntartás a pénzért, és a Minisztérium felé való megfelelés kényszere.

---

A pedagógus kezéből mindent kivettek, amivel osztályában rendet teremthetne: nincs joga, hogy biztosítsa a gyermekek jogát a nyugodt és eredményes tanuláshoz.

S ilyenkor billen a mérleghinta. Jönnek a panaszok a pedagógusokról: megalázzák a gyermekeket nyilatkozza az oktatási jogok miniszteri biztosa. Bizony ilyen is van. De a néhány magáról megfeledkezett, alkalmatlan pedagóguson kívül (hol volt, hol nincs szakfelügyelet) nézzék meg azokat, akiket úgymond már teljesen kiborítanak a kezelhetetlen gyerekek.

Te mit tennél ha:

• Egy gyerek sorozatosan bekiabál az órán?
• Ha kérdésedre válasz helyett kiugrik az ablakon és eltűnik a budapesti forgatagban?
• Ha társaival durva, kegyetlenül bánik?
• Ha sorozatosan nem hoz leckét és cinikusan az arcodba nevet?
• Ha az órán nem dolgozik, és te ott állsz tehetetlenül?
• Ha jégdarabokkal szurkálja társait?
• Összetapossa társa kabátját?
• Hajuknál fogva emelgeti a lányokat?

És ezt szabadon, a közoktatás teljes védelmében, büntetlenül teszi.

A beírások persze nem izgatják: a legtöbb esetben ő maga írja alá. Ha végre találkozol a szülővel, az olyanokkal vádol meg (esetleg megpofoz), amilyeneket el sem tudsz képzelni. És az igazgató nem téged véd meg, mert akkor a szülő elmegy a minisztériumig is, hogy megaláztad a gyermekét. A többi szülő mindezt kétségbeesve és tehetetlenül nézi. Miért billeg így ez az iskolai libikóka?

Zaka László polgármester, aki már negyedszázada áll a település élén, azt mondja: az önkormányzatnak nincs szakmai kompetenciája megítélni az iskola működését.

Valaha, amikor még volt tanfelügyelő, és az megérkezett az iskolába, akkor vigyázzba állt pedagógus és diák egyaránt. Ma más világ van. Igaz, hogy az önkormányzat felügyeli a szakmai munkát az intézményeiben, de ezt nem közvetlenül tehetjük meg. Ha bele akarunk látni a dolgokba, meg kell bíznunk egy szakmai céget, az vizsgálódik, ír egy jelentést, az iskola észrevételeket fűz hozzá. Tapasztalatom szerint az oktatási szakértők azt vizsgálják, hogy minden a jogszabályok szerint működik-e - de hogy nevel-nek-e egy iskolában, arra nincs jogszabályi kapaszkodó. Így aztán hiába hívunk szakértő céget, amit azok leírnak, arra támaszkodva a helyzetet nem lehet megváltoztatni.

…

Ön mint polgármester tehát azt mondja, az önkormányzat nem képes az alapfokú oktatás színvonalát garantálni?

Eljutottam oda, hogy jobb volna, ha az iskolákat teljes egészében az állam finanszírozná, és állami intézmények ellenőriznék. Nem azért, mert az önkormányzatok erre eleve nem volnának képesek. De Magyarországon úgy rakták rá az önkormányzatokra a közoktatás felelősségét, hogy sem pénzük, sem szakmai kompetenciájuk, sem joguk nincs elegendő ahhoz, hogy annak magas színvonalon meg tudjanak felelni. Ami nálunk történik, nemcsak M. Tóth Mária és Ruskó Sándor személyes konfliktusa, hanem az oktatási rendszer problémája is.

Ahol eddig javasoltam a szakfelügyelet visszaállítását, mindig az volt a válasz, hogy ez nagyon bonyolult. Bizony az. Amit egy ember magas színvonalon el tudott végezni, azt most külső cégek (nem) végzik el. Ez bizony nagyon bonyolult. Én például meg sem tudom érteni.

(A cikket megjelentette a szank.hu is: Iskolai libikóka, köszönjük!

Nyelvvizsga - elutasítás

A Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara a diszlexiás fiatalember kérvényét elutasította. A diplomát nem adják ki. Ismét a szóbeli nyelvvizsgát javasolják.

Nézzük, hogyan történik a szóbeli vizsga valójában!

A szóbeli vizsga

1. A hallás utáni értés készségét mérő feladat

1. A hallás utáni értés készségét mérő feladat (a továbbiakban labor vizsga) a szóbeli vizsga része - a beszélt nyelvi, normál beszédtempójú, szerkesztett, de célnyelvi forrású szöveg(ek) felsőfokon kétszeri, középfokon háromszori meghallgatása és a hozzá(juk) kapcsolódó magyar nyelvű feladatlap megoldása.
   A beszédértés vizsgát lebonyolítani csak erre a célra alkalmas helyiségben lehet.
2. …
3. A felügyelő a vizsgával kapcsolatos általános tudnivalók ismertetése után ellenőrizteti a fejhallgatók vagy más adekvát technika működőképességét ill. a megfelelő hangerőt. Ezt követően szétosztja és írott felével az asztalra helyezteti a feladatlapokat és felhívja a figyelmet arra, hogy a feladatlapot csak a szöveg első meghallgatása után lehet megfordítani, ill. arra, hogy csak golyóstollal, rosttollal, töltőtollal lehet dolgozni.
4. …
5. A hangkazettán központilag rögzítetten el kell hangoznia, hogy a meghallgatások között középfokú vizsgán 1, 3, 3, felsőfokú vizsgán 2, 5 perc áll a vizsgázók rendelkezésére a válaszok beírására. A kazetta elindítása után a hanganyag folyamatosan megy, megállítani nem lehet, a későn jövők a terembe nem léphetnek be. Az elkésett vizsgázóknak új vizsgaidőpontot kell kérniük.

Idézet az Idegennyelvi Továbbképző Központ szabályzatából.

A szóbeli vizsga részeként tehát írásban kell válaszolni az írásban feltett kérdésekre.

Részletesebben:

• Az első meghallgatás során a kérdések le vannak fordítva.
• Utána 1 perc áll a vizsgázó rendelkezésre, hogy a kérdéssort elolvassa, megértse és összekapcsolja az elhangzott szöveggel.
• Második meghallgatás. Ha az első 1 perc nem volt elegendő a kérdések feldolgozására, akkor a vizsgázó a második meghallgatás során is leginkább vakon tapogatódzik a hallgatott szövegben.
• 3 perc szünet, amely a válaszok kitöltésére szolgál leginkább. Ha a vizsgázó az első olvasás alatt (1 perc) nem értette meg pontosan a kérdéseket, akkor most van rá lehetősége, a válaszadás helyett természetesen.
• Utolsó meghallgatás, utolsó esély.
• Utolsó 3 perc a válaszadásra.

Ráadásul a laborvizsga a szóbeli vizsga legkeményebb része. A hallgatott szöveg nehéz, és nem elegendő nagyjából érteni. A szünetek ideje azon vizsgázókhoz van mérve, akik egyébként tökéletesen és gyorsan képesek értelmezni az írott szöveget.

Továbbá az oktatási törvényben szerepel, hogy a diszlexiások számára több időt kell biztosítani, viszont ez ebben az esetben nincs így, és a jelek szerint lehetőség sincs rá. Új – nagyobb szünetekkel összeállított – hanganyag kellene hozzá, s külön biztosított vizsgaidőpontok.

Ezek után az már világos, miért lehet teljesíthetetlen akadály a diszlexiás vizsgázónak ezen megfelelnie, az viszont nem az, hogy miért várják el tőlük mégis. A jogszabály alkotói vajon tudják, miből áll egy szóbeli vizsga?

Mindenesetre nem adjuk fel. S. János a nyolc hónap alatt havonta kapott egy-két visszautasítást. Majd nyolc hónap után a diplomát.

Nyelvvizsga felmentés - hová fordulhat?

Többen érdeklődnek, hogyan lehet kérni a felmentést nyelvvizsga ügyben, íme a teendő:

Kinevezett közoktatási, igazságügyi szakértő által elvégzett vizsgálatra és leletre van szükség. (A leletből készítsenek több másolatot, mert szükség lehet rá.) Ezután kérvényt kell írni az illetékes egyetem, főiskola vezetőjéhez, és méltányossági alapon kérni a diploma kiadását. A kérvényhez mellékelni kell a vizsgálati leletet. Amennyiben már a középiskolában is volt felmentése, az erről szóló igazolást a szakértői vizsgálatra el kell vinni. Ez leegyszerűsíti a dolgot.

Budapesten a kinevezett közoktatási szakértő diszlexia vizsgálatra:

Vannay Aladárné
ELTE GYFK
Gyakorló Logopédiai Intézet
1071 Budapest Damjanich u 41-43.
Tel: 461-37-00/3548 461-37-48

Vidéken Nevelési Tanácsadókban kell érdeklődni és megadják a szakértő nevét, címét, telefonszámát.

Boldog Új Évet!

A gyűlöletnél jobb a tett,
Kezdjünk egy újabb életet.
Legyen minden magyar utód
Különb ember, mint apja volt.
Vörösmarthy Mihály: Jóslat

Boldog Karácsonyt!

Békét adj szívünknek,
Békét családunknak,
Békét nemzetünknek,
Békét a világnak"
Béke fejedelme – karácsonyi ének

A 22-es csapdája

Idézet a tanárblog-ból:

Kezelhetetlen gyerekek. Egyre több van belőlük. Fegyelmezetlen, türelmetlen, neveletlen, hiperaktív vagy majdnem az, sajnos egyre több bunkó, primitív, vagy intelligensebben kifejezve olyan, aki az alapvető viselkedési normákkal sincs tisztában.

Hogy van ez? Több ilyen nehéz eset van? Vagy csak az összehasonlítási alapom más? Vagy ma olyan gyerek is gimiben tanul, aki 20-30 éve nem került be? Csak a tömegoktatás az oka, vagy más is van? Mélyebb? Rengeteg kérdés. És választ egyelőre nem találtam sehol.

És ami a legfőbb baj, hogy nem vagyunk képezve arra, hogy ezzel a problémahalmazzal mit lehet kezdeni, nem kaptuk meg a módszereket hozzá. Minket arra képeztek ki, hogy egy nyugodtan a helyén ülő, kötelességtudó középiskolás társaságnak hogyan lehet a leghatékonyabban átadni a tananyagot.

Most meg kapkodjuk a fejünket, mindenki minket ostoroz, de segítséget még most is csak az kap, akinek van energiája és ideje átböngészni a tanfolyamok, képzések listáját, aki a szabadidejéből áldoz arra, hogy egyáltalán találjon ilyen kurzusokat, és még arra is van energiája, hogy a vezetőséget meggyőzze arról, hogy neki bizony erre a képzésre szüksége van, és azt fizesse ki az iskola. Csakhogy az iskolák azokat a képzéseket preferálják tandíjfizetéssel, amelyek után új szakja lesz a tanárnak, vagy szakvizsgával fog rendelkezni. Huszonkettes csapdája. Tanárblog

Körzetesítés és sorsolás – NOL cikk

Az iskolák jogainak korlátozásáról a nol.hu-n is írtak: Nem válogathatnak az iskolák, s a cikkben megszólaltak az érintettek is.

Az iskolák vezetői nem pont így látják. A Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolájának igazgatója elképzelhetetlennek tartja, hogy megtiltsák a pedagógusoknak leendő diákjaik beiratkozás előtti megismerését. Sipos Ibolya úgy fogalmazott tudósítónknak: a gyakorlóiskolákat ugyan nem érinti a törvénymódosítás, de diákok sorsolással történő kiválasztását sem szakmailag, sem emberileg nem tartja elfogadhatónak. - Az eredményes pedagógiai munka záloga, hogy az osztályok viszonylag homogén közösségek legyenek, amelyekben a diákok közel azonos szinten teljesítenek. Egy-egy diák esetleges lemaradása gátolja azok előrehaladását, akik tudnák teljesíteni a követelményeket - fogalmazott. nol.hu

Továbbá:

Némely gyereknek több feladat, nagyobb kihívás kell, másoknak pedig kisebb csoport, lassabb tempó. Ha az eltérő igényű gyermekeket egy csoportba teszik, azzal csak az átlag jár jól. Aki kilóg, akár fölfelé, akár lefelé, nem fogja jól érezni magát az egyenlősdi iskolában - fogalmazott az igazgatónő. Megjegyezte: lassan már szégyenkezniük kell amiatt, hogy elit iskolának számítanak. Hámori Veronika, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója - nol.hu

Valamint:

Látszatmegoldásnak tartja a törvénymódosítást Horváth Péter, az Erdélyi utcai Általános Iskola igazgatója is, aki szerint az erőszakos integráció nem hoz eredményt. A budapesti, VIII. kerületi intézmény tanulóinak 99 százaléka roma, miközben a kerületben 40 százalék a romák aránya. Az igazgató szerint tehát spontán szegregációról van szó: a nem roma szülők máshová íratják be gyermeküket.
Horváth Péter úgy látja: az új előírások sem változtatnak a helyzeten. nol.hu

A fenti idézetek önmagukért beszélnek. Reméljük, megváltoztatják a tervezetet, mielőtt az még nagyobb károkat okozna gyermekeinknek.

Sorsolás

Gyönyörök kertje - Hieronymus Bosch festménye

Kicsit úgy fest a Minisztérium, mint egy Bosch festmény: kifacsarodott és valóságtól elrugaszkodott szürreális gondolatok törnek utat a napfényre, hogy fogukkal újabb darabokat tépjenek az amúgy is gyötört világunkból.

Az alaphangot az origo.hu cikke adta meg, s ha érdekli, hogyan csavarják hátra az iskolák és szülők kezét, olvasson tovább. Csak erős idegzetűeknek!

Az Oktatási Minisztérium korlátozni szeretné az általános iskolák tanulóválasztási jogát. Magyar Bálint oktatási miniszter az [origo]-nak elmondta, a javaslat célja, hogy változtassanak az iskolák társadalmi különbségeket átörökítő jellegén, a szabad iskolaválasztás bevezetése óta ugyanis szélsőséges különbségek alakultak ki az intézmények között. origo.hu

Ez valóban így van, írtunk is róla. A gond az, hogy Magyar Bálint nyilatkozatából és a felsorolt érvekből totális káosz bontakozik ki. Az okok és célok úgy kavarognak öngyilkos táncba, ahogyan Bosch festményén az elveszett lelkek. A Minisztérium megközelítése szerint ennek az egyik oka: a hátrányos helyzetű gyermekek körzetenkénti eloszlása nem egyenlő.

Bizony nem, miért is lenne? A Minisztérium szerint a megoldás az, hogy akkor legyen (!) minden körzetben ugyanannyi hátárnyos helyzetű gyermek. Ha a gyerekek nem hajlandóak eloszlani élvágólag, akkor majd a körzeteket húzzuk utánuk. Forradalmi javaslat. Ez persze felvet olyan apró, figyelemre sem méltó részletkérdéseket, hogy ezt technikailag gyakorlatilag lehetetlen végrehajtani; hogy a szülők a beiratkozás során nem fogják tudni, melyik a körzeti iskolájuk; s az iskolák sem fogják tudni, hogy mire számítsanak.

Érthetetlen. Ahelyett, hogy a sok hátrányos helyzetű tanulóval rendelkező iskolákat készítenék fel arra, hogy érdemben tudjanak a problémával foglalkozni, a többi iskolát hozzák nehéz helyzetbe. Ha másnak rossz, neked is legyen az. Dögöljön meg a szomszéd tehene!

A hátrányos helyzetű gyermekek kezelése, gondozása, tanítása speciális szakembereket és tapasztalt tanítókat igényel. Ha egy kialakult közösséggel, tradícióval és módszerekkel rendelkező iskolába erővel préselnek sok ilyen gyermeket, azt a tanítók nem fogják tudni kezelni. Egyrészt nem érdemes szétforgálcsolni az erőforrásokat, hiszen így is alig van belőle, másrészt a specializálódott iskolák és szakemberek sokkal hatékonyabban és tapasztaltabban képesek elvégezni a feladatukat. A körzeti orvos nem fog rákot gyógyítani, nem az a dolga tudniillik.

Természetesen a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó iskoláknak meg kell kapniuk az ehhez szükséges szakembereket és támogatást. Persze ha az nincs, akkor marad a falanszter. Legyen mindenütt rossz. Az úgy jó.

Nem lehet elvitatni a szülőnek az iskolaválasztáshoz fűzödő jogát. Ha a szülő úgy érzi, hogy a gyermeke szeretne tanulni és képességeinek megfelelően előrehaladni, akkor nem fogja olyan iskolába íratni, ahol a tanítónak felemészti az energiáját a hátrányos helyzetű gyermekekkel való törődés, s az ebből a helyzetből adódó szituációk kezelése. Bár a tervezet nem mondja a szülőnek, hogy nem viheti a gyermeket akárhová, de ha nem lesz hová vinnie, azzal bizony sérül a joga.

Nyilvánvaló, hogy a tervezet azért született, mert a mai oktatási rendszer képtelen kezelni a hátrányos helyzetű gyermekeket. Ezzel a tervezettel segíteni ugyan nem tudnak, de legalább a szőnyeg alá söprik a problémát.

A Minisztérium szerint a másik ok az, hogy az iskolák felvételivel szűrik a gyermekeket. Bizony ezt teszik, mert szeretnének tanítani. A roma gyermek nem azért esik ki a rostán, ha kiesik, mert cigány, hanem mert iskolaéretlen, nem rendelkezik azokkal az ismeretekkel, amelyek később a mindennapi munka során elengethetlenek lesznek számára. Ez hátrányos számára persze, de nem az a megoldás, hogy betuszkoljuk mindenképpen, hanem az, hogy még idejekorán felkészítjük az iskolára.

Intő jelnek kellett volna lennie, hogy az általános iskolák szűrik a gyermekeket. Ez annak (is) a jele, hogy a gyermekek tekintélyes része iskolaéretlen. Mit kellett volna tenni? Kapaszkodjunk meg: felkészíteni őket. Persze a probléma összetettebb, de már erről is írtunk talán. A tananyag túl sok és túl kemény az alsó tagozatban, és ez itt is visszaüt.

Ezek után még egy kis a hab a tortán:

Budapesten vagy egy megyeszékhelyen négyszer akkora az esélye egy rosszul olvasó gyereknek, hogy olyan osztályba kerül, ahol a gyerekek többsége is rosszul olvas, mint egy faluban. Magyar Bálint - origo.hu

Jó. De honnan tudja önkormányzat, a szociális munkatárs és az iskola, hogy az iskolakezdő hogyan fog olvasni, majd később az iskolában? Ez valami vicc?

De persze nem az. A tervezetet a Parlament megszavazta.

Jog

Injustice anywhere is a threat to justice everywhere.

Az igazságtalanság, történjék bárhol, az igazságosságot fenyegeti, mindenhol. Martin Luther King

Diploma ügy a Kossuth Rádióban

A Kossuth Rádió ma, a szombat délelőtt c. műsorában beszélgetést sugárzott a nyelvizsga hiánya miatt visszatartott diplomákért folytatott küzdelmünkről. A műsor felelős szerkesztője Szente László, szerkesztője és a riporter Gyárfás Anikó volt.

A műsorban megszólalt:
Dr. Aáry-Tamás Lajos az oktatási jogok miniszteri biztosa; Csabay Katalin igazgatónő (Országos Beszédvizsgáló és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ); és János, akinek visszatartott diplomájáért nyolc hónapig harcoltunk. Az egyesület álláspontját én mondtam el.

A műsort meghallgatható és letölthető a rádió honlapjáról:
Hallgatni itt lehet: hallgatás (real audio)
Letöltetni pedig innen lehet: 2005-12-10-k11.rm

A riportok korrektek voltak, és a műsor jól összefoglalta a szakemberek témával kapcsolatos egymás melletti beszélgetését ;)

Mi továbbra sem értjük, hogy a diploma miért nem jár; Aáry úr továbbra sem érti, miért járna.

Nem értem, hogy miért ne tudna egy diszlexiás, diszgráfiás szóbeli vizsgát tenni? (Dr. Aáry-Tamás Lajos)

Többek között azért nem könnyű neki, mert a szóbeli vizsga része a laborvizsga, amelynek során a hallgatás közben kell kitölteni egy -a hallott szöveggel kapcsolatos- feladatlapot.

S persze azért sem könnyű -bár ennek elemezgetése messzire vezetne-, mert a szóbeli vizsga során is megkövetelik a nyelvtan pontos és helyes alkalmazását (amit esetenként még az adott nyelven jól eligazodó sem feltétlen tesz meg), de amelynek elsajátítása egy diszlexiás számára nem egyszerű feladat, tekintettel arra, hogy még saját anyanyelvének nyelvtanát sem képes jól elsajátítani. Természetesen egy diszlexiás helyesen beszél magyarul, de ezt a gyerekkorától kezdve a gyakorlatban sajátította el, míg idegen nyelv esetén ezt száraz nyelvkönyvekből kell pontonként elsajátítania.

Középszinten szóban még nem a gazdag kifejezésminta-gyűjteménye alapján kommunikál a tanuló, hanem a saját anyanyelvén fogalmazott választ fordítja le magában a tanult nyelvtani szabályok alapján idegen nyelvre. Így tehát egy magyarnak jobban kell tudnia a nyelvtani szabályokat, mint egy natív angolnak. Egy ötéves angol gyermek bizonyára jól beszél angolul, de feltehetőleg nem ismeri tökéletesen a sok-sok angol igeidő ezerféle szabályát.

Mondhatjuk, hogy ez helytelen, ami igaz is; de a jelenleg hivatalosan alkalmazott nyelvtanítási módszerek így készítenek fel: biflázz szavakat, tanulj nyelvtant, alkalmazd. No, ez az, amire képtelen egy diszlexiás.

Hadd döntse el az egyetem, hogy azt a kérést, miszerint valaki képtelen ... egy nyelvet megtanulni, azt elfogadják kifogásként -ha úgy tetszik-, és diplomát adnak.

Rendben, de akkor mi értelme az ezzel kapcsolatos jogszabálynak? Ha a szakértő megállapítja, hogy képtelen megtanulni a nyelvet, de a rektor ezt elutasíthatja, akkor innentől ez a jogszabály annyit sem ér, mint a papír, amire kinyomtatták.

A kérdés az az, hogy az iskola ért-e diszlexiához, meg tudja-e határozni, hogy mennyire súlyos valakinek a diszlexiája?

Biztosan van ilyen súlyos eset is, csak akkor az a kérdés, ami eldöntendő, hogy vajon az illető hallgató képessége alapján jogosult-e arra, hogy a felsőoktatás szolgáltatását igénybe vegye, vagy sem.

Nem, ez nem kérdés, mert a hallgató ekkor már elvégezte az főiskolát, tehát bizonyította, hogy jogosult rá. Ha szó szerint értelmezzük a választ, akkor az azt jelenti, hogy csak akkor jogosult főiskolára járni, ha utána képes lesz nyelvvizsgát tenni. Hmmm. Talán érezhető a kijelentés diszkrét bája. ;)

Az ilyen hallgatók számára valóban az az igazi megoldás, ha amint kiderül a diszlexiájuk, speciális módszerrel tanulnának idegen nyelvet (és persze kezdenének valamit az említett laborvizsgával). Viszont ezekben az esetekben ez akkor derül ki, amikor a hagyományos módszerekkel tanulva képtelen levizsgázni a hallgató. Ilyenkor pedig már késő valamilyen alternatív módszerhez folyamodni, és reménykedni, hogy a kiválasztott módszer alkalmas lesz számára.

A minisztérium tehát egyelőre kerülgeti a forró kását, s nem tudni, az hány rádió- és tévériport után fog kihűlni annyira, hogy végre megoldás szülessen ebben a kérdésben.

A diszlexia öröksége

Heves vitákat váltottunk ki a diszlexiások nyelvvizsgájáról. A pedagógusok, jogalkotók és szakemberek körében is megoszlanak a vélemények és felmerül a a kérdés: Miért csak a diplománál derül ki, hogy diszlexiások ezek a fiatalok?

Ahhoz, hogy tisztán lássunk, emlékeznünk kell történelem tanáraink intelmeire: Ha visszatekintesz, hogy megítélj egy kort, soha ne a mai szempontokat vedd figyelembe. Egy másik korban mások voltak a szokások és a törvények.

Azok a fiatalok, akik most a diplomájukért küzdenek, az 1980-as évek elején születtek. Ebben az időben a tanítók, a logopédusok nem küldték vizsgálatra a problémás gyermekeket. A nyolcvanas években, ha egy gyermekkel gondok voltak, a logopédus bevitte a foglalkozásokra (már ahol volt logopédus, mert ez a falusi iskolákról nem mondható el). De a logopédus sem küldte vizsgálatra, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem volt hova, s nem volt olyan jogszabály, amely ezeknek a gyermekeknek valamilyen kedvezményt adott.

Abban az időben az Áthelyező Bizottságok működtek, ahol az értelmi képességeket vizsgálták és döntöttek arról, hogy marad-e a régi iskolájában, vagy átkerül a Kisegítő Iskolába. Itt diszlexiára nem vizsgáltak. Miért is tették volna, hiszen a rájuk vonatkozó Korm. rendelet 1993-ban született meg.

Ekkor indultak meg a vizsgálatok, de ezek a gyerekek akkor már felső tagozatosak voltak és senkinek nem jutott eszébe vizsgálatra küldeni őket. A tanár észrevette ugyan, hogy minden tantárgyból jól halad a tanuló, csak a nyelvtan és az idegen nyelv nem megy, de ki figyelt akkor oda, hogy az orosz nyelvet nem tudja? A nyelvtanért több korholást kaptak, de mert a többi tantárgy jól ment, elnézték ezt nekik.

Számukra a középiskolában és főiskolán is hasonló volt a helyzet: a tanuláshoz sajátságos módszereket találtak és még a diszlexia ellenére is sikeresen befejezték tanulmányaikat, tekintettel arra is, hogy főiskolai nyelvoktatás -ha létezik is ilyen-, általában csupán nyelvi alapképzés folyik.

Így tehát eljuttotak a diplomáig, ahol persze el is akadtak. Tanácstalanul álltak, s talán csak a szerencsének köszönhető, hogy most már tudják, milyen problámával állnak szemben. A diszlexiát ugyan igazságügyi orvosszakértő igazolta, de diplomát mégsem kapták meg. Hogy miért? Vigyázat, jogi csűrcsavar következik:

A vonatkozó rendelet 29/2002 (V.17.) 2. §-a kimondja:

A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők, valamint a felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató fogyatékos hallgatók a fogyatékosságukra való tekintettel a 4. § szerinti szakvélemény alapján kérhetik az intézmény engedélyét a tanulmányi kötelezettségek teljesítése, illetve a vizsgák alóli részleges vagy teljes felmentésre, vagy annak más módon történő teljesítésére, valamint a vizsgákon alkalmazható segítségnyújtásra.

Tehát teljes felmentés adható. Ugyanakkor a 10. § szerint:

ha fogyatékossága miatt nem képes az államilag elismert C típusú nyelvvizsga írásbeli követelményeinek teljesítésére, részleges felmentést kaphat a B típusú (írásbeli) nyelvvizsga letétele alól

Igen, ez az a pont, amikor a jogszabály ledobja magáról a gépszíjat, és a folyamat megáll. A megoldás abban leledzik, hogy a fogyatékosság mértékét a szakértő hivatott eldönteni. Ha ő úgy véli, hogy teljes felmentés adható, akkor ez miért nem történik meg?

Az igazságügyi szakértői kinevezésnek komoly feltételei vannak. A szakértő minden szaváért felelősséget vállal. Tehát két szép szemért nem ad ki szakvéleményt. A szakértőt azért bíztak meg ezzel a munkával, mert minden tudása, szakértelme megvan ahhoz, hogy elbírálja a kérés jogosságát. Ő tehát kiállít egy véleményt, amit azután rábíznak az egyetem rektorára, hogy ennek a leletnek a jogosságát bírálja felül. Ugyan milyen alapon kérik ezt tőle, amikor az ő munkája az egyetem irányítása és nem a diszlexia tüneteinek tanulmányozása.

A Debreceni Egyetem 2004-ben belátta, hogy itt kivételes helyzetről van szó, és a hallgató önhibáján kívül került ebbe helyzetbe. Miután megvizsgálta az ügyet, 2004. október 1-én a diplomát kiadta. Meggyőződésem, hogy a Corvinus Egyetem is rövidesen ezt a döntést hozza meg.

Rádió 17

Tegnap délután (nov.16.) a Rádió 17-ben egy órán keresztül beszélgettünk a diszlexiáról, a gyermekek és a szülők gondjairól, az egyesület jövendő feladatairól.

Köszönjük a lehetőséget a rádió munkatársainak és köszönöm Eszternek és Annának, hogy eljöttek, meséltek a szülők fájdalmairól, a diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás gyermekek kálváriájáról.

Reméljük, tudtunk segíteni, és erőt önteni azokba a szülőkbe, akiknek naponta meg kell küzdeniük ezzel a problémával, s szembesülni a nehézségekkel.

MTV Hétfő Este - diploma és nyelvvizsga

A Magyar Televízió Héfő Este című műsora 2005. november 14-én – többek között – a diszlexiás hallgatók nyelvvizsga miatt visszatartott diplomájáiról szólt. A műsor kiválóan szerkesztett volt, a meghívottak jól tájékozottak (Dr. Aáry-Tamás Lajos úr, az oktatási jogok miniszteri biztosa; Csabay Katalin, a Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ igazgatónője).

A műsorban megszólalt egy kertészmérnök, aki a jelenleg éppen a diplomájáért küzd, és jómagam, aki ebben igyekszem segítségére lenni.

Sajnos nem tudjuk, hány diplomát tartanak vissza a felsőoktatásban emiatt. Azt sem tudjuk, hogy a visszatartott diplomák tulajdonosai között hányan vannak diszlexiások, diszgráfiások. Ehhez kértem az ombudsman vizsgálatát.

Jánosnak két évig tartották vissza a diplomáját, miközben az óra utolsókat ütötte munkahelyén. Munkatársai, vezetői megértőek voltak, két év türelmi időt adtak, hogy diplomáját megszerezze. Apja súlyos, ápolásra szoruló beteg ember, édesanyja, aki szintén leszázalékolt, ápolja a beteg apát.

Nem kis áldozatába került ennek a családnak, hogy elvégezhette a főiskolát. A sors vele volt: rákattintott egy honlapra, és segítséget kért. Összefogott érte a média: N. Kósa Judit a Népszabadságtól, Sáling Gergő az Origotól, Pikó András a Klub rádiótól. Átvette a hírekben az RTL klub, a Danubius rádió.

A jogszabályok nem kedveztek, s utólag segítőink is bevallották, hogy csak reménykedtek, de nem hittek benne, hogy sikerülni fog. Kegyetlen nyolc hónap várt ránk: levelek tucatjai, telefonok megszámlálhatatlanul, kérelem beadás az Ombudsmanhoz. Vitatkoztam az oktatási jogok miniszteri biztosával, aki a jogszabályra hivatkozott és a bíróságot javasolta. Ha kell: vállaljuk.

Azután hirtelen jön egy levél. Nyolc hónapi idegtépő várakozás után a rektor úr, mivel erre a jogszabály lehetőséget ad, saját hatáskörébe vonta az ügyet és nyelvvizsga nélkül kiadta a diplomát. Ezt a diplomát megszereztük, de a diplomák ügye nem rendeződött el.

A jogszabály 2002. májusában kelt.

2005-ben sajnos újabb hallgató kerül ebbe a kellemetlen helyzetbe. A dyslex.hu portálon írunk róla, s a Magyar Hírlap is leközli az erről szóló írást. Október 17-én (ahogy egykor figyelmeztettek bennünket) először az oktatási jogok miniszteri biztosához fordulunk. Türelmesen várjuk a választ, amit 30 napon belül meg kell kapnunk. November közepén már alig pár nap van hátra, de a Hétfő Este c. műsor munkatársai felfigyelnek a portálon folyó egyoldalú küzdelemre, és így november 14-én adásba kerül a diploma ügy.

A műsorból szeretnék idézni Csabay Katalin tájékoztatójából, aki egy 2002. júniusában megjelent Kormány rendeletet ismertetett.

Íme a rendelet szövege:

A Szabálysértésekről szóló Korm. rendelet 142.§-a 2. bekezdés C. pontja alapján szabálysértést követ el és 50000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki a pedagógiai szakszolgálatra vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően elkészített szakvéleményben foglaltakat szándékosan figyelmen kívül hagyja. Forrás: Szakszolga 12. évfolyam 9-10. szám 43. oldal 2002. május-június.

2002. május - 2002. május-június. Szinte egy időben születik a két rendelet; milyen kár, hogy nem egy oldalra nyomtatták. Vajon melyik ki nem adott diploma mellett hevert a fiókban ez a rendelet, hogy senki nem tudott róla azok közül, akiket illet?

Várjuk hát a Corvinus Egyetem értesítését, és reméljük, a visszatartott diplomák ügye rendeződni fog végre.

A diszlexiások nyelvvizsgájáról

A felsőoktatási alapképzési szakok képesítési követelményeiről szóló 77/2002.(IV.13.) Korm. rendelet 8.§-a lehetővé teszi, hogy -a külön jogszabályban meghatározott eljárásban- a felsőoktatási intézmények saját hatáskörükben részlegesen vagy teljesen felmentsék a fogyatékossággal élő hallgatót az államilag elismert nyelvvizsga követelményei alól.

A diszlexiás hallgatónak adható mentességről a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről szóló 29/2002 (V.17) OM rendelet 10.§-a rendelkezik, mely szerint a diszlexiás hallgató részleges felmentést kaphat a B típusú (írásbeli) nyelvvizsga letétele alól, amennyiben nem képes a C típusú nyelvvizsga írásbeli követelményeinek teljesítésére. A fogyatékosság megállapítására, annak mértékét igazoló szakvélemény kiadásra a beszéd- és más fogyatékos hallgatók esetében igazságügyi szakértő jogosult.

Az idézett jogszabályok alapján tehát, amennyiben igazságügyi szakértő igazolja, hogy diszlexiás, az intézmény saját hatáskörében mérlegelheti a mentesség biztosítását az adott szak képesítési, illetve szakmai követelményeinek a figyelembevételével. Forrás: Oktatási Minisztérium.

Fordítsuk le mindezt a mi hétköznapi nyelvünkre! A gyermekem diszlexiás, tehát besorolják a fogyatékkal élő hallgatók közé. A fogyatékkal élő hallgatókat az intézmény saját hatáskörében felmenti.

A diszlexiásokat a Korm. rendelt besorolja a fogyatékkal élők közé, de mégis diszkriminálja oly módon, hogy számukra külön jogszabályt alkot (melyben csak az írásbeli nyelvvizsga alól kap felmentést).

A nyelvtanulási képtelenség előfordulhat olyan embereknél is, akik nem diszlexiások; de gyakorta társul és kísérőtünete a diszlexiának. Ezek után hogyan lehet elvárni egy fiataltól, aki diszlexiája mellett a nyelvtanulási képtelenséget is magénak tudhatja, hogy bármilyen nyelvvizsgát letegyen? Olyan ez, mintha a mozgássérültnek diplomája megszerzését 400 méter lefutásához kötnék, azzal a kedvezménnyel, hogy neki csak 100 métert kell lefutni. Nos, egyetlen métert sem fog lefutni.

Az, hogy ennek elbírálását a felsőoktatás vezetőire bízzák, a másik képtelenség. Nem az a dolga egy egyetem rektorának, hogy a diszlexiával foglalkozzon.

A diszlexiás gyermek nem képes anyanyelvén folyamatosan olvasni és elfogadhatóan írni, ezért felmentik az általános és középiskolában. A felmentésen kívül nem kap olyan érdemi segítséget, hogy ettől problémától akár részlegesen is megszabaduljon, ezért azt tovább viszi a felsőoktatásba is.

A diszlexiásoknak ma gyakorlatilag nincs érdekvédelme. A több tucatnyi egyesületből még senki sem emelte fel értük a szavát. Ezért hozzuk létre az új egyesületet, amelynek egyik fő célja az érdekvédelem. A bírósági bejegyzés után az egyesület első követelésinek egyike ennek a jogszabálynak a módosítása úgy, hogy a megfelelő szakvélemény bemutatása után a felsőoktatási intézmény minden további intézkedés nélkül kiadhassa a diplomát.

Alakulógyűlés

Az Egyesület 2005. október 15-én megtartotta alakuló közgyűlését. A felhívásra nemcsak szülők, hanem logopédusok, óvónők és gyógypedagógusok is jelentkeztek. Ez nagy öröm számomra, mert ők azzal a céllal jöttek, hogy az egyesületet támogató Diszlexiacentrum javító módszerével megismerkedjenek és segítsék munkájuk során a szülőket a gyakorlati teendőkben is.

Az egyesület céljai összefoglalva: tájékoztatás, segítségnyújtás és gyermekvédelem.

Szeretnénk eljutni azokhoz a szülőkhöz, pedagógusokhoz, akik az internetet aktívan még nem használják, vagy egyszerűen csak nehezen birkóznak meg a temérdek, ám leginkább semmitmondó és még kevéssé gyakorlatias leírásokkal.

Sokan (még mindig) azzal a szemlélettel találkoznak, hogy a diszlexia nem javítható. Talán nem is gondolják, hogy Magyarországon a diszlexiás gyermekek többsége nem öröklött diszlexiától szenved, s gyermekük diszlexiáját a közoktatásnak köszönheti, s amelytől meg lehet, és meg kell szabadulni.

Terveink között szerepelnek elsősorban szülőknek szánt előadások. A pedagógusoknak konzultációs foglalkozásokat tartunk, ahol megismerkedhetnek az említett módszerrel.

Ha sikerül munkánkhoz olyan támogatókat találni, kiknek segítségével eljutunk az ország minden részébe, és nem kell Budapestre utazni a javításhoz, akkor két-három év alatt az alsó osztályokban eltűnhet ez a tanulási zavar. A felsőbb osztályokhoz szükség lesz majd azokra a szakemberekre, akik ott, helyben hatékonyan javítják a diszlexiát, és segítik az iskolákat a probléma kezelésében.

Az Egyesület vállalja majd a gyermekek érdekképviseletét (pl. az Oktatási Jogok Miniszteri Biztosánál). Felvállalja, hogy nemcsak kritikával él, de a mindenkori Oktatási Minisztériumot olyan javaslatokkal bombázza, amivel az oktatás hatékonyabb és eredményesebb lehet. Ezek között hangsúlyosan szerepel majd a tanagyag csökkentése, az értékelés átalakítása, a tantervi követelmények felülvizsgálata.

Köszönöm a részvételét azoknak, akik szombatjukat feláldozva vidékről is feljöttek, hogy egyesületünket megalakíthassuk.

Jeneiné Fenyvesi Erzsébet
az Egyesület elnöke

Hová vezet a rohanás?

Attól tartok, a felelős fejekben kevéssé kristályosodnak ki a rossz általános iskolai tanterv veszélyei. Nagyon remélem, hogy szociológus olvasóim egy emberként fognak megcáfolni és megnyugtatni persze.

Az általános iskolák közötti szétszakadás már régi folyamat, de mostanában igazán erősnek tűnik. Ennek talán legfontosabb oka az, hogy egyre többen tanulnak tovább a felsőktatásban. S ahogyan egyre többen igyekeznek diplomát szerezni, a verseny egyre erősebb, a középiskoláknak egyre jobban fel kell készíteniük tanulóikat. Ezek után nem meglepő, hogy már a középiskolák is egyre többet követelnek az általánosból érkező tanulóktól. A sor végén persze az alsó tagozat áll, az ostor a legkisebbeken csattan a legnagyobbat. Kis statisztika, tessék megdöbbenni nyugodtan:

A felsőfokú oktatásban résztvevők száma 1990-2005. (kattints)

Lássuk, ezek után mi történik az iskolákkal!

Kezdjük a szélsőségekkel: az elitiskolák jól vannak, köszönik szépen. Egyrészt válogatott gyermekeket tanítanak válogatott tanárok, akik képesek sarokba dobni a rossz módszereket, és meglepő hatékonysággal préselik ki a gyerekekből a maximumot. Bár a gyermekek meglehetős terhelésnek vannak kitéve, a tisztességes hozzáállás és a szakszerű oktatás mellett talán még ők járnak a legjobban.

A lemaradott iskolák sorsa eleve meg van pecsételve. Hiába a pedagógusok heroikus küzdelme, ha napi szinten kell harcolni a gyermekek nehéz szociális helyzetével, a pénztelenséggel, és esetenként a szülőkkel. Tulajdonképpen reménytelen, hogy a gyerekeket felkészítsék egy erős középiskolára.

Az iskolák jelentős része azonban foggal-körömmel próbál talpon maradni. Az előírt tananyagot (ha kell, ha nem) lenyomják a gyermekek torkán; a teljesítménykényszertől vezetve bármi áron. Meggyötörve gyermeket, tanárt egyaránt.

S mivégre mindez? Többet tudnak tán a mostani egyetemisták? Ugyan. Sikeresebbek a magyar tudósok most, mint száz éve? Aligha. Hová lesz az a temérdek okosság, amit gyermekeinkbe erőszakolnak az évek során? Bizony, a szemétbe. Az agy nem káptalan, de roppant alkalmazkodó. Ma tanul, holnap felejt. Tudja, hogyan kell gyorsan, ám felületesen tanulni. S mindez hová vezet? Egy PISA jelentéshez bizonyára. Gyermekeink úgy hagyják el az iskolát, hogy a legelemibb történelmi összefüggéseket nem látják, nem tudnak verseket, nem ismerik eleinket, s nem olvasnak.

A rendszer nem toleráns. Aki lemarad, az egy idő után csupán a partvonalról követi értetlenül az eseményeket, s a végtelen, a megértés, a jóság és emberszeretet osztályába soha eljutni nem fog.

Hol vannak a Szervezetek?

Ezen a nyáron létrejött egy újabb diszlexiával foglalkozó alapítvány. A sokadik ilyen.

Az elmúlt években a diszlexiás gyermekekért és diplomákért folytatott szélmalomharcomban titkon reméltem, hogy valamelyik egyesület, alapítvány felismeri, hogy ezeknek a gyermekeknek a helyzete mennyire megoldatlan.
Annak ellenére, hogy egyre több egyesület, alapítvány, óvoda, iskola dolgozik a diszlexiás gyermekekért, nem kapnak megfelelő nyilvánosságot, nem ismerjük, mit tesznek azért, hogy ez a probléma nyugvópontra jusson, a gyermekek megtanuljanak olvasni és a szerzett diszlexia eltűnjön a gyermekek életéből.

Az Ombudsmanhoz kellett fordultam a diszlexiás gyermekek ügyében, mert tűrhetetlen az az álláspont, hogy ilyen olvasási mutatók mellett még mindig nincs elrendelve az általános szűrés a második, harmadik osztályban.

Tűrhetetlen, hogy a tanítás helyett a felmentések léptek előtérbe. Felmentjük a gyermeket idegen nyelvből; de milyen segítség az, ha ott kell ülnie az órán és nem csinál semmit?

A differenciált oktatást nem ma találták ki. Felmentés helyett meg kellene vizsgáltatni, hogy fennáll-e a nyelvtanulási képtelenség, mert ez nem a diszlexia kísérőtünete. Nem minden diszlexiás gyermeknek okoz gondot az idegen nyelv tanulása. Ha pedig fennáll az idegen nyelv tanulásának nehézsége, akkor egy más, alkalmasabb módszerrel, de meg kellene tanítani a nyelvet legalább alapfokon. De ne üljön az órán unatkozva, esetleg zavarva a többit a tanulásban.

Felmentenek mostanában az írás alól is. Magyar gyermeknek nem kell megtanulnia magyarul helyesen írni. Sőt, sehogyan sem kell írni, mert neki szóban kell mindent elmondania.

Nos, kedves Hölgyem/Uram, aki ezt a rendelet megalkotta, legyen szabad figyelmeztetnem: ennek a fiatalnak olykor kell egy önéletrajzot írnia, esetleg megbeszélésen jegyzetelni, már ha írástudás nélkül egyáltalán állást kap valahol. Bizony, a diszgráfia javítható, minden gyermeket el lehet juttatni arra a szintre, hogy elfogadhatóan írjon, helyesírási hibái minimálisra csökkenjenek.

Tetszik tudni, a gyerekek és szülők nap mint nap saját bőrükön tapasztalják ennek a jogszabálynak minden hátrányát. Azt, hogy a gyermek az iskolában kapta ajándékba a diszlexiát, de ennek korrigálásában az iskola vajmi keveset tud tenni. Az egyesületek és alapítványok tétlenül nézik, hogy zsuppolják külön osztályokba, külön iskolákba a diszlexiás gyermekeket.

Az Ombudsmanhoz -a szűrések és a diplomák ügyében- beadott kérelmem igen széles nyilvánosságot kapott. A televíziók hírműsoraiban is beszámoltak róla, azonban egyetlen egyesület, alapítvány nem szólalt meg. Itt is elterjedt az a szemlélet, mint az egészségügyben: a gyógyításra áldozunk, a megelőzésre nem.

Természetesen beszélnek olykor a diszlexiáról, de ez általában megmarad azon a szinten, amit már úgy is mindenki tud, de a lényegről nem esik szó: miért tartunk itt? Miért nem tudnak gyermekeink olvasni? Miért nincsenek szűrések? Miért nincsenek szakemberek, megfelelő óraszám a javításra? Miért derül ki hetedikben, nyolcadikban, mikor a gyermek és a család már belerokkant?

Az érettségi botrány kapcsán sok minden szóba jött. Egy dolog azonban nem: azzal, hogy már a felvételihez nyelvvizsga szükségeltetik, eleve kizárják a felsőoktatásból az összes diszlexiás gyermeket. Hol voltak az egyesületek, az alapítványok; miért nem szólaltak meg?

Most egy újabb szervezet alakult. Rövidesen megtartja az első konferenciát neves magyar és külföldi szakemberek előadásaival. Tudom, ez az alapítvány nem a szegényebbek közé tartozik. Anyagi háttere, kapcsolata a sajtóval kiváló. Az már meghívójukból látszik, hogy munkájuk során elsősorban a diszlexia tudományos vizsgálatát, az agyi tevékenység kutatásának támogatását célozták meg.

Azért engedjék meg, hogy elmondjam: hazánkban a diszlexiás gyermekek többsége szerzett diszlexiával küszködik, aminek kevés köze van az agy hibás működéséhez. Sokkal több a hihetetlenül nagy tempóhoz, az elképesztően sok tananyaghoz, a tankönyvekhez és munkafüzetekhez.

A nyelvtan tananyaga nem mindig felel meg a gyermek életkori sajátosságainak. Hiányzik a gyakorlás, mert újra és újra tovább kell menni az anyaggal. Nem egy osztályban előfordul, hogy a lelkiismeretes tanár -aki nem rohan versenyt a debreceni gyorssal- nem lesz kész a tananyaggal, és szeptemberben fejezi be az elmúlt évet.

Persze a szülők is sokat tehetnek: kisgyermekkorban minden este kötelező mesélni; sétálni és kirándulni vinni a gyerkőcöt. De az elmulaszott szülői felelősség nem menti fel a minisztériumot, amiért nem csökkenti a tananyagot, nincs elég idő a gyakorlásra.

Nem szabadna erőltetni, hogy a betűtanítást karácsonyig fejezzék be. Az elsősöknek szép, színes, sok és nagy képekkel ellátott könyvekből kellene tanulniuk. A betűk méretének a gyermeket kellene figyelembe venni, és nem azt, hogy minél több ismeretet zsúfoljanak egy oldalra.

Bizony, be kellene vezetni a pedagógusképzésben az alkalmassági vizsgákat. Legyen tantárgy, és vizsgázzanak a tanulási zavarok kialakulásának okairól, tüneteiről és azok kezeléséről. Legyen a pedagógus felelős a munkájáért. Legyen minden évvégén felmérve a gyermekek tudása. Rossz eredmény esetén indokolja meg az okait. Tisztázni kellene a szülő jogait, de a kötelességét és felelőségét is. Ma előfordul, hogy egyes szülők -magukról megfeledkezve, a gyermekük iránti elfogultságból- elüldözik a legjobb tanárok egyikét az iskolából.

Tisztelt Kuratórium!

Önök rendelkeznek mindazzal, amihez a többi szervezet évek múltán sem jut hozzá. Ezért ajánlom a fentieket szíves figyelmükbe. Ha valóban tenni is akarnak ezekért a gyermekekért, akkor két irányban kell indulniuk: legyenek tudományos konferenciák -ezek roppant hasznosak-, de a komolyabb feladat a másik oldalon van.

Ahol a PISA jelentés 48 %-ra hozza ki a szövegértés hiányosságát, ott a magyar olvasástanítással komoly problémák vannak. Mi most készülünk létrehozni egy szülői egyesületet. Úgy gondoltam, ha az egyesületek hallgatnak, szólaljanak meg a szülők. Mi megtanítjuk a szülőket arra, hogyan védjék ki azt a buktatót, amely elgáncsolja gyermeküket az eredményes tanulásban.

Sok sikert kívánunk Önöknek, s bízunk benne, hogy a diszlexiás gyermekek sorsának rendezése munkájuk során lendületet kap. Ehhez együttműködésünket ezennel jó szívvel felajánljuk.

LXXIX. törvény a közoktatásról

A közoktatásról szóló törvény szövege az alábbi linkre kattintva elérhető (aktuális változat, módosításokkal):

1993. évi LXXIX.törvény a közoktatásról.

Feladatlapok

Anyanyelvi gyakorló kisiskolásoknak, 2. osztály

Mostanában egyre több szó esik a (rossz) tankönyvekről, aminek őszintén örülök. Jelenleg még a legtöbbet használtak között is akad meglehetősen rossz felépítésű és tartalmú tankönyv.

A rossz könyvek mellett azonban további nyomtatott veszély is leselkedik a kisiskolásokra: ezek a feladatlapos munkafüzetek, amelyekben írásban kell válaszolniuk.

Egyrészt felesleges teher gyakorlatilag csupán kérdésekből és üres vonalkázásból álló nehéz könyveket cipelniük. Másrészt ezekbe a könyvekbe írni sem olyan egyszerű: vastagok és erősek; ahhoz, hogy írni tudjanak bele, még a könyvvel is birkózniuk kell szegényeknek. Igénytelenségre nevel, mert ezekbe a sorokba nem lehet elfogadhatóan írni. Ha írni kell, hát ott a füzet; arra való tudniillik.

Ezeket a könyveket, feladatlapokat száműzni kellene az oktatásból; sok gyermek ebben az életkorban még nem képes összeszedett, jól megfogalmazott és szépen leírt mondatokban válaszolni. Nem a válasz okoz gondot, hanem a fogalmazása, amelyre másodikban még nem is tanítják őket. A diszlexia egyik okozója lehet a sok feladatlap, amellyel a kicsit lassúbb gyermek a megadott idő alatt nem tud megbirkózni.

A számonkérés legyen szóbeli. Egy olvasmány tartalmáról sokkal könnyebben beszámol a gyermek, mintha ugyanazt le kellene írnia. Persze egyszerűbb és kényelmesebb kiadni a feladatokat, de a személyes kontaktus, a óra menetének asszociatív, mesélős felépítése sokkal fontosabb volna. Ha munkafüzet helyett élőszóban beszélik meg a feladatokat, azt a gyermek is megérti, akinek ez nehezebben megy. Ilyenkor a pedagógus számára is egyértelművé válik, kik azok, akiknek a feladat megoldása, a válaszadás problémát okoz. Újra lehet értelmezni a kérdést, vagy a gyermek számára differenciált feladatot adni.

A javítás legtöbb esetben úgy történik, hogy megállapítják a helyes választ; akinek nem jó, aláhúzza. A kijavításra sem idő, sem hely nem marad. Így a gyermek nem is tudja, miért volt rossz a válasz. Gyakori, hogy a gyermekek egymásnak húzzák alá hibát. Ilyenkor csak akkor szembesül a hibákkal, ha a könyvét visszakapta. Semmit nem ért abból, amit aláhúztak.

Ha szóban kérik a válaszokat: fejlődik a gyermekek szókincse, kifejezőkészsége; megtanulnak véleményt alkotni. S mert a megbeszélés szóban történik, nincs beírás, nem kell a hibáit nézni; amelyek növelik kudarcait és csökkentik önbizalmát.

Ezek a munkafüzetek leszoktatják a gyermeket az élő beszédről, olyan írásbeli válaszokat várnak el tőlük, amelyek rontják anyanyelvük használatát.

Régen mindent megtettek a pedagógusok, hogy a gyermekek ne használjanak egyszavas válaszokat; szép kerek mondatokban feleljenek. A kész munkánál a pedagógus kénytelen elfogadni a minősíthetetlen betűformákat, a helyesírási hibákkal zsúfolt mondatokat; javításra nincs mindig lehetőség.

A legnagyobb problémát tehát azon pedagógiai elv megsértése jelenti, ami hajdan alapkő volt a gyermek önbizalmának megőrzésében:

Hibás szöveg javítatlanul sem a táblán, sem a gyermek füzetében nem maradhat.

Az agy éppúgy rögzíti a rosszat, mint a jót; s megtörténik a keveredés; miközben az is rögződik, hogy ő valamit nem tud. Ezért nem adtunk régen szeptemberben füzetet; a bevésett, otromba kis vonalkák ne legyenek addig a szeme előtt, amíg a füzet be nem telik. Írólapokat használtunk, hogy szabadon, kötetlenül, negatív értékelés nélkül gyakorolhasson. Amikor elővettük a füzetet, már kialakult a finom mozgás; már megértette: mit és miért ír ide vagy oda.

Nem hiszem, hogy ez valóban kényelmes lenne a pedagógusoknak. Bár amíg a gyerek dolgozik, ő pihen; de nincs az országban olyan naiv pedagógus, aki ne tudná: ezért a néhány perc pihenőért sokszoros árat fizet akkor, amikor megjelennek osztályában a tanulási zavarok.

A munkafüzeteket el kell felejteni. Engedjük, hogy gyermekeink minél többet használják egyedülállóan csodálatos magyar nyelvünket, legyen önbizalmuk, bátorságuk a feleléshez.

A gyermek célja nem az, hogy megmássza a tankönyv száraz és kietlen feladat-hegyeit. A gyermek rácsodálkozni, megismerni szeretne. Nem kiszabott sorokba sűríteni gondolatait, de merni megszólalni és szárnyalni.

Nem két sorban.

Mit vár az Egyesület a szülőktől?

Többen érdeklődtek, milyen feladat, munka várja őket a most szerveződő egyesületben?

Az egyesület évente egy közgyűlést tart, mikor beszámolunk az elmúlt év eredményeiről és az előttünk álló feladatokról. Az egyesületben logopédusok is működnek, akik a szakmai munkát (előadás, tanácsadás, kiadványok eljuttatása szülőkhöz) elvégzik.

A szülők feladata ebben a munkában az, amit egy szülő megtehet és naponta meg is tesz. Elbeszélgethet a gyermekét tanító pedagógusokkal, a többi szülővel, ismerőseivel az egyesület munkájáról. A legfontosabb munka az tehát, hogy a diszlexiát kihozzuk a gyógyíthatatlan - nyugodj bele állapotából.

Ma a szülők nagy része abban a hitben él, hogy gyermekét végzetes tragédia sújtja, amiből nincs kiút. Pedig, ha megismeri, sok kudarcnak elejét fogja venni. Nem kérjük a szülőktől, hogy gyűlésekre járjanak, de folyamatos tájékoztatást fognak kapni az elért eredményekről és természetesen várjuk javaslataikat, ötleteiket.

A szülők azzal, hogy tájékoztatják környezetüket a problémákról és lehetőségekről, már mindent megtettek. Ez az egyesület a szülők összefogása lesz minden gyermekért.

Mi -szakemberek- a tudásunkat adjuk, hogy az olvasni nem tudó gyermekek számát a pedagógusokkal összefogva a szégyenteljes 25-30%-ról lenullázzuk.

Nem csak diszlexiásoknak

Egy érdeklődő levélben érkezett kérdésre válaszolva: az egyesületbe természetesen nem csak a diszlexiás gyermekek szüleit várjuk. Az egyesület céljai között nagy hangsúlyt fektetünk a megelőzésre.

Egyrészt a célok között közvetlenül is szerepel a szűrések bevezetése, amellyel már az egészen korai zavart is fel lehet ismerni, elkerülve, hogy a gyermek a tanulási zavarral küszködők ördögi körébe lépjen. Szerepel a szülők és pedagógusok felvilágosítása, hogy a jellemző tünetegyüttesek felismerése és javítása még időben megtörténjen.

Másrészt ebből a szempontból a diszlexia rokon a többi tanulási zavarral. A késői felismerés nem csupán a javítás időtartamát hosszabítja meg, de meg is nehezíti azt.

Harmadrészt a tünetek halmozódhatnak és keveredhetnek is, és az olvasási zavar sem feltétlenül jelent diszlexiát. Tipikus, tankönyvi példának beillő gyermek nem létezik.

A tanulási zavar ugyanolyan rögös ösvényt jelent mindannyiuk számára, és a mai oktatási rendszer mindannyiukkal mostohán bánik. Az egyesület legfőbb célja, hogy minél kevesebben lépjenek erre az ösvényre. A szülők csak akkor tudják ezt kivédeni, ha tudják, mivel állnak szemben.

Jelentkezés az Egyesületbe

Az Egyesületbe email-ben lehet jelentkezni adatainak (név, cím, telefonszám, e-mail cím) megadásával.

Az Alakuló Közgyűlés időpontjáról és helyéről a későbbiekben fogunk egyeztetni a tagokkal.

Adatkezelés: A megadott adatokat a Dyslex.hu kizárólag a jelentkezés lebonyolítására fogja felhasználni; azt harmadik személynek nem szolgáltatja ki, hírlevél és egyéb marketinganyagok küldésére nem fogja felhasználni. (A pontos adatok felvétele az Alakuló Közgyűlésen fog megtörténni, ezekkel kapcsolatban az Egyesületi Alapszabály fog rendelkezni.)

Felhívás a Gyermekeinkért Egyesület alapítására

Gyermekeinket segíteni kell; ebben a legtöbbet Önök, a szülők tehetik meg, ha tudják, mi a probléma, s hogyan segíthetnek.

Ahogy az eddigiekben is, a dyslex.hu elkötelezte magát abban, hogy az ehhez szükséges információkat és gyakorlati tanácsokat megadja a szülőknek. Szeretnénk azonban ezt a munkát kiterjeszteni: segítséget nyújtani a tanulók érdekvédelmében, kiadványokat megjelentetni, tanácsadó szolgálatot létrehozni. A célok megvalósítása érdekében szeretnénk egyesületet alapítani.

Talán ez lesz az első olyan egyesület, amely az oktatásban előforduló hiányosságok megoldását a szülők kezébe adja.

Mit jelentenek a tanulási zavarok? Hogyan alakulnak ezek ki? Miért képtelenek ezt megoldani a mai iskolarendszerben? Hogyan segíthetnek a gyermekeiken, hogyan előzhetik meg a diszlexia kialakulását?

Az egyesület küzdeni fog azért, hogy a magyar olvasás- és írástanítás visszatérjen a magyar nyelv sajátosságainak megfelelő hagyományos, hangoztató, szótagoló módszerekhez.

Küzdeni fog azért, hogy megfelelő tankönyvek kerüljenek a gyermekek kezébe; melyek megfelelnek életkori sajátosságainak.

Az egyesület célja, hogy a szülők ismerjék meg a szakszolgálatok (logopédia, fejlesztőpedagógia) működését; részletes és folyamatos tájékoztatást kapjanak. Miért kell a gyermeknek a foglalkozásokon részt vennie? Milyen kezelést kap, mikor fejeződik be, várhatóan milyen eredménnyel?

Szeretnénk elérni, hogy a pedagógusok megfelelő képzést és tájékoztatást kapjanak a tanulási zavarokról.

Az egyesület kiemelt célja, hogy a diszlexia szűrése minden esetben történjék meg a második osztály végén, legkésőbb a harmadik osztály elején.

Az egyesülettel kapcsolatos kérdéseket a fórumban lehet feltenni.

Észrevételeit előre is köszönjük!

Kihívás

[Beszélgetés az integrációról.]

műsorvezető

Mi történik, ha egy osztályban túlsúlyba kerülnek a hátrányos helyzetű, integrált gyermekek, és mondjuk van két-három tehetséges?

igazgató

Hát ez nagy kihívás. Ez nagy kihívás.

műsorvezető

Sok gyermek vált ma iskolát Budapesten...

igazgató

Igen, előfordul, belelapozok a bizonyítványába és látom ez a hatodik iskola. Ezekre a gyermekekre oda kell figyelni, mert ezeknek a szülei azok, akik nincsenek megelégedve az iskolákkal.

Magyar ATV, 2005 szeptember 1.

No mégis, miért nincsenek megelégedve az iskolákkal? (További talány, hogy ezt miért nem kérdezte meg a műsorvezető. Pedig magas labda volt; még rá is volt írva: gyere, csapj le. Amint lényeges kérdésekre terelődne a párbeszéd, azonnal megfagy a szó a mikrofonokban (ahogy az integrációval kapcsolatos vitában is ez történt).

Kedves igazgató úr, drága műsorvezető!

A gyermek például az ilyen esetek miatt vált iskolát: vannak gyermekek, akik nagyon messziről járnak iskolába; ám a buszmenetrendet nem a pedellus úr felügyeli. A matektanárnak azonban különös hobbija van: ő háromnegyed nyolckor, aki bújt, aki nem alapon elkezdi a dolgozatok írását azokkal, akik bent vannak. A távoliaknak a közlekedéshez kell alkalmazkodni, így néhány perccel később ér be a busz. A dolgozatot érkezési sorrendben kezdik el írni, s mikor a többség készen van, a maradékot kiküldi a folyosóra, akik a tornapadon guggolva fejezik be dolgozatot. A tanerő közben az új anyaggal továbbmegy, erről viszont a kintiek rendre lemaradnak.

Íme egy válasz. Ez a szülő elégedtelen az iskolával; az igazgatóval, aki ezt eltűri; a tanárral, aki ezt a luxust megengedi magának. Ő ezért váltott most szeptemberben iskolát.

A nyelvvizsga visszavág II.

Újra meg újra elhangzik ez a mondat: Nem tudtam nyelvvizsgát tenni, nem kapok diplomát. Fiatalok járnak kétségbeesve valamilyen segítségért, hogy diplomájukat az egyébként érvényben lévő törvények szerint nyelvvizsga nélkül is megkapják. (A minisztérium ebben az évben egy szépívű mozdulattal kettévágta a gordiuszi csomót és megoldotta ezt a problémát: az új rend értelmében eleve kizárják a keresett szakokból azokat, akiknek nehézséget jelent megszerezni a nyelvvizsgát; hiszen (több) nyelvvizsga nélkül felvételt sem lehetett nyerni.)

Részlet egy 24 éves fiatalember leveléből:

Azt hiszem a történetnek és 24 évnyi kudarcnak itt a vége. Ha a bürokrácia valamit nem akar, ott nem lehet előbbre jutni. Sajnos a sok utánjárás után újabb utakat kell keresnem.

Első: Bele kell törődnöm, erre és ennyire vagyok képes.

Második: Megpróbálok nyelvi környezetbe kerülni és tizedik nekifutásra talán átengednek, mert felmentést azt nem fognak adni.

Harmadik: El kell fogadnom, hogy a jó Isten ennyi talentumot adott és nem többet. Csak ennyit és ezzel kell megállnom a helyem.

Ez az én történetem, de nem tudom, hogy a sok szülővel hogyan lehet megértetni: gyermeke értékes és időben szerezzék meg számára a segítséget. Ismerek olyan szülőt, aki szégyenli, és minden mással magyarázza a problémát. Ne tegye. Én sem kaptam meg a segítséget. És most nem kapom meg a diplomát. Aki ezt törvényt kidolgozta, vajon el tudja képzelni mit tett velünk?

A diplomát azért -reméljük- meg fogja kapni. A rendelet nem egyértelmű, mert ami úgy fogalmazódott meg, hogy kiadható, az mindig vita tárgya lesz. A rendelet szerint az egyetem rektorának adták a jogot, hogy a szakértői leleteket elbírálja és hatáskörébe vonja a felmentést és a diploma kiadását. A kutya itt van elásva: az egyetemnek nincs szakembere, aki elbírálja a szakvéleményt. Erre nincs is szükség, mert a szakvéleményt igazságügyi szakértő állítja ki. Ezért, ha az igazságügyi szakértő a vizsgálat lefolytatása után igazolja a diszlexia, diszgráfia meglétét, akkor miért olvassa ezt másképpen az egyetem jogásza?

Miért kell a fiataloknak egy őket védő, meglévő rendelet mellett idegileg teljesen összeroppanni, anyagi csődbe juttatni családjukat, a sokadik nyelvvizsgára felkészítő magántanárok alkalmazásával? 2004-ben ezt a törvényt már alkalmazták és debreceni egyetem kiadta a diplomát. Miért kell minden egyetemen újra és újra végigjárni ezt a kálváriát? Miért nem kapnak az egyetemek rektorai egyértelmű utasítást, hogy melyek azok a szakértői leletek, amelyek bemutatása után a diplomát ki lehet adni?

Előtted a küzdés, előtted a pálya, Az erőtlen csügged, az erős megállja... Arany János: Domokos napra

Kedves fiatal! Ne adja fel. Nem azokra kell haragudni, akik most megpróbálják értelmezni a rendeletet, és most várakoztatják. Ön is ezt tenné a helyükben. Azokra haragudjon, akik annak ellenére nem tettek ebben az ügyben semmit, hogy az Ombudsman egy éve folytatja ebben a vizsgálatot. Akik nem látják be, hogy egy rektornak nem az a dolga, hogy olyan ügyekben gyakoroljon méltányosságot, amiben még a jogásza is nehezen igazodik el.

Az oktatási törvény megadja a lehetőséget a részleges és teljes felmentésre. S.J. diplomájáért 2004 januárjában adtuk be az első kérelmet, a diplomát pedig október elsején vette át. Ez alatt sok időt raboltunk el a főiskola igazgatójától, az egyetem rektorától, sok vitát folytattunk olyan igazságügyi szakértőkkel, ahová irányítottak bennünket, bár ők ilyen esetet nem vizsgálhattak. Végül lett kompetens szakértő és szakvélemény is.

Ebben az esetben már van szakértő, és van szakvélemény. Van rendelet, s a minisztériumban szívesen elmondják, hogy megfelelő szakértői vélemény mellett mely pontjai alapján adható ki a diploma. Erről Göncz Kinga miniszterasszony titkársága is tud felvilágosítást adni, hiszen tavaly nyáron a parlamentben szóvá tette Lezsák Sándor képviselő úr a visszatartott diploma kérdését, és ő nagyon pontos választ adott.

Kedves diszlexiás főiskolások!

Jánosnak közel 10 hónapra, többszöri Budapestre utazásra, rengeteg telefonra, levélre, és egy kicsit megtépázott idegrendszerre volt szüksége, hogy diplomáját kézhez vegye, de megérte.

Nincs veszve bármi sors alatt,
ki el nem csüggedett.
Vörösmarty Mihály: Keserű pohár

A gyerek legyen az első

Igen, ez az alapvető kérdés: megérti-e a társadalom, megértik-e a szülők, hogy a gyermekek kiszolgáltatott helyzetben vannak, s hogy nem ők az elsők, hogy éppen azt nem kapják meg maradéktalanul az iskolától, amire leginkább szükségük lehet.
…
Meg kell változtatnunk az oktatás jellegét. Oktatási rendszerünk ma úgy néz ki, mintha egy 1500-as futót az első két körben, négyszázon és nyolcszázon hihetetlenül meghajtanánk.
…
Úgy van, a mi felfogásunk szerint a gyerek legyen az első. A PISA-jelentés is azt állítja, hogy azokban az országokban, ahol az alapkészségtárgyak oktatására hat év áll rendelkezésre, ott sokkal jobban állnak, mint ahol csak négy év. A négy év ugyanis sürget, ezért - akaratlanul bár, de terhelni és hajtani kezdik a gyereket, akár bírja, akár nem. És aki lemarad, az bizony végleg lemarad, míg aztán a rendszer valahol megszabadul tőle. A PISA-jelentés azt állítja, hogy a 15 éves ifjak 48 százaléka olyan fokú szövegértési nehézségekkel küzd - képtelen például felfogni egy használati utasítást -, hogy semmi esélye a munkaerőpiacon. Magyar Bálint a PISA jelentésről

Az Új Ember katolikus lapban megjelent írásom (online is olvasható) és a Magyar Katolikus Rádióban elhangzott beszélgetés után meglepően sokan kerestek meg telefonon, levélben.

Köszönöm az elismerő szavakat. Külön örömmel töltött el, amikor ezt kollégáktól hallottam. Örülök, hogy azokhoz a szülőkhöz is eljutott az üzenet, akik nem interneteznek, s talán úgy hallhattak a problémáról, ahogyan a médiában általában nem esik szó. (Tamás Gáspár Miklós úr válaszát továbbra is várjuk ;)

Nem szólalt meg a kérdésben a Pedagógus Szakszervezet sem pro, sem kontra. S amúgy is, amint a kérdéssel kapcsolatos vita átterelődött volna a politikai oldalról a szakmai kérdésekre a média nem foglalkozott tovább a problémával. A hecckampány véget ért, köszönjük figyelmüket; Következő adásunkban arról lesz szó, hogy a legújabb PISA jelentés szerint Magyarországon már senki nem tud olvasni. Botrány! Kérjük, a kóláspoharakat és pattogatott kukoricás zacskókat a kijárat melletti szemetesekbe helyezzék el; az utolsó néző pegig kapcsolja le a villanyt. Köszönjük.

Külön köszönet tehát az egyetlen újságnak, az Új Embernek, mert szerkesztői fontosnak tartották, hogy a másik oldal is szóhoz jusson. Az egyik országgyűlési képviselő olvasva az írást kedvesen megjegyezte, hogy bizonyára mély vallásosságom miatt védtem meg a püspök urat. Nos, nem a püspök urat védtem meg, hanem az elvet, amit képviselt. Az, hogy ezt egy püspök tette, a vélemény szempontjából másodlagos volt. Bárki tette volna, örömmel üdvözlöm.

Más kérdés persze, hogy ilyen eretnek gondolatokat ki más merne felvállalni?

Dyslex.hu az éterben

A Katolikus Rádióban 2005. július 27-én volt egy rövid beszélgetés az integrációról és a diszlexiáról. A műsorba én is meghívást kaptam :)

A Dr. Veres András úrhoz írt nyíl tlevél más tekintetben is nyilvánosságot kapott, ugyanis nyomtatásban is megjelent az Új Ember katolikus lap július 24-i számában (ujember.katolikus.hu). Örülök, hogy erről a kérdésről és a diszlexiáról olyanokhoz is eljuthat hír, akik nem rendelkeznek internet hozzáféréssel.

A Tamás Gáspár Miklóshoz írt nyílt levelet pedig reményeim szerint sikerült eljutattni a címzetthez, így kíváncsian várom a válaszát.

Nyílt levél Tamás Gáspár Miklósnak

Úgy tűnik Tamás Gáspár Miklós (www.nol.hu/cikk/370889) va­la­mint ér­telmiségiek egy csoportja elég kompetens ahhoz (www.nol.hu/cikk/370803), hogy az integrációval kap­cso­latban felszólaljon (félre)értelmezve a Pöspöki Konferencia levelét, ezért próbáljuk hát visszaterelni a párbeszédet szakmai mederbe.

Kedves Tamás Gáspár Miklós, kedves értelmiségiek!

Amikor az integrációval kapcsolatban Dr. Veres András püspök úr elmondta a Püspöki Konferencia állásfoglalását, mi, akik komoly tapasztalatokkal rendelkezünk a roma gyermekek és fogyatékos gyermekek tanításában, már sejtettük, hogy ebből nagy vihar kerekedik.

Nos, vihar is kerekedett, méghozzá a szó szoros értelemében: Önök felhőbokszolnak.

Az ön püspökei, mon cardinal, arra akarják kárhoztatni a legszegényebbek gyermekeit (közöttük a leglelkesebb, legátszellemültebb katolikus hívőket: a cigányokat), hogy mindörökké szegények maradjanak. Műveletlenek, eszköztelenek, tehetetlenek és kiszolgáltatottak abban a kegyetlen világban, amely talán önnek se tetszik, ám amelyben önöknek van hatalmuk, de nekik nincs, és - ha önök és politikai szövetségeseik kötik az ebet az igazságtalanság karójához - nem is lesz.
Egymás között bevallhatjuk, tisztelt uram: ez csúnya dolog.

Ez természetesen igaztalan. Egyrészt a probléma nem elsősorban abban gyökeredzik, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek romák, vagy sem. Meglehetősen veszélyes és érthetetlen a rasszizmus síkjára terelni a párbeszédet. Másrészt Ön azokat támadja, akik farkast kiáltanak; azokat, akik a nyájat próbálják összeterelni, hogy megóvják a veszélytől. Akik megoldást sürgetnek az integráció több évtizedes kudarcára. Ön következetesen faji szegregációról beszél:

Ön nem tehet püspökeiről és felekezetieskedő politikusairól: ez az ön keresztje. De megszólalhat. Ez az egyház monarchikus szervezeti formájának nagy előnye: önt nem választották, önt nem lehet leszavazni, az ön pozícióját nem veszélyezteti, ha a legnyomorultabb szegényeknek mond jó szót, s ha urambocsá támogatja az oktatási miniszter (aki történetesen liberális: ez a szó elsötétült elméjű honfitársaink egy része számára démonibbnak tűnik föl, mint a náci, de hát ön nyilván nem tartozik közéjük) ebben az egy ügyben példamutatóan bátor és nagyvonalú lépését. Nem gondolja, hogy meg kellene szüntetni a magyarországi közoktatásban a faji szegregációt (ami a világ szégyene)? Mire kötelezik önt a vulgáris előítéletek? Semmire.

Beszéljünk hát a roma gyermekekről. Látni fogja azonban, hogy sokkal összetettebb problémáról van szó. Faji szegregációt kiáltani, tévútra visz.

A roma gyerekek integrációja nem új keletű; az állami oktatásban a roma gyermekek mindig is együtt jártak iskolába a többiekkel; persze ezt régen nem nevezték integrációnak. Ezt az integrációt azonban a társadalom elutasította. Nem azért történt ez, mert a szülők kirekesztőek, netán rasszisták volnának. Roma osztályokat nem indítanak. A roma osztályok kialakulnak. Azért, mert a szülők tökéletesen tisztában vannak azzal, amivel a Önök nem, vagy amit nem hajlandóak tudomásul venni: ti. az oktatási rendszerünk ebben a formában alkalmatlan az integrációra. Nem, nem a roma gyerekek integrációjára alkalmatlan, hanem képtelen kezelni azokat a hatalmas hátrányokat, amelyekkel ezek a gyermekek érkeznek. Nem a gyermek romaságában leledzik a probléma, hanem a hátrányos helyzetében. Ezt kell megszüntetni, nem rasszizmust kiáltva benyomorítani őket egy olyan rendszerbe, amely fogadásukra képtelen.

Képtelen, de erről legkevésbé a pedagógusok tehetnek. Ők, a lehetőségekhez képest mindent megtesznek azért, hogy életben tartsák az oktatás ezer sebből vérző rendszerét. Ők megteszik azt, amit oktatás vezetése nem tesz meg. Nem a pedagógusok, nem a Püspöki Konferencia dolgozik az integráció ellen; hanem a minisztérium és Önök, amint vak doktorként erőltetik az integráció keserű piruláját. Erre a betegségre azonban nem az az orvosság, ha rendeletileg kényszerítik az iskolákat. Ezt a bajt meg kell előzni. Meg kell teremteni a környezetet, a feltételeket, és az integráció meg fog valósulni.

Azzal, hogy a rossz hír hozóját megölik, még nem tesznek semmit. Azaz mégis: ártanak.

Egymás között bevallhatjuk, tisztelt uram: ez csúnya dolog.

Ártanak a roma gyerekeknek, hiszen nem kapják meg azt az oktatást, ami járna nekik, s amely felemelhetné őket kilátástalan helyzetükből. Ha egy pillanatra figyelnének hangjukra, megértenék szavukat. Azonban azzal, hogy a segélykiáltásokat, a problémákat és lehetséges megoldásokat a szőnyeg alá söprik, leginkább csak fenntartják a szegregációt. Ezért álságos a kirohanásuk.

Önök, értelmiségiek tiltakoznak:

A minisztérium semmit nem tett kötelezővé, csupán anyagi támogatással, és az iskolafenntartók önkéntes csatlakozásának lehetőségével ösztönözni próbálta a szegény diákok integrálását, azokba az osztályokba, iskolákba, ahová szerencsésebb kortársaik járnak, hogy mérsékelni lehessen az oktatási rendszerben érvényesülő riasztó mértékű társadalmi szelekciót, és a halmozottan hátrányos helyzetű tanuló kirekesztését elkülönített oktatásást.

Nos értelmiségi-ként azt kell mondanom, ez az a keserű tabletta, amely bár gyógyulást nem hoz, legalább elmondhatjuk, hogy tettünk valamit. Azaz inkább semmit.

A minisztériumnak kötelezővé kellene tenni, hogy minden gyermek járjon óvodába. Az átkosban, ha egy hetet mulasztott orvosi igazolás nélkül, az apát szigorúan megbüntették. Azoknál a családoknál, ahol fennállt a veszélye annak, hogy a segélyre szánt pénz a kocsmába köt ki, azt ruhacsomagban kapta a gyermek. Esetleg a segélyek megvonásával lehetne szankcionálni, esetleg további juttatásokkal segíteni a családokat azért, hogy gyermekük rendszeresen járjon az óvodába.

Előkészítő osztályokat, fejlesztő csoportokat kellene szervezni (ilyenek ma is működnek a halmozottan beszédhibás gyermekek részére, sőt logopédiai osztályok is vannak ahová beutalóval kerülnek a gyermekek). Az előkészítő osztály elég lenne arra, hogy az óvodai nevelés során még megmaradt hátrányokat korrigálja. Ekkor felkészülhetne a gyermek az iskolára. E nélkül viszont olyan feladat elé állítják, amit még segítséggel is alig fog megoldani. Nem sajnálják őket feláldozni a vak hit oltárán?

A fejlesztő csoportban, ahol pedagógusként dolgoztam, járt a felemelt kvóta. A belépésem előtt már nyolc éve működött ez a csoport, de ebből a pénzből egy fillért sem látott. Mikor kértem, az volt a válasz, hogy ezek a pénzek nem címkézve jönnek, benne vannak az intézmény költségvetésében.
Nos, amíg ezek a pénzek belemennek az intézmény költségvetésébe, és ott vannak a csoportok a hiányos eszköz és játékállománnyal, addig nehéz eredményt elérni.

És ugye a pedagógusok sem a legjobbak közül kerülnek ki. Kérem, értelmezzük az előbbi mondatot, majd döbbenjünk meg. Pedig Önök írták:

Kutatások bizonyítják, hogy ezekben az osztályokban, iskolákban lényegesen alacsonyabb a pedagógusok átlagos képzettsége, szakmai felkészültsége,...

Hogy? A pedagógusképzésben is szegregálnak? Vannak alacsonyabban és magasabb szakmai színvonalon képzettek? Ők nem azokból a könyvekből tanulnak, nem azokon a gyakorlatokon vesznek részt, külön vizsgáznak? Talán más diplomát is kapnak? Nem járnak a kötelező továbbképzésekre?

Tehát így köszönjük meg mindazon pedagógusoknak, akik eszközhiánnyal küszködve nap mint nap áldozatos és kilátástalan munkával küzdenek a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekért. Bár, inkább ne is tanítanának. Írnák fel nagy, szép kerek betűkkel a táblára: integráció. Ez varázsszó. Majd megold mindent, ha már tanítani úgy sem tudnak a felkészületlenek, ejnye.

Tamás Gáspár Miklós úr nem beszél az értelmileg sérült gyermekek integrációjáról, noha erről is szót kell ejtenünk. A félreértelmezett és erőltetett integráció itt is meghozza mérgező gyümölcsét. Az értelmileg sérült gyermekek pont emiatt nem kapják meg a nekik törvényben biztosított speciális nevelést, oktatást. Nyugaton ez nagyon jól működik. írta Magyar Bálint miniszter úr. Valóban. Ahol integráció van, ott van a főállású gyógypedagógus, aki a speciális oktatást elvégzi. Ott van a gyógytornász, aki a mozgáskoordinációt javítja, ha szükségeltetik. Ott van a főállású pszichológus, aki elvégzi a reá eső feladatokat. És hazánkban?

Szegregációt kiáltunk, miközben az oktatásban olyan szegregáció zajlik, amiről azonban sehol sem esik szó: ez a diszlexiások elkülönítése.

Magyarországon bizony szegregálódnak azok a gyermekek, akik ép értelműek (esetenként kifejezetten tehetségesek), de valamilyen tanulási problémával küszködnek. Az oktatási törvény kimondja, hogy a rehabilitációt az iskolában kell megoldani. Azonban mégis külön helyezzük őket diszlexiás osztályokba. (Egy rövid gyűjtés után a következőket találhatjuk: 25 általános iskolában vannak diszlexiás osztályok; 9 gimnázium fogadja őket; 11 óvodában végeznek diszlexia prevenciós foglalkozásokat.)

Az Erzsébetvárosi Esélyek Háza Gyermek munkacsoportja május 11-én tárgyalta a tanulási zavarokkal kapcsolatos teendőket. Ebből az alkalomból egy kérdőívet készítettünk. A felmérés nem reprezentatív, de jól jellemzi a diszlexiások helyzetét:

Kérdés:
Kitől értesül a szülő gyermeke problémájáról? 60 %: a szülő figyel fel rá.
Hogyan tájékozódik a diszlexiáról? 71 %: egy másik szülőtől.
Az iskolában ki foglalkozik vele? 89 %: senki nem foglalkozik vele.
Magánúton kap kezelést: 60 %
Teljes javulás: 19 %

Természetesen ennél több kérdést tettünk fel, de ez is elég ahhoz, hogy ezeknek a gyermekeknek a gondjait érzékeljük. A magyar fiatalok 25-30 %-a funkcionális analfabéta. Ahogy Önök írják, így kerül ki az iskolából. Vajon miért történhet meg, hogy nyolc év alatt sem tanul meg elfogadhatóan írni olvasni? Ma még általános szűrések sincsenek, hogy képet kapjunk arról, hány gyermeket is érint ez a súlyos probléma. A minisztérium a beérkezett statisztikákra hivatkozik. A statisztikában azonban csak az van benne, aki az iskolában valamilyen kezelést kap.

Értük miért nem kong a harang? Őket miért lehet szegregálni? Miért nem tartatják be a törvényt, hogy az iskolában oldják meg a diszlexia javítását? Miért lehet egy országban olyan törvényt hozni, hogy a tanítás helyett felmentjük a gyermeket? A közoktatási törvényünk azt mondja egy magyar gyermeknek: neked nem kell anyanyelveden megtanulni írni, inkább felmentünk. Ne tanulj idegen nyelvből egy szót sem, ülj csendben az órán, de a diplomádat csak akkor adjuk ki, ha nyelvvizsgát teszel. Ezt helyesnek tartják? Helyesnek tartják, hogy bár egy évvel ezelőtt tele volt a média azzal a hírrel, hogy harcot indítottunk a nyelvvizsga hiánya miatt visszatartott diplomákért, senki nem szólalt meg? Ombudsmani vizsgálatot kértünk, és ez a vizsgálat jelenleg is folyik. (A diplomát nyolc hónapi harc után végül megkapta a jogos tulajdonosa.)

A miniszter úr hangoztatja, sok a felesleges tananyag és felfokozott a tempó. Miért nem csökkentik? Ki tegye meg, ha nem Önök?

Kedves miniszter úr!

Ön nem tehet értelmiségieiről és politikusairól: ez az ön keresztje. De megszólalhat. Ez a minisztérium szervezeti formájának nagy előnye: önt nem választották, önt nem lehet leszavazni, az ön pozícióját nem veszélyezteti, ha a legnyomorultabb szegényeknek mond jó szót, s ha urambocsá támogatja Dr. Veres András ebben az ügyben példamutatóan bátor és nagyvonalú lépését.

Végezetül álljon itt egy 16 éves diszlexiás lány vallomása saját magáról:

Sokat, nagyon sokat, sokkal többet tanulunk, mint mások. Amikor azok szórakozni mennek, mi fejlesztőre rohangálunk. Minket soha nem dicsérnek meg, nem kapunk jutalmat. Ma még megtűrnek a többiek között, de majd külön osztályokba zsuppolnak bennünket. Lehet hogy kapunk egy szép S betűt is, hogy selejt. És azután?

Jeneiné Fenyvesi Erzsébet
logopédus
www.dyslex.hu
e-mail: info@dyslex.hu

A Püspöki Konferencia és az integráció

A Népszabadság 2005. július 8.-i számában kivonat jelent meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia integrációt érintő állásfoglalásából.
- Nol.hu július 8.,
- Nol.hu július 9.,
- Nol.hu július 11.

Az ügyből azóta kisebb vihar kavarodott. Magyar Bálint miniszter úr sajnálkozását fejezte ki a Püspöki Konferencia véleményével kapcsolatban. Daróczi Gábor miniszteri biztos szerint a Veres András püspök úr nem ismeri az esélyegyenlőség fogalmát, vagy nem úgy értelmezi, ahogy azt szokás.

Nem kívánom megvédeni sem a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia állásfoglalását, sem Veres András püspök urat, csupán kevés kiegészítést szeretnék adni. Az integrációról lehet vitatkozni, de egy olyan országban, ahol a tehetséges, diszlexiás gyermekeket sem tolerálják az iskolák (sorra nyílnak a diszlexiás osztályok, vagy felmentik őket), miről is beszélünk tulajdonképpen?

Ennek szellemében íródott ez a nyílt levél Veres András püspök úrhoz. Az olvasóink számára a levélben bizonyára ismerős részek is lesznek, ahogyan a levél egy kis összefoglalása az oldalnak.

Tisztelt Veres András püspök úr!

Önnek igaza van. Az integráció eme formája, amit itt bevezetni kívánnak, ismét egy olyan hamvába dőlt kísérlet, mint megannyi, amivel az elmúlt évtizedekben gyermekeinket boldogították.
38 évet töltöttem a gyógypedagógiában, s bizony igaz volt, hogy hátrányos helyzetük miatt rengeteg ép értelmű roma gyermek került a gyógypedagógiai osztályokba.

Még a hetvenes években járhattunk, amikor már a Gyógypedagógiai Főiskola tanára, Lányiné dr. Engelmayer Ágnes ezzel a témával kezdett foglalkozni. Hogyan lehetne visszahelyezni az általános iskolai oktatásba azokat a gyermekeket, akik a velük való hatékony foglalkozás eredményeként a második év végére felzárkóztak, s kinyíltak, mint a tubarózsa? A helyzet sajnos az volt, hogy a tananyag különbsége miatt a harmadikos gyermeket még a második osztályba is nehezen tudtuk volna visszahelyezni. Ha emlékezetem nem csal, ezen gyermekek felzárkóztatására írta Meixner Ildikó a Játékház c. könyvcsaládot, amit ma nagyon helytelenül az elsős gyermekek olvasás és írás tanítására használnak.

Vegyük sorra:

1. Roma gyermek integrációja.

Az integráció kevéssé törődik a hátrányokkal, amivel gyermek elindul. Majd kiképezik a pedagógusokat, majd elvégezheti a tanító térítésmentesen a Gyógypedagógiai Főiskolát (idézet Pokorni Zoltán miniszter úr a gyógypedagógia száz éves évfordulója alkalmából tartott beszédéből).
A mai iskolarendszer még a logopédiai foglalkozások elvégzésére sincs technikailag felkészülve. Én rendszeresen az orvosi szobában tartottam a foglalkozásokat, mert ilyen helyiségeket nem építettek az elmúlt évtizedekben.

Azonban tegyük fel: van helyiség, kiképezték a pedagógust. Mire? Arra, hogy ebben a rohanó tempóban képes legyen felzárkóztatni azt a gyermeket, akinek ismeretei a világról talán nem kevesebbek, de merőben mások, mint amit az iskola elvár?

Mennyi időt kap erre? Heti egy-két-három órát? S addig? Addig ott kell élnie a többi gyermek között, akikkel sem a közös témát, sem a közös tempót nem találja meg.

Amíg előkészítő osztályokat, vagy a kötelező óvodai nevelést nem vezetik be, ezeket a gyermekeket nagyon nehéz helyzetbe hozzák. A mai iskola nem toleráns. És ez nem azon múlik, hogy a pedagógust ilyen vagy olyan ötletekkel, képzésekkel látják el.
Az előkészítő osztályokat, roma iskolákat nem azért kell létrehozni, hogy kirekesszék őket a társadalomból. Azért kell létrehozni, mert a cigányság évezredes kultúrával, hagyományokkal, foglalkozásokkal rendelkezik, amelyeket meg kell őrizni. Tanulják meg nyelvüket, őrizzék hagyományaikat. Nincs itt a társadalommal semmi baj. Oláh Ibolya, Gáspár László országos versenyt nyertek. Persze akad előítélet is, ahogyan erre sokan életmódjukkal, viselkedésükkel sajnos okot is adnak; de a többség tisztességes életet él, ahogy a társadalom többsége sem kirekesztő velük szemben.

Ma hazánkban van német, horvát, szerb, amerikai, angol, s még sok egyedi iskola. Beleértve a különböző egyházi iskolákat is. Vajon miért van joga az összes kisebbségnek saját iskolához, csak a cigánygyereknek nincs? Miért kényszerítik olyan helyzetbe, amit megoldani még segítséggel sem képes? (Tudjuk, akad erre is példa; de mégis zsigeri a tiltakozás a roma iskolák ellen.)

Mégis, mit várunk el a nyitott szemű, tudásra váró kis gyermektől?

2. Értelmileg sérült gyermekek integrációja.

A magyar gyógypedagógia több mint 100 éves múltra tekint vissza. Világhírű. Több, mint 140 ország oktatási szakembereivel van intenzív kapcsolta. Módszertana kimunkált. Gyógypedagógusaink kiválóan képzett szakemberek, akik élethivatásul választották a sérült gyermekek nevelését, segítését.
Itt nem hajszolják a gyermekeket különböző anyanyelvünktől idegen módszerekkel. Itt a mindennapok küzdelme az, hogy a gyermek minél többet tudjon, s legyen képes eligazodni az élet dolgaiban. Nos, ezt a gyermeket, akiért összefog a speciális iskolában egy egész tanári kar, most áthelyezzük az általános iskolába. Integráljuk.

A következő történeteket nem én találtam ki:

Magyar Televízió Fogadóóra c. műsorában az egyik (a közérthetőség kedvéért nevezzük régi nevén) kisegítő iskola igazgatónője büszkén nyilatkozik: Tőlünk is integráltak négy gyermeket, de annyira szerettek bennünket, hogy valamennyien visszajöttek. Kedves Riporter Úr! Legközelebb tessék megkérdezni a gyermekeket, miért jöttek vissza?

A Rákospalota Közösségi Televízióban tudósítottak egy konferenciáról, amely az integrációról szólt: az egyik budai iskola igazgatónője mondta a következőket: Mi nyitottak vagyunk. Van nálunk olyan osztály, ahol (és itt felsorolt három különböző fokban sérült gyermeket) a tanítónő azt mondta, ez már nem is tanítás, hanem szervezés. Döbbenten hallgattam; nem értettem, mire büszke? Arra, hogy van egy osztálya, ahol a tanítónő ahelyett, hogy igyekezne színvonalasan tanítani, újabbnál újabb ötleteket kénytelen bevinni munkájába, s azon tipródik, hogyan kösse le azt a három gyermeket, hogy ne zavarják az órát? Mert a gyógypedagógus csak hetente kétszer megy ki az iskolába.

Kinek használ ez? A sérült gyermek nem kapja meg a neki járó speciális nevelést, oktatást; az egészségesek nem tudnak figyelni, mert ezek a gyermekek nem bírják ki a negyvenöt percet úgy, hogy velük nem foglalkoznak: elkezdik szórakoztatni magukat. Ha a tanítónő velük is foglalkozik, a többi gyerek türelmetlen lesz és ők zavarják meg az órát. A gyerekek már csak ilyenek.

A gyereket lehet integrálni, de a gyerek nem tudja magát integrálni.

A 80-as években a Gyógypedagógiai Főiskola óvodai részen dolgoztam, ahol a legtöbb gyerek dawn szindrómás volt. Mivel a gyakorló óvoda új volt, minden külföldről hazánkba érkezett delegáció nálunk kötött ki. Itt hallottam először amerikai csoporttól az integrációról.

Náluk ez így működött: ahol integrált gyermekek voltak, abban az iskolában volt főállású gyógypedagógus, aki az ismereti órákon kivitte, és saját anyagát tanította meg a gyermekkel. Volt főállású gyógytornász, aki ha szükség volt rá, speciális fejlesztést biztosított a gyermeknek. Volt főállású pszichológus, aki végezte a maga dolgát. Ehhez megvolt úgymond a pénz, a paripa és a fegyver.

...
A diszlexiás gyermekek képességei esetenként átlagon felüliek. Esetleg a nagy tempót nem bírták; s az is lehet, hogy két hétig betegek voltak, és elmaradt a felzárkóztatás. A gyermek bekavart: téveszti a betűket, ezért gond van az olvasással, a helyesírása értékelhetetlen. Amikor a probléma nyilvánvalóvá válik, megindul a hajsza (persze először felmentik, hogy ne kelljen a problémával foglalkozni).

Nos, ezt a jó képességű, tehetséges és rövid idő alatt javítható problémával küszködő diszlexiás gyermeket nem integráljuk.

Ki érti ezt? A magyar közoktatási törvény azt mondja egy magyar gyermeknek:"neked nem kell megtanulni anyanyelveden írni"! Felmentik idegen nyelvből az általános iskolában, a középiskolában, tehát soha nyelvet nem kell tanulnia, de a diplomát nem adják ki, amíg nem teszi le a nyelvvizsgát.
A diszlexia az olvasás kálváriája. A szülő nem tud mást tenni gyermekével, mint kiveszi és elviszi az iskolából. S gombamódra szaporodnak a diszlexiás osztályok, ahová a szülő kimenekíti gyermekét, mielőtt az teljesen elveszítené hitét önmagában és a világban. Őket miért lehet szegregálni, elkülöníteni társaiktól?

Mélységesen egyetértek a Püspöki Konferencia véleményével (noha csak részlete olvasható az interneten). Én pedig itt vagyok a tudathasadásommal, mert miközben az integráció ellen emelem fel szavam, azt követelem, a diszlexiásokat ne üldözzék el az iskolákból.

A diszlexia érdekes kérdés az oktatásban: ha pénz jár érte van, ha javítani kell, nincs. Íme az ördögi kör: az iskola pénzt kap értük, tehát nem érdeke, hogy bármit is tegyen. A logopédus végzi a dolgát, neki végképp nincs ebben szava. A tanítók nagy része nem is tudja, mivel áll szemben, mert nem tanították meg neki. A minisztérium, s vele együtt mi is várjuk az Ombudsman vizsgálatának eredményét.

A hivatalos statisztikák szerint a 15 és 25 év közötti fiatalok 25-30 %-a funkcionális analfabéta, ami azt jelenti, a betűket ismeri ugyan, de nem érti meg, amit olvas. A szülők végső elkeseredése hozta azt a döntést, hogy létrehozzuk a Gyermekeinkért szülőszövetséget, és a szülőket tanítjuk meg arra, hogyan segítsék gyermeküket, hogy ne essen bele ebbe a csapdába.

Önöket sok támadás fogja érni, de az igazság, a józan ész az önök oldalán van. Köszönöm türelmüket és sok sikert kívánok:

Jeneiné Fenyvesi Erzsébet
logopédus
www.dyslex.hu

Integráció az iskolában

A fórumban felmerült az iskolai integráció, s bár ezzel kapcsolatban tervezek egy átfogóbb bejegyzést, álljon most itt pár gondolat.

Az integráció -abban a formában, ahogy Magyarországon megvalósul- sérti a sérült gyermekek jogait, mert nem kapják meg a számukra törvényben előírt speciális oktatást és nevelést. Az utazó pedagógus heti néhány órában aligha képes elvégezni azt a munkát, amelyet kollégája folyamatosan végez a speciális iskolában.

A gyógypedagógia százéves jubileumán Pokorni miniszter úr azzal köszöntött bennünket, hogy bejelentette az integrációt, ami a gyógypedagógia fokozatos ellehetetlenítését jelenti. Azt mondta, minden tanítónőnek lehetőséget ad, hogy térítésmentesen elvégezze a gyógypedagógiai főiskolát. :/

Magyar Televízió fogadóórájában nyilatkozik az egyik speciális iskola igazgatónője: Tőlünk is integráltak négy (vagy öt, ebben már nem vagyok biztos) gyermeket, de három hónap múlva mind visszajöttek, mert annyira szerettek bennünket. (Később a műsor készítője velem is készített riportot, amelyben véleményemet kérte a fogadóóra c. műsorról.)

Nos, a riporter megkérdezhette volna a gyermekeket is: Miért jöttetek vissza? Vajon mit élhettek át ezek a gyermekek, amíg szüleiktől kikönyörögték, hogy vigyék vissza régi iskolájukba?

A Rákospalotai Közösségi TV egyszer közvetített egy nevelési központban tartott konferenciáról. Egy budai iskola igazgatónője elmondta: A mi iskolánk befogadó, nyitott iskola. Van nálunk sérült, mozgássérült, gyengénlátó. (elnézést, ha tévednék, de biztosan három különböző problémás gyermeket említett.) Majd így folytatta: Az ott tanító pedagógus meg is jegyezte; itt már nem is a tanítás a gond, hanem a szervezés. (nem szószerinti idézet, de a lényeg ez volt.)

Amikor egy pedagógusnak az lenne a legfontosabb feladata, hogy egyre jobb módszereken és differenciált feladatokon törje a fejét, azon tipródik, hogy mivel is kösse le azokat a gyermekeket, akik az órába érdemben bekapcsolódni nem tudnak. Különben elkezdik magukat szórakoztatni, akadályozva ezzel az érdemi munkát. Így nem csupán a sajátos nevelési igényű gyermekek érdekei sérülnek, hanem a többi 25 gyermeké is, akiket nem tud a pedagógus a szervezés gondjai miatt hatékonyan tanítani.

Az integráció tehát nem jó a gyermekeknek, nem jó pedagógusnak, de jó a szülőnek, mert nem kell a kerület túlsó végébe hordani a gyermekét. Jó az igazgatónak, mert megtelik az iskola, jön értük a megemelt összeg.

Az integráció hívei azzal érvelnek, hogy nagyon körültekintően járnak el a kiválasztott gyermekek esetében, s ez bizonyára így is van. A magyarázat azonban egy kicsit sántít, hiszen már a diszlexiás (épértelmű, jó képességű) gyermekek is nagyon kilógnak a mai iskolarendszerből. A sérült gyermeket integráljuk, de a tehetséges, épértelmű gyermeket szegregáljuk: diszlexiás osztályokba zsuppoljuk őket.

Így megy ez.

Kérdőív - lezárás

Májusi felmérésünk lezárult, köszönjük a válaszokat! A felmérést szeretnénk rendszeressé tenni (évi két alkalommal), hogy a témával kapcsolatos változásokat nyomon tudjuk követni, és az eredményekkel segítséget tudjunk nyújtani a kutatóknak, szakembereknek és a döntéshozóknak. A részletes eredmény -a válaszadók szöveges megjegyzéseivel kiegészítve- hamarosan elkészül és felkerül az oldalra.

S még egyszer, köszönet mindenkinek a válaszokért!

Jogszabály a felmentésről

Eszter említette a fórumban, hogy nem mindenhol teljesen tisztázott: ki, és mi alapján adhat a felmentést. És igaza van ;)

1993. évi LXXIX.törvény a közoktatásról. 30§.

(8) Abban a kérdésben, hogy a gyermek, tanuló beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzd vagy sajátos nevelési igényű, a nevelési tanácsadó megkeresésére a szakértői és rehabilitációs bizottság dönt.

(9) A sajátos nevelési igényű tanulót, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulót - jogszabályban meghatározott munkamegosztás szerint - a szakértői és rehabilitációs bizottság, vagy a nevelési tanácsadó szakértői véleménye alapján - a gyakorlati képzés kivételével - az igazgató mentesíti egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és a minősítés alól. Ha a tanulót egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből mentesítik az értékelés és minősítés alól, az iskola - az e törvény 52.§- ának (7) bekezdésében, valamint (11) bekezdésének c) pontjában meghatározott időkeret terhére - egyéni foglalkozást szervez részére. Az egyéni foglalkozás keretében - egyéni fejlesztési terv alapján - segíti a tanuló felzárkóztatását a többiekhez. Az alapműveltségi vizsgán és az érettségi vizsgán az érintett tantárgyak helyett a tanuló - a vizsgaszabályzatban meghatározottak szerint - másik tantárgyat választhat. A tanuló részére a felvételi vizsgán, az osztályozó vizsgán, a köztes vizsgán, a különbözeti vizsgán, a javítóvizsgán, az alapműveltségi vizsgán, illetve az érettségi vizsgán, a szakmai vizsgán biztosítani kell a hosszabb felkészülési időt, az írásbeli beszámolón lehetővé kell tenni az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszköz (írógép, számítógép) alkalmazását, szükség esetén az írásbeli beszámoló szóbeli beszámolóval vagy a szóbeli beszámoló írásbeli beszámolóval történő felváltását.

A helyzet -egy fajta- értelmezése a következő:

A gyermek tanulási zavarával kapcsolatban (mármint, hogy diszlexiás-e) a nevelési tanácsadó javaslata alapján a szakértői bizottság dönt (mármint a törvény szempontjából értelmezve).

Ezek után -a jogszabályban meghatározott munkamegosztás szerint- vagy a nevelési tanácsadó, vagy a szakértői bizottság véleményezheti a felmentést, amelyről az igazgató dönt.

A gyakorlatban tehát nem csoda, hogy a szakemberek nem tudják a jogszabályt egységesen értelmezni. Így tehát a felmentések ügyében a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottsághoz kell fordulni, ők kötelesek megnézni a gyermeket, és ha szükséges, a felmentést megadni. Elvben nem tagadhatják meg.

Még futunk köröket ;)

A törvény teljes szövege letölthető innen pdf-ben: 1993. évi LXXIX.törvény a közoktatásról (figyelem: 800 Kbyte!).

Olah Action

Mostanában meglehetősen nagy a médiafelhajtás ezzel a játékkal kapcsolatban. Érdekes, hogy míg a játék felbolydulást szít, addig a romák helyzetével érdemben nem igazán foglalkozik a média. (Bár, legalább napirenden van a kérdés; nem is tudom, esetleg szükség volna egy Dyslex Action-re, hogy felfigyeljenek a diszlexiásokra? Csak vicceltem, felejtsék el ;)

A kérdés lényege tehát elsiklik; még akkor is, amikor erre szomorú apropót ad a Moszkva téren leszúrt fiú esete. Tüntetéssel azonban nem igazán lehet eredményt elérni; hiába a nemes cél, ha közben gellert kap a golyó és minden visszafelé sül el.Tüntetéssel legfeljebb egy ellentüntetést lehet kiprovokálni, eredményt nem. S persze hiába is reklámozzuk a toleranciát, az évszázados beidegződést nem lehet egy perc alatt átprogramozni.

Mit tehetünk? Hogy a cigányság (romaság (?); google: cigányság: 38700 találat, romaság: 214 találat) mit tehetne, az nagyjából tudható, de előírni bármit is - botorság volna. Ugyanígy, a többség számára sem érdemes transzparensekre festeni a tolerancia eszméjét - nem működik ugyanis.

Pedig tenni lehetne (és kellett is volna már régen), mégpedig leginkább az iskolákban: a felemelkedéshez a legfontosabb hely az iskola volna.

A mai iskolarendszer azonban képtelen kezelni a teljesen eltérő szociális, kultúrális közegből, eltérő felkészültségi szinttel érkező romákat; ahogy képtelen kezelni a diszlexiás gyermekek helyzetét is. A daráló bedarál mindenkit, aki kicsit is más.

A cigányság lehetelen helyzete, s persze a rasszizmus is, mind újratermelődnek; ahogy a diszlexia is. Ott a szomszédjukban, az általános iskolában.

Ombudsman

A fórumban már többször szó esett az Ombudsmanhoz beadott vizsgálati kérelemről. Álljon hát itt a kérelem rövidített változata. A kérelmet két témában, 2004. július 7-én nyújtottam be:

1. A diploma visszatartása

A diszlexia az olvasás, a diszgráfia az írás zavara, s a kettő együtt igen gyakori. Egy diszlexiás fiatal a magyar nyelv szabályait egyénre szabott segítség nélkül nem, vagy csak nagyon nehezen sajátítja el. A nagy nehezen megtanult szabályokat pedig nem tudja alkalmazni; a helyesírás a legtöbb esetben alig, vagy nehezen minősíthető. Nem érzékeli az ékezeteket, helytelenül használja a toldalékokat, a helyesírás egyéb szabályait értelemszerűen alkalmazni képtelen. Feltehető a kérdés, hogyan jutnak el mégis az érettségiig és a főiskola elvégzéséig?

Ez részben annak tulajdonítható, hogy többségükben jó képességű fiatalokról van szó, akik hallás útján sok mindent megtanulnak. A felső tagozatosok egy része ma is úgy tanul, hogy a szülők felolvassák neki a leckét. (A kötelező irodalom ebben az esetben a szülőknek adott házi feladat.)

Ezek a fiatalok tudnak olvasni, de az olvasás technikai része annyira leköti az energiájukat, hogy a tartalomra már nem képesek figyelni. A diszlexia nem értelmi képességhez kötött; vannak közöttük kiváló, tehetséges fiatalok, akik az életben remekül megállják a helyüket. Megállják, ha megkapják a lehetőséget.

A másik ok, ami miatt képesek elvégezni a főiskolát, az lehet, hogy hihetetlen szorgalommal és kitartással rendelkeznek. Egyet azonban sem a képesség, sem a szorgalom nem képes pótolni: felnőtt korukra is megmarad a nyelv szabályait, rendszerét érintő káosz a fejükben. Hogyan várjuk el egy fiataltól, aki a saját anyanyelvében is képtelen eligazodni, hogy egy számára idegen nyelven tegye ezt meg? A diszlexiások nyelvi képtelenségét a törvény is elismeri; ezért kapnak kedvezményt a vizsgákon.

Azonban mire jó ez a kedvezmény? Arra, hogy diplomák tucatjai legyenek visszatartva, mert a diszlexiás fiatal a nyelvvizsgáját nem képes letenni. Akinek enyhe a diszlexiája és időben megkapta a megfelelő segítséget, még átcsúszik a vizsgán. De az a fiatal, akinek diszlexiájával érdemben nem foglalkoztak, -sőt, sok esetben nem is tudja, hogy mi a problémája- az írásbeli nyelvvizsgát képtelen letenni. Olyan ez, mintha egy mozgáskorlátozottól azt kérnénk, ne a 400 métert fussa le, csak a 100 métert. Egyetlen métert sem fog lefutni.

Jelenleg 9 diplomáról tudok, amelyet visszatartanak. Nem állítom, hogy valamennyi diszlexiás fiatalra vár. Egyről azonban biztosan tudom: Suga János a Nyíregyházi Egészségügyi Főiskolát végezte el.

Az interneten olvasott írásaimból ismert problémájára, hiszen annak idején a Szabolcs megyei faluban nem volt logopédus, aki felismerte volna tanulási nehézségének okát. Megkezdtük a kálváriát a diplomáért. Minden, a diszlexiára vonatkozó vizsgálatot elvégeztek, s az eredmény kétséget sem hagyott afelől, hogy a gyermekkori diszlexia tünetei ma is fennállnak.

2004. június 28-án ült össze a Fogyatékkal Élő Hallgatók Ügyeit Intéző Bizottság. Természetesen elutasították; a hatályos jogszabályok alapján nem is tehettek mást. (Az OM. állásfoglalása mellékelve.)

Ez a jogszabály véleményem szerint kirekesztő; derékba töri pályájukat, több éves erőfeszítésüket semmissé teszi. (A megbeszélések során én is kaptam megjegyzést: nem kellett volna őket felvenni. Igaz is, de akkor szegényebb lenne a világ Einsteinnel, aki szintén diszlexiás volt.)

Ha elismeri a törvény, hogy a diszlexiát egy nyelvtanulási akadályozottság kíséri, akkor ez a jogszabály felmentést kell adjon azon fiataloknak, akik szakértő által bizonyítottan diszlexiások. Egyetértek azzal, hogy szigorításra szükség van; különben sokan erre hivatkozva szeretnék megúszni a nyelvvizsgát.

Kérem tehát olyan vizsgálat lefolytatását, amely megállapítja, hogy Magyarország felsőoktatási intézményeiben hány diplomát tartanak vissza?

A visszatartott diplomák tulajdonosai közül hányan vélik magukról, hogy diszlexiások? Mivel szűrések nincsenek, ezeket a fiatalokat nem küldték vizsgálatra, feltehető, hogy nem is tudják, mi az oka sikertelen nyelvvizsgáiknak. Kapják meg a lehetőséget az igazságügyi szakértői vizsgálatra. Amennyiben a vizsgálat bebizonyítja, hogy a sikeres nyelvvizsgát a diszlexia akadályozza, úgy kapjanak felmentést.

Ezek a fiatalok nyelvvizsga nélkül is értékes tagjai társadalmunknak. Egy átgondolatlan jogszabály olyan kedvezményekkel próbál segíteni, amelyet nem tudnak igénybe venni. Kérem szíveskedjék javasolni a jogszabály módosítását!

2. A diszlexiás gyermekek helyzete a mai oktatási rendszerben

A diszlexiás gyermekek túlnyomó része problémáját abban az iskolarendszerben szerezte, amelyik azután ezzel gonddal magára hagyja. A segítség, amit ezek a gyermekek kapnak, nem megfelelő, nem hatékony, nem a diszlexia javítására, hanem a felmentésre irányul. Látjuk, hogy ennek milyen szomorú következményei vannak.

A magyar oktatási rendszer válságban van. Ott, ahol a fiatalok 25 %-át funkcionális analfabétának tartják (a betűket ismerik, de az olvasást eszközként használni nem tudják), ott komoly gondok vannak. Azt viszont nem tudjuk, hogy ezek közül vajon hány fiatal szenved diszlexiában és hányan vannak, akik nem voltak elég szorgalmasak.

Nem tudjuk, mert diszlexiára a sokszori kérés ellenére sem rendelték el a szűrést. A minisztériumból azt a választ kaptam, a statisztikák rendben vannak. Amely kijelentés meglehetősen érdekes, hiszen amit nem mérnek, arról nehéz bármiféle statisztikát készíteni.

A diszlexia javítható (ezt saját tapasztalatom alapján bizton állíthatom). De csak kizárólag egyéni foglalkozás keretében. Most a diszlexiát logopédusok vagy fejlesztőpedagógusok javítják. Azonban sem a logopédusnak, sem a fejlesztőpedagógusnak nincs lehetősége egyéni foglalkozásra.

Azok gyermekek, akik beszédhibásak, vagy megkésett beszédfejlődésűek voltak, bekerülnek a logopédus csoportjába, mert diszlexia veszélyeztetettek. Ezekkel a jó szándékú pedagógusok megpróbálnak legjobb képességük szerint foglalkozni. Azonban képzeljünk el egy csoportot, amelyben van beszédhibás, megkésett beszédfejlődésű és diszlexiás; s ezek után elképzelhetjük a velük való differenciált foglalkozást. Ehhez talán nem szükséges kommentár.

Azonban a diszlexiaszűrés hiánya azt eredményezi, hogy azok a gyermekek, akik egyik csoportba sem tartoznak, talán nem is találkoznak a logopédussal. Ma több, mint százezerre teszik a diszlexiás gyermekek számát. Szűrés nincs, ezért ennél pontosabbat nem tudhatunk.

A kollégák nagyon keményen és tisztességesen dolgoznak. Nem rajtuk múlik, hogy munkájuknak kevés az eredménye. Ezt az eredménytelenséget bizonyítják a sorra nyíló diszlexiás középiskolai osztályok.

Kívánatos volna, hogy meginduljon a szakemberképzés, legyenek diszlexia központok, hiszen az iskolában történő javítás a jelek szerint nem hozta meg a kívánt eredményt. Mindez persze még csak vágyálom, de a szűrést mielőbb el kell kezdenünk.

A szűrés segítségével pontos választ kaphatnánk a következő kérdésekről:
- Hány gyermek érintett a tanulási zavarokban?
- Az országon belül milyen a területi elosztásuk?
- Mely módszerrel tanuló osztályokból kerül ki a legtöbb diszlexiás gyermek? (Mely módszert kell tehát száműzni az oktatásból.)
- A probléma rendezéséhez hány szakember szükséges, s milyenek a javítás egyéb erőforrásszükségletei (tanterem, eszközök, stb.).

Kérem, javasolja a szűrést! És ne fogadja el, hogy ezen a téren minden rendben van. Semmi sincs rendben. Ha rendben lenne, nem lennének diszlexiás osztályok, és nem harcolnánk a főiskolákban visszatartott diplomákért.

Köszönettel:
Jeneiné Fenyvesi Erzsébet
logopédus

A beadványhoz kapcsolódik, hogy Suga János 2004. október 1-én megkapta diplomáját. :)

Vitaindító

Ez az összefoglaló az Esélyek Házában 2005. május 11-én elhangzott vitaindító rövidített változata; tartalmazza kérdőívünk rövid (harmadidős) értékelését, s bár még így is hosszú egy kicsit, azért talán nem lesz tanulság nélkül való.

---

Téma:
A tanulási zavarokkal küzdő gyermek helyzete a mai oktatási rendszerben.

(A bevezetőben elhangzott egy rövid összefoglaló a tanulási zavarokról, de ezekről részletesebb leírás már olvasható a dyslex.hu-n.)

Abban -úgy vélem- egyetértünk, hogy ezeket a problémákat kezelni kell; a gyermekek segítséget várnak. Hogyan kezeljük most a diszlexiát? Lássuk:

Az olvasási zavarok kezelését a logopédusnak kell végezni, akinek a feladata elsősorban a beszédhiba javítása (az oktatási törvény azonban kimondja, hogy ennek a problémának a kezelése is az ő feladatai közé tartozik). Mivel azonban a beszédhibás gyermekek a legtöbb esetben megtöltik a csoportot, a diszlexiások közül sokan kiszorulnak a kezelésből. Kiszorulnak azért is, mert ha nem voltak beszédhibásak, a szűrések hiánya miatt nem is tud róluk a logopédus. A javítás így a fejlesztőpedagógusokra és a magántanárokra marad, akik megpróbálják az évekig tartó és kevés eredményt felmutató kezelést befejezni.

A kezelés alapját leginkább a Meixner Ildikó által kidolgozott és bevezetett módszerek alkotják. Természetesen külföldről is számos fejlesztő program kerül az országba.
A problémát sajnos az okozza, hogy ezekkel a módszerekkel a javítás nagyon elhúzódik. Szülő és gyermek egyaránt belefárad; s gyakori, hogy nem hozza meg a kívánt eredményt. Budapesten és a nagyobb városokban a szülők még csak-csak megtalálják azokat a helyeket, ahol hosszabb-rövidebb idő alatt segítenek a gyermeken. Vidéken ez már koránt sincs így.

A kérdéssel kapcsolatban megkérdeztük a szülőket. Készítettünk egy kérdőívet, amit az interneten mindenki számára elérhetővé tettünk. Természetesen az ilyen felmérések az oktatásban még gyerekcipőben járnak; a szülők közül kevesen használják az internetet, még kevesebben mernek véleményt nyilvánítani, féltik gyermekeiket. Ezért ezt nem tekinthetjük széles körű, országos felmérésnek; de az eredmények -sajnos nem meglepő módon- összecsengenek, s ha kicsiben is, de jelzik az országos helyzetet:

A kérdések:

Hogyan értesül a család a felmerülő gondokról?

• A tanító hívja fel a figyelmet rá: 29 %
• A szülő figyel fel rá: 60 %
• Szűrésen derül ki: 11%

Honnan tájékozódik a diszlexiáról?:

• Pedagógustól: 25%
• Egy másik szülőtől: 71%
• Szakirodalomból (internet, könyvek): 4%

Ki küldi vizsgálatra a gyermeket?:

• Tanító: 4%
• Logopédus: 14%
• Fejlesztőpedagógus: -
• A szülő saját kérésére: 72%

Hol történik a tanulási zavar kezelése?:

• Iskola: 11%
• Nevelési Tanácsadó: 29%
• Magánúton: 60%

Az iskolában logopédus vagy fejlesztő pedagógus foglalkozik vele?:

• Logopédus: 7%
• Fejlesztőpedagógus: 4%
• Senki nem foglalkozik vele: 89%

Egyéni vagy csoportos foglalkozáson vesz részt?:

• Egyéni: 68%
• Csoportos: 32%

Mennyire eredményes a kezelés?:

• Gyakorlatilag eredménytelen: 19%
• Részleges, valójában nagyon nehezen olvas/ír/számol: 62%
• Teljes javulás: 19%

Mennyi idő múlva látszik meg az osztályzatain, hogy a javulás elkezdődött?:

• Pár hónap: 32%
• Fél év: 7%
• 1 év: 7%
• Évek múlva: 19%
• Nincs számottevő javulás: 35%

Számomra a helyzet döbbenetes voltát az mutatta, hogy:
- 89 % az iskolában semmilyen segítséget nem kap.
- 60 %-nál a szülő figyel fel rá és keresi a megoldást.
- csak 25 % kap a pedagógustól tanácsot és segítséget.
- 35 %-nál semmilyen javulás nem következett be.

(Az Ombudsman országos vizsgálatot végez. Kíváncsian várjuk, a két vizsgálat eredménye mennyire hasonlít egymásra, vagy miben fog különbözni.)

A szülőktől beérkezett szöveges javaslatok hűen tükrözik a problémákat. A válaszokból csak azokat a részeket emeltem ki, amelyek szinte minden hozzászólásban megjelentek, tehát akár általánosnak is mondhatóak.

- Már az óvodában kötelezővé kellene tenni a szűrést, és a veszélyeztetett gyermekek részesüljenek prevenciós foglalkozásban.

- Vissza kellene térni a hagyományos olvasás- és írástanításhoz. Vissza kell fogni a tempót, amellyel a gyermekeket hajszolják a tananyag elsajátítására.

- Az első osztályos tankönyvekben ne legyen fél oldalnál hosszabb mese. A betűk méretei feleljenek meg az elsős gyermekek igényeinek. A normál betűs, sűrű sorok, a nehezen olvasható történetek nem fogják sem az érdeklődését felkelteni, sem az olvasást megszerettetni.

- Az általános iskolai tananyagot mérjék a gyermek életkori sajátosságaihoz, befogadóképességéhez. Évek óta hallják a szülők a tananyag csökkentését, de nem történik semmi.

- Szervezzenek több, kisebb létszámú osztályt, ahol a tanító több gondot fordíthat a lemaradó gyermekekre.

Az oktatási törvény kimondja, ezeket a problémákat az iskolai oktatás keretében kell megoldani. A diszlexiás gyermekek nagy része szerzett diszlexiával küszködik, ami a mai oktatási rendszer terméke.

- Az értékelésre sok a panasz. Miközben nem nyújt segítséget a probléma kezeléséhez, elvárható lenne, hogy méltányolja a gyermek igyekezetét. Különösen a helyesírásnál sok a gond. Az osztályzás nem egységes, és nem veszi figyelembe a gyermek problémáját. Nagyon durva az az osztályzás, ahol öt hibáért már egyest adnak. Sajnos, a gyermek önmagához mért javulása nincs értékelve. Ha csökken a hibaszám, az éppen úgy elégtelen, mint amikor sok volt. Csak a követelmény számít, aminek ő nem tud megfelelni.

- A pedagógusok hozzáállása gyakran kifogásolható. Legyen felelősek a munkájukért. Dicsérjék is a gyermekeket. A diszlexiás gyermek is kreatív, sok egyéb téren jól teljesít, de ezeket nem értékelik, nem kap dicséretet.

A pedagógusképzésben be kellene vezetni a felvételinél az alkalmassági vizsgát; a képzésbe be kellene vonni a tanulási zavarok részletesebb ismertetését. Ha a szülőnek kell észrevenni, ott nagy a baj.

- A feladatlapos könyvek nem könnyítik meg a gyermekek életét. Egy diszlexiás, diszgráfiás gyermeknek nagyon nehéz írásban megfogalmazni és leírni a választ. Különösen akkor, ha az idő erre minimális.

- Sok a panasz a tollbamondás tempójára. Nagyon gyorsan diktálnak a tanárok és a szöveg többszöri elismétlése nem segíti a diszlexiás gyermeket. Sok esetben (mivel őt az írás technikai része is leköti) azt hiszi, új mondatot mond a pedagógus, és újra elkezdi leírni. Ilyenkor már be van programozva a kudarc, mert a leírt szöveg értelmetlenné válik.

A felmentéseknél -bár a törvény egyértelműnek látszik,- elég nagy a bizonytalanság. Nem egyértelmű, mikor és hogyan értékelje a tanár az írásbeli munka alól felmentett gyermeket:
- Van, ahol fel van mentve, de ezt az osztályzásnál nem veszik figyelembe.
- Van, ahol a szünetben kell felelnie abból, amiből az órán társai a dolgozatot írták. Ebből komoly bonyodalom származhat, mert ha kifutnak az időből, a tanár nem felelteti.

A felmentés nem egyéb, mint meglépni a probléma elől - írja az egyik szülő. A magyar közoktatás az elmúlt századokban mindig megtanította a gyermekeket írni, olvasni.

Az még a kisebbik baj, hogy szégyenkeznünk kell, mert egy generáció harmada nem képes a saját anyanyelvén írni, olvasni. Ha szégyenkezünk, hát szégyenkezünk. De ezek a gyermekek mindeközben rengeteg kudarcot gyűjtenek be. Idegileg, lelkileg, önérzetükben mélyen sérülnek. Bezáródnak előttük olyan pályák, amelyekre rátermettek és örömmel végeznék. Miért nem sajnálja senki ezeket a gyerekeket?

Egy 16 éves lány így fogalmaz:

Sokat, nagyon sokat tanulunk. Sokkal többet tanulunk, mint a többiek. Mikor azok szórakozni mennek, mi fejlesztőre rohangálunk. Később külön osztályba terelnek, soha nem dicsérnek meg. Ma még járhatunk a normálisokkal, de diplomát nem kaphatunk. Lehet, hogy jelvényünk lesz: egy szép színes "S" betű - selejt?

Én döbbenten állok a kialakult helyzet előtt. Gyermekek ezrei mennek naponta fejfájással, szorongással az iskolába; s ülnek izzadó tenyérrel a padokban.

A probléma meg van oldva. A logopédus, fejlesztőpedagógus ott az iskolában. Miközben persze azt, hogy ezen a téren bármi is meg lenne oldva, azért senki sem hiszi el.

A logopédus sem hiszi, hiszen nem kap időt egyéni foglalkozásra. A gombamódra szaporodó diszlexiás osztályok a bizonyítékai annak, hogy ezen a téren sok a tennivaló. Most, amikor az integráció korszakát éljük, elég furcsa helyzet áll elő. Integráljuk a roma gyermekeket, nagyon helyesen. Integráljuk a fogyatékos gyermekeket (bár véleményem szerint ezzel végzetes hibát követünk el a fogyatékos gyermekkel szemben).

Ezzel szemben mit teszünk a tehetséges, jó képességű diszlexiás gyermekekkel?
- Külön osztályokat, iskolákat nyitunk számukra.
- Felmentjük őket. Eddig csak idegen nyelvet nem kellett tanulniuk, ma már az írás alól is felmentjük.

A diszlexiás gyermeknek nem felmentésre, nem külön iskolára, nem külön osztályokra van szüksége; hanem jó pedagógusokra, akik megtanítják írni-olvasni.

Befejezésül egy TV műsorból idéznék. Juszt László műsorában köszöntöttek egy idős tanító nénit. Elmondta: hosszú pályafutása alatt arra a legbüszkébb, hogy nem volt egyetlen diszlexiás tanítványa sem. Ő mindenkit megtanított írni, olvasni. Én, neki adnám a legmagasabb kitüntetést. Legyen feltétele a jó munka elismerésének az, ha osztályában minél kevesebb a tanulási zavarokkal küszködő gyermek. Egy vidéki körzeti orvos így fogalmaz: Ez ma a magyarság súlyponti kérdése.

A diszlexia az oktatásnak is súlyponti kérdése.

---

Az ülésen elhangzott kiegészítő javaslatokat az Esélyek Házában foglalják össze és csatolják majd a szülők kéréseihez, továbbítva a két minisztérium felé. Köszönöm mindenkinek, aki segített a kérdőív kitöltésével. A vitaindítóval kapcsolatos hozzászólásokat a fórumban várjuk.

Köszönet

Mindenkinek nagy-nagy köszönet a kérdőívre adott válaszokért! :)

A kérdőívet május 31-ig lehet kitölteni, természetesen név nélkül. Az eddig is szép számmal érkezett íveket átnézve, feltűnik bizonyos kérdésekre adott válaszok egybecsengése. Amit természetesen sejthető volt, de így statisztikailag is szembesülni vele, mégiscsak szívbemarkoló.

A vélemények rovatba (amit bár nem kötelező kitölteni) rendkívül érdekes és értékes válaszok születtek. Örülünk, hogy leírják és megosztják tapasztalataikat.

Köszönöm !

Kérdőív

Sokat beszélünk róla, hogy nehéz előrelépni a diszlexiás gyermekek ügyében. Most talán alkalom nyílik rá, és ehhez az út egy kérdőív kitöltésén keresztül vezet ;) Pár hónappal ezelőtt meghívást nyertem Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda - Erzsébetvárosi Esélyek Háza - Gyermekek Munkacsoportjába. A Munkacsoport május 11-i ülésén a tanulási zavarokkal foglalkozik.

Összeállítottunk egy kérdőívet, amelyben az Önök tapasztalataira és véleményére vagyunk kíváncsiak.

A kérdőívre 2005. május 31-ig várjuk a válaszokat; értékelését a későbbiekben eljuttatjuk az érintett minisztériumoknak, a témával foglalkozó intézményeknek, szakembereknek.

Minden, a kérdőívvel -és témával- kapcsolatos véleményt és megjegyzést köszönettel veszünk. Az Esélyek Háza közvetlen kapcsolatban áll a minisztériumokkal, így reméljük, komoly változásokat tudunk elérni.

Kérjük, az alábbi rövid kérdőív kitöltésével segítse a diszlexiás gyermekek ügyét. Ha egy kérdésre nem szeretne válaszolni, bátran kihagyhatja.

A kérdőívhez kattintson ide: kérdőív a diszlexiáról.

A sajtóközlemény pdf formátumban letölthető innen (a mérete 95 KByte).

Kérem, szánjanak rá pár percet. Köszönöm.

Pihenni is engedd...

Úgy döntöttünk, hogy a húsvétot pihenéssel, üdüléssel töltjük. Be is fizettünk egy utat Egyiptomba. Ötödikes gyermekünknek tananyag, gondoltuk, összekötjük a kellemest a hasznossal. Választanunk kellett: vagy elvisszük a kiadott leckét, és a piramisok árnyékában megcsinálja; vagy vállaljuk a már megszokott "lusta vagy" jelzőt. Vállaltuk. A lustát is, az egyest is. :(

Nagyon keveset tudunk kimozdulni, mert hétvégére is bőven kap leckét. Ott van a kötelező irodalom, a vers, amire hétközben már sem ideje, sem energiája nincs.

A napköziben megírom a leckét, ezt a tanítónéni ki is javítja, de a tanulással soha nem vagyok kész. Amikor hazamegyünk, anyuval vagy apuval leülünk tanulni. Mivel az olvasás nagyon lassan megy, nem is értem mindig, amit olvasok; s van amikor nyolc órakor is a könyv mellett ülünk.

Én járok sportolni, ezért nem vagyok napközis. Hazamegyek és nekiállok a leckének. Nem mindig vagyok kész időre, ilyenkor edzés után fejezem be.

Van amikor anyuval együtt sírunk, mert nem megy az olvasás, nem tudom megoldani a számtant se."

A tanár a hibás, hogy hétvégére sok leckét ad? A diák, mert rossz módszerrel tanul? A szülő, mert sok programot zsúfol a rövidke délutánba? Tulajdonképpen mindegy is; erre később már senki sem fog emlékezni. A gyötrődéssel és szenvedéssel töltött gyermekévek azonban még sokáig fogják kísérteni álmainkat.

Kedves Eszter!

Örülök a fórumra írt levelének. Sokakat meg fog döbbenteni az írása. Engem (sajnos) nem. Hiszen pont ezek a tapasztalatok késztettek arra, hogy elinduljak egy úton és harcoljak a gyermekekért. Pedagógus szívemnek egyik nagy fájdalma, amikor egy elsős kisgyerek ül velem szemben, riadt tekintettel, mert már tudja, vele baj van.

Nincs vele baj.

Ahogy a virágok sem nyílnak egyszerre, mégis valamennyi gyönyörű, a gyermeki értelem sem vezényszóra fejlődik ilyen vagy olyan tempóban. Bízom benne, hogy már szeptemberre elérjük az általános szűréseket, a csökkentett tananyagot és a csökkentett tempót.

Egyetértek azzal, amit az értékelésről ír. A dicséret a legjobb doppingszer, s ezt már a régi pedagógusok is tudták (sőt, ők tudták csak igazán). Egykori tanárom az írás értékelésére úgy tanított bennünket, hogy ha végignézünk a soron, és a sok kis szálkás, kusza betű között van egy, ami elfogadható, akkor a többire ne vesztegessük az időt. Azt az egyet mutassuk meg a gyereknek: Nézd, ez egészen jól sikerült, ilyet próbálj írni! Meglátod, menni fog!

Ez az oldal azért is készült, hogy az oktatási rendszer hiányosságaira, buktatóira felhívja a figyelmet:
- A tanulási zavart önálló problémaként kell kezelni, leválasztani a logopédiáról, a beszédjavításról.
- A szűrések után -a lehető legrövidebb időn belül- a témával foglalkozó szakembereket olyan programmal ellátni, ami behatárolt időn belül átsegíti a gyermeket ezeken a gondokon.
- A szülőket érdemben kell bevonni a munkába. Kapjanak folyamatos tájékoztatást gyermekükről, a munka várható befejezéséről.
- A pedagógusok többsége sokat, nagyon sokat dolgozik. Áldozatos munkájukat minden rendszer hivatásként fogja fel, ezért elfelejtik megfelelően értékelni. :/
Ez anyagi és erkölcsi vonatkozásban is igaz. Ha akadnak közöttük olyanok, akiket Ön is említ, a maradék tekintélyük is elvész, hiszen hajlamosak vagyunk általánosítani.
Bármit is gondolunk, itt több, mint százezer gyermekről van szó. A gyermekeinkről. Értük kongattuk meg a vészharangot.

Statisztika

Böngészgetve oldalunk látogatottsági statisztikáit, feltűnt -az örvendesetesen gyarapodó hazai olvasótábor mellett- a külföldi találatok növekedése. Külföldről elsősorban a környező országokból olvasnak minket, de egészen távolról is érkeznek találatok szép számmal. :)
Visszajelzések eddig leginkább csak Magyarországról érkeztek, de kíváncsian várjuk a külföldről olvasók tapasztalatait, kérdéseit is.

Fórum a dyslex.hu-n

Elindult hát. A felső menüből elérhető fórumunk mindenki számára nyitva áll.

A diszlexia nem csupán a gyermekeket sújtja, de nagy gondot okoz a pedagógusnak és végtelen fájdalmat a szülőknek. Az Ombudsman kérésemre vizsgálatot folytat az országos helyzetről.

Segítsük munkáját és könnyítsük meg saját sorsunk pár gondolattal, véleménnyel, tapasztalattal. Tisztelettel kérek minden szülőt, pedagógust, gyermeket, akinek a diszlexia gondot okoz, pár sorban ossza meg velünk a fórumban. Nem kérünk személyes adatokat, nem kérjük az iskolák címét. Nem szeretnénk megbántani senkit, csak felhívni a figyelmet egy rendezetlen és súlyos problémára.

Milyen lehetősége van a pedagógusnak, hogy ezekkel a gyermekekkel differenciáltan foglalkozzon? A logopédus, pedagógus tud-e egyéni foglalkozást biztosítani? Önök mit tudnak tenni gyermekükért? Gyermekek, hogy érzitek magatokat? Milyen segítségre lenne még szükségetek? Ne féljetek, itt most nem a helyesírás a lényeg, sokkal fontosabbak a gondolataitok, érzéseitek.

Az oldallal kapcsolatos bármilyen kérésnek, kérdésnek helye van a fórumon. Mire kíváncsiak részletesebben? Írjanak! Minden hozzászólást, véleményt előre is köszönök.

Elsősök

Elsőosztályosok (részlet)

Mikor először mennek iskolába
Szívűkben bűvös áhitat terem,
Kitárul nékik a mesék világa,
Hol betűk nyílnak kéklő tengeren Keszhelyi Zoltán

Valóban kitárul a mesék világa? Milyen a jó elsőosztályos tankönyv? Miért nem tanul meg olvasni oly sok gyerek ma az iskolákban? Miért nem szeretnek olvasni? Miért nem értik az olvasott szöveget?

A jó elsőosztályos tankönyv elsősorban szép. Nagy hívóképekkel csalogatja a betű a gyermeket. A betűk jól méretezettek, az oldalon sok kép, mindegyikben ott bújkál a tanult betű. Csak meg kell keresni. Lehet versenyezni: mondjuk ki hangosan, hol halljuk?. Amikor már két betűt össze lehet kapcsolni, akkor ilyen szavakat talál: le, lé, lő, ló, elé, alá, lili, lali. Persze vannak ott értelmetlen szótagok is, de nem okoznak gondot. Azokat is kiválogatják, ami nem jelent semmit. Az oldal valamelyik részében írott betűkkel szerepel néhány szó.

Vörös Imréné Olvasókönyvében (Büchler Júlia, Gémesy Tiborné, Szentmártony Gusztávné) a hármas egység tökéletes. A nyomtatott szöveg, az írott szöveg és a kép kapcsolata, amely öszeköti a nyomtatott szöveget az írott változatával és a hozzáillő képpel. Ha nem érti, amit olvasott, azt azonnal észrevesszük; több időre, esetleg többszöri olvasásra van szüksége.

Az apró kis történetek folyamatosan hosszabbodnak, a betűk kisebbednek, de még mindig nagyobbak a normál könyvek betűinél. Ennek még a második osztály első félévében is így kell lennie. No persze ezzel lassabban haladunk, de valójában ez a cél. Megfelelő időt adunk a betűk rögzítésére, differenciálására, a betűk kapcsolására és az olvasott szöveg megértésére.

Ha a gyermek betűismerete hiányos, bizonytalan, akkor téveszteni fogja őket. Nem fogja érteni az olvasott szöveget, vagy csak nagyon lassan silabizálva fogja olvasni. Mire a mondat végére ér, nem emlékszik az elejére.

Bizony, bizony itt rakhatjuk le az alapjait annak a tanulási zavarnak, amik később megkeseríti az oktatásban részt vett örök hármas életét: a szülőét, a pedagógusét, de legjobban a gyermekét: a diszlexia alapjait.

Az első osztályban találkozik a gyermek azzal az érzéssel, hogy neki feladata van; ezt a feladatot értékelik, dicsérik vagy elmarasztalják. E kettő aránya határozza meg későbbi, egész iskolai pályafutását.

Manapság, mintha a dicséret egy kicsit kiment volna a divatból. A diszlexia javítása közben a város és az ország különböző részéből érkező füzeteket nézve, üdítően hat egy szép, tudod te ezt jobban is, ügyes voltál beírás.

Ha szép, ott egy odadobott L (láttam); ha pedig rendetlen, az szinte mindig ott van különböző kifejezésekkel részletezve. A dorgáláshoz több a türelmünk; pedig a dicséret a legjobb doppingszer.

A jó elsőoszályos könyv nem zsúfolt. Rendkívül riasztó és ijesztő a kisgyermek számára az apró betűvel, hosszú szövegekkel teleírt oldal. Azt az érzést kelti benne, hogy ez úgysem sikerül. Nagyon sok, nagyon nehéz.

Abba kellene hagyni a kísérletezést a gyermekeink egészségével, idegrendszerével. Nem szégyen visszatérni a régi jól bevált módszerekre.

Amikor egy elsős kisgyermeket -aki egyébként iskolaérettnek találtatott, és felkészíttetett az óvodában- a tanév második felében már orvoshoz, pszichológushoz kell vinni, az közös bűnünk és közös felelőségünk. Ott meg kell vizsgálni az olvasókönyvet, a módszert, és a tempót, amivel az osztálynak a tanterv szerint haladnia kell (ne kenjünk mindent a pedagógusra), a napközi rendszerét, és az otthoni gyakorlást.

Az elmúlt évtizedek alatt sok változás történt, a gyermekekhez is sokkal több információ jut el a körülvevő világból; de gyermekek maradtak. Az agyuk befogadóképessége, a tanulás folyamata, a tanult ismeretek rögzítése és felidézése nem haladt együtt a számítógépek fejlődésével.

Ők gyermekek. Akik szeretnék megérni azt a gyermekkort, ami nekik jár. Életkori sajátosságaiknak megfelelő szép könyveket, jókedvű tanítási órákat, sok-sok játékos gyakorlattal.

S az év végére meg fognak tanulni olvasni. Mi is megtanultunk. Ki gyorsabban, ki lassabban; de megtanultunk. Ki-ki a saját tempójában, a csupa mese olvasókönyvből.

Diszlexia, nyelvvizsga, diploma?

2004. január

S. J. Nyíregyházán az interneten böngészik. A főiskolát elvégezte, de diplomát nem kapott, mert nyelvvizsgáját nem tudta letenni. Többszöri nekifutás, magántanárok sora, de hiába. S most itt ül, és döbbenten olvas egy írást, amit akár róla is írhattak volna. Azt, hogy diszlexiás lett volna, soha senki nem mondta, logopédusról csak hallomásból tudott.

Megkeresi az írás szerzőjét. A remény halovány, az esély kicsi, de nekivágunk megszerezni a diplomát. A diszlexiás gyermekeknek és fiataloknak a törvény kedvezményt ad, amikor az idegen nyelv tanulására kerül sor. Részlet a jogszabályból:

A felsőoktatási alapképzési szakok képesítési követelményeiről szóló 77/2002 (IV.13.) Korm. rendelet 8.par.-a lehetővé teszi, hogy - a külön jogszabályban meghatározott eljárásban - a felsőoktatási intézmények saját hatáskörében részlegesen, vagy teljesen felmentsék a fogyatékossággal élő hallgatót az államilag elismert nyelvvizsga követelménye alól.

A diszlexiás hallgatóknak adható mentességről a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről szóló 29/2002. (V.17.) OM rendelet 10.par.-a rendelkezik, mely szerint a diszlexiás hallgató részleges felmentést kaphat a B típusú /írásbeli/ nyelvvizsga letétele alól, amennyiben nem képes a C típusú nyelvvizsga írásbeli követelményeinek teljesítésére. A fogyatékosság megállapítására, annak mértékét igazoló szakvélemény kiadására a beszéd és más fogyatékos hallgatók esetében igazságügyi szakértő jogosult.

2004. február 5.

Az Egyetem a beadott kérelemre válaszul közli a fenti feltételek teljesítését. A szakvéleményt az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet adja ki.

2004. február 8.

Pszichológiai vizsgálat. Ma Magyarországon egyetlen diplomának sem feltétele a pszichológiai vizsgálat, amit kétszer is megcsináltatott. Noha erre írásban a főiskola nem kötelezte, a vizsgálati eredményt elfogadták, tanulmányozták.

2004. február 20.

Megérkezik az Oktatási Minisztériumból a fent említett 29/2002-es jogszabály.

2004.február 28.

Logopédiai vizsgálat, amit a főiskola nem fogad el.

2004. március 8.

Újabb kérelemre megérkezik az OM válasza. Csak az írásbeli vizsga alól kaphat felmentést.

2004. március 30.

Levél az Országos Orvosszakértői Intézetből: A vizsgálatot csak igazságügyi szakértő végezheti el.

2004. április 15.

A Budapesti Igazságügyi Orvosszakértői Intézetben nincs olyan szakember, aki a diszlexia, ill. diszgráfia vizsgálatára képes és jogosult lenne.

2004. május 4.

A második pszichológiai vizsgálat elvégzése.

2004. május 6.

Az ELTE Gyógypedagógiai Főiskolai Kar Gyakorló Gyógypedagógiai Szolgáltató Intézmény Gyakorló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság kijelölt szakembere elvégzi a vizsgálatot. A vizsgálat igazolja a gyermekkori kezeletlen diszlexia maradványtüneteit, amelyek az idegen nyelv megfelelő színtű elsajátítását nem teszik lehetővé. Kérjük a szakértői lelet figyelembevételét, és a hatályos jogszabályoknak megfelelően méltányossági alapon a diploma kiadását.

2004. május 27.

Igazságügyi gyógypedagógus -pszichológus- szakértői lelet és vélemény Nyíregyházáról. A rektor úr a Kari Bizottságra bízza a döntést.

2004. július 2.

A Kari Bizottság meghozza döntését. Elutasítja a kérelmet, nem veszi figyelembe a benyújtott leleteket és a diploma kiadásának feltételéül az A típusú szóbeli vizsga letételét javasolja szabni.

2004. július 7.

Az áldatlan helyzet tisztázása és megoldása, a diszlexiás gyermekeknek a szervezett segítségnyújtás, a szűrések bevezetése érdekében az Országgyűlési Biztoshoz fordultam. A beadványt valamennyi parlamenti párt frakcióvezetőjének és Dr. Szili Katalinnak az Országgyűlés elnökének is elküldtem. A beadvány mellé azonos tartalmú levelet csatoltam, kérve támogatásukat, hiszen a felnövekvő nemzedék sorsa, nem egyetlen pártnak, de valamennyinek szívügye kell legyen.

A Rektor úr újra megvizsgálta a különböző szakvéleményeket és meghozta végső döntését. A diploma kiadásának elbírálását saját hatáskörébe vonta, és úgy döntött, hogy a benyújtott szakértői leletek alapján a diploma kiadható.

S.J. 2004. október elsején ünnepélyesen átvette diplomáját. Köszönjük.

---

Köszönöm Dr. Szili Katalinnak az Országgyűlés elnökének hogy válaszában nemcsak támogatásáról biztosított, de jó tanácsokkal is ellátott. Köszönöm Herényi Károly úrnak, hogy levél helyett a személyes beszélgetést választotta, és megvitathattuk az oktatás időszerű problémáit. Köszönöm támogatását. Köszönöm Kuncze Gábor úrnak, hogy messzemenően egyetértett kérésemmel és támogatta valamennyi javaslatomat. Köszönöm Lendvai Ildikónak, hogy eljuthattam az MSZP pedagógusainak tanácskozására, beszélhettem Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter asszonnyal, aki a diszlexiás gyermekek helyzetét legfontosabb feladatai közé sorolta. Végül megköszönöm a FIDESZ megkésett válaszát, és támogató szándékát. Október 6-an örömmel vettem kézhez levelüket, mert így remélhetem, hogy a szakemberek segítségével, a parlamenti pártok támogatásával, a diszlexiás gyermekek ügye megnyugtatóan rendeződik. Köszönöm, hogy a média képviselői közül többen is átérezték ennek fontosságát és a nyilvánosság elé vitték a diploma és a diszlexia ügyét. Köszönöm N. Kósa Juditnak (Népszabadság), Sáling Gergőnek (origo.hu), Klub Rádió munkatársainak és a Magyar Televízió Híradójának segítségét. A Danubius rádiónak, az RTL Klubnak, hogy felvették a napi hírműsoraik közé.

Iskolakezdés

A tanév kezdetén sok szülő és gyermek tölti bizonytalanságban és szorongásban a tanév első napjait. Akik második vagy harmadik osztályba léptek most szembesülhetnek problémáikkal. A bizonytalanság onnan ered, hogy sem a szülő, sem a gyermek nem tudja, mi történik vele, miért kezdődnek már az első napok is kudarccal?

Reméljük, a következő tanév már nem így kezdődik. Az Ombudsman elé terjesztettem kérelmem, melyben az alsó tagozatos gyermekek diszlexiaszűrését kérem. (Első alkalommmal természetesen a felsősöket is, hiszen bőven vannak közöttük is olyanok, akik a diszlexia tüneteit hordozzák.)

Addig is, amíg ez valóra válik, figyeljenek gyermekük tanulási gondjaira:

• betűtévesztés;
• a betűk ismeretének bizonytalansága;
• kórosan lassú az olvasás;
• nem érti meg az olvasott szöveget;
• matematikánál képtelen a szöveges feladatokat értelmezni, a kérdésekre megfelelő szöveges választ adni;
• írásában feltűnően sok a helyesírási hiba;
• rosszul használja, vagy elhagyja a toldalékokat;
• az ékezeteket nem használja, vagy oda is kirakja, ahová nem kell;
• a folyamatosan belépő nyelvtani szabályokat nem érti, ha nagy nehezen bemagolja, nem képes alkalmazni azokat.

Csak azokat a tüneteket igyekeztem felsorolni, amelyek a szülők számára is feltűnnek és felismerhetőek. Ha bármelyik feltűnik, kérjék az iskola logopédusát vagy a Nevelési Tanácsadó szakemberét, hogy nézzék meg a gyermeket, mi okozhatja a problémát? Ennek ismeretében azonnal meg kell keresni a logopédust, vagy a fejlesztő pedagógust, hogy a diszlexia javítása időben megtörténhessen.

Kérjék a szülők, és ne engedjék, hogy bizonytalanságban hagyják Önöket és gyermeküket. Minél korábban kezdjük el a javítást, annál rövidebb ideig tart. Az évek múlásával a hibák rögzülnek, a gyermek lemarad, és nem tudja azt az eredményt elérni, amit képességeinek megfelelően nyújtani tudna.

Kedves Szülők! Ha az önök gyermekének tanulási zavara van, a törvény biztosítja a rehabilitációt. Persze csak akkor, ha tudják, hogy tanulási zavarának mi az oka és a szűrés megtörtént. Ennek a tanévnek a kezdetén csak ott szűrnek, ahol a pedagógus a témában tájékozott, megkéri a logopédust és a szülőt a gyermek vizsgálatára. Ha az Ön úgy érzi, gyermekével gondok vannak, gyenge tanulmányi eredményének az oka nem a lustaság, a szorgalom hiánya, akkor kérjen vizsgálatot!

Javítjuk vagy javítgatjuk a dyslexiát?

A pedagógus látja, a gyermekkel bajok vannak. Jó esetben felismeri a dyslexia tüneteit, s megkeresi az iskola logopédusát vagy a fejlesztő pedagógust. Értesíti a szülőt, aki már eddig is sejtette, hogy problémák vannak, de nem ismerte a kiváltó okokat. A pedagógus, a logopédus és a fejlesztő pedagógus elmondják a szülőnek gyanújukat, s a gyermeket vizsgálatra küldik. A lelet birtokában a szülő újra elmegy az iskolába, ahol megnyugtatják, gyermeke jó kezekben van. Elmondják hetente hányszor kell részt vennie a foglakozáson, ahol a gyermek problémája rendeződik. Rendeződik?

Amit nem mondanak meg:
- Nem kap a szülő tájékoztatást arról, hogy várhatóan mikor jelennek meg az első eredmények.
- Mennyi időre van szüksége a gyermeknek ahhoz, hogy a dyslexia okozta lemaradást behozza, kudarcaitól megszabaduljon, képességeinek megfelelően dolgozzon?

Természetesen most felkapja a fejét valamennyi, ezzel a témával foglalkozó szakember, mondván: ezt nem lehet időre kiszámítani, hiszen minden gyermek problémája egyedi és különbözik a többitől. Valóban, minden gyermek különböző és a dyslexia különböző tüneteit hordozza.

A gyermeknek azonban nincs annyi ideje, hogy évekig járjon logopédiára, minden jelentősebb eredmény nélkül. Márpedig ma ez történik. Évekig járnak a gyermekek a foglalkozásokra, egyre mélyebbre süllyednek a kudarcokba. Elveszítik türelmüket, nemcsak ők, de gyakran szüleik is, a pedagógus is, mert saját kudarcaként éli meg az eredménytelenséget, noha ő mindent megtett, hogy segítsen a gyermeknek.

A gyermeknek nincs ideje. Naponta kell készülnie olyan anyagból, amit nem ért meg, mert olvasása messze alatta van osztálya követelményének. Őt is ugyanúgy osztályozzák nyelvtanból és helyesírásból. Pedig az ékezetek használatát még nem érzékeli, a nyelvtani szabályokat nem érti, de ha bemagolja, akkor sem képes alkalmazni. Hátrányos helyzetű kis állampolgárokról van szó, akiknek a legnagyobb segítséget a majdani felmentések adják. A felmentés persze csak a vizsgán segít, az életben semmit sem jelent. Leendő munkaadóját a legkevésbé sem fogja érdekelni, akármilyen felmentés.

Mire figyeljünk?

Ma az iskolákban és iskolán kívül sokan foglalkoznak dyslexia javításával. Mire figyeljen a szülő, hogy gyermeke mihamarabb rendbe jöjjön? Ha az iskolában kap segítséget, kérjen tájékoztatást arról, hogy egyéni vagy csoportos foglalkozáson vesz részt. Amennyiben csoportos foglalkozásra jár, kik járnak még a csoportba? Itt az a kérdés, hogy a többi gyermek beszédhibás-e, vagy dyslexiás? Ha a beszédhibásokkal jár egy csoportba, készüljön fel arra, hogy az eredmények nagyon lassan és hosszú idő múlva jelentkeznek, hiszen az órát meg kell osztania a szakembernek a beszédhiba javítása, és a dyslexia között. Mindkettő egészen más felkészülést, eszközöket, gyakorlást igényelt. Ha sikerül homogén csoportot létrehozni, amelyben csak dyslexiások vannak, akkor is nagy a lehet a gond. A dyslexiának hatalmas a tünetlistája. Lehet, hogy a csoportban lévő gyermekek mindegyike máshol tart, más tüneteket hordoz. Természetesen vannak gyakorlatok, amelyeket csoportban is lehet végezni, de szerintem ez időpocsékolás. A dyslexia -tapasztalatom szerint- eredményesen csak behatárolt időn belül, egyéni foglalkozásokon javítható.

Tudom, komoly eredményeket érhetnek el a lelkes logopédusok. A tapasztalat mégis azt mutatja, hogy sorra nyílnak olyan középiskolai osztályok, ahová dyslexiás gyermekeket várnak. Egy viszonylag rövid idő alatt (maximum egy tanév) megoldható problémát még tizenévesen is magával cipel a gyermek. Ez mindannyiunk felelőssége.

Iskolán kívül is sokan foglalkoznak dyslexia javítással. Ekkor még jobban oda kell figyelni. Kérjenek folyamatos tájékoztatást arról, hol tart a gyerek? Figyelje, hogyan tér vissza az önbizalma, mikor jelenik meg az első sikerélmény, mikor jelzi a pedagógus, hogy a gyermek felzárkózása elkezdődött? Megfelelő módszerrel a betűtévesztés 3-4 hét alatt megszűnik. Ezután az olvasott szöveg megértése felgyorsul. Figyeljék a kapott feladatokat, mennyire vannak gyermekükre szabva? Már a kezdet kezdetén tisztázzák: mennyi az a várható idő, ami után látványos eredmény várható? A gyermeknek vizsgálati lelete (vagy a szakember felmérése) alapján a szülő erre kérdésre választ kaphat.

A logopédusok és fejlesztő pedagógusok módszerei nem egységesek. Több módszer terjedt el, s mindenki azt hiszi, hogy az általa használt magyar, vagy külföldről behozott különböző fejlesztő program az egy és üdvözítő. Ezek a módszerek sok tekintetben valóban nagyon hasznosak. Egyben azonban hasonlítanak egymásra. Hosszú időt, éveket vesznek igénybe. Ennyi ideje a gyereknek nincs. Használjuk ezeket kiegészítő elemként, segítve a gyermek fejlődését, de a dyslexiát csak tornával, úszással, agykontrollal, figyelemkoncentrációs gyakorlatokkal javítani nem lehet. A foglalkozások alatt foglalkozzunk azzal, amitől a gyermek megtanul olvasni, javul a helyesírása, képes lesz társaival együtt dolgozni.

Amennyiben 4-5 hónap alatt a gyermek fejlődése nem indul meg, akkor lehet, hogy a szakember kiváló, de a módszer, amit alkalmaz nem elég hatékony. Ilyenkor meggondolandó a foglalkozások folytatása ezzel a módszerrel. A javítás folyamatában először az olvasásban jelenik meg a javulás. Ez magával hozza a szöveg megértését, a tartalom visszaadását, a feladatlapok sikeresebb kitöltését. Segíti a szöveges matematikai feladatok megértését, értelmezését, az azokra adott szöveges válaszok megfogalmazását. Írásában általában a szavak elválasztásával kapcsolatos hibák szűnnek meg először. Ezt követi a nagyon makacs ékezethiány megszűnése, vagy a feleslegesen kitett ékezetek elmaradása.

Mivel a mai oktatási rendszerben erősen dominál a teljesítménykényszer, a sokszor elképesztően gyors tempó, a kevés gyakorlás, a nyelvtannál katasztrofális helyzet áll elő. A dyslexiát javító szakemberre hárul annak a káosznak a rendezése, ami a gyermekek fejében már a második osztály végére kialakul.

Ki javítsa a dyslexiát?

A dyslexia javítását a tanítók kezébe kell adni. Ők azok, akik először veszik észre a problémát, és közbe tudnak lépni. Ő az, aki az első pillanatokban már közbeléphet, és segítséget tud nyújtani. Ilyenkor minden nap számít. A logopédus ismeri ugyan a dyslexia tüneteit, de nem ismeri az olvasás tanításának és buktatóinak részleteit, hiszen nincs tanítási gyakorlata. Főiskolásként tanítási gyakorlatait a Kisegítő iskolában végzi, ahol speciális módszerekkel tanítják a sérült gyermekeket.

A tanítónak azonban akkor is meg kell ismernie a dyslexia tüneteit, ha nem akar a javításával foglalkozni. Szerencsére ezen a téren komoly fejlődés mutatkozik. Ha nem is tudja pontosan, hogy dyslexiával áll szemben, egyre kevesebben nézik lustának, figyelmetlennek a gyereket. Sokkal hamarabb felveszik a szülőkkel a kapcsolatot, s küldik vizsgálatra a gyermeket.

Az Oktatási Minisztériumnak felül kellene vizsgálnia álláspontját, miszerint ezen a téren minden a legnagyobb rendben van. Nincs rendben. Nincsenek általános szűrések, ezért nem tudjuk, pontosan hány gyermeket érint. Nem középiskolai osztályokra van szükségük a dyslexiásoknak, hanem jól képzett szakemberekre.

A gyermek nem képes küzdeni jogaiért, nem megy tüntetni, nem állítja meg a mozdonyokat, még a tanítójával sem szállhat vitába, amikor feltételezik róla a lustaságot, a figyelmetlenséget. A gyermek kiszolgáltatott. Ott ül az osztályban szorongva, kínlódva, izzadó kezével, és tudja, hogy a tegnapi éjszakába nyúló gyakorlásnak ma sem lesz eredménye.

Mindez azért van, mert ma többnyire csak javítgatjuk, de nem javítjuk a dyslexiát.

Amihez nem kell magyarázat

elégtelen dolgozatok

Íme egy másodikos gyermek félévi felmérő dolgozata. Az eredmény elégtelen.

A felmérőben szereplő hibákat a tanítónő javította, ezért szerepelnek helyesen, de aláhúzva. Ez a gyermek nemcsak okos, de szerencsés is volt, mert pedagógus időben jelezte a gondokat. A szülők nem keresték a hibát a tanítóban, nem hibáztatták a gyermeket, elindultak megkeresni a problémák eredőjét, és megtalálták a segítséget. A kemény munka meghozta a eredményt, de ehhez kellett a tanító végtelen szeretete, tisztelete és türelme, ahogyan a problémát kezelte. Vissza kell adni a gyermek önbizalmát, meg kell szabadítani a megalázó kudarcoktól, a szorongástól.

Tanév végi
bizonyítvány

A velük foglakozó szakembereknek biztosítani kell a lehetőséget, hogy egyéni foglalkozásban részesíthessék ezeket a gyermekeket. Aki a témában érdekelt tudja, hogy az évekig tartó logopédiai foglakozások, a fejlesztő pedagógusok belépése erre a területre nem sokat változtatott a helyzeten.

Ezt a munkát csoportos foglalkozásban rövid idő alatt hatékonyan megoldani nem lehet.

Dyslexiás a gyermekem?

"Már mindent megpróbáltunk..."- mondja a kétségbeesett szülő. "Minél többet gyakorolunk, annál rosszabb. Nem érti meg, amit olvas, a betűket egymással felcseréli, a helyesírása pedig szinte mindig elégtelen, a mondatokban képtelen különírni a szavakat. Az ékezeteket nem rakja ki, a szabályokat nem érti. Ha tanul, mindig mellette kell lenni. Előfordul, hogy este még nyolc órakor is tanulunk."

Napjainkban egyre gyakrabban találkozunk ilyen kétségbeesett szülővel. Kutatások, vizsgálatok egész sora foglalkozik az egyre nagyobb számban fellépő tanulási zavarokkal.

Leírásunk azonban inkább gyakorlati segítséget szeretne nyújtani pedagógusoknak, gyermekeknek, szülőknek; mindazoknak, akik ebben a témában érintettek, vagy azok lesznek.

A dyslexia tünetei: mikor és mire figyeljünk?

A gyermek betűismerete bizonytalan. Ez fakadhat abból, hogy még nem tudja, nem ismeri megfelelően a betűket, de már jelezheti, hogy valami elkezdődött. Ezt már az első tanév második részében érezhetjük. Természetesen itt még nincs szó dyslexiáról. Ha csak a betűismerete hiányos, az a gyakorlások során rendeződik. Ha nem erről van szó, rövidesen jelentkeznek az újabb tünetek.

Az azonos helyen képzett hangokat (ö - ü, b - d, f - v, ...) felcseréli, ezért az olvasott szöveg számára értelmetlenné válik. Ez a tévesztés kiterjedhet más hangokra, betűkre is. Legkönnyebben úgy érthetjük meg a gyermek gondját, ha csukott szemmel kimondjuk az " ő " hangot. Ilyenkor a belső látásunkban megjelenik az " ő " betű képe. Nála ez fordítva történik, belső látásában az " ű " képe jelenik meg. Ettől kezdve minden " ő "-t " ű "-nek fog látni, olvasni, és mindez fordítva is igaz.

Olvasása akadozó, bizonytalan. Gyakran ismételgeti az első szótagot, ezzel is időt szeretne nyerni, hogy kitalálja a szó végét. Nem érti meg az olvasott szöveget, így megpróbálja átszerkeszteni, hogy értelme legyen. Kihagy vagy betold szótagokat, szavakat. Emlékeire, vagy a könyv képeire támaszkodik, így próbálja kitalálni, mit is rejt a mondat. Ez több veszélyt rejt magában. Mivel az olvasott szöveg nem jó, elmaradnak az elismerések és a dicséretek. Helyette érkeznek a kudarcok, a rossz osztályzatok, és előbb-utóbb a társak kegyetlen reakciója.

Matematikánál a szöveges feladatok megértése, az eredményre adott szöveges válasz rontja teljesítményét. Előfordul, hogy a számolás önmagában nem okoz gondot, de a szövegértés hiányossága miatt nem oldja meg a feladatot. Ha megoldja is, nem tud szöveges választ adni, vagy a megfogalmazással, vagy a helyesírással, de valamivel biztosan gond van.

Ha ez nem kerül javításra, még a felső tagozatra is nehezen jutnak el az összefüggő szöveg olvasására, ott is szavanként olvasnak. Természetesen nagy a teljesítmény szóródása. Vannak olyan dyslexiás tanulók, akik egyedül tanulnak, viszonylag elfogadhatóan olvasnak, ám a helyesírás és a nyelvtan komoly gondot okoz. Az elfogadható olvasás tehát nem jelenti azt, hogy itt minden rendben van. Ebben az esetben is jelentős elmaradása lehet a követelményektől.

Előfordulhat, hogy a betűcsere az írásban is megjelenik (diszgráfia).

Másolásnál megfigyelhetjük a dyslexiás gyermekeket, amint apró kis bólogató Jánosokként ülnek a padban. Vagy szavanként másolnak, vagy a kisebbek betűzgetik a szöveget. Nem képesek egy nagyobb egységet átfogni, elolvasni, emlékezetben tartani és leírni. Menthetetlenül lemaradnak.

Hallott szöveg esetén (tollbamondás) ugyanez a helyzet. Mivel az olvasott szöveget nem érti, megpróbál belopni olyan szavakat, amelyek vagy illenek, vagy nem az adott szövegkörnyezetbe. Ha valamennyire érti a mondatot, akkor annak tartalmából próbálja meg kikövetkeztetni az odaillő szót. Közben rengeteg időt veszít. A többiek már két sorral lejjebb járnak, mire sikerül megfejtenie (vagy sem). Előfordul, hogy a nyomtatott szöveget másolásnál nem tudja írottra váltani. Gondjait fokozzák az ékezetek, hiszen ezek hiánya, felesleges volta vagy felcserélése megváltoztatja a szavak jelentését. Gyakori, hogy nem érzékeli az ékezeteket. Vagy mindenhová kiteszi, vagy teljesen elhagyja.

Ha ekkor nem kap segítséget, tanulási zavara egyre súlyosabb lesz. A gyermek elindul saját Kálváriáján, vállán egy olyan kereszttel, ami az évek múlásával csak egyre nehezebb lesz. Hiába gyakorol többet és többet, az eredmény csak siralmasabb lesz. Társai türelme véges, először biztatják, később sürgetik, sok esetben csúfolják. A problémák súlyát ő is érzi, izzad a keze, ideges, gondolatait nem tudja rendszerezni, kapkod vagy nagyon lassan dolgozik.

Megjelennek a vegetatív tünetek: fejfájás, hasmenés, hányás, lázas állapot, szorongás. Ezeket a tüneteket nagyon komolyan kell venni, és negatív orvosi leletek esetén pszichológushoz kell fordulni.

Magasabb osztályokba jutva sem lesz könnyebb a helyzete. Olvasni továbbra sem tud. Betűtévesztései nem szűnnek meg, a toldalékokat nem képes megfelelően használni, a nyelvtani szabályokat nem érti. Ha már nagy keservesen megtanulta, a gyakorlatban nem képes alkalmazni. Az ékezeteket továbbra sem érzékeli, ha már kettes a helyesírása, akkor a tanár nagyon-nagyon jóindulatú és megértő volt.

példák:

Betűtévesztésnél, vagy az ékezetek helytelen használatával sok esetben nem rossz, hanem új értelmes szó jön létre, ami még jobban megnehezíti a szövegértést.

betűtévesztés:
b-d: bal - dal, dér - bér, dús - bús, dél - bél, barát - darát, hab - had
ő-ű: főz - fűz, tör - tűr, szőr - szűr, hős - hűs, föl - fül, ölt - ült
k-g: kéz - géz, kép - gép, akár - agár, vagon - vakon

ékezetek:
ver -vér, korom - köröm, fel - fél, torok - török, faj - fáj,
kerek - kerék -kérek,
lep - lép, szel - szél, mez - méz, hat - hát, szel - szél, kar - kár, vad - vád, szór - szőr,

hosszú - rövid az ékezetek:
öt - őt: az egyik egy szám, a másik egy személyre utaló szó
tör - tőr: az egyik egy ige, a másik egy főnév
örül - őrül

Ha értelmetlen szót kap, hamarabb észreveszi, hogy rossz úton jár:
erdő - erbő, sorba - sorda, szünet - szönet, vödör - vübür.

Mit érez a gyermek?

Az elsős gyermek még nyílt tekintetű, nem nagyon érti, mi zajlik körülötte. Ő gyakorol, gyakorol sokkal többet, mint kellene, lassan már kívülről tudja a leckét, az iskolában mégis kudarc várja. Türelmes, sokáig vár az első piros pontra, az első dicséretre. Sokszor hiába. Azt látja, anyu egyre többet beszél a tanító nénivel, otthon egyre többet gyakorolnak, hiába. Hangja egyre halkabb lesz, jelentkezni akkor sem mer, ha úgy érzi, tudja a választ.

A nagyobb gyereknek sem könnyebb. Ha leány, általában visszahúzódó, könnyen elsírja magát, fejét lehajtja, kényszeredetten mosolyog. Sok mindent megélt.

Ha fiú, akkor vagy kihívóan néz szembe: "mit akarnak tőlem, úgysem fogom tudni" - mondja a tekintete. Dacosan hátradől, ha mással nem, hát viselkedésével ő is elérte, hogy rajta van a tanár szeme. Ő már feladta. Pikkelnek rá..., akármit tesz úgysem jó..., mindig ő a hibás... . Erre rá is játszik, nagyhangú, verekedős, a tanárral vitába száll. Van rá eset, hogy erre büszke is. Nem ritka, hogy a diák-tanár viszony annyira megromlik, hogy iskolát kell váltania. Az érzékenyebb alkatú fiúk a lányokhoz hasonlóan visszahúzódnak, zárkózottak lesznek, akkor sem jelentkeznek, ha tudnak valamit, mert annyi kudarc után inkább hallgatnak.

Mit érez a szülő?

Ha odafigyel gyermekére, érzi, hogy valami nincs rendben. Megpróbálja megoldani azzal, hogy többet gyakorolnak, de ettől a helyzet nem javul. Ilyenkor tehetetlennek és kétségbeesettnek érzi magát. Mindent megtett, vajon hol rontotta el? Magában kezdi keresni a hibát. Viták vagy megbeszélések sora kezdődik a családban. Vizsgálat után abban bíznak, hogy megoldódnak a gondok. Ez sok esetben meg is történik, de a tapasztalat az, hogy ez nem ilyen egyszerű.

Mi okozza a dyslexiát?

A dyslexia kialakulásában több tényező játszhat szerepet. Így a dyslexia lehet fejlődési és szerzett. A tudományos kutatások feladata kideríteni, hogy az örökletesség milyen gyakorisággal van jelen a tanulási zavaroknál.

Magyarországon azonban a dyslexiás gyermekek túlnyomó része szerzett dyslexiával küzd.

Okozhatja ezt maga az olvasástanítási módszer, a tanterv diktálta nagy tempó. Ilyenkor a gyermekek egy részében nem rögzülnek megfelelően a betűk, betűismeretük hiányos lesz. A gyermek a maga módján kezd el küzdeni. Gyakori, hogy hosszabb-rövidebb betegség után nem tud felzárkózni, még akkor sem, ha a pedagógustól segítséget kap.

Nem ritka, hogy a gyermek nem volt még teljesen érett az iskolára, korából adódóan lassabban fogja fel, mit is kell tennie. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy értelmi képességeivel probléma lenne, számára alkalmasabb módszer felelne meg.

A megkésett beszédfejlődésű gyermekek valamennyien dyslexia veszélyeztetettek. Hiszen a beszéd késői indulása miatt kimarad a gyermek életéből egy olyan szakasz, amit "miért" korszaknak nevezünk. A beszéd hiánya miatt nem kérdezett, és nem kapott válaszokat. Ha a szülők sokat is foglakoztak vele, akkor sem tudták biztosítani azokat az ismereteket, amelyeket ebben a korban a gyermekek a kérdéseikkel megszereznek. Igen gyakran társul hozzá komoly beszédhiba.

A dyslexia eredete csak a vizsgálatok során válik ismertté; de a javítás szempontjából lényegtelen, hogy melyik típussal állunk szemben, a gyermeken segíteni kell.

A dyslexia nem képességhez kötött. Előfordul gyengébb képességű és a tehetséges gyermekeknél egyaránt. A köztudatba mégis az került, hogy ez jó képességű gyermekeknél gyakoribb. Ez a felfogás onnan ered, hogy a gyengébb tanulók szülei ritkábban kérnek segítséget. Egy jó tanulónál látványos, ha a többi tantárgyból jó eredményeket hoz, ezen a területen azonban mégis katasztrofális a helyzet.

A dyslexia helye az iskolákban

Magyarországon törvényben vannak megfogalmazva jogaik, hogyan vizsgázhatnak, milyen eszközt vehetnek igénybe.

A törvény szerint egyes tantárgyakból felmentést kaphat a gyermek, ez azonban az Általános Iskolában csak az idegen nyelvekre vonatkozik. Így fordulhat elő az a helyzet, hogy -bár tudomásuk van róla- nem veszik figyelembe a többi tartárgy esetén. Nem az a probléma, hogy magyar nyelvtanból nem kap felmentést, hanem az, hogy a pedagógus nem veheti figyelembe ezt az értékelés során. A Nevelési Tanácsadó leletében javaslatként ott áll, hogy kérik az értékelés során figyelembe venni a dyslexiát, azonban a megkülönböztető osztályzásra a Törvény nem ad lehetőséget. Amikor a 100 hibája lecsökken 10-re, akkor is egyest kap a gyermek.

A törvény megfogalmazza azt a kívánalmat is, hogy tanulmányaik sikeres befejezéséhez az adott oktatási intézményben kell megkapniuk a megfelelő segítséget. Ezt ma hazánkban szakember, helyiség, eszközök és idő hiányában kevés helyen tudják biztosítani. Noha logopédus és fejlesztő pedagógus az iskolák nagy részében rendelkezésre áll, mégsem működik ez a rendszer megfelelően.

Az iskolában logopédus feladata elsősorban a beszédhibás gyermekek ellátása. Ha van férőhely a csoportban, természetesen felveszi a dyslexiás gyermeket is.

Hogyan történik mindez a gyakorlatban? Szeptemberben a logopédus leszűri az elsőosztályos gyermekeket. Felveszi csoportjába azokat, akiknek beszédhibája az iskolai élet kezdetére nem rendeződött. Ők már nincsenek sokan, mert az óvodában ellátást kaptak és csak néhány hang kijavítása, vagy automatizálása maradt erre az időre. Felveszi azokat a gyerekeket is, akik megkésett beszédfejlődésük miatt jártak az óvodában logopédushoz. Továbbá felveszi azokat a másodikos gyermekeket, akiknek kezelése nem fejeződött be. Itt a logopédus befejezte a csoport szervezését. Be is telt a létszám, sőt gyakran több is van a csoportban, mint az ideális volna. Akiről tudomása van, de hely hiány miatt nem került be a csoportba, előjegyzésbe veszi. Ennél többet nem tehet.

Naiv dolog lenne tehát azt gondolni, hogy a logopédus ilyen keretek között ezt meg tudja oldani. Azon túl azonban, hogy a szűkre szabott idő és a létszám maghatározza lehetőségeit, ez a feladat egészen más felkészülést, eszközöket, sok időt, kitartást, türelmet igényel. A dyslexia javítása akkor a legeredményesebb, ha ketten vannak jelen. A fejlesztőpedagógus és a gyermek. Ezek a gyermekek tele vannak szorongással, kudarccal, szégyenérzettel, ami egy csoport jelenlétében soha nem fog feloldódni. Ráadásul azokról a gyermekekről, akiknél a második, vagy harmadik osztályban derül ki -márpedig ekkor válik teljesen nyilvánvalóvá- a tanulási zavar, s ha eddig nem kerültek be a csoportba, ma az iskolán belül senki sem fog gondoskodni. Nincs általános dyslexia szűrés, és azok a gyermekek, akik nem voltak beszédhibásak, ritkán, vagy egyáltalán nem találkoznak a logopédussal.

Általában két évben határozzák meg azt az időt, amely alatt a gyermekeknek meg kell tanulniuk valamilyen szinten olvasni. Nos ez a valamilyen szint nagyon kevés, az idő pedig nagyon sok. A gyermeknek nincs ennyi ideje a napi feladatok elvégzése, a különböző különórák mellett.

A dyslexia javítása nem történik meg, bizonyítja ezt, hogy ez a tanulási zavar még a felső tagozatban is jelen van, és Budapesten a dyslexiás gyermekek számára külön gimnáziumi osztály működik. Nem érik el a gyermekek azt a szintet, hogy az olvasást és az írást eszközként használják. A szűrési lehetőségek adottak, de csak azok a gyermekek kerülnek szűrőállomásokra, akiknél már kiderült, nagy baj van. Bár a statisztikák azt mutatják, hogy a gyermekek ellátása megoldott és eljutnak a szakemberekhez, az eredmény mégsem megfelelő, többek között azért, mert ma még nincs olyan egységes javítási program a szakemberek kezében, amely a megfelelő eredményt biztosítani tudná. A dyslexia a szakemberek legnagyobb erőfeszítése ellenére is megmarad. Az, hogy a gyermekek valamilyen szinten megtanulnak olvasni, nem jelenti a felzárkózást, a tünetmentességet.

Ezeknél a gyermekeknél természetesen el kell végezni a megfelelő vizsgálatokat. Az itt felsorolt tünetek közel sem fedik a teljes képet, és nem is jelentkeznek halmozottan a gyermekeknél, de a szülők számára feltűnhetnek a gyakorlás során. Magyarországon a Nevelési Tanácsadókban végzik el azokat a vizsgálatokat, amelyek pontos képet adnak a gyermek jelen állapotáról. A vizsgálat eredményét írásban kapják meg. Ebben részletesen leírják hol, milyen területen, milyen hiányosságokat tapasztaltak, milyen terápiát javasolnak. Ezzel a vizsgálati lelettel kell jelentkezni a logopédusnál. A szűrési lehetőségek tehát adottak, de csak azok a gyermekek kerülnek szűrőállomásokra, akiknél már kiderült, nagy baj van. Ha a pedagógus nem ismeri fel a dyslexiát, általában azt tanácsolja: "Tessék többet gyakorolni vele anyuka!" Ez a tanács ebben az esetben korántsem szerencsés. Amíg a gyermek fejében nincs rend, csak az addigi rossz technikát gyakorolja, rögzíti.

Hazánkban törvény védi a dyslexiás gyermeket. A törvény humánus, próbál védelmet, segítséget nyújtani, a gond így akkor jelentkezik majd igazán, amikor a fiatal kikerül a nagybetűs életbe. Leendő munkaadója, vagy a munka, amit szeretne végezni, nem fogja méltányolni a törvényt. A gyermek jövője, pályaválasztása, életének minősége múlik azon, hogy időben szakember kezébe kerüljön és tanulási zavara megszűnjön. A dyslexia miatt jó orvosokat, tanárokat, képzett szakembereket veszítünk, akik emiatt kényszerülnek majd olyan pályát választani, ahol az olvasással, írással kapcsolatos feladatokra nincs nagy szükség.

Helyes, hogy törvényi szinten próbálnak védelmet nyújtani számukra, de az igazi segítség mégis az, ha megtanítjuk őket írni, olvasni.

Ma a felső tagozatos dyslexiás gyermekek jelentős része úgy tanul, hogy a szülei felváltva felolvassák neki a leckét, és hallás útján szerzi meg ismereteit. Mivel nem tudnak, nem is szeretnek olvasni. Egy Egri csillagokat kiolvasni számukra legalább olyan lehetetlen feladat, mint megmászni a Himaláját. Felváltva olvassák anyuval, apuval.

A dyslexia javítása

Logopédusként kötelességem volt dyslexiás gyermekekkel is foglalkozni, azonban a javításhoz megfelelő módszert keresve, szakirodalmat és a tudományos publikációkat tanulmányozva többnyire azzal az állásponttal találkoztam, hogy a dyslexia teljes mértékben nem javítható, ezzel a gyermekeknek meg kell tanulni együtt élni. Tehát a javításra alkalmas, hatékony, határos időn belül eredményt adó módszer nem állt - és ma sem áll - a logopédusok rendelkezésére.

Ez késztetett arra, hogy 20 éves alsó tagozatos olvasástanítási tapasztalataimra támaszkodva kidolgozzak egy olyan módszert, amellyel a gyermekeken segíteni tudok. Erőfeszítéseimet siker koronázta, és ma már bizonyossá vált, hogy ezzel a módszerrel a dyslexia viszonylag rövid idő alatt és teljesen javítható, de nem csupán javítható, hanem javítandó is, hiszen e nélkül a gyermek pályaválasztási lehetőségei beszűkülnek. A dyslexia ma közel százezer gyermeket érint, tehát nem elszigetelt jelenségről van szó.

A javítás első-második osztályban -megfelelő technikával- hónapok alatt megoldható. A gyermek még nem érzi a gondok súlyát, nem nagy a többiektől lemaradása, hamar megéli az első sikerélményeket, s innen az út már egyenes. Még nem rögzülnek nála a nyelvtani és helyesírási szabályokkal kapcsolatos gondok, hiszen ezeket csak most kezdi tanulni. Az évek múlásával a javítási idő hosszabbodik. Hiszen az igen nehéz javítási feladatok elvégzése mellett, több éves lemaradást kell pótolnia. (Nyelvtanból általában másodikos szinten teljesítenek.) Miközben ezzel a problémával küzd, meg kell felelnie a napi elvárásoknak is.

A javítás során fel kell oldani a gyermekekben a dyslexia okozta szorongást, félelmet. A szorongások még azokban a helyzetekben is rontják a teljesítményét, amelyekben egyébként nincsenek problémái.

A javítási program az általánosan alkalmazott feladatok mellett, személyre szóló. Nincs két olyan gyermek, amelyik ugyanazon tüneteket hordozná. Ezért is szerencsés az egyéni foglalkozás, ezért jár felemás eredménnyel, vagy ezért eredménytelen a csoportos foglalkozás.

Ha a dyslexia gyanúja felmerül azonnal elkezdi a javítást. Vitatott ma, hogy mikor kell elkezdeni a javítást, mikor beszélünk egyáltalán dyslexiáról? Minden ellenkező véleménnyel szemben állítom, hogy az olvasási zavarok az első osztály második felében már megjelennek. Ekkor még nem beszélünk dyslexiáról. Arról van szó, hogy nem rögzültek megfelelően a betűk, betűismerete hiányos, megindul az a folyamat, amit később dyslexiaként regisztrálnak. Természetesen ez nem minden gyermekre igaz. Sok gyermek még sikerrel veszi az első és második osztályt, de a második végén, a harmadik elején már egyértelműek a tünetek. Ezért szerencsés, ha a pedagógus ismeri ezeket a tüneteket, és időben közbelép, vagy segítséget kér. Ebben az időben még hetek, hónapok kérdése a teljes javulás.

A jó program tehát már az első osztályos gyermekekre is gondol. Hazánkban az olvasás tanításának tempója, az írástanítás alapjaiban megváltozott módszerei komoly akadályokat állítanak a gyermekek elé. A dyslexiát nem javítani, hanem megelőzni kellene az iskolai
oktatásban.

A javítás első lépcsője a betűtévesztés megszüntetése: Az eddigi eredmények tükrében a betűtévesztés megszüntetése magával hozza a betűkihagyások, vagy betoldások elmaradását. A gyermek érzi, hogy amit tesz, az valamiért nem jó, ezért inkább kihagyja a betűt, vagy magát a szót, betold helyette mást, ami beleillik az adott szövegkörnyezetbe, csak éppen nem az van odaírva. Segítség hiányában, megpróbálja önmaga megoldani valahogy ezt a gondot. Mindez tehát a betűtévesztés szomorú következménye. Nagyobb gyermekek gyakran mondják, náluk már nem fordul elő a betűk tévesztése. Az évek során, nagy küzdelmek árán elérték, hogy nincs gondjuk a betűk felismerésével, de a lassú, silabizáló olvasásnál, a szövegértés hiányosságánál, az egyedül tanulás képtelenségénél, a háttérben ott van az egykori tévesztésből itt maradt bizonytalanság.

Következő lépés a másolás képtelenségének megszüntetése: a dyslexiás gyermekek írásában megjelent problémák, a helyesírási hibák, betűkihagyások, a szavak összeírásának, az írás külső képének súlyos gondjai itt, a másolás képtelenségében gyökereznek. A kisebb gyermekek betűnként másolnak. Kis bólogató Jánosok, akik folyamatosan a táblára néznek, és rengeteg időt veszítenek. Az írás technikai része annyira leköti energiájukat, hogy másra nem tudnak figyelni. A tartalomra nem figyelnek, hiszen legtöbb esetben nem értik az olvasott szöveget. A betűk formájára, a kerekítésekre, a szabályos kapcsolásra nincs idejük, így írásuk szálkás, betűiket bevésik a papírra, gyakran a sor elejét sem veszik fegyelembe. A nagyobbak szavanként már tudnak másolni, de összefüggő szöveget, hosszabb mondatot képtelenek fejben tartani. A tollbamondás sok esetben értékelhetetlen. A dyslexia javításának ez az egyik igazi erő próbája. A helyes másolási technika megtanulása, alkalmazása, a tollbamondás eredményessége komoly sikerélményhez juttatja a gyerekeket.

Ahogy az olvasás technikai része javul, a szövegértés is megjelenik. A folyamatos olvasás elérésekor már képes egyedül tanulni, a szülői segítség a lecke kikérdezésére korlátozódik, vagy bizonyos fogalmak megmagyarázására.

A dyslexiás gyermeknél azonban a nyelvtan okozza a legnagyobb gondokat. Ennek kijavításával telik el a legtöbb idő. Általában megrekednek a második osztályos szinten. Innen indulunk el a munka kezdetén. Természetesen nagy a szóródás, de egyben valamennyien hasonlítanak egymásra. A nyelvtani szabályok megtanulása, alkalmazása, az ékezetek, a toldalékok, a különböző jelek, ragok használata teljes káoszt jelent a kis fejekben. Ha a szabályokat már megtanulták, alkalmazásuk akkor is komoly gondokat okoz. A helyesírásban azt a követelményt, amit a mai iskolarendszer támaszt, (miszerint, öt hiba már elégtelen osztályzatot von maga után,) nos ezt a dyslexiás gyermekek többsége soha nem tudja teljesíteni.

A javítás során a gyermek felzárkózik társaihoz, képességeinek megfelelően képes teljesíteni. Mivel a gyermekek többsége szerzett dyslexiával küszködik, az eredmények meglepően jók. A gyermek és a szülők önbizalma, hite visszatér. A javítás végére kiderül, nem is olyan rossz az, az iskola, és a tanító néni sem olyan szigorú, és dicséretet kapni nagyon jó dolog.

A dyslexiás osztályokról

A dyslexiás gyermekek részére szervezett osztályokról megoszlanak a vélemények. Értékelhetjük komoly eredményként a helyzetet, de mindeközben az ott tanuló diákok nem sok reményt látnak arra, hogy problémájuktól megszabaduljanak. Természetesen egy olyan elhanyagolt területtel, mint a dyslexia, kezdeni kell valamit. Létrehoznak tehát osztályokat, ahol a fiatalok a törvény szellemében feltehetően valamilyen védettséget élveznek és a vizsgákon érvényesíthetik jogaikat.

A gimnáziumi osztályokkal azonban egyetlen ország sem dicsekedhet, mint pozitív eredménnyel. Ezek az osztályok a szakemberek évtizedes, de sajnos elkeseredett és eredménytelen harcát bizonyítják.
Ezek az osztályok azt bizonyítják, hogy:

Csak sejtéseink vannak, hány gyermeket érint ez a probléma. Vélhetően sokkal többet, mint azt bárki is elképzelné.
A szűrés csak azoknál a gyermekeknél történik meg, akik az óvodában logopédushoz jártak valamilyen beszédhiba, vagy megkésett beszédfejlődés miatt. Azok az elsős, másodikos gyermekek, akik nem voltak beszédhibások, nem részesülnek dyslexia-szűrésben.

A minisztériumba küldött statisztikák a szűrés hiánya miatt nem tükrözik a dyslexiás gyermekek valódi számát és azt sem, milyen szakemberek foglalkoznak velük (logopédus, fejlesztőpedagógus?). Mennyi időt vesz igénybe egy gyermek kezelése? Hónapokat, éveket? Milyen mérhető eredménnyel dolgoznak? A 2002/2003 -as tanévben hány gyermeknél értek el olyan javulást, amelynél a munkát befejezettnek nyilvánították?

A logopédus dolga a beszédjavítás. Ha ért is a dyslexia javításához, nem kapja meg a szükséges külön időt, óraszámot. Naiv dolog azt hinni, hogy ezt a munkát a beszédhibásokkal vegyes csoportban el tudja végezni.
A fejlesztőpedagógusok, véleményem szerint, egészen más feladatot kell, hogy ellássanak. Amennyiben a dyslexia javítása is feladatukhoz tarozik, ők sem kapnak erre külön óraszámot, eszközöket, lehetőséget az egyéni foglalkozásra. Ha mégis dolgozna fejlesztőpedagógus ilyen ideális körülmények között, az a helyi adottságoknak, és nem az oktatási törvénynek köszönhető.

---

Tudományos értekezések sora foglakozik a dyslexiával. A probléma az, hogy a kutatások többsége nem a szerzett dyslexiáról szól, azonban a legtöbb gyermek dyslexiáját az iskolai pályafutása során szerezte. A nagy létszámú osztályban nem bírta a tempót, esetleg a speciális módszer nem felelt meg neki, vagy nem volt iskolaérett. De sorolhatnánk még. Mindannyiunk tanító mesterével, Meixner Ildikóval együtt vallom (és egyúttal tisztelettel adózom emlékének), hogy legyen bármilyen eredete a dyslexiának, egy a dolgunk: a gyermeken segíteni. Mivel ez a dyslexia szerzett dyslexia, így megfelelő módszerrel viszonylag rövid idő alatt javítható. A gimnazisták nem sejtik, hogy 6 - 10 hónap javítási program elvégzésén múlik egész későbbi életük.

Ne legyünk büszkék a dyslexiás osztályok létére. Saját tehetetlenségünk tükörképe ez. Természetesen nagy szükség van ma ezekre az osztályokra, mert az elmúlt években elmulasztottuk a dyslexia javítását a beszédhiba javításától elválasztani, önálló terápiás módszerként kezelni. Elmulasztottuk az egységes javító módszert kidolgoztatni, azokat a dyslexia centrumokat létrehozni, ahol egyéni foglalkozás keretében, megfelelő környezetben és eszközökkel dolgozhatnak a szakemberek. Elfelejtettük felülvizsgálni a bevezetett olvasástanítási módszereket. Menyiben segítik és gátolják a dyslexia kialakulását?

Az a szomorú tény, hogy ez a probléma még a középiskolákban is jelen van, kétségtelenül azt bizonyítja, hogy ezen a téren nem tettünk meg mindent ezekért a gyermekekért. Az esélyegyenlőség kiemelt kezelése, és fontosságának törvényszintű elismerése, reméljük, végre ráirányítja a figyelmet ezekre a gyermekekre is. De minden törvény annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle.

A dyslexia javítható: gyermekkorban is, gimnazista korban is, felnőtt korban is. Szükségeltetik hozzá megfelelő és hatékony módszer, eszközök, idő, a gyermek részéről kitartás, türelem és jól képzett, erre a területre felkészült szakember.

Kedves gimnazisták, ott a dyslexiás osztályokban! Kedves fiatalok, akik az életben bukdácsoltok!
Úgy éltek ebben a kis Hazában, mint a szegény ember, akinek időnként adnak egy halat, hogy éhen ne haljon a tengerparton. De nem adományokra van szükségetek, hanem segítségre. Követeljétek ki a hálót, hogy képesek legyetek kifogni az aranyhalat. A dyslexia nem járvány, nem babona, nem ősi magyar átok.

1996./LXII törvény 25. §

(7) A beilleszkedési zavarral, tanulási nehézséggel, magatartási rendellenességgel küzdő gyermek, tanuló a közösségi életbe való beilleszkedését elősegítő rehabilitációs célú foglalkozásra jogosult. A rehabilitációs célú foglakoztatás a nevelési tanácsadás, az óvodai nevelés, az iskolai nevelés és oktatás keretében valósítható meg.

(8) Abban a kérdésben, hogy a gyermek, tanuló beilleszkedési zavarral, tanulási nehézséggel, magatartási rendellenességgel küzd vagy fogyatékosságban szenved, a nevelési tanácsadó megkeresésére a szakértői és rehabilitációs bizottság dönt.

(9) A testi, érzékszervi, értelmi, beszéd- és más fogyatékos tanulót, illetve a beilleszkedési zavarral, tanulási nehézséggel, magatartási rendellenességgel küzdő tanulót -jogszabályban meghatározott munkamegosztás szerint a szakértői és rehabilitációs bizottság vagy a nevelési tanácsadó véleménye alapján- az igazgató mentesíti -a gyakorlati képzés kivételével- egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és minősítés alól. Az alapműveltségi vizsgán és az érettségi vizsgán az érintett tantárgyak helyett a tanuló -a vizsgaszabályzatban meghatározottak szerint- másik tantárgyat választhat. A tanuló részére a felvételi vizsgán, az osztályozó vizsgán, a köztes vizsgán, a különbözeti vizsgán, a javítóvizsgán, az alapműveltségi vizsgán, illetve az érettségi vizsgán, a szakmai vizsgán biztosítani kell a hosszabb felkészülési időt, az írásbeli beszámolón lehetővé kell tenni az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszköz (írógép, számítógép stb.) alkalmazását, szükség esetén az írásbeli beszámoló szóbeli beszámolóval vagy a szóbeli beszámoló írásbeli beszámolóval történő felváltását.
Magyar Közlöny 1996/61. 3855 oldal